„Az Isten Izráele” és a „nagy sokaság”

„Látám, és ímé egy nagy sokaság, a melyet senki meg nem számlálhatott” (JELENÉSEK 7:9).

1—3. a) Milyen csodálatos égi kilátásuk van a felkent keresztényeknek? b) Hogyan próbálta Sátán megsemmisíteni az első századi gyülekezetet? c) Mi történt 1919-ben, ami azt mutatta, hogy Sátánnak a felkent keresztény gyülekezet megrontására irányuló erőfeszítései kudarcot vallottak?

„ISTEN IZRÁELÉNEK” megalapítása i. sz. 33-ban mérföldkő volt Isten szándékainak megvalósításában (Galátzia 6:16). Felkent tagjainak az a reménysége, hogy halhatatlan szellemteremtményekként uralkodnak majd Krisztussal Isten égi Királyságában (1Korinthus 15:50, 53, 54). Ebben a helyzetben vezető szerepük van Jehova nevének megszentelésében és a nagy Ellenfél, Sátán, az Ördög fejének összezúzásában (1Mózes 3:15; Róma 16:20). Nem csoda, hogy Sátán mindent megtett, ami a hatalmában állt, hogy elpusztítsa ezt az új gyülekezetet mind üldözés által, mind pedig azáltal, hogy megpróbálja megrontani! (2Timótheus 2:18; Júdás 4; Jelenések 2:10).

² Amíg az apostolok éltek, Sátán sikertelen volt. Haláluk után azonban akadálytalanul terjedt a hitehagyás. Végső soron emberi szemszögből tekintve a Jézus által alapított tiszta keresztény gyülekezetet látszólag megrontotta Sátán, amikor létrehozta annak hitehagyott vallási torzképét, amely ma kereszténység néven ismeretes (2Thessalonika 2:3–8). Az igaz keresztényiség mégis fennmaradt (Máté 28:20).

³ Jézus a búzáról és a konkolyról szóló példázatában megjövendölte, hogy az igaz keresztények egy ideig a „konkollyal”, azaz a hamis keresztényekkel együtt fognak növekedni; és ez így is történt. De azt is mondta, hogy az utolsó napokban „az Isten országának fiai” újból el lesznek különítve szemmel láthatóan a „konkolytól” (Máté 13:36–43). Ez szintén igaznak bizonyult. Az őszinte felkent keresztények 1919-ben kijöttek a babiloni fogságból. Isten elismerte őket mint „a hű és értelmes rabszolgát”, és ők bátran nekiláttak a Királyság jó hírének prédikálásához (Máté 24:14, 45–47, Vida fordítás; Jelenések 18:4). Szinte egyikük sem volt zsidó származású; de mivel olyan hitük volt, mint Ábrahámnak, valóban ’Ábrahám leszármazottai’ voltak. „Isten Izráelének” tagjai voltak (Galátzia 3:7, 26–29).

A „nagy sokaság”

4. Keresztények milyen csoportja vált figyelemre méltóvá különösen az 1930-as években?

⁴ Kezdetben azok, akik válaszoltak e felkent keresztények prédikálására, szintén szellemi izraeliták lettek, az égi reménységű 144 000 maradék tagjai (Jelenések 12:17). Ám különösen az 1930-as években egy másik csoport is figyelemre méltóvá vált. Őket a juhaklokról szóló szemléltetésben szereplő „más juhokkal” azonosították (János 10:16). Krisztus tanítványai voltak, reménységük a paradicsomi földön való örökké tartó életre szólt. Jelképes értelemben a felkent keresztények szellemi utódai voltak (Ésaiás 59:21; 66:22; vö. 1Korinthus 4:15, 16). A hű és értelmes rabszolga osztályként ismerték el a felkent keresztény gyülekezetet, és felkent testvéreikhez hasonlóan bensőségesen szerették Jehovát, hittek Jézus áldozatában, lelkesen dicsérték Istent, és készségesen szenvedtek az igazságosságért.

