Egy alapvető emberi szükséglet kielégítése elismerés útján
EGY őszinte „Jól van!”, „Ez igen!” vagy „A tőled telhető legjobbat nyújtottad; büszkék vagyunk rád!” nagy segítséget jelent az önbecsülés fokozásához, főleg ha olyasvalakitől hallod, akit tisztelsz. Az embereknek szárnyakat ad az elismerés. Jobban megállják helyüket és boldogabbak vele. Valóban, a megérdemelt elismerés éppolyan létfontosságú az elmének és a szívnek, mint az egészséges táplálék a testnek.
Egy szótár így határozza meg az „elismerés” szó angol megfelelőjét: ’valakinek olyan egyénként való elfogadása, aki tekintetbevételt vagy figyelmet’ és ’különleges odafigyelést vagy figyelmet’ érdemel. Szorosan összefügg a tisztelettel, a nagyrabecsülés érzésével, amely amikor kifejezésre jut, egy személy indokolt megbecsülését vagy értékelését jelenti, és az olyan mértékű elismerést, amilyen megilleti őt.
Elismerés — alapvető szükséglet
Ésszerű és tisztességes dolog a nagyraértékelés, ahol kijár. Jézus az azokról a rabszolgákról szóló szemléltetésében adta meg a mintát, akikre az úr rábízta javait. Méltányolva, hogy helyesen kezelték vagyonát, ezt mondta: „Jól vagyon jó és hű szolgám” (Máté 25:19–23). E megérdemelt udvariasságot azonban igen gyakran mellőzik az emberek. Az elismerés kifejezésének elmulasztása elfojtja a lelkesedést és a kezdeményező erőt. Iona így fejezi ezt ki: „Az elismeréstől úgy érzed, szükség van rád, kívánatos a személyed és értékelnek . . . Kezdeményező erőt ad neked. Ha nem vesznek figyelembe, mellőzöttnek, és cserbenhagyottnak érzed magadat.” Patrick hozzáteszi: „Ilyenkor nehéz magas szintet fenntartani a minőség és teljesítmény tekintetében.” Mennyire létfontosságú tehát, hogy megtanuljuk, hogyan és mikor fejezzük ki elismerésünket. Mindannyian vágyunk az annak tudatából fakadó biztonságra, hogy elfogadnak a körülöttünk élők. Ez alapvető emberi szükséglet.
Egy dicsérő szó, egy megnövekedett felelősség vagy akár egy anyagi természetű ajándék arra sarkall, hogy továbbra is a tőled telhető legjobbat nyújtsd. Ez így igaz, legyél bár szülő, férj, feleség, gyermek, gyülekezeti tag vagy felvigyázó. „Amikor elismerésben részesülök — mondja Margaret —, úgy érzem, boldog vagyok, szükség van rám, és arra vágyom, hogy még jobban helytálljak.” Andrew egyetért ezzel, és megállapítja: „Szárnyaló boldogságot érzek, ami még keményebb munkára sarkall.” De elismerést és tiszteletet kifejezni valaki iránt alapos meggondolást és jó ítélőképességet igényel.
Utánozd Jehova mintáját az elismerés kifejezésében
Mások értékének elismerésében Jehova Isten a legfőbb példakép. Méltányolja azokat, akik elismerést érdemelnek. Megfigyelte az olyan embereket mint Ábel, Énókh és Noé (1Mózes 4:4; 6:8; Júdás 14). Jehova méltányolta Dávidot kiemelkedő hűségéért (2Sámuel 7:16). Sámuel, aki mint próféta éveken át tisztelte Jehovát, tiszteletben részesült viszonzásul Isten részéről, aki gyorsan válaszolt Sámuel annak érdekében mondott imájára, hogy segítsen legyőzni a filiszteusokat (1Sámuel 7:7–13). Nem éreznéd megtisztelve magadat, ha ilyen isteni elismerésnek örvendenél?
A hála és az értékelés szorosan összefügg az elismeréssel. A Biblia arra buzdít minket, hogy bizonyuljunk „háládatosaknak”, és legyünk hálásak azért, ami érdekünkben történik (Kolossé 3:15; 1Thessalonika 5:18). Noha ez kimondottan a Jehova iránti hálára vonatkozik, ugyanez igaz az élet naponta ismétlődő dolgaira is. Pál apostol felismerte ezt. Elismerését fejezte ki Phöbének mint „sokak pártfogójának”, valamint Priscának és Akvilának, amiért „nyakukat tették le” érte és másokért (Róma 16:1–4). Gondold el, milyen érzést kellett kiváltania belőlük annak, hogy ilyen, nyíltan kifejezett hálával illették őket. Pálra is jó hatással volt, hogy megvan az a boldogsága, hogy elismerést, tiszteletet és buzdítást ad másoknak. Mi is utánozhatjuk Jehovát és értékelést mutató imádóit azzal, hogy megfelelő elismerésben részesítjük azokat, akiket megillet az (Cselekedetek 20:35).
