Légy építő és derűlátó!

AZ ÜZENETÜNK, amelynek prédikálására megbízatást kaptunk, jó hír. Jézus ezt mondta: „a jó hírt előbb minden nemzetben prédikálni kell” (Márk 13:10). Maga Jézus mutatott példát, azáltal hogy „az Isten királyságának jó hírét” hirdette (Luk 4:43). Az apostolok is „az Isten jó hírét” és „a Krisztusról szóló jó hírt” prédikálták (1Tessz 2:2; 2Kor 2:12). Ez az üzenet építő, és bizakodásra ösztönöz.

Az „örökkévaló jó hírrel” összhangban, melyet egy „angyal az ég közepén repülve” jelent be, így buzdítjuk az embereket: „Féljétek az Istent, és adjatok neki dicsőséget” (Jel 14:6, 7). Mindenhol beszélünk az embereknek az igaz Istenről, a nevéről, csodálatos tulajdonságairól, nagyszerű tetteiről, szeretetteljes szándékáról, arról, hogy számadással tartozunk neki, és hogy mit kíván meg tőlünk. A jó hírben benne van az is, hogy Jehova Isten el fogja pusztítani a gonoszokat, akik gyalázzák őt, és akik tönkreteszik mások életét, de nem a mi feladatunk megítélni azokat az embereket, akiknek prédikálunk. Őszinte vágyunk, hogy a lehető legtöbb ember kedvezően fogadja a Biblia üzenetét, hogy az igazán jó hír legyen mindannyiuknak (Péld 2:20–22; Ján 5:22).

Ne beszélj annyit negatív témákról! Az életnek természetesen vannak rossz oldalai is, és mi nem csukjuk be ezek előtt a szemünket. A beszélgetés elkezdéséhez felvethetnél egy problémát, mely foglalkoztatja a területeden élő embereket, és egy kicsit beszélgethetnétek róla. De általában nem visz előre, ha sokáig időzöl ennél a témánál. Az emberek állandóan lesújtó híreket hallanak, ezért ha kellemetlen dolgokról beszélgetünk velük, akkor lehet, hogy be fogják csukni előttünk az ajtót, vagy nem figyelnek ránk. Már a beszélgetés kezdeti szakaszában törekedj rá, hogy Isten Szava felfrissítő igazságaira irányítsd a figyelmet (Jel 22:17). Így még akkor is átadhatsz a házigazdának egy építő gondolatot, amelyen elmélkedhet, ha egyébként nem akarja folytatni a beszélgetést, és lehet, hogy egy másik alkalommal szívesebben odafigyel erre az üzenetre.

Ugyanígy, ha előadást kell tartanod, ne áraszd el a hallgatókat lehangoló témákkal csak azért, mert bőven van ilyen. Ha hosszan tárgyalod az emberi uralkodók hiányosságait, a bűnözésről és erőszakról szóló beszámolókat, valamint az erkölcstelenség megdöbbentő elterjedtségét, akkor azzal lehangolhatod a hallgatóidat. Csak akkor beszélj egy téma negatív oldaláról, ha az hasznos célt szolgál. Az ilyen gondolatok – ha nincs belőlük túl sok – hangsúlyozhatják, hogy miért időszerű az előadásod, vagy feltárhatják, mi minden járul hozzá egy adott helyzethez, ezért az említésükkel rámutathatsz, miért gyakorlatias a Bibliában vázolt megoldás. Ha lehet, légy konkrét, és ne fejtegesd hosszasan a gondokat!

Általában nincs rá mód, hogy minden lehangoló gondolatot kivegyél az előadásod anyagából, és ez nem is lenne jó. Az a feladatod, hogy a jót és a rosszat úgy add elő egymás mellett, hogy az összhatás építő legyen. Ehhez el kell döntened, hogy mit foglalj bele az előadásba, mit hagyj ki, és mire helyezd a hangsúlyt. Jézus a hegyi beszédben arra figyelmeztette a hallgatóit, hogy ne viselkedjenek úgy, mint az írástudók és a farizeusok, akik csak magukkal törődtek, majd szemléltetésül néhány példát hozott fel (Máté 6:1, 2, 5, 16). Jézus azonban nem ragadt le a vallásvezetők rossz példájánál, hanem azt hangsúlyozta, hogy meg kell értenünk Isten igaz útjait, és azokon kell járnunk (Máté 6:3, 4, 6–15, 17–34). Így rendkívül kedvező hatást ért el.

Őrizd meg a buzdító hangvételt! Ha valamelyik keresztény tevékenységről kell előadást tartanod a gyülekezetben, törekedj rá, hogy építő legyél, és ne bíráló szellemű. Ne legyen kétség afelől, hogy te is azt teszed, amire másokat buzdítasz (Róma 2:21, 22; Héb 13:7). Szavaid mögött szeretet legyen, ne pedig ingerültség! (2Kor 2:4). Ha bízol benne, hogy a hittársaid örömet akarnak szerezni Jehovának, a szavaidból érződni fog a bizalmad, és ennek áldásos hatása lesz. Figyeld meg, hogyan fejezte ki a bizalmát Pál apostol az 1Tesszalonika 4:1–12-ben, a 2Tesszalonika 3:4, 5-ben és a Filemon 4, 8–14, 21-ben feljegyzettek szerint.