5. Hogyan vált a más juhok helyzete egyre világosabbá?

⁵ Kezdetben e más juhok helyzetét nem teljesen értették, de az idő múlásával a dolgok világosabbá váltak. A felkent keresztények 1932-ben arra kaptak buzdítást, hogy ösztönözzék a más juhokat, hogy vegyenek részt a prédikálómunkában — amelyet már sokan végeztek a más juhok közül. A más juhokat 1934-ben arra buzdították, hogy keresztelkedjenek meg vízben. 1935-ben a Jelenések könyve 7. fejezetében szereplő „nagy sokasággal” azonosították őket. 1938-ban meghívták őket, hogy vegyenek részt Jézus Krisztus halálának emlékünnepén mint megfigyelők. 1950-ben a közéjük tartozó érett férfiakat úgy tekintették, hogy azok között a „fejedelmek” között lesznek, akik úgy szolgálnak „mint a rejtek szél ellen, mint oltalom zivatar ellen” (Zsoltárok 45:17; Ésaiás 32:1, 2). 1953-ban Isten földi szervezetét — melynek akkor már a más juhok alkották a nagyobb részét — úgy tekintették, mint ami az új világ földi társadalmának magja. 1985-ben megértették, hogy Jézus váltságáldozatán alapulva a más juhokat igazságosnak nyilvánítják Isten barátaiként, és az a kilátásuk, hogy túlélik Armageddont.

6. Milyen ma a felkentek és a más juhok viszonylagos helyzete, és ez milyen kérdéseket vet fel?

⁶ Mostanra, „az utolsó napok” ezen későbbi felében a 144 000 nagy többsége már meghalt és égi jutalomban részesült (2Timótheus 3:1; Jelenések 6:9–11; 14:13). Most a földi reménységű keresztények végzik a jó hír prédikálásának nagy részét, és kiváltságnak tartják, hogy támogatják ebben Jézus felkent testvéreit (Máté 25:40). Jóllehet e felkentek alkotják a hű és értelmes rabszolgát, aki által mindenki szellemi táplálékban részesül ezekben az utolsó napokban. Mi lesz a helyzet a más juhokkal, amikor minden felkent keresztény elnyeri égi jutalmát? Akkor hogyan részesülnek majd gondoskodásban a más juhok? Az ősi Izráellel kapcsolatos rövid vizsgálódás segít válaszolni ezekre a kérdésekre.

A példaképül szolgáló „papok királysága”

7., 8. Milyen mértékben volt az ősi Izráel papok királysága és szent nemzet a Törvényszövetség alatt?

⁷ Amikor Jehova kiválasztotta Izráelt különleges nemzetének, szövetséget kötött velük, és ezt mondta: „ha figyelmesen hallgattok szavamra és megtartjátok az én szövetségemet, úgy ti lesztek nékem valamennyi nép közt az enyéim; mert enyim az egész föld. És lesztek ti nékem papok birodalma [papok királysága, Újfordítású revideált Biblia] és szent nép” (2Mózes 19:5, 6). Izráel Jehova különleges népe volt a Törvényszövetség alapján. Hogyan teljesedett be azonban a papok királyságát és a szent nemzetet magában foglaló ígéret?

⁸ Izráel, amikor hűséges volt, elismerte Jehova szuverenitását és elfogadta őt mint Királyát (Ésaiás 33:22). Ezért az izraeliták királyságot alkottak. Bár ahogy később kiderült, a „királyságról” szóló ígéret sokkal többet jelentett ennél. Továbbá, amikor engedelmeskedtek Jehova Törvényének, akkor tisztán, a körülöttük levő nemzetektől elkülönítve álltak. Szent nemzetet alkottak (5Mózes 7:5, 6). Vajon papok királyságát alkották? Nos, Izráelben Lévi törzsét jelölték ki a templomi szolgálatra, és e törzsön belül volt a lévita papság. Amikor beiktatták a Mózesi Törvényt, a lévita férfiakat adták cserébe minden nem lévita család elsőszülöttjéért (2Mózes 22:29; 4Mózes 3:11–16, 40–51).a Ezért Izráelben minden család úgyszólván képviseltette magát a templomi szolgálatban. Ezáltal került a nemzet a legközelebb ahhoz, hogy papságot alkosson. Ezenfelül Jehovát képviselték a nemzetek előtt. Mindazok a másnemzetbeliek, akik imádni szerették volna az igaz Istent, az izraelitákkal társulva tehették ezt meg (2Krónika 6:32, 33; Ésaiás 60:10).

