Miért adakozzunk Jehovának?
AHOGY a nap letűzött a kicsiny szidóni városra, Sareptára, egy özvegy görnyedezett, hogy rőzsét gyűjtsön. Tüzet kellett raknia, hogy megfőzhesse szegényes ételét — talán az utolsót, amit fia és ő elfogyaszthat. Egy hosszan tartó aszályon és éhínségen keresztül küzdött azért, hogy fenntartsa magát és a fiát, és mindennek ilyen szomorú vége lett. Éheztek.
Egy férfi közeledett. Illésnek hívták, és az özvegy hamar felismerte, hogy Jehova egyik prófétája. Úgy látszik, az asszony hallott már erről az Istenről. Jehova különbözött Baáltól, akinek a kegyetlen és perverz imádata elterjedt az özvegy hazájában, Szidónban. Ezért, amikor Illés vizet kért tőle, hogy ihasson, égett a vágytól, hogy segítsen rajta. Talán úgy érezte: ha ezt teszi, elnyerheti Jehova tetszését (Máté 10:41, 42). De Illés még többet kért — egy kis ennivalót. Az asszony elmagyarázta, hogy csak annyi ennivalója van, amennyi egy utolsó étkezésre elegendő. Illés mégis állhatatos maradt, és megnyugtatta őt afelől, hogy Jehova csoda útján fog ennivalóról gondoskodni számára, míg véget nem ér az aszály. Mit tett erre az asszony? A Biblia elmondja: „És ő elméne, és az Illés beszéde szerint cselekedék” (1Királyok 17:10–15). Ezek a könnyen érthető szavak olyan tettet írnak le, amely nagy hitet követelt — valójában olyan nagyot, hogy Jézus Krisztus még közel ezer évvel később is megdicsérte ezt az özvegyet! (Lukács 4:25, 26).
Még így is szokatlannak tűnik azonban, hogy Jehova ilyen sokat kérjen egy asszonytól, aki ennyire szegény. Főleg akkor tűnik így, ha megfigyelünk egy olyan imát, amelyet egy igen kiemelkedő férfi mondott el egykor. Mikor Dávid király hozzájárulásokat gyűjtött, hogy fia, Salamon a templomépítésre használja fel, fokozott nagylelkűségre ösztönzött. Modern szóhasználattal élve a hozzájárulásokból összegyűlt ajándékok több milliárd dollárt értek! Dávid mégis ezt mondta Jehovának imában: „Mert micsoda vagyok én, és micsoda az én népem, hogy erőnk lehetne a szabad akarat szerint való ajándék adására, a mint tettük? Mert tőled van minden, és a miket a te kezedből vettünk, azokat adtuk most néked” (1Krónika 29:14). Ahogy Dávid kijelentette, minden Jehováé. Így amikor azért adakozunk, hogy előbbre vigyük a tiszta imádatot, egyszerűen csak visszaadjuk Jehovának, ami már amúgy is az övé (Zsoltárok 50:10). Felvetődik tehát a kérdés: „Egyáltalán miért akarja Jehova, hogy adakozzunk?”
Az igaz imádat alapvető eleme
Erre egész egyszerűen az a válasz, hogy Jehova az adakozást kezdettől fogva a tiszta imádat alapvető részévé tette. Ábel, a hűséges férfi értékes állatállományából áldozott Jehovának. A patriarchák, Noé, Ábrahám, Izsák, Jákob és Jób hasonló áldozatokat mutattak be (1Mózes 4:4; 8:20; 12:7; 26:25; 31:54; Jób 1:5).
