Jehova akaratát cselekedték

Jézus elküld hetven tanítványt

IDŐSZÁMÍTÁSUNK szerint 32 ősze volt. Mindössze hat hónap volt hátra Jézus haláláig. Ezért, hogy felgyorsítsa a prédikálómunkát és előmozdítsa néhány követője képzését, kijelölt 70 tanítványt, és „elküldte őket maga előtt kettesével minden városba és helységbe, ahova menni készült” (Lukács 10:1, Újfordítású revideált Biblia).a

Jézus a tanítványait „maga előtt” küldte ki, hogy az emberek gyorsabban el tudják dönteni, vajon a Messiás mellett vagy vele szemben állnak-e, mikor maga Jézus később megérkezett. De miért küldte őket „kettesével”? Nyilvánvalóan azért, hogy egymást bátorítsák, amikor ellenállással néznek szembe.

Kihangsúlyozva prédikálómunkájuk sürgősségét, Jézus ezt mondta követőinek: „Az aratni való sok, de a munkás kevés; kérjétek azért az aratásnak Urát, hogy küldjön munkásokat az ő aratásába” (Lukács 10:2). Helyénvaló volt az aratás hasonlata, mivel egy kevés késés is az aratás idejét illetően az értékes termés elvesztését eredményezheti. Ehhez hasonlóan, ha a tanítványok hanyagok a prédikálómegbízatásukban, értékes életek veszhetnek oda! (Ezékiel 33:6).

Szolgák figyelemelterelődés nélkül

Jézus további utasításokat adott tanítványainak: „Ne hordozzatok erszényt, se táskát, se sarut; és az úton senkit ne köszöntsetek” (Lukács 10:4). Megszokott volt, hogy egy utazó nemcsak táskát és élelmet vitt magával, hanem egy pár tartalék sarut is, mivel elkophatott a talpa, a zsinór pedig elszakadhatott. Jézus tanítványainak azonban nem kellett ilyen dolgok miatt aggódniuk. Inkább bízniuk kellett abban, hogy Jehova gondoskodni fog róluk izraelita társaik által, akik között a vendégszeretet megszokott volt.

De miért mondta Jézus a tanítványainak, hogy senkit ne köszöntsenek az úton? Vajon barátságtalannak, talán még gorombának is kellett lenniük? Semmi esetre sem! A görög a·szpaʹzo·mai szó, amelynek jelentése a köszönteni szó, többet jelenthet egy udvarias „szervusz”-nál vagy „jó napot”-nál. Ez szokás szerint csókokat, öleléseket és hosszú beszélgetést is magában foglalhatott, ami két ismerős találkozásakor zajlik. Egy szövegmagyarázó megjegyzi: „A köszönés a keleti emberek körében nem csupán egy jelentéktelen fejbólintásból vagy kéznyújtásból állt, ahogyan az nálunk szokás, hanem sok ölelést, meghajlást, sőt az egész testtel való földre borulást is jelentette. Mindez sok időt igényelt.” (Vesd össze: 2Királyok 4:29.) Jézus így segített követőinek, hogy elkerüljék a szükségtelen figyelemelterelődést — még ha az megszokott volt is.

Végül Jézus azt mondta tanítványainak, hogy amikor belépnek egy házba, és szívesen fogadják őket, ’ugyanazon házban maradjanak, azt evén és iván, amit ők adnak’. Ha azonban beértek egy városba, és ott nem fogadták őket, ’menjenek ki annak utcáira, és ezt mondják: Még a port is, amely reánk ragadt a ti városotokból, itt köztetek letöröljük’ (Lukács 10:7, 10, 11). Letörölni vagy lerázni a port a lábukról azt jelentette, hogy a tanítványok békésen elhagyták azt a házat vagy várost, amely nem fogadta őket, hogy a következmény végül Istentől jöjjön majd rájuk. Azok előtt viszont, akik Jézus tanítványait kedvesen fogadták, áldások lehetősége nyílt meg. Jézus egy másik alkalommal ezt mondta apostolainak: „A ki titeket befogad, engem fogad be; és a ki engem befogad, azt fogadja be, a ki engem küldött. És a ki inni ád egynek e kicsinyek közül, csak egy pohár hideg vizet tanítvány nevében, bizony mondom néktek, el nem vesztheti jutalmát” (Máté 10:40, 42).

Tanulság számunkra

Az Isten Királysága jó hírének prédikálására és a tanítványképzésre vonatkozó megbízásnak jelenleg Jehovának jóval több mint 5 000 000 Tanúja tesz eleget szerte a világon (Máté 24:14; 28:19, 20). Felismerik, hogy üzenetük sürgős. Ezért a lehető legjobban használják fel idejüket, elkerülve a figyelemelterelődést, amely megakadályozhatja őket abban, hogy teljes figyelmet szenteljenek fontos megbízatásuknak.

Jehova Tanúi arra törekszenek, hogy szívélyesek legyenek mindenkivel, akivel találkoznak. Azonban nem bocsátkoznak üres fecsegésbe, és nem folynak bele vitákba társadalmi kérdésekről vagy ennek a világnak az igazságtalanság megszüntetésére irányuló sikertelen próbálkozásairól (János 17:16). Beszélgetéseiket inkább az emberiség problémáinak egyedüli maradandó megoldására, Isten Királyságára összpontosítják.

Jehova Tanúit általában kettesével lehet látni a munkájuk végzése közben. Nem lehetne többet teljesíteni, ha mindegyikük egyedül végezné a munkát? Talán. Mégis, a keresztények ma felismerik, hogy hasznos, ha a munkát egy hívőtársukkal együtt végzik. Ez bizonyos fokú védelmet jelent, amikor veszélyes területen tanúskodnak. Egy társsal együtt végezni a munkát abban is segíthet az újabbaknak, hogy javukra fordítsák a jó hír tapasztaltabb hírnökeinek jártasságát. Valóban, mindketten hozzájárulhatnak a kölcsönös bátorításhoz (Példabeszédek 27:17).

Kétségkívül a prédikálómunka a legsürgősebb munka, melyet végezni lehet ezekben az „utolsó napokban” (2Timótheus 3:1). Jehova Tanúi boldogok, hogy egy világméretű testvériség támogatását élvezhetik, amelyben ’együtt küzdenek az evangélium hitéért’ (Filippi 1:27, Úf).

[Lábjegyzet]