„Sokakat az igazságosságra hoznak” 1945–1990 (Dán 12:3) (4. rész)

Az írástudatlanság leküzdése

Milton Henschel 1963 elején látogatott el másodszor Sierra Leonéba. Kihangsúlyozta, hogy a fiókhivatalnak még több erőfeszítést kell tennie egy régóta fennálló probléma, az írástudatlanság leküzdésére.

Néhány gyülekezet már szervezett tanfolyamokat az írástudatlanoknak, de angolul. Ám Henschel testvér látogatása után a tanulókat az anyanyelvükön tanították meg írni és olvasni. Sok gyülekezetben két-három nyelven is volt tanfolyam. Annyira népszerűek voltak, hogy a Sierra Leone-i hírnökök egyharmada beiratkozott.

A libériai testvérek 1966-ban kiadtak egy illusztrált olvasókönyvet kiszi nyelven. A testvérek megmutatták a könyvet a kormány hivatalnokainak. Nagyon tetszett nekik, ezért felajánlották, hogy ingyen lebonyolítják a nyomtatást és a kiadást. Sokan kaptak belőle Guineában, Libériában és Sierra Leonéban, így több száz kiszi nyelven beszélő tanult meg írni és olvasni. Később más nyelvi csoportok továbbfejlesztették vagy lefordították az olvasókönyvet, és így még többen tanultak meg írni és olvasni.

A tanfolyamok célja nem csak az volt, hogy a tanulók megtanuljanak írni és olvasni. Abban is segítettek nekik, hogy jó kapcsolatban legyenek Istennel. Például Sia Ngallah, egy 50 éves kereszteletlen hírnök írástudatlan volt. Amikor tanúskodott, két madzagot használt, egy feketét és egy pirosat. Ha lett egy órája a szolgálatban, kötött egy csomót a fekete madzagra. Ha újralátogatott valakit, akkor a piros madzagot csomózta meg. Most már a tanfolyam után sokkal ügyesebb feljegyzést készít. Azóta megkeresztelkedett, és hatékonyabb a szolgálatban.

Még ma is sok gyülekezet tart ilyen tanfolyamokat Sierra Leonéban és Guineában. Egy idős kormánytisztviselő ezt mondta a fiókhivatalban dolgozó testvéreknek: „Igazán értékes a munkájuk. Nagyon sok ember köszönheti önöknek, hogy megtanult írni és olvasni, amellett, hogy a Bibliát is megismerhették.”

A „kövek” kiáltanak

Egyre több etnikai csoportban tanultak meg olvasni, így még szükségesebb lett a fordítás. A legtöbb törzs nyelvén kevés, vagy semmilyen olvasnivaló nem volt. A tanult emberek Sierra Leonéban angolul, Guineában pedig franciául olvastak. Elképzelhető, hogy egyszer az anyanyelvükön olvasnak majd bibliai kiadványokat?

Két Gileádot végzett testvér 1959-ben lefordított egy tájékoztatót és egy füzetet mende nyelvre, de csak nagyon kis példányszámban jelent meg. Tíz évvel később lefordították kiszi nyelvre ,A Királyságnak ez a jó híre’ és az Egy igazságos új világ reményében élhetsz című füzeteket. Ezeket használták a bibliatanulmányozásokon, és közel 30 000 példányt terjesztettek belőlük.

A fiókhivatal 1975-től adta ki Az Őrtorony tanulmányozási cikkeit kiszi nyelven. A kiszi Tanúk el voltak ragadtatva. Egyikük ezt írta: „Jehova csodát tett értünk. Egyikünk sem járt iskolába, ezért olyanok voltunk, mint a kövek, nem tudtunk beszélni. De most már tudunk beszélni Jehova csodálatos tetteiről, mivel a kezünkben van Az Őrtorony a saját nyelvünkön” (Luk 19:40). Ezután sok más kiadványt is lefordítottak kiszi nyelvre.

A legtöbben ma is angolul vagy franciául olvasnak e két országban, és az összejöveteleken is ezt a két nyelvet beszélik. De emellett egyre több kiadványunk jelenik meg guerzé, kiszi, krio, maninkakan, mende, pular és szuszu nyelven. A Figyelj Istenre, és élj örökké! és a Figyelj Istenre! füzetek mindegyik felsorolt nyelven elérhetők. Ezek a kiadványok könnyen felhasználhatók, hogy az olyan személyek is megértsék és értékeljék a Biblia nagyszerű üzenetét, akik nem olvasnak olyan jól.

Fiókhivatal épül

Az 1960-as évek elején a testvérek telket kerestek Freetownban, hogy új fiókhivatalt építsenek. Végül 1965-ben vásároltak egy földterületet a Wilkinson Roadon. Ez a város egyik legszebb részén terült el, ahonnan pont rá lehetett látni az óceánra.

