A Biblia nézőpontja

Hogyan félheted a szeretet Istenét?

„BOLDOG AZ EMBER, A KI FÉLI AZ URAT” (Zsoltárok 112:1).

HA „Isten szeretet”, ahogyan azt a Biblia írja, miért kell őt félni? (1János 4:16). A szeretetet és a félelmet általában összeegyeztethetetlennek tekintik. Milyen szerepet kell hát játszania a félelemnek az Istenhez fűződő kapcsolatunkban? Miért féld a szeretet Istenét? Ha közelebbről megnézzük, hogyan használja a Biblia a „fél” szót, akkor jobban megérthetjük ezt a dolgot.

A legtöbb nyelvben egyetlen szónak különböző jelentésárnyalatai lehetnek a szövegkörnyezettől függően. Például néhány nyelven az emberek azt mondhatják, hogy „szeretem a fagylaltot” és azt is, hogy „szeretem a gyermekeimet”. Az itt kifejezett szeretet erősségében és fajtájában nagy különbség van. Ehhez hasonlóan a Biblia különböző fajta félelemről beszél. Amikor Isten imádatával kapcsolatban használja ezt a szót, akkor nem a rettegésre, az ijedtségre vagy a fenyegető büntetés érzésére utal. Ehelyett az istenfélelem egészséges érzéseket fejez ki — félelemmel vegyes tiszteletet, hódolatot és mély tiszteletet. Ezek a nemes érzések az Isten iránt érzett szeretettel és vonzalommal párosulnak, nem pedig azzal az ösztönnel, hogy elmeneküljünk vagy elbújjunk előle.

Az istenfélelem kiszorítja a beteges, rettegéssel teli félelmet. Arról az emberről, aki féli Istent, a zsoltáríró ezt írta: „Semmi rossz hírtől nem fél; szíve erős, az Úrban bizakodó” (Zsoltárok 112:7). A gonosz emberektől, vagy még a magától Sátántól jövő fenyegetés sem tudja legyőzni a Jehova iránt érzett mély tiszteletünket és hódolatunkat (Lukács 12:4, 5). Attól sem kell tartanunk, hogy Istenhez ima útján közeledjünk. Ehelyett ebben az összefüggésben a „szeretet” inkább „kiűzi a félelmet” (1János 4:18).

Az egek és Isten nagysága

A régen élt Dávid király istenfélő férfi volt. Félelemmel vegyes tisztelet töltötte el, amikor a teremtés szépségét és bonyolultságát szemlélte. Így kiáltott fel: „Magasztallak, hogy csodálatosan megkülönböztettél. Csodálatosak a te cselekedeteid! és jól tudja ezt az én lelkem” (Zsoltárok 139:14). Feltekintve az éjszakai égboltra így kiáltott fel: „Az egek beszélik Isten dicsőségét” (Zsoltárok 19:2). Úgy gondolod, hogy Dávid megrémült e miatt az élmény miatt? Éppen ellenkezőleg — arra indította, hogy dicséretet énekeljen Jehovának.

Napjainkban, mivel nagyobb ismeretünk van az egekről, az még erőteljesebb okot ad, hogy félelemmel vegyes tiszteletet érezzünk iránta. Nemrégen a csillagászok a Hubble-űrtávcsövet használva még mélyebben kémlelték az egeket, mint bárki más előttük. Kiválasztották az ég egy részét, amely üresnek tűnt a földi telepítésű távcsöveken keresztül, és olyan területre irányították a Hubble-űrtávcsövet, amely csak akkora volt, mint egy porszem a kinyújtott kar távolságában. Az eredmény egy olyan kép lett, amely tele volt nemcsak egymagában álló csillagokkal, hanem galaxisokkal — hatalmas, csillagok milliárdjaiból álló rendszerekkel —, amelyeket azelőtt ember még nem látott!

A világegyetem kiterjedése, rejtélye és csodája a lelkes szemlélőben félelemmel vegyes tiszteletet kelt. Ezek a csodák azonban csak egyszerű visszatükröződései a Teremtő dicsőségének és erejének. A Biblia Jehova Istent „a világosságok Atyjának” nevezi, és elmondja, hogy „elrendeli a csillagok számát, és mindnyájokat nevéről nevezi” (Jakab 1:17; Zsoltárok 147:4).

