Őrizzétek meg a sürgősség érzetét!
MILYEN biztos, Isten által is helyeselt módja van annak, hogy valaki kitartson a Jehovának végzett teljes lelkű szolgálatában? Az, ha a sürgősség őszinte érzete él mélyen a szívében. Az Istennek végzett teljes lelkű szolgálat azt jelenti, hogy teljes énünkkel szolgáljuk őt, ami viszont lelkiismeretes, feltétlen engedelmességet kíván mindenben, amit csak kér tőlünk.
Mózes próféta ennek a szükségességét hangsúlyozta, amikor így oktatta Izráel nemzetét: „Szeressed . . . az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből” (5Mózes 6:5). Évszázadokkal később ugyanezt a parancsot ismételte meg Krisztus Jézus: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből” (Máté 22:37). Pál apostol ugyancsak erre a követelményre utalt, amikor azt mondta az efézusiaknak, hogy cselekedjék „az Istennek akaratját lélekből”, s amikor a kolossébelieket így ösztönözte: „valamit tesztek, lélekből cselekedjétek, mint az Úrnak és nem embereknek” (Efézus 6:6; Kolossé 3:23).
Nehéz azonban teljes szívünkkel és lelkünkkel szolgálni Istent, ha nincs meg mélyen bennünk a sürgősség érzete, vagy ha az egykor bennünk lakozó sürgősség érzete mára már eltompult, ha éppen nem veszett el teljesen. Ma olyan sürgető időszakban élünk, amelyhez hasonló még sohasem volt az emberiség történelmében.
A sürgősség különleges időszakai
A keresztények előtti időkben több sürgető időszak is volt. Noé napjai, valamint a Sodoma és Gomora pusztulását megelőző időszak minden bizonnyal igazán sürgető idők voltak (2Péter 2:5, 6; Júdás 7). Az Özönvizet megelőző években is kétségtelenül sürgős teendők töltötték ki az időt. Bár Noé és családja nem tudta pontosan, hogy mikor jön el a Vízözön, de mivel ’Istent félték’, ez arra késztette őket, hogy ne késlekedjenek (Zsidók 11:7, Újfordítású revideált Biblia).
Ehhez hasonlóan Sodoma és Gomora pusztulása előtt „sürgetik vala az Angyalok Lótot”, és ezt mondták neki: „menekülj, hogy el ne veszsz” (1Mózes 19:15, 17). Igen, ekkor is a sürgősség tudata mentette meg az igazságosak életét. Évszázadokkal később Babilonban a zsidó foglyok ezt a figyelmeztetést kapták: „Távozzatok, távozzatok, jertek ki, onnan, tisztátalant ne illessetek, jertek ki közülök” (Ésaiás 52:11). I. e. 537-ben mintegy 200 000 fogoly távozott sietve Babilonból, engedelmeskedve ennek a sürgető prófétai parancsnak.
A sürgősség érzete ezek közül minden egyes helyzetben teljes lelkű szolgálatot eredményezett azok részéről, akik érezték, hogy sürgető időkben élnek, és életben is tartották ezt a meggyőződésüket.
Sürgősség a keresztény időkben
A sürgősséget visszhangozzák a Keresztény Görög Iratok is mindvégig. „Vigyázzatok”, „legyetek éberek”, „legyetek hát éberek”, „legyetek hát készen” — Krisztus Jézus ezeket a kifejezéseket használta, hogy elültesse követőiben a sürgősség helyénvaló érzetét (Máté 24:42–44; Márk 13:32–37, Katolikus fordítás). Ezenkívül a tíz szűzről, a gonosz szolgáról, a tálentumokról, valamint a juhok és kecskék szétválasztásáról szóló szemléltetései mind várakozást keltőek és a sürgősség érzését ébresztik fel (Máté 25:1, 14, 15, 32, 33).
Jézus nem csupán beszélt a sürgősségről, hanem azáltal is alátámasztotta szavainak valós voltát, hogy ő maga a sürgősség tudatával munkálkodott. Egyszer ezt mondta a tömegnek, mely megpróbálta tartóztatni: „Egyéb városoknak is hirdetnem kell nékem az Istennek országát; mert azért küldettem” (Lukács 4:42, 43). Továbbá arra buzdította tanítványait, hogy könyörögjenek az aratás Urának, hogy küldjön több munkást az aratásba, mivel „az aratni való sok, de a munkás kevés” (Máté 9:37, 38). Az Istenhez szóló ilyen imateljes kérés valóban a sürgősség szellemét árasztja.