A véneknek időnként figyelmeztetniük kell azokat, akik ostobán viselkednek. Az alázatosság azonban segít nekik, hogy a szelídség szellemében bánjanak a testvéreikkel (Gal 6:1). Abból, ahogyan beszélnek, érződnie kell, hogy tisztelik a gyülekezet tagjait (1Pét 5:2, 3). A Biblia azt tanácsolja a fiatalabb férfiaknak, hogy különösen figyeljenek oda erre (1Tim 4:12; 5:1, 2; 1Pét 5:5). Amikor feddésre, fegyelmezésre vagy a dolgok kiigazítására van szükség, az alapján kell ezt megtenni, amit maga a Biblia mond (2Tim 3:16). A Szentírást sohasem szabad olyan helyzetre erőltetni, amelyre nem illik, és nem szabad elferdíteni, hogy olyan gondolatot támogasson vele az előadó, amelyről határozott véleménye van. Még ha helyreigazító tanácsra van is szükség, az előadás hangvétele buzdító maradhat, ha főleg azt hangsúlyozzuk, hogy miként kerülhetjük el a helytelenséget, hogyan oldhatjuk meg a gondokat, miként lehetünk úrrá a nehézségeken, hogyan kell változtatnunk a helytelen viselkedésen, és miként védelmeznek meg bennünket Jehova követelményei (Zsolt 119:1, 9–16).

Amikor az előadásodra készülsz, fordíts külön figyelmet az egyes főpontok és az egész előadás befejezésére! Gyakran arra emlékeznek a hallgatók a legtovább, amit legutoljára mondasz. Vajon pozitív ez a gondolat?

Amikor hívőtársainkkal beszélgetünk. Jehova szolgái nagyra értékelik azokat az alkalmakat, amikor a keresztény összejöveteleken együtt lehetnek hívőtársaikkal, mert ilyenkor felfrissülnek szellemileg. A Biblia arra buzdít bennünket, hogy amikor az imádati helyeken összegyűlünk, ne felejtsük el ’bátorítani egymást’ (Héb 10:25). Nemcsak az összejöveteleken tartott előadásainkkal és hozzászólásainkkal bátoríthatjuk egymást, hanem úgy is, ha az összejövetelek előtt és után beszélgetünk.

Természetesen a mindennapi életről is társalgunk, de leginkább azon buzdulunk fel, ha szellemi témákról beszélgetünk, például a szent szolgálatban átélt élményeinkről. Az is építő, ha egészséges mértékben érdeklődünk egymás iránt.

Vigyáznunk kell, nehogy hatással legyen ránk a minket körülvevő világ. Pál az Efézusban lévő keresztényeknek ezt írta: „most, hogy levetettétek a hamisságot, igazságot szóljon mindegyikőtök a felebarátjával” (Ef 4:25). Ha a hamisság helyett az igazságot szóljuk, akkor nem dicsőítjük azokat a dolgokat és személyeket, amelyeket a világ bálványoz. Ehhez hasonlóan Jézus „a gazdagság megtévesztő hatalma” ellen figyelmeztetett (Máté 13:22). Ezért amikor egymással beszélgetünk, vigyáznunk kell, nehogy ezt a fajta megtévesztést támogassuk azáltal, hogy az anyagi javak birtoklásáról áradozunk (1Tim 6:9, 10).

Amikor Pál apostol azt tanácsolja, hogy legyünk építőek, arra buzdít minket, hogy ne ítéljük el, és ne is becsüljük le azt a testvért, aki talán azért tartózkodik bizonyos dolgoktól, mert „a hitében gyengeségek vannak”, vagyis mert nem érti teljes mértékben a keresztényi szabadságot. Tehát ha építő beszélgetéseket szeretnénk folytatni másokkal, figyelembe kell vennünk a múltjukat, és azt, hogy hol tartanak a szellemi fejlődésben. Milyen szomorú lenne, ha egy testvérnő vagy „testvér elé botláskövet vagy olyasmit” tennénk, „ami elgáncsolja”! (Róma 14:1–4, 13, 19).

Akik súlyos gondokkal küszködnek a magánéletükben, például valamilyen krónikus betegséggel, azok szívesen veszik az építő beszélgetéseket. Egy ilyen személy talán csak komoly erőfeszítés árán tud eljárni az összejövetelekre. Akik tudják, milyen helyzetben van, megkérdezhetik tőle: „Hogy érzed magad?” A beteg biztosan értékeli, hogy törődnek vele, de lehet, hogy nem a legbuzdítóbb neki, ha az egészségi állapotáról kell beszélgetnie. Az értékelő és dicsérő szavak talán jobban megmelengetik a szívét. Látod a Jehova iránti állandó szeretetét, és azt, hogy még nehéz helyzetekben is kitart? Felbuzdulsz, amikor hozzászól az összejövetelen? Talán építőbb volna a korlátai helyett az erősségeire irányítani a figyelmet, és arra, hogy mivel gazdagítja a gyülekezetet (1Tessz 5:11).

Ahhoz, hogy a beszélgetéseink építőek legyenek, különösen fontos figyelembe vennünk, mi Jehova nézőpontja a szóban forgó témáról. Az ókori Izraelben azok, akik Jehova képviselői ellen beszéltek, és panaszkodtak a mannára, Isten lángoló haragjával találták szembe magukat (4Móz 12:1–15; 21:5, 6). Azzal tudjuk bizonyítani, hogy tanultunk ezekből a példákból, ha tiszteljük a véneket, és értékeljük a hű és értelmes rabszolga osztály által készített szellemi táplálékot (1Tim 5:17).

Nemigen szokott gondot okozni, hogy építő témát találjunk, amiről a keresztény testvéreinkkel beszélgethetünk. Ám ha valaki túlságosan bírálóan beszél másokról, próbáld meg építő irányba terelni a beszélgetést!

Akár másoknak tanúskodunk, akár előadást tartunk, vagy keresztény hittársainkkal beszélgetünk, legyünk tisztánlátók, és azt hozzuk elő szívünk kincseiből, „ami jó az építésre, ahogy a szükség kívánja, hogy azt adja a hallgatóknak, ami kedvező” (Ef 4:29).