A Mózesi Törvény elrendelte és szabályozta is a Jehovának adott hozzájárulásokat. Például elrendelte, hogy minden izraelita fizessen tizedet, vagyis szolgáltassa be a föld termésének és az állatállomány szaporulatának a tizedrészét (4Mózes 18:25–28). Más hozzájárulások nem voltak ilyen szigorú szabályok alá vetve. Minden izraelitára nézve követelmény volt például, hogy Jehovának adja az állatállománya és a termése zsengéjét (2Mózes 22:29, 30; 23:19). A Törvény mégis az egyes személyekre bízta, hogy eldöntsék, mennyit adnak a zsengéből, feltéve, ha a legjavát adják. A Törvény a hálaadó és a fogadalmi áldozatokat is előírta, amelyek teljesen önkéntesek voltak (3Mózes 7:15, 16). Jehova arra buzdította népét, hogy adakozásuk legyen arányban azzal, ahogy megáldotta őket (5Mózes 16:17). Ahogy az a sátortemplom és később a templom építésénél is történt, mindenki azt adta, amire a szíve indította (2Mózes 35:21; 1Krónika 29:9). Biztos, hogy az ilyen önkéntes hozzájárulások tetszettek legjobban Jehovának!
„Krisztus törvénye” alatt mindenféle adakozásnak önkéntesnek kellett lennie (Galátzia 6:2; 2Korinthus 9:7). Ez nem jelentette azt, hogy Krisztus követői abbahagyták az adakozást, vagy hogy kevesebbet adtak. Épp ellenkezőleg! Míg Jézus és az apostolai Izráelben prédikáltak, asszonyok egy csoportja követte és saját javaival szolgálta őket (Lukács 8:1–3). Pál apostol is kapott olyan ajándékokat, amelyek támogatták misszionáriusi munkáját, ő viszont egyes gyülekezeteket buzdított arra, hogy szükség esetén anyagiakkal is lássanak el másokat (2Korinthus 8:14; Filippi 1:3–5). A jeruzsálemi vezető testület felelős férfiakat bízott meg azzal, hogy biztosítsák, hogy a hozzájárulásokból összegyűlt anyagi javakat a szűkölködők között osszák szét (Cselekedetek 6:2–4, Katolikus fordítás). A korai keresztények nyilván kiváltságnak tekintették, hogy ilyen módokon is támogathatják az igaz imádatot.
Talán mégis elcsodálkozunk azon, miért tette Jehova az adakozást imádata részévé. Vizsgáljunk meg négy okot!
Amiért adakozunk
Jehova először is azért tette az adakozást az igaz imádat részévé, mert nekünk jó, ha ezt tesszük. Az adakozás kiemeli az értékelésünket Isten jósága iránt. Például, ha egy gyermek ajándékot vesz vagy készít a szülőnek, miért van az, hogy a szülő sugárzik az örömtől? Az ajándék talán valamiféle rettentő szükségletet elégít ki, amelyet a szülő nem is tudott volna másképpen kielégíteni? Valószínűleg nem. A szülő inkább abban gyönyörködik, hogy látja, amint a gyermek kifejleszti az értékelés és az adakozás szellemét. Hasonló okokból buzdít minket arra Jehova, hogy adakozzunk, és örömét leli abban, ha ezt tesszük. Így bebizonyíthatjuk neki, hogy valóban mindent értékelünk határtalan kedvességéből és az irántunk mutatott bőkezűségéből. „Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék” adományozója ő, ezért sohasem fogyunk ki az okokból, amiért köszönetet mondhatunk neki (Jakab 1:17). Mindenekelőtt pedig Jehova saját, szeretett Fiát adta, és engedte, hogy meghaljon, hogy így örökké élhessünk (János 3:16). Meg tudjuk ezt valaha is kellően köszönni neki?
Másodszor, ha szokásunkká tesszük az adakozást, ezáltal megtanuljuk utánozni Jehovát és Fiát, Jézus Krisztust, az egyik legfontosabb vonatkozásban. Jehova következetesen adakozik, állandóan bőkezű. Ahogy a Biblia mondja, ő ad mindannyiunknak „életet, leheletet és mindent” (Cselekedetek 17:25). Méltán mondhatunk neki köszönetet minden egyes levegővételért, minden falat ételért, amelyet élvezünk, az élet minden boldog és beteljesülést nyújtó pillanatáért (Cselekedetek 14:17). Jézus, az Atyjához hasonlóan, adakozó szellemet nyilvánított ki. Nagylelkűen adta önmagát. Tudtad, hogy amikor Jézus csodákat vitt véghez, saját hátrányára tette ezeket? A Szentírás nemegyszer elmondja nekünk, hogy amikor betegeket gyógyított, erő ’származék ki tőle’ (Lukács 6:19; 8:45, 46). Jézus olyan nagylelkű volt, hogy még saját lelkét, életét is halálra adta (Ésaiás 53:12).
