Mindig dicsérjük Jehovát
1 Kevés olyan tevékenység van, amely annyira fontos, hogy mindig figyelmet érdemel. Ilyen többek között az evés, a légzés és az alvás. Ezek nélkülözhetetlenek, ha fizikailag fenn akarjuk tartani magunkat. Pál apostol hasonló kategóriába sorolta a jó hír prédikálását, amikor így sürgetett: „vigyünk dícséretnek áldozatát mindenkor Isten elé” (Zsid 13:15). Jehova dicsérete ezért szintén állandó figyelmet érdemel. Ez olyan dolog, amit meg kell próbálnunk naponkénti tevékenységünkké tenni, mindig dicsérve égi Atyánkat.
2 Jézus így válaszolt, amikor mások megpróbálták elterelni figyelmét: „hirdetnem kell nékem az Istennek országát” (Luk 4:43). Három és fél éves szolgálata folyamán minden, amit naponta tett, közvetlenül kapcsolatban állt valamilyen módon Isten dicsőítésével. Tudjuk, hogy Pál így érzett, tekintettel arra a gondolatra, amelyet az 1Korinthus 9:16-ban fejezett ki: „Jaj ugyanis nékem, ha az evangyéliomot nem hirdetem.” Más hűséges keresztények is buzdítást kaptak, hogy mindig legyenek készek megvédeni reménységüket mások előtt (1Pét 3:15). Napjainkban buzgó úttörők százezrei és hírnökök milliói törekszenek utánozni az ilyen nagyszerű példákat.
3 Amikor elgondolkozunk azon a teljes szívű buzgalmon, amelyet Jézus Krisztus, a Mintaképünk mutatott, arra kapunk ösztönzést, hogy szorosan kövessük nyomdokát (1Pét 2:21). Időnként talán elcsüggedünk, amikor szembe kell néznünk a mindennapi élet problémáival. Hogyan használhatjuk ki a lehetőségeket naponta arra, hogy dicsérjük Jehovát, amikor teljes idejű, világi állásunk van? Az időnk nagy részét felölelő családi felelősségeink alól sem bújhatunk ki. A legtöbb fiatal szükségszerűen nap mint nap az iskolai tanulással van elfoglalva. Egyesek esetleg úgy érzik, hogy nem lehetséges mindennap nyilvánosan dicsérni Jehovát. Időnként egyesek egy egész hónapot is hagynak eltelni, anélkül hogy továbbították volna a jó hírt valamilyen módon.
4 Jeremiás olyan ember volt, aki nem tudott néma maradni. Amikor egy kis ideig elmulasztott Jehova nevében beszélni, úgy érezte, mintha kibírhatatlan tűz égne benne (Jer 20:9). A látszólag elviselhetetlen ellenállással szemben, Jeremiás mindig talált valamilyen módot arra, hogy beszéljen Jehova üzenetéről másoknak. Képesek vagyunk utánozni bátorságban mutatott példáját, és továbbra is keresni a lehetőségeket arra, hogy minden egyes nap dicsérjük Teremtőnket?
5 Annak, hogy Jehováról beszélünk, nem szabad arra az előre megbeszélt időre korlátozódnia, amelyet szervezett formában szánunk a többi hírnökkel való prédikálásra a gyülekezet területén. Csak egy halló fülre van szükségünk. Mindennap állandóan találkozunk emberekkel — az otthonunkba látogatnak, a munkahelyen velük együtt dolgozunk, a bevásárlóközpontban velük együtt állunk sorba, vagy a buszon velük együtt utazunk. Csupán egy barátságos üdvözlésre és egy gondolatébresztő kérdésre vagy megjegyzésre van szükség, amely elindítja a beszélgetést. Sokan a tanúskodás leggyümölcsözőbb formájának találták ezt. Amikor sok lehetőségünk van másokkal beszélni a jó hírről, elképzelhetetlen számunkra, hogy egy egész hónapon át ne tanúskodjunk a Királyságról.
6 Az a kiváltság, hogy dicsérhetjük Jehovát, sohasem szűnik meg. Ahogy a zsoltáríró jelezte, minden léleknek dicsérnie kell Jehovát, és biztosan mi is közéjük szeretnénk tartozni (Zsolt 150:6). Ha a szívünk arra indít, hogy mindig így tegyünk, akkor nap mint nap kihasználjuk a lehetőségeket, hogy beszéljünk Jehováról és Szaváról.