9. Mi indította Jehovát arra, hogy elvesse Izráel északi királyságát, ’hogy ne legyen a papja’?

⁹ Salamon halála után Isten népe kettévált Izráel északi nemzetére Jeroboám király, és Júda déli nemzetére Roboám király vezetésével. Mivel a templom, az igaz imádat központja, Júda területén volt, Jeroboám törvénytelen imádati formát vezetett be borjúképmások felállításával saját nemzeti területén. Továbbá „felállítá a magas helyek templomát, és papokat szerze a nép aljából, a kik nem voltak a Lévi fiai közül” (1Királyok 12:31). Az északi nemzet egyre jobban belemélyedt a hamis imádatba, amikor Akháb király engedte másnemzetbeli feleségének, Jezabelnek, hogy megalapítsa a Baál-imádatot az országban. Végül Jehova ítéletet hirdetett a lázadó királyság ellen. Hóseáson keresztül ezt mondta: „Elvész az én népem, mivelhogy tudomány nélkül való. Mivelhogy te megvetetted a tudományt, én is megvetlek téged, hogy papom ne légy” (Hóseás 4:6). Nem sokkal ezután az asszírok eltörölték Izráel északi királyságát.

10. Hogyan képviselte Júda déli királysága Jehovát a nemzetek előtt, amikor hűséges volt?

¹⁰ Mi a helyzet a déli nemzettel, Júdával? Ezékiás napjaiban Jehova ezt mondta nekik Ésaiáson keresztül: „Ti vagytok az én tanuim . . . és szolgám, a kit elválasztottam . . . A nép, a melyet magamnak alkoték, hirdesse dicséretemet!” (Ésaiás 43:10, 21; 44:21). Amikor a déli királyság hűséges volt, akkor az általa bemutatott szolgálat Jehova dicsőségét hirdette a nemzeteknek és odavonzotta az igazszívűeket, hogy imádják őt templomában és a törvényes lévita papság szolgáljon nekik.

Másnemzetbeliek Izráelben

11., 12. Nevezz meg néhány másnemzetbelit, aki Izráellel társulva szolgálta Jehovát!

¹¹ Ami azokat a másnemzetbelieket illeti, akik válaszoltak erre a nemzeti tanúbizonyságra, gondoskodtak róluk a Mózes közreműködésével kapott Törvényben — akinek felesége, Czippora maga is midiánita volt. A nem izraeliták „sok elegy népe” hagyta el Egyiptomot Izráellel együtt, és jelen volt a Törvény átadásakor (2Mózes 2:16–22; 12:38; 4Mózes 11:4). Ráháb és családja megmenekült Jerikóból, és később befogadták őket a zsidó gyülekezetbe (Józsué 6:23–25). Nem sokkal utána a gibeoniták békét kötöttek Izráellel, és a sátortemplommal kapcsolatos feladatokat kaptak (Józsué 9:3–27; lásd még 1Királyok 8:41–43; Eszter 8:17).

¹² Végül a másnemzetbeliek magas pozíciókban szolgáltak. A hitteus Uriást, Bethsabé férjét Dávid hatalmas „vitézei” közé számlálták, csakúgy, mint az ammonita Séleket (1Krónika 11:26, 39, 41; 2Sámuel 11:3, 4). Az etiópiai Ebed-Melek a palotában szolgált, és bejárása volt a királyhoz (Jeremiás 38:7–9). Miután Izráel visszatért a babiloni fogságból, nem izraelita nétineusok kaptak megnövekedett kiváltságot: a papoknak segédkeztek (Ezsdrás 7:24). Mivel számos ilyen hűséges másnemzetbelit, vagy idegen lakost úgy tekintenek, mint aki előárnyékolja a mai nagy sokaságot, ezért érdekel bennünket a helyzetük.