A végső tervek szerint egy Királyság-teremből, misszionáriusotthonból és több irodából álló gyönyörű épületegyüttest terveztek ide. A forgalmas Wilkinson Roadon csak lépésben haladtak az autók, mivel sokan lelassítottak, hogy megfigyelhessék az építkezést. Az épület átadása 1967. augusztus 19-én volt, melyre majdnem 300-an jöttek el. Voltak köztük befolyásos tisztviselők is, illetve olyan Tanúk, akiket még Bibliás Brown keresztelt meg 1923-ban.

Az új fiókhivatal felépítése után jobb lett az ott élők véleménye a Tanúk munkájáról. Korábban a vallások kritikusan azt állították, hogy a Tanúk úgysem maradnak Sierra Leonéban. Viszont az új épület bizonyítéka volt annak, hogy Jehova Tanúi tényleg itt akarnak maradni.

A lelkes misszionáriusok lendületet adnak

Az 1970-es évek közepétől sok Gileádot végzett misszionárius jött, hogy fellendítse a prédikálómunkát Sierra Leonéban és Guineában. Néhányuk már szolgált más afrikai területen is, ezért hozzá voltak szokva az itteni körülményekhez. De sokan most először jártak Afrikában. Hogyan fogják kibírni a „fehér ember temetőjében”? Nézzük, mit mondanak.

„Sok alázatos ember vágyott az igazságra. Örömet és megelégedettséget éreztem, mert láttam, hogy a Biblia mennyivel jobbá teszi az életüket” (Hannelore Altmeyer).

„A trópusi éghajlat és a betegségek megnehezítették az életünket. De megérte, mert segíthettünk a tiszta szívűeknek megismerni Jehovát” (Cheryl Ferguson).

„Itt tanultam meg, hogyan legyek türelmesebb. Egyszer megkérdeztem egy testvérnőt, hogy mikor érkeznek a vendégei. Ezt válaszolta: »Talán ma. Lehet, hogy holnap. Vagy holnapután.« Valószínűleg látta, hogy elsápadok, ezért gyorsan hozzátette: »De biztos, hogy jönni fognak!«” (Christine Jones).

„A freetowni misszionáriusotthonban tizennégyen éltünk, többféle etnikai csoportból és kultúrából. Csupán két WC-nk, egy zuhanyzónk, mosógépünk és konyhánk volt. Kevés élelem volt, és nem túl jó minőségű. Több napos, váratlan áramszünetekkel is küszködtünk. A legtöbben maláriától és más trópusi betegségektől szenvedtünk. Bár ez kész katasztrófának tűnhet, mégis megtanultunk együtt élni, megbocsátani, és humorosan felfogni a nehéz helyzeteket. A prédikálás öröm volt, és sok szoros barátság alakult ki a misszionáriusok között” (Robert és Pauline Landis).

„Gyönyörű napokat töltöttünk Sierra Leonéban. Semmit sem bántunk meg, és nincs okunk panaszra. Nagyon hiányzik” (Benjamin és Monica Martin).

„Egyszer egy érdeklődő hölgy szállásolt el minket. Elég furcsa kinézetű étellel kínált. »Vipera – biztatott. – A méregfogait kivettem. Kértek?« Udvariasan visszautasítottuk, de ő csak erősködött. Bár voltak ijesztő helyzetek, nagyon értékeltük a vendéglátóink kedvességét, és egyre jobban megszerettük őket” (Frederick és Barbara Morrisey).

„43 éves megbízatásom alatt több mint 100 misszionáriustársammal laktam együtt. Nagy kiváltság volt megismernem ennyi embert. Bár nem voltunk egyformák, mindannyian ugyanazért az egy célért fáradoztunk. Hálás vagyok, hogy Jehova munkatársa lehetek, és láthatom, hogy sok ember örömmel fogadja a Biblia üzenetét” (Lynette Peters).

„Hálás vagyok, hogy Jehova munkatársa lehetek, és láthatom, hogy sok ember örömmel fogadja a Biblia üzenetét”

1947 óta 154 misszionárius szolgált Sierra Leonéban és 88 Guineában. Sok más Tanú is jött, hogy támogassa a prédikálómunkát, hisz nagy szükség volt rá. Ma 44 misszionárius van Sierra Leonéban és 31 Guineában. Kitartó és önfeláldozó erőfeszítéseik rengeteg személyre voltak nagy hatással. Alfred Gunn, aki hosszú évek óta a fiókbizottság tagja, ezt mondja: „Nagyon sok szeretettel gondolunk rájuk.”