Családi ütemterv — A napiszöveg megbeszélése
1 A szerető szülők mindennap sokat fáradoznak azért, hogy megfelelő ételekről gondoskodjanak a gyermekeiknek. Még fontosabb azonban, hogy Isten Szavából származó szellemi táplálékkal is ellássák őket (Máté 4:4). Többek között úgy tudsz segíteni a gyermekeidnek, hogy egészséges szellemi étvágyat fejlesszenek ki, és ’megmentésre növekedjenek’, ha mindennap fordítasz időt a családoddal a napiszöveg és a hozzá tartozó kommentár megbeszélésére (1Pét 2:2). Hol tudnál ennek helyet biztosítani a családi ütemtervetekben?
2 Étkezésekkor: Ha a napiszöveg megbeszélésével kezditek a napot, az segíthet a családodnak, hogy egész nap Jehovára gondoljon (Zsolt 16:8). Egy édesanya fontosnak tartotta, hogy míg a fia reggelizett, elolvassa és megbeszélje vele a bibliaverset és a kommentárt, valamint imádkozzanak, mielőtt a fiú elindult az iskolába. Ez megerősítette a fiát, hogy szilárdan állást foglaljon a nacionalizmus kérdésében, ellen tudjon állni az erkölcstelen ajánlatoknak, és bátran tudjon tanúskodni az osztálytársainak és a tanárainak egyaránt. Bár ő volt az egyetlen Tanú az iskolában, sohasem érezte magát egyedül.
3 Ha nem tudjátok reggel megbeszélni a napiszöveget, esetleg megvizsgálhatjátok valamikor később a nap folyamán, talán a vacsoránál. Néhányan ilyenkor azt is elmesélik, hogy milyen tapasztalatokat szereztek a szántóföldi szolgálatban, vagy mi ragadta meg a figyelmüket a személyes bibliaolvasásuk közben. Sokan meghatódva gondolnak vissza azokra az alkalmakra, amikor együtt ültek az asztalnál, és azt mondják, hogy többek között ezek voltak a családként együtt töltött legboldogabb pillanataik.
4 Este: Néhány családnak az vált be leginkább, hogy közvetlenül lefekvés előtt vizsgálják meg a napiszöveget. Ez arra is nagyszerű alkalom lehet, hogy együtt imádkozzanak. Amint a gyermekeid naponta hallják, hogy Jehováról beszélsz, és imádkozol hozzá, valóságos személlyé válik számukra.
5 Kívánjuk, hogy Jehova áldja meg az erőfeszítéseidet, amelyeket azért teszel, hogy beleplántáld gyermekeidbe az igazságot a Vizsgáljuk az Írásokat naponta! című füzet segítségével.