13., 14. a) Mik voltak Izráelben a prozeliták kiváltságai és felelősségei? b) Hogyan tekintették az izraeliták a hűséges prozelitákat?

¹³ Az ilyen személyek prozeliták voltak, Jehova önátadott imádói a Mózesi Törvény alatt, akiket Izráellel együtt elkülönítettek a nemzetektől (3Mózes 24:22). Áldozatokat ajánlottak fel, tisztán tartották magukat a hamis imádattól, és tartózkodtak a vértől, éppen úgy, ahogy az izraeliták tették (3Mózes 17:10–14; 20:2). Segítettek Salamon templomának építésében és csatlakoztak az igaz imádat helyreállításához Asa és Ezékiás király uralma alatt (1Krónika 22:2; 2Krónika 15:8–14; 30:25). Amikor Péter használta a Királyság első kulcsát i. sz. 33 pünkösdjén, szavait „mind zsidók, mind [nem zsidó] prozelitusok” is hallották. Feltehetőleg a között a háromezer ember között, akik aznap megkeresztelkedtek, volt néhány prozelita is (Cselekedetek 2:10, 41). Röviddel ezután Filep megkeresztelt egy etiópiai prozelitát — mielőtt Péter használta volna a Királyság utolsó kulcsát Kornéliusra és családjára vonatkozóan (Máté 16:19; Cselekedetek 8:26–40; 10:30–48). Világos, hogy a prozelitákat nem úgy tekintették, mint a nem zsidókat.

¹⁴ Az országban mégsem volt olyan a prozeliták helyzete, mint az ott született zsidóké. A prozeliták nem szolgáltak papokként, és elsőszülötteiket nem képviselte a lévita papság.b És a prozeliták nem örököltek földet Izráelben. Az izraelitáknak viszont azt parancsolták, hogy figyelmesen bánjanak a hűséges prozelitákkal, és tekintsék őket testvéreiknek (3Mózes 19:33, 34).

A szellemi nemzet

15. Mi lett az eredménye annak, hogy a test szerinti Izráel nem volt hajlandó elfogadni a Messiást?

¹⁵ A Törvény arra irányult, hogy Izráelt tisztán tartsa és elkülönítse a környező nemzetektől. De más célt is szolgált. Pál apostol ezt írta: „a törvény Krisztusra vezérlő mesterünkké lett, hogy hitből igazuljunk meg” (Galátzia 3:24). Sajnálatos, hogy a legtöbb izraelita nem engedte, hogy a Törvény a Krisztusra vezérelje (Máté 23:15; János 1:11). Ezért Jehova Isten elvetette ezt a nemzetet, és előidézte, hogy megszülessen „az Isten Izráele”. Továbbá kiterjesztette a meghívást a nem zsidókra is, hogy teljes jogú állampolgárok legyenek ebben az új Izráelben (Galátzia 3:28; 6:16). Végül ezen az új nemzeten teljesedett be csodálatosan Jehovának a 2Mózes 19:5, 6-ban adott ígérete a királyi papságra vonatkozóan. Hogyan?

16., 17. A felkent keresztények csoportja a földön milyen értelemben „királyi”? És miért mondhatjuk, hogy „papság”?

¹⁶ Péter idézte a 2Mózes 19:6-ot, amikor ezt írta kora felkent keresztényeinek: „Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok” (1Péter 2:9). Mit jelent ez? Vajon a felkent keresztények királyok a földön? Nem, királyi uralmuk a jövőre szól (1Korinthus 4:8). Mégis „királyi” személyek abban az értelemben, hogy jövőbeni királyi kiváltságokra választották ki őket. Még ebben a pillanatban is egy nemzetet alkotnak egy király, Jézus alatt, akit a Hatalmas Szuverén, Jehova Isten nevezett ki. Pál ezt írta: „[Jehova] megszabadított minket a sötétség hatalmából, és általvitt az Ő szerelmes Fiának országába” (Kolossé 1:13).