Vajon felesleges volt a sürgősségnek ez az érzete?
Néhányan talán felteszik ezt az ésszerű kérdést: miért volt már akkor szükség a sürgősség érzetére, ha a megjövendölt „nagy nyomorúság” csak évszázadokkal azután várható? (Máté 24:21).
Biztosak lehetünk benne, hogy ez nem csupán egy fortély volt Jézus részéről, hogy tanítványai ezáltal elfoglaltak maradjanak a prédikáló- és tanítói munkában. Nem, Krisztus a tanítványai iránt érzett szeretetéből fakadóan adott tanácsot a sürgősségről, illetve még azért, mert ő tökéletesen értette, Jehova hogyan tekinti az időt. Igen, Krisztus Jézus tudta, hogy a sürgősség szellemére van szükség ahhoz, hogy végrehajtsák Jehova akaratát Isten szándékának megfelelően. Ezenkívül azt is tudta, hogy a tanítványai javára válik szellemileg, ha ébren tartják a sürgősség érzetét, míg ő vissza nem tér.
Jézus Krisztus nyilvánvalóan utalt rá, hogy meghatározott időn belül egy világméretű tanúskodómunkát kell majd elvégezniük (Máté 24:14; Márk 13:10). Csak a munka kibontakozásával vált láthatóvá ennek a megbízatásnak a folyamata. Mégis a sürgősség tudatára volt szükség minden egyes lépéshez. Jézus ennek a megbízatásnak a folyamatára utalt, amikor ezt mondta: „lesztek nékem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végső határáig” (Cselekedetek 1:8). És a megbízatás így tárult fel fokozatosan egészen napjainkig. Időközben ez néha meglepetést okozott Isten szolgáinak, ami időnként az értelmezés kiigazítását tette szükségessé.
A keresztényi sürgősségérzet Jehova szándékát szolgálta. Segített Krisztus tanítványainak abban, hogy fokozatosan tegyenek eleget a megbízatásuknak, Jehova tévedhetetlen időterve szerint. Ez ma is így van, közel 2000 esztendőre visszatekintve, már jobban értjük ezt az isteni időtervet.
A keresztényi sürgősségérzet segítette a tanítványokat, hogy alaposan tanúskodjanak Jeruzsálemben, Júdeában, Szamáriában, és a szétszóródott zsidóknak még i. sz. 36 előtt, amikor az Izráelre kiáradó különleges kegy véget ért (Dániel 9:27; Cselekedetek 2:46, 47). Ehhez hasonlóan a keresztényi sürgősségérzet segített a korai gyülekezetnek, hogy nyíltan figyelmeztessenek minden zsidót, hogy rendszerük hamarosan véget ér (Lukács 19:43, 44; Kolossé 1:5, 6, 23). S miután váratlanul véget ért i. sz. 70-ben, a sürgősség érzete segített Krisztus első századi tanúinak hirdetni az égi reménységet sokaknak, mielőtt a megjövendölt hitehagyás kiárasztotta volna halálos szellemét (2Thessalonika 2:3; 2Timótheus 4:2). Majd ezután, a sötét középkor évszázadain át néhány búzaszerű keresztény tartotta életben a Királyság-reménységet, ahogyan Jézus megjövendölte (Máté 13:28–30). Végül pedig Jehova az általa meghatározott időben egy életerős, modernkori gyülekezetet támasztott, melyet ebben az utolsó nemzedék idejében élőknek szóló, sürgős ítéletüzenettel ösztönöz (Máté 24:34).
Az ókorban élt Dánielhez hasonlóan Istennek a hűséges modernkori szolgái sosem vennék a bátorságot, hogy kérdőre vonják Jehovát: „Mit cselekedtél?” (Dániel 4:32). Biztosak benne, hogy Jehova pontosan tudja, mire van szükség ahhoz, hogy a munkáját időben elvégezzék. Ezért tehát ahelyett, hogy megkérdőjeleznék a módszert, ahogyan Jehova elrendez bizonyos dolgokat, inkább boldogok, hogy Isten lehetőséget adott nekik, és együtt dolgozhatnak vele ezekben a nagy jelentőségű időkben (1Korinthus 3:9).
További buzdítás a sürgősségre
Egy újabb ok a sürgősségre, hogy nem vagyunk képesek hajszálpontosan megállapítani a pontos napot és órát, amikor a nagy nyomorúság hirtelen kitör. Krisztus Jézus biztos volt benne, hogy a földön senki sem tudja ennek a fontos esemény kezdetének az előre meghatározott napját és óráját (Máté 24:36). Egy másik alkalommal ezt mondta türelmetlen tanítványainak: „Nem a ti dolgotok tudni az időket vagy alkalmakat, melyeket az Atya a maga hatalmába helyheztetett” (Cselekedetek 1:7). Igen, a végeredmény világos, de egyszerűen nem tartozik ránk minden részlet.
