nem jár eredménnyel? Jézus így folytatta: „De ha nem hallgat, végy magad mellé még egyet vagy kettőt, hogy két vagy három tanú szájából lehessen minden dolgot megerősíteni” (Máté 18:16).

¹¹ A vétkesekhez elvitt személyeknek valóban „tanúknak” kellett lenniük, nem csupán semleges feleknek, akik egyszerűen csak a kibékülésben közvetítenek. Úgy tűnik, hogy itt olyan egyénekről van szó, akiknek a helytelenséget kellett ,tanúsítaniuk’, mint például ha tudtak a pénzügyi megállapodásról annak megkötése idején s így képesek bizonyítani, hogy történt-e csalás. Vagy ha a helytelen tett bizonyítéka valamilyen szerződés vagy ehhez hasonló, szellemi képesítéssel rendelkező, tapasztalt testvéreket lehet elvinni az ilyen esetek rendezésére. Ők azután tanúi lesznek a tényeknek, illetve annak, amit a megvádolt személy a találkozás során kijelent, s amit fel lehet majd használni, ha döntő lépésre is sor kerülne.

12. Jézus magyarázata szerint, mi legyen a döntő lépés?

¹² Jézus így határozta meg ezt a bűnössel kapcsolatos döntő lépést: „Ha nem hallgat rájuk, beszélj a gyülekezettel. Ha még a gyülekezetre sem hallgat, legyen számodra olyan, mint a nemzetek közül való és mint a vámszedő” (Máté 18:17). Igen, a bűnös visszatérítésére tett utolsó erőfeszítés a gyülekezet szellemi véneinek a feladata. Ezek meghallgatják a tényeket és a tanúk vallomását. Módjukban áll Isten Szavával feddésben részesíteni a vétket. Ha pedig nem hajlandó megbánni vétkét, a vének a gyülekezet érdekében megfenyítik és kiközösítik őt, hogy ezzel megóvják a gyülekezetet az ő káros befolyásától.

NEM EMBERTELEN MÁSOK IRÁNT

13, 14. Honnan tudjuk, hogy Jézus egyáltalán nem támogatta azt az álláspontot, mintha nem kellene emberségesen bánnunk másokkal?

¹³ Hogy segítsen meghatározni, hogyan viselkedjünk az ilyen személlyel, meg kell értenünk Jézus szavait: „Legyen számodra olyan, mint a nemzetek közül való és mint a vámszedő.” A későbbi évszázadokban egyes zsidó rabbik szélsőséges nézeteket vallottak és azt tartották, hogy a zsidó még a halálveszedelemben levő pogánynak sem nyújthat segítséget. És nem is csupán a pogányokkal szemben tanúsítottak ilyen szívtelen magatartást. Jézusnak az igazi felebarátról mondott példázatában is mind a lévita, mind a pap könyörtelenül és segítség nélkül magára hagyta a sebesült zsidó társát, míg a szamaritánus segített rajta (Luk 10:29–37).

¹⁴ A Máté 18:17 verse szerint azonban Jézus nem gondolhatta, hogy a tanítványainak meg kell tagadniuk az emberi kedvességet, mondjuk egy baleset vagy végszükség esetében. Jézus ugyanis még egyes pogányokhoz is kedves volt. A többi között jót tett egy szír-föníciai asszonnyal. Jóllehet Jézus, a tanítványai s maga az asszony is elismerte, hogy rendkívüli helyzetben volt, mivel ő maga a pogányok közül való, Jézus viszont a zsidókhoz küldetett, Krisztus mégis meggyógyította a pogány asszony lányát (Máté 15:21–28; Márk 7:24–30). Jézus ugyanilyen emberszeretetet tanúsított, amikor egy római katonatiszt arra kérte, hogy gyógyítsa meg béna és szenvedő rabszolgáját. A tiszt elismerte, hogy nem várhatja el Jézustól, a zsidó tanítótól, hogy belépjen egy pogány otthonába. Mégis, „zsidó vének” kérték Jézust, hogy legyen irgalmas ehhez a könyörületre méltó pogányhoz és Jézus teljesítette kérésüket (Luk 7:1–10; Máté 8:5–13). Amikor tehát azt mondta, hogy valaki olyan legyen számunkra, mint ,a nemzetek közül való és mint a vámszedő’, ezzel nem tiltotta meg az irgalmas szeretet kinyilvánítását az ilyen egyén iránt. Mire gondolt akkor hát Jézus?