Ezért, amikor akár időnkből, energiánkból vagy anyagi javainkból adunk, Jehovát utánozzuk, és megörvendeztetjük az ő szívét (Példabeszédek 27:11; Efézus 5:1). Az emberi magatartásnak azt a tökéletes példáját követhetjük, amelyet Jézus Krisztus hagyott hátra számunkra (1Péter 2:21).
Harmadszor, az adakozás valós és fontos szükségleteket elégít ki. Igaz, hogy Jehova könnyedén ki tudná elégíteni a Királyság-érdekekkel kapcsolatos szükségleteket a mi segítségünk nélkül is, éppen úgy, ahogy elrendelhetné, hogy a kövek kiáltsanak, ahelyett hogy minket használna fel arra, hogy prédikáljuk az igét (Lukács 19:40). Ő azonban úgy döntött, hogy minket tüntet ki ezekkel a kiváltságokkal. Ezért, amikor erőforrásainkat arra használjuk, hogy előbbre vigyük a Királyság-érdekeket, nagyon kielégítő tudni, hogy valódi szerepet játszunk a világon folyó legfontosabb munkában (Máté 24:14).
Aligha szükséges mondani, hogy pénzt igényel Jehova Tanúinak a világméretű munkájából eredő költségek fedezése. Az 1995-ös szolgálati évben a Társulat közel 60 millió dollárt költött a különleges úttörők, a misszionáriusok és az utazófelvigyázók szántóföldi szolgálatban felmerült kiadásainak fedezésére. Ez azonban viszonylag csekély kiadás ahhoz képest, amibe a fiókhivatalok és nyomdai létesítmények építése és működtetése kerül az egész világon. Az önkéntes hozzájárulások mégis mindezt lehetővé teszik!
Jehova népe általában nem úgy gondolkodik, hogy ha ők maguk nem jómódúak, egyszerűen csak hadd viseljék mások a terhet. Az efféle hozzáállás oda vezethet, hogy lemaradunk az imádatunknak erről a területéről. Pál apostol szerint Macedóniában a keresztények ’igen nagy szegénységtől’ szenvedtek. Ennek ellenére könyörögtek az adakozás kiváltságáért. Pál azt is tanúsította, hogy amit adtak, az „erejük felett” volt (2Korinthus 8:1–4).
Negyedszer, azért tette Jehova az igaz imádat részévé az adakozást, mert az adakozás segítségünkre lesz abban, hogy boldogok legyünk. Jézus maga mondta: „Jobb adni, mint venni” (Cselekedetek 20:35). Így formált meg bennünket Jehova. Ez egy további oka annak, amiért talán úgy érezzük, hogy függetlenül attól, mennyit adunk neki, sohasem tudunk megfelelni annak az értékelésnek, amelyet a szívünkben érzünk iránta. Boldogító viszont, hogy Jehova nem vár el tőlünk többet, mint amit adhatunk. Biztosak lehetünk abban, hogy boldoggá teszi őt, ha örömmel adjuk meg azt, amit tudunk! (2Korinthus 8:12; 9:7).
Áldásokat eredményez, ha adakozó szellemet nyilvánítunk ki
Az előbbi példánkhoz visszatérve, képzeljük el, ha a sareptai özvegy ésszerűbbnek látta volna, hogy valaki más gondoskodjon Illésről, amikor ételre volt szüksége. Micsoda áldásról maradt volna le!
Nem kérdéses, hogy Jehova áldásban részesíti azokat, akik adakozó szellemet nyilvánítanak ki (Példabeszédek 11:25). A sareptai özvegynek nem kellett szenvednie azért, mert lemondott arról, amit az utolsó étkezésének gondolt. Jehova csodával jutalmazta meg. Ahogy Illés megígérte, liszt- és olajtartó edényei nem ürültek ki addig, míg vége nem lett az aszálynak. De még ennél nagyobb jutalmat is kapott. Amikor fia megbetegedett és meghalt, Illés, az igaz Isten embere visszaadta a fiát. Mennyire megerősíthette ez szellemileg az asszonyt! (1Királyok 17:16–24).