Elismerés a családi körön belül
„Egy kis elismerés nagyban hozzájárul ahhoz, hogy élvezetessé váljon az élet — mondja Mitchell, aki férj és keresztény vén. — Valószínűleg örökre megkedveltet téged azzal, aki elismerését fejezi ki neked.” Egy keresztény férj például igen súlyos felelősséget hordoz, és fontos döntéseket hoz, amelyek szorosan összefüggnek a család jólétével. Gondoskodnia kell arról, amire szellemileg, anyagilag és érzelmileg van szüksége a családnak (1Timótheus 5:8). Mennyire hálás, amikor megfelelő elismerés övezi Istentől kapott megbízatását a családfői tisztre, és amikor felesége mélységesen ’tiszteli’ őt! (Efézus 5:33, Újfordítású revideált Biblia).
Nem szabad elsiklani egy háziasszony munkája felett, amelyet a nyilvánosság látókörén kívül végez. A modern felfogások alacsonyabb osztályba sorolhatják az ilyen munkát, s megfoszthatják méltóságától és értékétől. De Isten előtt kedves (Titus 2:4, 5). Mennyire felüdítő az, amikor egy megkülönböztető képességgel rendelkező férj dicséri a feleségét, különösen az élet minden olyan területén, amelyen jeleskedik, ilyen elismerésben részesítve őt a fősége alatt! (Példabeszédek 31:28). Rowena így beszél férjéről: „Amikor méltányolja, amit teszek, könnyebbnek találom alávetni magamat neki, megbecsülni és tisztelni őt.”
Christian Bovee, amerikai pedagógus ezt mondta egyszer: „A gyermekeknek olyan a józan ítéletet tükröző dicséret, mint virágoknak a napfény.” Igen, még egy egészen kicsi gyermeknek is szüksége van arra, hogy állandóan megnyugtassák afelől, hogy becsben tartott családtag. Tizenéves korban, vagyis a fejlődés éveiben, amelyek új érzelmi és testi változásokkal telítettek, fokozott mértékű öntudatosság tapasztalható a személyes megjelenést illetően, amely a függetlenség és elismerés éhezésével párosul. Különösen ekkor van szüksége egy tizenévesnek arra, hogy érezze szülei szeretetét, s megértést és emberi kedvességet mutató bánásmódban részesüljön. Az idősödő szülőknek és a nagyszülőknek hasonlóképpen szükségük van arra, hogy megnyugtassák őket afelől, hogy még mindig segítséget jelentenek és szeretett személyek, s hogy ’nem vetették el őket öregkorukban’ (Zsoltárok 71:9, Úf; 3Mózes 19:32; Példabeszédek 23:22). Ha megfelelő módon elégítjük ki az elismerés iránti szükségletet, ez nagyobb boldogságot és sikert eredményez a családi körben.
Elismerés a keresztény gyülekezeten belül
Felbecsülhetetlen értéke van annak, ha őszinte érdeklődést fejlesztünk ki mások iránt a keresztény gyülekezetben, és nagylelkűen juttatjuk kifejezésre a tetteik és erőfeszítéseik iránti értékelésünket. A keresztény vének vállaljanak vezető szerepet azáltal, hogy méltányolják a gyülekezet más tagjainak teljesítményeit és erőfeszítéseit. „Csak azután ismertem fel, milyen sokat jelentenek a buzdítás, a megelégedés és a boldogság szempontjából, hogy jó néhány pásztori látogatást tettek nálam a testvérek — mondta Margaret. — Felismertem, mitől esik el az ember, amikor mindent egybevéve nem részesül elismerésben.” Micsoda alapos ok ez arra, hogy őszinte, szeretetet mutató személyes érdeklődést tanúsítsunk mindenki iránt a gyülekezetben! Becsüld meg jó munkájukat. Nagylelkűen dicsérj és buzdíts. Sok gyülekezetben vannak olyan egyedül álló szülők, akik keményen fáradoznak, hogy szellemi értékeket véssenek gyermekeikbe. Az ilyenek különleges dicséretet érdemelnek. Inkább az előnyös semhogy a nemkívánatos dolgokat emeld ki. Lássák mások, hogy testvéri vonzalommal vagy irántuk. Lássák törődésedet. Ily módon a szerető felvigyázók a gyülekezet építésén munkálkodnak (2Korinthus 10:8). Az egyének viszonzásul kifejezik a megérdemelt elismerést és tiszteletet az ilyen hűségeseknek, akik keményen munkálkodnak érdekükben (1Timótheus 5:17; Zsidók 13:17).
