Ápoljuk az érdeklődést a folyóiratkörúton!
1. Hogyan tudjuk felhasználni a folyóiratkörutat az érdeklődés ápolására?
1 Sok ember, akivel a szolgálatban találkozunk, szívesen veszi a látogatásunkat, és örömmel fogadja az irodalmainkat, de nehezen egyezik bele, hogy rendszeres bibliatanulmányozást folytasson. Az egyik módja, ahogyan ápolhatod az érdeklődésüket, a folyóiratkörút. Amikor folyóiratokat helyezel el, jegyezd fel az illető nevét és címét, a látogatás dátumát, az elfogadott folyóiratszámokat, a megbeszélt írásszöveget, valamint bármit, amiről észrevetted, hogy a személy érdeklődési körére utalhat. Amikor megérkeznek az új folyóiratok, keress olyan gondolatokat, amelyek vonzóak lesznek a körutadon levőknek, és beszélj ezekről a látogatásaid során (1Kor 9:19–23). Idővel valami, amit a folyóiratainkban olvasnak, talán felkelti az érdeklődésüket, és arra készteti őket, hogy többet akarjanak megtudni.
2. Miért fontos ma az embereknek keresniük Jehovát, és mit tehetünk még, hogy segítsünk nekik?
2 Tudjuk azonban, hogy a legtöbb ember nem lesz Jehova szolgája csupán attól, hogy egymagában olvassa a folyóiratokat. Mivel ma oly sürgős, hogy az emberek keressék Jehovát, mit tehetnénk még, hogy segítsünk nekik? (Sof 2:2, 3; Jel 14:6, 7). Azáltal ápolhatjuk az érdeklődésüket, ha minden egyes alkalommal, amikor elvisszük nekik a folyóiratokat, megbeszélünk velük egy gondosan kiválasztott írásszöveget.
3. a) Hogyan készülhetünk fel olyan egymást követő beszélgetésekre, amelyek mindegyike egy kiválasztott írásszövegen alapul? b) Milyen témák érdeklik leginkább az embereket a területeteken?
3 Egy kiválasztott írásszövegen alapuló beszélgetések: Gondold végig, hogy kik vannak a folyóiratkörutadon, és az egyének szükséglete szerint készülj fel olyan egymást követő beszélgetésekre, amelyek mindegyike egy kiválasztott írásszövegen alapul (Fil 2:4). Ha például valakinek nemrég halt meg az egyik szeretett hozzátartozója, néhány újralátogatást arra szánhatnál, hogy megbeszéljétek, mit mond a Biblia a halottak állapotáról és a feltámadás reménységéről. Az Érveljünk könyv „Feltámadás” és „Halál” címszavainál található anyag alapján lehetne megtervezni ezeket a kiválasztott írásszövegre épülő beszélgetéseket. Ebből aztán könnyen kialakulhatnak hasonló témájú további beszélgetések, például arról, hogy miként lesz teljesen megszüntetve a betegség, az öregség és a halál. A cél, hogy megtaláld azt a témát, ami a személyt érdekli, és fokozatosan megmutasd neki, hogy mit mond róla a Biblia.
4. Miért fontos megmagyarázni a bibliaverseket, és hogyan tudjuk ezt megtenni?
4 Magyarázd meg a bibliaverset! Bár általában az a legjobb, ha az ilyen beszélgetések egyszerűek és rövidek, többre van szükség annál, mint hogy csupán felolvassunk egy kiválasztott írásszöveget. Sátán megvakította az emberek elméjét, hogy ne lássák a jó hír világosságát (2Kor 4:3, 4). Még azoknak is szükségük van segítségre a megértéshez, akik ismerik a Bibliát (Csel 8:30, 31). Ezért szánj időt a bibliavers megmagyarázására és szemléltetésére, ugyanúgy, ahogy azt a teokratikus szolgálati iskolán tennéd, amikor feladatot kapsz (Csel 17:3). Igyekezz elérni, hogy az illető lássa Isten Szavának gyakorlati értékét a saját életében.
5. Hogyan vezethetsz be bibliatanulmányozást a folyóiratkörutadon?
5 Ha az illetőnek tetszik, amit tanul, fokozatosan növeld a beszélgetések hosszát, hogy minden látogatáskor két vagy három bibliaverset meg tudjatok tárgyalni. Keresd az alkalmat, amikor megmutathatod a Mit kíván meg füzetet vagy az Ismeret könyvet. Így a folyóiratkörutadon végül bevezethetsz egy bibliatanulmányozást.