Bölcsen tervezni a jövőre

Az adószedőknek, farizeusoknak és írástudóknak el kellene gondolkodniuk a tékozló fiúról szóló példázaton, amit Jézus az imént mondott el. Hatással kellene lennie a szívükre, hogy Isten mennyire készségesen megbocsát az őszinte bűnbánóknak (Lukács 15:1–7, 11). Most pedig Jézus a tanítványaihoz kezd beszélni. Egy újabb példázatot mond el, ezúttal egy gazdag emberről, aki megtudja, hogy a házának ügyintézője vagy sáfára hűtlen volt.

Jézus elmondja, hogy a sáfárt azzal vádolták meg, hogy pazarlóan kezelte urának a vagyonát. Ezért a ház ura megmondja a sáfárnak, hogy el fogja őt küldeni. „Mitévő legyek? – tanakodik a sáfár. – Hiszen az uram elveszi tőlem a sáfárságot. Az ásáshoz nem vagyok elég erős, koldulni meg szégyellek.” Átgondolva, hogy mi vár rá, erre a következtetésre jut: „tudom már, mit fogok tenni, hogy amikor elmozdítanak a sáfárságból, az emberek befogadjanak az otthonaikba.” Azonnal magához hívatja az ura adósait, és mindegyiküktől megkérdezi: „Mennyivel tartozol az uramnak?” (Lukács 16:3–5).

Az első így válaszol: „100 bát olívaolajjal.” Ez 2200 liternek felel meg. Az adósnak talán egy nagyobb olajfaligete van, vagy kereskedő, aki olajat árul. A sáfár így utasítja: „Vedd vissza szerződésedet, és ülj le, írj gyorsan 50-et [1100 l]” (Lukács 16:6).

A sáfár megkérdez egy másik adóst is: „Hát te mennyivel tartozol?” Az így válaszol: „100 kór búzával.” Ez 22 000 liternek felel meg. A sáfár ezt mondja: „Vedd vissza szerződésedet, és írj 80-at.” Így 20 százalékkal csökkenti az adósságát (Lukács 16:7).

A sáfár még mindig meg van bízva azzal, hogy kezelje ura vagyonát, így joga van változtatni azon, mennyivel tartoznak az ura adósai. Azzal, hogy csökkenti a tartozásukat, a barátaivá teszi ezeket az adósokat, akik később szívességet tehetnek majd neki, amikor elveszti az állását.

A ház ura idővel megtudja, mit tett a sáfár. Noha a történtek veszteséggel járnak, tetszik neki a sáfár leleményessége, és megdicséri őt, hiszen „bár igazságtalan volt”, mégis „bölcsen cselekedett”. Jézus hozzáfűzi: „ennek a világrendszernek a fiai bölcsebben viselkednek a maguk nemzedékének tagjaival, mint a világosság fiai” (Lukács 16:8).

Jézus nem huny szemet a sáfár módszere fölött, és nem is támogat semmiféle ügyeskedést az üzleti dolgokban. De akkor mit szeretne megértetni? A következőkre ösztönzi a tanítványait: „szerezzetek magatoknak barátokat az igazságtalan gazdagság által, hogy amikor az elfogy, befogadjanak benneteket az örök lakóhelyekre” (Lukács 16:9). A tanulság tehát az, hogy előrelátónak kell lenni, és gyakorlatiasan kell cselekedni. Isten szolgáinak, akik „a világosság fiai”, bölcsen kell felhasználniuk az anyagi javaikat, az örökké tartó jövőjüket tartva szem előtt.

Egyedül Jehova Isten és a Fia képesek befogadni bennünket az égi királyságba, vagy ennek a királyságnak az uralma alatt a földi paradicsomba. Ezért ápolnunk kell a velük való barátságunkat, többek között azáltal, hogy az anyagi javainkat a királysággal kapcsolatos ügyek támogatására használjuk fel. Így biztosítva lesz az örökké tartó jövőnk, amikor az arany, ezüst és hasonló dolgok elvesztik az értéküket vagy elpusztulnak.

Jézus azt is elmondja, hogy akik hűen kezelik és használják fel a rájuk bízott anyagi javakat, azok hűen bánnak majd a nagyobb jelentőségű dolgokkal is. Így mutat rá a lényegre: „Ezért ha nem bántatok hűségesen az igazságtalan gazdagsággal, ki bízza rátok az igazit [például a királyság javait]?” (Lukács 16:11).

Jézus rávilágít a tanítványainak, hogy sokat kérnek majd tőlük azért, hogy befogadják őket „az örök lakóhelyekre”. Egy ember nem lehet Isten hű szolgája, és ugyanakkor az igazságtalan gazdagság rabszolgája is. Így összegzi: „Egyetlen szolga sem lehet két úr rabszolgája. Mert vagy az lesz, hogy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti, vagy az, hogy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat megveti. Nem lehettek Istennek is, és a gazdagságnak is a rabszolgái” (Lukács 16:9, 13).