-
Hirdessük a Jézusról szóló igazságot!Királyság-szolgálatunk – 2002 | november
-
-
Hirdessük a Jézusról szóló igazságot!
1 A felkent keresztényeknél, akiket a más juhokhoz tartozó társaik támogatnak, „megvan a Jézus mellett való tanúságtétel munkája” (Jel 12:17). Ez fontos megbízatás, mivel csakis Jézus által lehetséges megmenekülni (Ján 17:3; Csel 4:12).
2 „Az út, az igazság és az élet”: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem jut az Atyához, csakis énáltalam” — mondta Jézus (Ján 14:6). Kizárólag Jézus, „az út” által közeledhetünk Istenhez imában, és csak őáltala ápolhatunk jó kapcsolatot Istennel (Ján 15:16). Jézus abban az értelemben „az igazság”, hogy a Héber Iratokban található próféciák és előképek őbenne váltak valósággá (Ján 1:17; Kol 2:16, 17). Az igaz próféciák elsődleges célja nem más, mint hogy megvilágítsák Jézus központi szerepét Isten szándékának a kibontakozásában (Jel 19:10). Jézusról még azt is elmondhatjuk, hogy ő „az élet”. Aki szeretné elnyerni az örök élet áldását, annak hitet kell gyakorolnia Jézus váltságáldozatában (Ján 3:16, 36; Héb 2:9).
3 Fej és uralkodó Király: Az embereknek azt is el kell ismerniük, hogy Jehova széles körű végrehajtó hatalommal ruházta fel a Fiát. Jézust beiktatták mint Isten Királyságának a Királyát; „a népek [neki] engedelmeskednek” (1Móz 49:10, Káldi-Neovulgáta). Jehova ezenkívül kinevezte Jézust a gyülekezet Fejévé (Ef 1:22, 23). Segítenünk kell a bibliatanulmányozóinknak, hogy megértsék, hogyan vezeti Jézus a gyülekezetet, és hogyan használja fel „a hű és értelmes rabszolgát” arra, hogy szellemi eledellel lásson el „a kellő időben” (Máté 24:45–47).
4 Irgalmas Főpap: Minthogy Jézus maga is átélt próbákat és szenvedést, míg ember volt, „segítségére tud sietni azoknak, akik próbára vannak téve” (Héb 2:17, 18). Milyen megható nekünk, tökéletlen embereknek tudnunk azt, hogy Jézus megérti a gyengeségeinket, és kedvesen szót emel az érdekünkben! (Róma 8:34). Jézus áldozata alapján és Főpapként végzett szolgálata által „beszédbeli nyíltsággal” közeledhetünk Jehovához, hogy „megfelelő időben jövő segítséget” kapjunk (Héb 4:15, 16).
5 Bárcsak az az igyekezetünk, hogy megismertessük másokkal a Jézusról szóló igazságot, arra indítaná az embereket, hogy engedelmeskedjenek Jézusnak, és velünk együtt szolgálják őt (Ján 14:15, 21).
-
-
Támogassuk a gyülekezeti könyvtanulmányozásunk felvigyázóját!Királyság-szolgálatunk – 2002 | november
-
-
Támogassuk a gyülekezeti könyvtanulmányozásunk felvigyázóját!
1 Mindannyian sok hasznot merítünk a gyülekezeti könyvtanulmányozásból. A múlt hónapban megbeszéltük, hogyan tudja ellátni a feladatát a gyülekezeti könyvtanulmányozás felvigyázója. De vajon mi hogyan tudjuk támogatni őt, és ezáltal magunkkal is jót tenni, és másokkal is?
2 Legyünk ott minden héten! Mivel a könyvtanulmányozási csoportok kis létszámúak, nem mindegy, hogy ott vagyunk-e, vagy sem. Tűzzük ki célul, hogy minden héten elmegyünk a könyvtanulmányozásra! Az is segítség, ha pontosak vagyunk, mert így a felvigyázó zavartalanul el tudja kezdeni az összejövetelt (1Kor 14:40).
3 Építő hozzászólások: Úgy is segíthetünk, ha jól felkészülünk, és építő módon hozzászólunk. Általában az a legjobb, ha csak egy gondolatra összpontosítunk a válaszunkban, és ezáltal másokat is arra buzdítunk, hogy működjenek közre. Ne akarjunk mindent elmondani, ami a bekezdésben van. Ha az anyagban valami megragad minket, gazdagítsuk a megbeszélést azzal, hogy megosztjuk a gondolatunkat a többiekkel (1Pét 4:10).
4 Ha valakinek az a kiváltsága a csoportban, hogy felolvassa a bekezdéseket, gondosan lássa el a feladatát! A jó felolvasás hozzájárul a tanulmányozás sikeréhez (1Tim 4:13).
5 Csoportos tanúskodás: Sok könyvtanulmányozási csoport tart szántóföldi összejövetelt ugyanott, ahol a könyvtanulmányozás szokott lenni. Ha ott vagyunk ezeken az összejöveteleken, megkönnyítjük a felvigyázó dolgát, aki elöl jár az evangelizálómunkában. Tekintsük ezeket az alkalmakat jó lehetőségnek arra, hogy közelebb kerüljünk a testvéreinkhez, és buzdítsuk őket.
6 Szántóföldi jelentés: Azzal is támogathatjuk a gyülekezeti könyvtanulmányozás felvigyázóját, ha minden hónap végén késedelem nélkül leadjuk a szántóföldi jelentésünket. Neki is odaadhatjuk, de bele is dobhatjuk a Királyság-teremben a szántóföldi jelentéseknek kijelölt ládába. A könyvtanulmányozások felvigyázói ebbe a ládába dobhatják bele az összegyűjtött szántóföldi jelentéseket a titkár számára.
7 A gyülekezeti könyvtanulmányozásunk felvigyázója értékelni fogja az együttműködésünket. Mindenekfölött pedig biztosak lehetünk abban, hogy Jehova lesz ’az általunk tanúsított szellemmel’ (Fil 4:23).
-