-
VilágÉrveljünk az Írásokból!
-
-
Lásd az „Utolsó napok” címszó alatti gondolatokat.
-
-
Világ szellemeÉrveljünk az Írásokból!
-
-
Világ szelleme
Meghatározás: Az az indítóerő, amely az azokból álló emberi társadalmat befolyásolja, akik nem Jehova Isten szolgái, s amely arra készteti ezeket a személyeket, hogy egy jellemző minta szerint beszéljenek és cselekedjenek. Bár az emberek egyéni tetszésük szerint cselekszenek, akiknél megnyilvánul a világ szelleme, olyan meghatározott, alapvető vonásokról, cselekedetekről vagy életcélokról tesznek bizonyságot, melyek általánosak a jelenlegi világrendszerben, amelynek uralkodója és istene Sátán.
Miért súlyos dolog az, ha valakit megfertőz a világ szelleme?
1Ján 5:19: „az egész világ a gonosz hatalmában van.” (Sátán olyan szellemet táplál, amely uralja azok gondolkodásmódját és viselkedését, akik nem tartoznak Jehova elismert szolgái közé. Az önzés és a büszkeség szelleme az, amely mindenütt jelen van, mint a levegő, amit belélegzünk. Igen elővigyázatosnak kell lennünk, nehogy Sátán hatalma alá kerüljünk azáltal, hogy engedjük, hogy ez a szellem formálja az életünket.)
Jel 12:9: „Levetették hát a nagy sárkányt, az őskígyót, akit Ördögnek és Sátánnak neveznek, aki az egész lakott földet félrevezeti; levetették őt a földre, és az angyalait is levetették vele együtt.” (Azóta, hogy ez megtörtént — azt követően, hogy a Királyság 1914-ben megszületett —, Sátán és a démonai sokkal erősebb befolyást gyakorolnak az emberiségre. Az ő szelleme egyre önzőbb és erőszakosabb cselekedetekre ösztönzi az embereket. Akik Jehovát szeretnék szolgálni, azokra különösen nagy nyomás nehezedik, hogy legyenek része a világnak, viselkedjenek a többiekhez hasonlóan, és adják fel az igaz imádatot.)
-