A világegyetem mérhetetlen volta az égi események megtörténéséhez szükséges időből is látható. Az a fény, amely olyan galaxisokból jön, amelyekről a Hubble-űrtávcső készített fényképeket, már több milliárd éve jön az űrön keresztül! Összehasonlítva a fiatal és kicsiny voltunkat az égbolt állandóságával, vajon nem érzünk félelemmel vegyes tiszteletet és mély hódolatot az iránt a Személy iránt, aki megalkotta a csillagokat? (Ésaiás 40:22, 26). Annak felismerése, hogy Isten, aki mindezt megteremtette, még ’meg is emlékezik az emberről, és gondja van rá’, elmélyíti a Teremtőnk iránt érzett tiszteletünket, és arra késztet bennünket, hogy meg akarjuk őt ismerni, és örömet akarjunk neki szerezni (Zsoltárok 8:4, 5). Az ilyen fennkölt tiszteletet és értékelést nevezi a Biblia istenfélelemnek.

Megbocsátó Isten

Mindannyian tökéletlenek vagyunk. Még akkor is, amikor megpróbálunk jót tenni, akaratlanul is bűnt követünk el. Amikor ez megtörténik, rettegnünk kell attól, hogy elveszítjük Isten kegyét? A zsoltáríró ezt írta: „Ha a bűnöket számon tartod, Uram: Uram, kicsoda maradhat meg?! Hiszen te nálad van a bocsánat, hogy féljenek téged!” (Zsoltárok 130:3, 4). Az, hogy a ’Teremtő’ ennyire kedves és megbocsátó, arra kell hogy ösztönözze az imádóit, hogy mély értékeléssel és hódolattal legyenek iránta (Ésaiás 54:5–8).

Az istenfélelem jótettekre indít bennünket, és arra is, hogy tartózkodjunk annak megcselekvésétől, amire Isten azt mondja, hogy rossz. Égi Atyánkkal ápolt kapcsolatunkat ahhoz a kapcsolathoz lehetne hasonlítani, ami egy jóságos emberi apa és a gyermekei között van. Időnként a gyermekek talán nem emlékeznek arra, miért tiltja meg nekik az apjuk, hogy az utcán játsszanak. Mégis, amikor arra éreznek indíttatást, hogy egy labda után szaladjanak a forgalomba, az a gondolat, hogy az apjuk megtiltotta ezt nekik, visszatartja őket — talán a haláltól menti meg őket. Ehhez hasonlóan, ha egy felnőtt féli Jehovát, az talán visszatartja őt attól, hogy olyat kövessen el, amivel életeket tehet tönkre — a sajátját és másokét (Példabeszédek 14:27).

Isten ítéletétől félni

Ezzel ellentétben az a személy, akit a lelkiismerete nem tart vissza attól, hogy megbántsa Istent, egy ettől igen különböző fajta félelemmel okkal félhet. Pontosan úgy, ahogyan az emberi kormányzatok megbüntetik a bűnözőket, Istennek is joga van a szándékos, megbánás nélküli gonosztevők ellen cselekedni. Az, hogy Isten ideiglenesen megengedte a gonoszságot, ahhoz vezetett, hogy némelyek megkeményedtek a rossz életúton. A Biblia azonban világosan megmutatja, hogy hamarosan, egy nap az összes gonoszt el fogja távolítani a földről (Zsoltárok 37:9, 10; Prédikátor 8:11; 1Timótheus 5:24). A megbánást nem tanúsító gonoszok okkal félhetnek Isten büntetésétől. Ez a fajta félelem azonban nem olyan félelem, amelyet a Biblia javasol.

A Biblia ehelyett az élet gyönyörű dolgaival kapcsolja össze Jehova félelmét — az énekléssel, örömmel, bizalommal, bölcsességgel, hosszú élettel, jóléttel, reménnyel és békével, hogy csak néhányat említsünk.a Ha továbbra is Jehova félelmében járunk, ilyen áldásoknak fogunk örökké örvendeni (5Mózes 10:12–14).

[Lábjegyzet]

[Kép forrásának jelzése a 26. oldalon]

Az Anglo-Australian Observatory szíves engedélyével, fotó: David Malin