A Biblia használata válaszadáskor

AMIKOR a hitünkről, életmódunkról, a napi eseményekről kialakult nézőpontunkról, a jövőre vonatkozó reménységünkről kérdeznek bennünket, törekszünk rá, hogy a Bibliát használjuk a válaszadáshoz. Miért? Mert a Biblia Isten Szava. Hitünk ezen alapul. Ez a könyv határozza meg, hogyan élünk, és formálja a világ eseményeiről alkotott nézetünket. A jövőre vonatkozó reményünk szilárdan a Biblia ihletett ígéretein alapszik (2Tim 3:16, 17).

Teljesen tisztában vagyunk azzal, hogy milyen felelősséggel jár a nevünk. Jehova Tanúi vagyunk (Ézs 43:12). Ezért nem emberi filozófiák alapján válaszolunk a kérdésekre, hanem az alapján, amit Jehova mond ihletett Szavában. Az igaz, hogy van személyes véleményünk a különböző dolgokról, de engedjük, hogy Isten Szava formálja nézeteinket, mivel szilárdan meg vagyunk győződve arról, hogy ez az igazság. Természetesen a Biblia sok személyes döntésben szabad kezet ad nekünk. De nem akarjuk a saját véleményünket másokra erőltetni, hanem inkább az a vágyunk, hogy megtanítsuk nekik a Szentírásban lefektetett alapelveket, s így lehetőséget adjunk a hallgatóinknak, hogy ugyanazzal a döntési szabadsággal éljenek, amelynek mi is örvendünk. Pál apostolhoz hasonlóan „a hit általi engedelmesség elősegítésén” munkálkodunk (Róma 16:26).

Jézus Krisztusról a Jelenések 3:14 azt írja, hogy ő „a hű és igaz tanú”. Hogyan válaszolt Jézus a nekiszegezett kérdésekre, és mit tett váratlan helyzetekben? Időnként elgondolkodtató szemléltetéseket alkalmazott. Máskor megkérdezte a kérdést feltevő személyt, hogy ő miként ért egy írásszöveget. Gyakran idézett a Szentírásból, magyarázta azt, és hivatkozott rá (Máté 4:3–10; 12:1–8; Luk 10:25–28; 17:32). Az első században a Szentírást tartalmazó tekercseket szokás szerint a zsinagógákban tartották. Nincs rá bizonyítékunk, hogy Jézusnak személyes gyűjteménye lett volna ezekből a tekercsekből, de jól ismerte az Írást, és gyakran utalt rá, amikor másokat tanított (Luk 24:27, 44–47). Ő méltán mondhatta, hogy amit tanított, az nem tőle származik. Arról beszélt, amit az Atyjától hallott (Ján 8:26).

Szeretnénk követni Jézus példáját. Igaz, vele ellentétben mi nem hallottuk Istent beszélni, de tudjuk, hogy a Biblia Isten Szava, és ha ezt a könyvet vesszük alapul a válaszainkban, akkor nem irányítjuk magunkra a figyelmet. Kimutatjuk, hogy egy tökéletlen ember véleményének hangoztatása helyett inkább határozottan igyekszünk lehetővé tenni, hogy Isten mondja el, mi az igazság (Ján 7:18; Róma 3:4).

Persze nemcsak használni szeretnénk a Bibliát, hanem úgy használni, hogy javára váljon a hallgatónknak. Arra vágyunk, hogy odafigyeljen az üzenetére. A hallgatód véleményétől függően a következőképpen vezetheted be a bibliai gondolatokat: „Egyetért azzal, hogy igazából az számít, amit Isten mond?” Vagy ezt mondhatod: „Tudta, hogy a Biblia ezzel a kérdéssel is foglalkozik?” Ha olyan személlyel beszélsz, aki nem tiszteli a Bibliát, talán valamilyen más bevezetőt használhatnál. Ezt mondhatod: „Hadd beszéljek önnek erről az ősi próféciáról.” Vagy ezt mondhatod: „Az emberi történelem legszélesebb körben terjesztett könyvében az áll, hogy . . .”

Bizonyos esetekben egyszerűen úgy dönthetsz, hogy idézel egy verset. De ha van rá lehetőséged, az a legjobb, ha kinyitod a Bibliádat, és onnan olvasol fel. Ha megvalósítható, mutasd meg a beszélgetőpartnerednek az írásszöveget a saját Bibliájában. A Biblia közvetlen használata gyakran nagy hatással van az emberekre (Héb 4:12).

A keresztény véneknek különleges felelősségük, hogy a kérdések megválaszolásánál használják a Bibliát. A véni kinevezésnek az az egyik feltétele, hogy a testvér a ’tanítási művészetét tekintve szilárdan tartsa magát a megbízható szóhoz’ (Tit 1:9). A gyülekezet egyik tagja talán komoly döntést hoz az életében, miután egy vén tanácsot adott neki. Mennyire fontos hát, hogy ez a tanács szilárdan a Szentíráson alapuljon! Ha egy vén ilyen példát mutat, akkor az sokak tanítási módszerére hatással lehet.