¹⁷ Vajon a felkent keresztények papságot alkotnak a földön? Bizonyos értelemben igen. Gyülekezetként vitathatatlanul papi feladatot látnak el. Péter megmagyarázta ezt, amikor a következőt mondta: „Ti magatok . . . épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá” (1Péter 2:5; 1Korinthus 3:16). Napjainkban mint testület, a felkent keresztények maradéka „a hű és értelmes rabszolga”, a szellemi táplálék kiosztója (Máté 24:45–47, Vi). Ahogy az ősi Izráelben volt, mindazok, akik imádni kívánják Jehovát, e felkent keresztényekhez társulva tehetik azt meg.

18. Milyen elsődleges felelősségük van a papságot alkotó felkent keresztények gyülekezetének a földön?

¹⁸ Továbbá a felkent keresztények átvették Izráeltől annak kiváltságát, hogy tanúskodjanak Jehova nagyságáról a nemzetek között. A szövegkörnyezet rámutat, hogy amikor Péter a felkent keresztényeket királyi papságnak hívta, akkor a prédikálómunkára gondolt. Valójában összekapcsolta egy idézetben Jehova ígéretét a 2Mózes 19:6-ból és Jehova Izráelhez intézett szavait az Ésaiás 43:21-ből, amikor ezt mondta: „Ti . . . királyi papság . . . vagytok [azért], hogy hirdessétek Annak hatalmas dolgait, a ki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket” (1Péter 2:9). Ezzel összhangban Pál úgy beszélt Jehova kiemelkedő tulajdonságainak hirdetéséről, mint templomi szolgálatról. Ezt írta: „ő általa [Jézus által] vigyünk dícséretnek áldozatát mindenkor Isten elé, azaz az ő nevéről vallást tevő ajkaknak gyümölcsét” (Zsidók 13:15).

Égi beteljesedés

19. Mi a végső nagy beteljesedése annak az ígéretnek, hogy Izráel papok királysága lesz?

¹⁹ Ámde a 2Mózes 19:5, 6-nak végső soron sokkal dicsőségesebb beteljesedése van. A Jelenések könyvében János apostol hallotta, amint az égi teremtmények alkalmazták ezt az írásszöveget, dicsőítve a feltámasztott Jézust: „megölettél, és megváltottál minket Istennek a te véred által, minden ágazatból és nyelvből és népből és nemzetből, és tettél minket a mi Istenünknek királyokká és papokká; és uralkodunk a földön” (Jelenések 5:9, 10). Végül is a királyi papság Isten égi Királysága, az az uralkodó hatalom, amelyért Jézus imádkozni tanított bennünket (Lukács 11:2). Mind a 144 000 felkent kereszténynek, aki mindvégig hűségesen kitart, része lesz ebben a Királyság-elrendezésben (Jelenések 20:4, 6). Milyen csodálatos beteljesedése ez annak az ígéretnek, amelyet Isten oly régen tett Mózesen keresztül!

20. Milyen kérdés vár még megválaszolásra?

²⁰ Mit jelent mindez a nagy sokaság helyzetére és jövőjére nézve, amikor minden felkent keresztény elnyeri csodálatos örökségét? Ez világossá válik majd e sorozat befejező cikkében.

[Lábjegyzetek]

Meg tudod magyarázni?

◻ Hogyan vált a más juhok helyzete egyre világosabbá?

◻ Miért vetette el Jehova Izráel északi királyságát, hogy ne legyen a papja?

◻ Amikor Júda hűséges volt, milyen helyzetben állt a nemzetek előtt?

◻ Milyen volt a hűséges prozeliták helyzete Izráelben?

◻ Hogyan szolgál a felkent gyülekezet papok királyságaként?

[Kép a 16. oldalon]

Királyi papságot alkotva a felkent keresztények hirdetik Jehova dicsőségét a földön

[Kép a 18. oldalon]

A 2Mózes 19:6 végső beteljesedése a Királyság