De van e dolognak egy másik oldala vagy megvilágítása is. Az elismerés utáni vágy kétségkívül nagyon erős. Jézus napjaiban túl fontossá vált a vallási vezetők körében. Jézusnak ki kellett igazítania tanítványai helytelen nézetét ezen a téren (Márk 9:33–37; Lukács 20:46). A keresztényeknek ésszerűségre és kiegyensúlyozottságra van szükségük. Kockázatos lehet szellemileg, ha az elismerés utáni vágy ellenőrizetlenül marad (Jakab 3:14–16). Milyen tragikus lenne például, ha egy vén felfuvalkodottá válna, és azt kezdené követelni másoktól, hogy fogadják el saját felmagasztalt önértékelését! (Róma 12:3).
Pál apostol bölcsen intette a Rómában élő keresztény társakat: „Atyafiúi szeretettel egymás iránt gyöngédek; a tiszteletadásban egymást megelőzők legyetek” (Róma 12:10). E szavak kiváltképp a keresztény vénekre vonatkoznak, akiknek minden időben el kell ismerniük Krisztust mint a gyülekezet Fejét. A hatalmat képviselő jobb kezének való alávetettségük abban nyilvánul meg, hogy Krisztus vezetését keresik, mégpedig a szent szellem, a bibliai alapelvek és a „hű és értelmes rabszolga” Vezető Testülete biztosította vezetés által (Máté 24:45–47, Vida fordítás; lásd Jelenések 1:16, 20; 2:1).
Így, amikor összejönnek a vének, és Jehova vezetéséért imádkoznak Isten nyája legeltetése érdekében, olyan döntéseket igyekeznek hozni, amelyek megbízhatók az Írások alapján. A keresztényi szerénység, szelídség és alázat megakadályozza, hogy a vének valamelyike kísérletet tegyen arra, hogy kiemelje személyét, uralkodjon a testvérei felett és rájuk erőltesse véleményét ezeken az összejöveteleken (Máté 20:25–27; Kolossé 3:12). Amikor csak lehetséges, a vének testületének elnöklője jól tenné, ha megkérné előzetesen a véntársakat, hogy juttassák kifejezésre gondolataikat, majd elég korán gondoskodna egy napirendről, hogy legyen idejük minden egyes tárgypontot alaposan és imateljesen átgondolni. A vének összejövetele alatt nem arra törekszik, hogy alakítgassa a vének véleményét, hanem inkább hogy buzdítsa őket: a ’szólás szabadságával’ beszéljenek a terítéken lévő dolgokról (1Timótheus 3:13, Csia fordítás). A véntársaknak viszont jól oda kell figyelniük egymás kijelentéseire, és boldogan javukra kell fordítaniuk a sokéves keresztényi tapasztalattal rendelkező vének éleslátását (2Mózes 18:21, 22).
A felvigyázók mindamellett megértik, hogy Krisztus bármelyik vént felhasználhatja a testületből arra, hogy gondoskodjon azokról a bibliai alapelvekről, amelyekre szükség van egy helyzetben való helytálláshoz vagy egy fontos döntés meghozatalához. Jó szellem fog uralkodni a testület körében, amikor megfelelő elismerésben részesül minden egyes vén, amiért hozzájárul a gyülekezet szellemi érdekeivel való törődéshez (Cselekedetek 15:6–15; Filippi 2:19, 20).
Igyekezz megérdemelt elismerést kifejezni és szerezni
Az elismerés épít. Buzdít és megnyerő. „Még ha csupán hétköznapi embernek érezzük is magunkat — mondja Mary —, akkor is szükségünk van buzdításra az önbecsülésünk érdekében.” Őszintén méltányold mások naponkénti erőfeszítéseit. Ennek megcselekvése sokkal érdemesebbé és kellemesebbé teszi számukra az életet. Szülők, gyermekek, felvigyázók és a keresztény gyülekezet tagjai, elismerést szerezhettek a beszéd- és cselekvésmódotokkal. A Biblia kedvezően szól az iparkodó, szerény és alázatos személyekről (Példabeszédek 11:2; 29:23; Zsidók 6:1–12). Tanuld meg jóindulatúan méltányolni mások értékét. Vedd figyelembe mások érzéseit, amikor együtt dolgozol velük. Péter apostol így intett: „legyetek mindnyájan hasonló gondolkodásúak, együttérzők, testvéri vonzalommal rendelkezők, gyengéden könyörületesek s alázatos szelleműek” (1Péter 3:8, NW). Ez megkívánja, hogy elismerésben részesítsünk másokat, s így kielégítsünk egy alapvető emberi szükségletet.