„MINT A VÁMSZEDŐ”

15. Minek tekintették a zsidók az adószedőket, és hogyan bántak velük?

¹⁵ Először is hogyan tekintették és kezelték a zsidók a „vámszedőket” vagy „adószedőket”?

„Az Új Szövetségben említett publikánusokat [vagy adószedőket] a nép árulóknak és hitehagyott egyéneknek tekintette, olyan embereknek, akik a pogányokkal való gyakori érintkezésükkel beszennyezték magukat, és akik az elnyomó hatalom eszközeivé váltak. Egy kategóriába sorolták őket a bűnösökkel . . . a prostituáltakkal . . . a pogányokkal. A becsületes életmódú emberek kerülték őket, ezért magukra maradtak. Barátot vagy társat csak azok közt találhattak, akiket hozzájuk hasonlóan kitaszított magából a társadalom” („Cyclopoedia”, M’Clintock és Strong kiadása, VIII. kötet, 769. oldal).

Igen, Jézus hallgatói jól tudták, hogy a zsidók általában megvetik az adószedőket. A zsidók csak a legszükségesebb üzleti kapcsolat során érintkeztek velük, vagyis amikor a törvényes adót kellett befizetni.

16, 17. Hogyan viselkedett Jézus egyes adószedőkkel kapcsolatban?

¹⁶ Egyesek azonban azt kérdezhetnék: ,Hát Jézus sohasem volt adószedők társaságában?’ Nos, vegyük szemügyre a tényeket.

¹⁷ Mint „Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét”, Jézus valóban minden nép világossága volt, jóllehet földi szolgálata idején a zsidókra összpontosította figyelmét (Ján 1:29; 8:12; És 42:1, 6, 7; Máté 10:5, 6; 15:24). Olyan volt, mint az orvos: azokon a zsidókon segített, akiknek leginkább szükségük volt rá; mindenféle bűnösökön, akik gyakran tisztességtelen eszközökhöz folyamodtak. Máté Lévi, a megvetett adószedő, egyike volt azoknak, akik helyesen reagáltak a Jézus hirdette megmentés új üzenetére. Máté meghívta Jézust az otthonába egy étkezésre s ez lehetőséget teremtett Máté és még néhány adószedő számára, hogy többet halljanak a csodálatos új igazságokról (Luk 5:27–32; 19:1–10). Ezek ott olyan emberek voltak, akik ,tudatlanságukból vétkeztek’, ámde hajlandók voltak lépéseket tenni „bűneik eltörlésére” (Csel 3:19; Zsid 9:7).

18. Miért nem szolgál Jézus némely adószedővel szemben tanúsított bánásmódja mintaként arra, amit Máté 18:17-ben mondott?

¹⁸ Jézus arra irányuló erőfeszítéseit azonban — amelyekkel tanúskodni törekedett az olyan adószedőknek, akik „igyekeztek Jézushoz, hogy hallgassák” és „követték őt” — nem szabad mintának használni a megbánást nem tanúsító bűnösökkel való bánásmódra! (Márk 2:15; Luk 15:1). Hogyan lehetünk biztosak ebben? Nos, bár Krisztus együtt étkezett ilyen adószedőkkel, Pál mégis azt rendeli el, hogy a keresztények ,ne is egyenek együtt’ olyan bűnössel, akit kiközösítettek a gyülekezetből (1Kor 5:11). Jézus is azt mondta a tanítványainak, hogy úgy kezeljék a megbánást nem tanúsító bűnöst, ahogyan ők maguk elvárhatóan a korabeli adószedőket kezelnék. Az R. F. Weymouth-féle fordítás így szól: „Úgy tekintsd őt, ahogyan te a pogányt vagy az adószedőt tekinted” (v. ö. New International Version; The New English Bible).

HOGYAN TEKINTETTÉK A POGÁNYOKAT ÉS HOGYAN BÁNTAK VELÜK?