Pál apostol viselkedésében jól mutatkozott meg a sürgősség. Valószínűleg Jézus szavaira gondolt, amikor a következőket írta a thessalonikabelieknek Krisztus jelenlétéről: „Az időkről és időszakokról pedig, atyámfiai, nem szükség, hogy írjak néktek” (1Thessalonika 5:1). Ezt a levelet mintegy 17 évvel azután írta, hogy Jézus ezt mondta: „lesztek nékem tanúim . . . a földnek mind végső határáig” (Cselekedetek 1:8). Akkoriban nem lehetett erről többet írni, mivel nem volt erről több kinyilatkoztatás. Még így is biztosak lehettek benne, hogy Jehova napja kétségtelenül eljön majd, „mint a tolvaj éjjel”, mikor a keresztények még mindig a sürgősség érzetével prédikálnak (1Thessalonika 5:2).
Nem valószínű, hogy ezeket a szavakat az elméjükben tartva az első századi keresztények azt gondolták volna, hogy Jehova napja majd évszázadok múlva jön el. Igaz, tudtak Jézusnak a messzi földre utazó királyról és a külföldre utazó férfiról szóló példázatairól. Azt is tudták, hogy a példázatok arra mutatnak, hogy a király „aztán”, az utazó férfi pedig „sok idő múlva” tér vissza. De biztosan törték a fejüket, mikor is van az „aztán”? És mit jelent az, hogy „sok idő múlva”? Tíz évet? Húsz évet? Ötven évet? Vagy még többet? (Lukács 19:12, 15; Máté 25:14, 19). Jézus szavai továbbra is ott csengtek a fülükben: „Ti is azért legyetek készek: mert a mely órában nem gondolnátok, abban jő el az embernek Fia” (Lukács 12:40).
A sürgősség pozitív hatása
Igen, az Isten által serkentett sürgősség érzete csodálatos ösztönző hatással volt az első századi keresztényekre, segítette őket, hogy a legfontosabb munkában, a prédikáló- és tanítói munkában foglalják le magukat. Ez ma továbbra is sokféle módon hat ránk ösztönzőleg. Segít elkerülnünk, hogy önteltekké váljunk, vagy hogy a ’jótéteményben megrestüljünk’ (Galátzia 6:9). Megóv minket, nehogy túlságosan elmerüljünk a világban és annak csalárd anyagiasságában. Segít „az igazi életre” összpontosítani (1Timótheus 6:19, K. f.). Az Úr Jézus azt mondta, hogy tanítványai olyanok lesznek, ’mint juhok a farkasok között’, s tudta, a világ legyőzéséhez szükséges, hogy szilárd kép maradjon bennünk a jövőről. Igen, keresztényi sürgősségérzetünk véd és óv minket (Máté 10:16).
Jehova Isten az ő végtelen bölcsességében mindig elegendő információt adott szolgáinak, hogy életben tartsa bennük a sürgősség érzetét. Kedvesen biztosított minket arról, hogy a dolgok jelenlegi korrupt rendszerének „utolsó napjaiban” élünk (2Timótheus 3:1). Állandóan emlékeztet minket, hogy világító testekként kell fénylenünk, míg ez a nemzedék, amelyben élünk, el nem múlik a nagy nyomorúságban, amely Armageddonban éri el a csúcspontját (Filippi 2:15; Jelenések 7:14; 16:14, 16).
Igen, a sürgősség Istennek tetsző érzete nélkülözhetetlen része Jehovának végzett teljes idejű szolgálatunknak. Segít kivédeni és meghiúsítani az Ördög próbálkozásait, melyeket azért tesz, hogy Isten szolgáit ’elcsüggessze, lelkeikben elalélván’ (Zsidók 12:3). A teljes lelkű önátadás egy örökkévalóságon át arra készteti Jehova szolgáit, hogy engedelmeskedjenek neki; most azonban, ezekben az Armageddon előtti napokban, a sürgősség mélyről jövő, őszinte érzete létfontosságú része a teljes lelkű önátadásnak.
Bárcsak Jehova Istenünk megőrizné mindannyiunkban a sürgősség érzetét, miközben továbbra is visszhangozzuk János apostol szavait: „Ámen, bizony jövel Uram Jézus!” (Jelenések 22:20).