Óvakodj a szimóniától!

A SZAMÁRIABELI Simonnak nagy tekintélye volt azon a helyen, ahol élt. Az i. sz. első században élt, és az embereket annyira elbűvölték mágikus gyakorlatai, hogy ezt mondták róla: „Ez az Istennek ama nagy ereje!” (Cselekedetek 8:9–11).

Miután azonban Simon megkeresztelkedett és keresztény lett, olyan erőt ismert meg, amely sokkal hatalmasabb, mint amely nála korábban megnyilvánult. Ez az az erő volt, amelyet Jézus apostolai kaptak, és amely képessé tette őket arra, hogy csoda folytán másoknak átadják a szent szellem adományait. Ez olyan nagy hatással volt Simonra, hogy pénzt ajánlott fel az apostoloknak, és ezt kérte: „Adjátok nékem is ezt a hatalmat, hogy valakire vetem kezeimet, Szent Lelket vegyen” (Cselekedetek 8:13–19).

Péter apostol ezekkel a szavakkal feddte meg Simont: „A te pénzed veled együtt veszszen el, mivel azt gondoltad, hogy az Istennek ajándéka pénzen megvehető. Nincsen néked részed, sem örökséged e dologban, mert a te szíved nem igaz az Isten előtt” (Cselekedetek 8:20, 21).

Ebből a bibliai beszámolóból származik a „szimónia” szó, amelyet a következőképpen határoznak meg: „az egyházi tisztségek vagy előléptetések pénzért való megszerzésének, illetve ráruházásának bűne.” A New Catholic Encyclopedia elismeri, hogy különösen a IX. és a XI. század között „a szimónia áthatotta a kolostorokat, az általános papságot, a püspöki kart, sőt még a pápaságot is”. A The Encyclopædia Britannica kilencedik kiadása (1878) megjegyzi: „Amikor a hallgató a pápai konklávé történelmét tanulmányozza, arra a meggyőződésre jut, hogy soha egyetlen választás sem ment végbe anélkül, hogy a szimónia meg ne fertőzte volna azt, és az esetek nagy többségében a konklávéban gyakorolják a szimóniát a legdurvább, legfelháborítóbb és legnyilvánvalóbb módon.”

Az igaz keresztényeknek napjainkban óvakodniuk kell a szimóniától. Például néhányan talán túlzó dicséretekkel vagy nagylelkű ajándékokkal árasztják el azokat, akik újabb kiváltságokat adhatnak nekik. Azok viszont, akik ilyen kiváltságokat adhatnak másoknak, talán részrehajlást mutatnak azokkal szemben, akiknek módjukban áll és örömmel meg is teszik, hogy ajándékokkal halmozzák el őket. Mindkét helyzet magában foglalja a szimóniát, és az Írások egyértelműen elítélik az ilyen viselkedést. Péter erre buzdította Simont: „Térj meg azért ezen gonoszságodból, és kérjed az Istent, ha talán megbocsáttatik néked szívednek gondolatja [mesterkedésed, New Jerusalem Bible]. Mert látom, hogy te keserűséges méregben és álnokságnak kötelékében leledzel” (Cselekedetek 8:22, 23).

Szerencsére Simon látta, hogy mennyire súlyos hiba volt, hogy ilyen helytelen vágyat táplált. Ezért ezt kérte az apostoloktól: „Könyörögjetek ti énérettem az Úrnak, hogy semmi azokból, a miket mondtatok, reám ne jőjjön” (Cselekedetek 8:24). Az őszinte keresztények nem hagyják figyelmen kívül azt a fontos leckét, amelyet ebből a beszámolóból tanulni lehet, ezért arra törekszenek, hogy elkerüljék a szimóniának még a látszatát is.