Egy könyv, amelyet olvasni kellene
— Nem kell komolyan venni a Bibliát — mondta egy egyetemi professzor egy szókimondó fiatal nőnek.
— Ön olvasta már a Bibliát? — kérdezte a fiatal nő.
A professzornak döbbenten kellett elismernie, hogy nem olvasta.
— Hogyan adhat hangot szilárd meggyőződésének egy olyan könyvről, amelyet még nem is olvasott?
A fiatal nő ezzel a lényegre tapintott. A professzor elhatározta, hogy elolvassa a Bibliát, és majd utána alkot véleményt róla.
A BIBLIÁT, mely 66 könyvből áll, úgy írják le, mint „az emberi történelem alighanem leghatásosabb könyvgyűjteményét”.1 Valóban, hatást gyakorolt a világ legnagyszerűbb művészeti, irodalmi és zenei alkotásai közül jó néhányra. Jelentős mértékű az a befolyás, melyet a jogtudományra gyakorolt. Irodalmi stílusáért felmagasztalták, és számos nagy műveltségű egyén tartotta és tartja nagy tiszteletben. Mindenféle társadalmi rétegből származó emberek életére rendkívül nagy hatást gyakorol. Figyelemre méltó az a lojalitás, melyre sok olvasót ösztönzött. Némelyek még az életüket is kockára tették csak azért, hogy olvashassák a Bibliát.
Ugyanakkor szkepticizmus is övezi a Bibliát. Vannak, akik személy szerint még sosem olvasták, ennek ellenére határozott véleményt alkotnak róla. Történelmi vagy irodalmi értékét esetleg elismerik, de eltűnődnek ezen a kérdésen: Hogyan lehetne egy több ezer évvel ezelőtt megírt könyvnek jelentősége ebben a modern világban? Az „információs korszakban” élünk. Az aktuális eseményekről és technológiáról szóló legfrissebb információk azonnal beszerezhetőek. A modern élet gyakorlatilag valamennyi kihívásával szemben könnyűszerrel „szakszerű” tanácsra lehet szert tenni. Valóban tartalmazhat-e olyan információkat a Biblia, amelyek gyakorlatiasak napjainkban?
Ez a füzet ilyen kérdésekre igyekszik választ adni. Nem azzal a céllal készült, hogy vallásos véleményeket vagy hitnézeteket erőltessen rád, hanem azt szándékozik bemutatni, hogy ez a történelmi szempontból befolyással bíró könyv, a Biblia, méltó a figyelmedre. Egy 1994-ben kiadott jelentés szerint némely oktató határozottan úgy érzi, hogy a Biblia olyan mélyen beleivódott a nyugati kultúrába, hogy „bárki — akár hívő, akár nem hívő —, aki nem ismeri a Biblia tanításait és beszámolóit, kulturális analfabétának számít”.2
Miután elolvastad az itt közreadott információt, talán te is egyetértesz majd azzal, hogy akár vallásos valaki, akár nem, a Biblia olyan könyv, amelyet legkevesebb, hogy olvasni kellene.
[Kiemelt rész/kép a 3. oldalon]
„Megvilágosodásomat egész egyszerűen egy könyv olvasásának köszönhetem. — Egy könyvnek? Igen. Ez pedig egy egyszerű, régi könyv, szerény, mint maga a természet, és olyan természetes is . . . A könyv címe minden szépítés nélkül — a Könyv: a Biblia” (Heinrich Heine, XIX. századi német költő).3