Ma már nem várjuk el, hogy csodák által részesüljünk áldásban (1Korinthus 13:8). Jehova ellenben arról biztosít minket, hogy mindazokat fenntartja, akik teljes lélekkel szolgálják őt (Máté 6:33). Ezért hasonlóak lehetünk a sareptai özvegyhez abban a vonatkozásban, hogy bőkezűen adakozunk, mert biztosak vagyunk abban, hogy Jehova gondoskodni fog rólunk. Mi is élvezhetünk ehhez hasonló, nagyszerű szellemi jutalmakat. Ha az adakozás része a megszokott életvitelünknek, semmint időnkénti, a pillanat hatása alatt történő dolog, az segíteni fog abban, hogy megtartsuk egyszerűnek a szemünket, és a Királyság-érdekekre összpontosítsuk, ahogy Jézus ajánlotta (Lukács 11:34; vö. 1Korinthus 16:1, 2). Ez abban is a segítségünkre lesz, hogy közelebb érezzük magunkat Jehovához és Jézushoz mint a munkatársai (1Korinthus 3:9). És ahhoz a nagylelkű, adakozó szellemhez is hozzájárul, amely már világszerte jellemzi Jehova imádóit.
[Kiemelt rész a 31. oldalon]
AHOGYAN NÉHÁNYAN A KIRÁLYSÁG-PRÉDIKÁLÓ MUNKA CÉLJÁRA ADOMÁNYOZNAK
HOZZÁJÁRULÁSOK A VILÁGMÉRETŰ MUNKÁHOZ
Sokan félretesznek vagy előirányoznak egy bizonyos összeget arra, hogy a következő felirattal ellátott ládába helyezzék: „Hozzájárulások a Társulat világméretű munkájához — Máté 24:14”. A gyülekezetek minden hónapban továbbítják ezt az összeget a legközelebbi fiókhivatalba.
AJÁNDÉKOK
Az önkéntes pénzadományokat közvetlenül a Társulat országodat szolgáló fiókhivatalához lehet küldeni. Ékszerek és más értékek is képezhetik az adomány tárgyát. A hozzájárulásokat kísérje egy rövid levél azzal a megállapítással, hogy ez feltétel nélküli adomány.
FELTÉTELHEZ KÖTÖTT ADOMÁNYELRENDEZÉS
Olyan módon is lehet pénzt adományozni a Társulatnak, hogy az adományozó haláláig a pénz letétben marad a Társulatnál azzal a feltétellel, hogy szükség esetén visszakerül az adományozóhoz.
Biztosítás: Életbiztosítási kötvény kedvezményezettjeként is meg lehet nevezni a Társulatot. Az ilyen elrendezésről értesíteni kell a Társulatot.
Bankszámlák: Bankszámlák, letéti jegyek értéke elhalálozás esetén kifizethető a Társulatnak, a helyi bankelőírások szerint. Az ilyen elrendezésről értesíteni kell a Társulatot.
Részvények és kötvények: Részvények és kötvények adományozhatók a Társulatnak, akár oly módon, hogy a részvény vagy a kötvény feltétel nélkül a Társulatnak szánt adomány, akár olyan elrendezés alapján, mely szerint a jövedelmet továbbra is az adományozó részére kell kifizetni.
Ingatlan: Ingatlant is lehet a Társulatnak adományozni, akár oly módon, hogy ez az adományozó feltétel nélküli ajándéka, akár oly módon, hogy az adományozóé a holtig tartó haszonélvezeti jog, és az adományozó továbbra is az ingatlanban lakik élete hátralevő részében. Ingatlan átíratása előtt kérjük, az adományozó lépjen kapcsolatba a Társulattal.
Végrendeletek: Ingatlant és ingó vagyont is lehet a Társulatra hagyni törvényes végrendelet által. A végrendelet egy példányát kérjük a Társulatnak elküldeni.
Ilyen ügyekben további felvilágosításért írj a Társulat megfelelő hivatalának.