19. Mit mond a Biblia a zsidók és a nem zsidók viszonyáról?

¹⁹ Az apostolok, akik Jézusnak a Máté 18:17-ben feljegyzett szavait hallották, zsidók voltak és tudták, hogy a honfitársaik nem közösködtek pogányokkal. A törvény különbséget tett zsidó és pogány között s éppen arra szolgált, hogy elkülönítse az izraelitákat az őket körülvevő nemzetektől (5Móz 7:1–4; 4Móz 15:37–41; Ef 2:11–14). I. sz. 33 pászkaünnepén a zsidók nem akartak bemenni a római helytartó palotájába, „nehogy tisztátalanokká legyenek” (Ján 18:28). S nagy szakadék tátongott a zsidók és a szamaritánusok között is, noha az utóbbiak elfogadták Mózes öt könyvét. Ez a szakadék oly széles volt, hogy annál a bizonyos szamáriabeli kútnál egy asszony meglepetését fejezte ki amiatt, hogy Jézus „zsidó létére” vizet kért tőle (Ján 4:9)

20. Mit tanulhatunk Péternek Kornéliusszal kapcsolatos tapasztalatából arról, hogy a zsidók hogyan bántak más nemzetekből valókkal?

²⁰ Később i. sz. 36-ban, amikor Isten elhatározta annak kinyilvánítását, hogy körülmetéletlen pogányokat is elfogad a királyság örököseiként, Kornéliuszhoz, a római katonatiszthez irányította Péter apostolt. Péter azonban így szólt Kornéliuszhoz: „Jól tudod, mennyire törvénybe ütköző dolog egy zsidó számára idegennel kapcsolatot tartani vagy idegent felkeresni” (Csel 10:28). Péter megjegyzése megmutatja, milyen mélységesen átérezték a zsidók ezt a tilalmat, tudniillik, hogy ne barátkozzanak nemzetekből való emberrel. Ezért, amikor köztudottá vált, hogy Péter felkereste Kornéliuszt, egyes zsidó keresztények erősen kifogásolták, hogy Péter „körülmetéletlenek házába bement és együtt evett velük”. Igen, zsidók utálatos dolognak tekintették, ha valaki „nemzetekből való” egyénnel volt együtt és azzal étkezett (Csel 11:1–3; v. ö. Galata 2:12-vel!).

21. Hogyan érted akkor azt, amit Jézus arról mondott, hogy egy megbánást nem tanúsító bűnös olyan legyen számunkra, mint ’a nemzetek közül való egyén és mint az adószedő’?

²¹ Az Írások tehát segítenek megértenünk Jézus tanácsát, tudniillik azt, hogy a megbánást nem tanúsító bűnöst, aki a gyülekezetre sem hajlandó hallgatni, úgy kell kezelni, mint ,a nemzetek közül való egyént és mint az adószedőt’. Krisztus tanácsának mai alkalmazása semmiképpen nem jelenti azt, hogy tekintsük az ilyen bűnöst úgy, mint a lakóhelyünkön élő egyik átlagembert. Ez ugyanis nem felelne meg annak az értelemnek, ahogyan a tanítványok Jézus szavait értelmezték. Még jobban megérthetjük ezt, ha megvizsgáljuk a Keresztény Görög Iratokban található további tanácsokat, amelyek segítenek nekünk eligazodni e való élet mai körülményei között a keresztény gyülekezetből kiközösített egyénekkel való bánásmód terén.

Hogyan kell tekintenünk a kiközösítést?

„Ó Jehova . . . ki lakozhat szent hegyeden? Aki feddhetetlenül jár, és aki igazságosságot gyakorol” (Zsolt 15:1).

1, 2. Honnan tudjuk, hogy Isten elvárja imádóitól, hogy ragaszkodjanak az ő irányadó mértékeihez?

JEHOVA szent és igazságos. Noha irgalmas és megértő a tökéletlen emberek iránt, mégis elvárja imádóitól, hogy visszatükrözzék az ő szentségét, amikor igazságos irányadó mértékeihez igazodni törekszenek (Zsolt 103:8–14; 4Móz 15:40).

² Az az izraelitát, aki szándékosan megszegte Isten parancsait hitehagyás, házasságtörés