Terjed az igaz imádat Kelet-Európában
1 Az első századi keresztények buzgón prédikáltak a Királyságról. Örültek, amikor a gyülekezetek „gyarapodának számban naponként” (Csel 16:5). Mivel bátran prédikáltak, az igaz imádat eljutott Ázsiába, Afrikába és Európába, aminek az lett az eredménye, hogy sok hívőt tudtak begyűjteni az aratómunka során.
2 Ebben a végidőben az igaz imádat továbbra is terjed, főleg Kelet-Európa országaiban. Rendkívüli növekedés tapasztalható most azokban az országokban, ahol a kormány az 1990-es évek elejéig korlátozta a munkánkat. Az 1999-es évkönyv közli, hogy ezekből az országokból kettő, Oroszország és Ukrajna jelentése szerint évente több mint 100 000 hírnök vesz részt a nyilvános szolgálatban. A volt Szovjetunió 15 korábbi tagállamában 1991 óta több mint 220 000 személy adta át magát Jehovának és keresztelkedett meg! Ez a gyors növekedés sok új Királyság-terem és kongresszusi terem építését, és számos fiókhivatali létesítmény bővítését tette szükségessé.
3 Amint azt A mi Királyság-szolgálatunk 1997. márciusi számában közzétettük, a Társulat Királyság-terem alapjának egy részét most arra használjuk fel, hogy kölcsönt adjunk a gyülekezeteknek azokban az országokban, ahol nagyon nagy szükség van arra, hogy minél hamarabb még több Királyság-termet építsenek, de korlátozottak az erőforrásaik, és komoly gazdasági nehézségeik vannak. 1996 márciusa és 1998 októbere között a Társulat 359 olyan Királyság-terem kölcsönigénylést hagyott jóvá, amelyek 11 kelet-európai ország felügyeletét ellátó fiókhivatalokból érkeztek. Az adományként kapott anyagi eszközöket az új Királyság-termek építéséhez szükséges telkek megvásárlására és az anyagok megvételére, valamint arra használják fel, hogy segítsék azokat a gyülekezeteket, ahol át kell alakítani a már meglévő létesítményeket. Az itt megjelent képek segítségével némi fogalmat alkothatunk arról, miként vették hasznát a kelet-európai testvéreink az Egyesült Államokban és egyéb országokban a Társulat meglévő Királyság-terem alapjához érkező hozzájárulásoknak.
4 Bulgáriában 1998-ban 12 százalékos volt a növekedés, és a testvérek rendkívüli örömmel fogadták az első Királyság-termük átadását az év áprilisában. Horvátországban 4 százalékos volt a növekedés, és jelenleg a testvérek még több Királyság-termet építenek, hogy előmozdítsák az igaz imádatot. Magyarországon mintegy 80 Királyság-terem van, amelyet összesen 144 gyülekezet vesz igénybe. Ez azt jelenti, hogy az országunkban lévő 235 gyülekezet 61 százaléka használ saját termet az imádatra. Macedóniában a Királyság-terem építési programmal két új termet emeltek, és még többnek van folyamatban az építése. 1999 nyarán egy olyan Királyság-terem épület készült el Skopjéban, amelyben két terem is van. Legalább hat gyülekezet tudja használni ezt az épületet.
5 Tavaly Oroszországban hetente átlagosan több mint 260 személy keresztelkedett meg! A más országokban látható mintát követve az orosz fiókhivatal 12 Területi Építőbizottságot hozott létre ezen a nagy területen, hogy támogassák a jövőben beinduló Királyság-terem építkezéseket. Szentpétervár északi részén már elkezdték építeni az ország első kongresszusi termét, amely 1600 férőhelyes lesz. A létesítményben ezenkívül lesz még öt, 200 férőhelyes Királyság-terem. Hogy kielégítsék testvéreink és a sok érdeklődő szellemi szükségletét, Ukrajnában 84 Királyság-termet építettek fel, és még 80 termen dolgoznak.
6 Hát nem tölti el szívünket örömmel, hogy ekkora a növekedés Kelet-Európában? Bárhol éljünk is, az igaz imádat terjedése arra emlékeztet minket, hogy Isten nem személyválogató, és hogy a türelme folytán „egy nagy sokaság” fog megmenekülni (Jel 7:9; 2Pét 3:9). Micsoda kiváltság, hogy ha kismértékben is, de hozzájárulhatunk mások szellemi növekedéséhez, még a távolabbi országokban is! A Példabeszédek 28:27 azt ígéri nekünk, hogy „a ki ád a szegénynek, nem lesz néki szüksége”. Ha készek vagyunk segíteni ezeknek az építkezési költségeknek a fedezésében, annak az lesz az eredménye, hogy „egyenlőség” lesz az anyagiakban, s átélheti mindenki az adakozásból fakadó boldogságot, és az örömet, amint láthatja, hogy világszerte terjed az igaz imádat (2Kor 8:14, 15; Csel 20:35).
[Kép a 3. oldalon]
Săcele, Románia
[Kép a 3. oldalon]
Maardu, Észtország
[Kép a 3. oldalon]
Sevnica, Szlovénia
[Kép a 3. oldalon]
Tiszavasvári, Magyarország
[Képek a 4. oldalon]
Jūrmala, Lettország
[Képek a 4. oldalon]
Tallinn, Észtország
[Kép a 4., 5. oldalon]
Tauragė, Litvánia
[Képek a 4., 5. oldalon]
Belgrád, Jugoszlávia
[Képek az 5. oldalon]
Prievidza, Szlovákia
[Kép az 5. oldalon]
Mátészalka, Magyarország
[Képek a 6. oldalon]
Vranov nad Topl’ou, Szlovákia
[Kép a 6. oldalon]
Ruma, Jugoszlávia
[Képek a 6. oldalon]
Tornakalns, Lettország