Törődik Isten a nőkkel?

EZEK az ókori idézetek nem a Bibliából származnak. Évszázadokon át velük igazolták a nőkkel való hátrányos megkülönböztetést. Néhány szélsőségesen gondolkodó személy még ma is vallási szövegekre hivatkozik, hogy helyes színben tüntesse fel a nők elnyomását. Azt állítják, hogy a nők felelősek az emberiség összes bajáért. Csakugyan az volt Isten szándéka, hogy a férfiak megvetően és durván bánjanak a nőkkel? Nézzük meg, mit mond erről a Biblia.

Vajon Isten megátkozta a nőket?

Nem. Isten „az őskígyót” átkozta meg, „akit Ördögnek . . . neveznek” (Jelenések 12:9; 1Mózes 3:14). Amikor azt mondta, hogy Ádám „uralkodni fog” Éván, nem a beleegyezését adta ahhoz, hogy a férfi hatalmaskodjon a feleségén (1Mózes 3:16). Egyszerűen csak előre látta, milyen szomorú következményei lesznek a bűnnek.

Tehát Isten nem akarta, hogy a nőket elnyomják. Ez az emberi gyarlóság következménye. A Biblia nem tanítja azt, hogy a férfiak megvethetik a nőket azért, mert bűnbe sodorták az emberiséget (Róma 5:12).

Alsóbb rendűnek teremtette Isten a nőt a férfinál?

Nem. Az 1Mózes 1:27-ben ez áll: „Isten megteremtette az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette; férfinak és nőnek teremtette őket.” Tehát az emberek, a férfiak és a nők is, úgy lettek megalkotva, hogy képesek visszatükrözni Isten tulajdonságait. Noha Ádámnak és Évának eltérő volt a lelki alkata és a fizikai felépítése, mindketten ugyanazokat a feladatokat és jogokat kapták az Alkotójuktól (1Mózes 1:28–31).

Éva megteremtése előtt Isten ezt mondta: „alkotok neki [Ádámnak] segítőt, mintegy kiegészítőt” (1Mózes 2:18). Vajon a „kiegészítő” szó arra utal, hogy a nő alsóbb rendű volt, mint a férfi? Nem, hiszen ezt a héber szót úgy is vissza lehet adni, hogy „neki megfelelő” vagy „hozzá illő segítő”. Gondoljunk csak arra, hogyan egészíti ki egymást a sebész és az aneszteziológus a műtét során. Vajon nélkülözheti egyik a másikat? Aligha. Vajon a sebésznek fontosabb a szerepe pusztán azért, mert magát az operációt ő hajtja végre? Nem. Ehhez hasonlóan, Isten úgy alkotta meg a férfit és a nőt, hogy társai, ne pedig vetélytársai legyenek egymásnak (1Mózes 2:24).

Miért lehetünk biztosak abban, hogy Isten törődik a nőkkel?

Isten kezdettől fogva gondoskodott a nők védelméről, mivel tudta, hogy a gyarlóság miatt mit fognak tenni a férfiak. Laure Aynard írónő a könyvében ezt a megjegyzést teszi az i. e. XVI. században keletkezett mózesi törvényről: „A legtöbb esetben, amikor a törvényszövetség megemlíti a nőket, a védelmükről beszél” (La Bible au féminin).

Például a Törvény megkövetelte a gyermekektől, hogy az édesapjukat és az édesanyjukat is tiszteljék és becsüljék (2Mózes 20:12; 21:15, 17). Azt is előírta, hogy figyelmesen kell bánni a várandós asszonyokkal (2Mózes 21:22). Isten Törvénye olyan jogokat biztosított a nőknek, melyektől a világ sok részén még ma is meg vannak fosztva. Nézzük meg részletesebben, hogyan gondoskodott róluk.

A Törvény Isten gondolkodását tükrözi

Jehova Isten Izrael nemzetének adott Törvénye fizikailag és erkölcsileg is javára vált mind a férfiaknak, mind a nőknek, és hozzájárult ahhoz, hogy jó kapcsolatban legyenek vele. Amíg odafigyeltek Istenre, és engedelmeskedtek neki, „a föld összes nemzete fölé” emelte őket (5Mózes 28:1, 2). Figyeljük meg, milyen volt a nők helyzete a mózesi törvény idején.

1. Nagyfokú szabadságot élveztek. Más ókori nemzetekkel ellentétben, Izraelben a nők nagyfokú szabadságot élveztek. Bár a férj volt a családfő, minden további nélkül rábízta a feleségére, hogy földet vásároljon és szőlőskertet telepítsen. Ha az asszony értett a fonáshoz és a szövéshez, saját üzlete is lehetett (Példabeszédek 31:11, 16–19). A mózesi törvény emberszámba vette a nőket, voltak jogaik, és nem pusztán a férfi tulajdonának tartották őket.

Az ókori Izraelben a nőknek arra is lehetőségük volt, hogy személyes kapcsolatuk legyen Istennel. A Bibliában például olvashatunk arról, hogy Anna személyes kéréssel fordult Istenhez, és fogadalmat tett neki (1Sámuel 1:11, 24–28). Egy sunemi asszonyról pedig megtudjuk, hogy sabbatonként megkereste Elizeus prófétát, hogy beszéljen vele (2Királyok 4:22–25). Arra is van példa, hogy Isten asszonyokat bízott meg azzal, hogy a képviselői legyenek. Ilyen feladatot kapott Debóra és Hulda. Figyelemre méltó, hogy papok és magas rangú férfiak is készek voltak tanácsot kérni tőlük (Bírák 4:4–8; 2Királyok 22:14–16, 20).

2. Oktatásban részesültek. Mivel a nők is része voltak a nemzetnek, mellyel Isten megkötötte a törvényszövetséget, ott lehettek a Törvény felolvasásakor, és így lehetőségük volt tanulni (5Mózes 31:12; Nehémiás 8:2, 8). Az Istennek bemutatott közös imádat során közreműködhettek bizonyos feladatokban, és képzést kaptak ezeknek az ellátására. Például voltak, „akik szervezett szolgálatot végeztek” a hajléknál, mások pedig a vegyes kórusban énekeltek (2Mózes 38:8; 1Krónikák 25:5, 6).

Sok asszonynak az ismerete és az érzéke is megvolt ahhoz, hogy jövedelmező üzletet vezessen (Példabeszédek 31:24). Az izraelitáknál nemcsak az apák, hanem az anyák is oktatták a fiaikat egészen a felnőttkorukig, nem úgy, mint számos más akkori kultúrában (Példabeszédek 31:1). Nyilvánvaló hát, hogy az ókori Izraelben a nők nem voltak tanulatlanok.

3. Tisztelték és becsülték őket. A tízparancsolat világosan kijelentette: „Tiszteld apádat és anyádat” (2Mózes 20:12). Bölcs Salamon király pedig az egyik példabeszédében ezt írta: „Hallgass, fiam, apád fegyelmezésére, és anyád törvényét el ne hagyd” (Példabeszédek 1:8).

A Törvény arra is részletesen kitért, hogyan viselkedjenek egymással a más nembeli személyek. Tisztelettel kellett bánni a nőkkel (3Mózes 18:6, 9; 5Mózes 22:25, 26). A férjeknek figyelembe kellett venniük a feleségük fizikai korlátait (3Mózes 18:19).

4. Nem tiporhatták sárba a jogaikat. Jehova azt mondja magáról a Szavában, hogy ő az „apátlan fiúk atyja és [az] özvegyek bírája”. Más szavakkal, védelmezte azoknak a jogait, akiknek nem volt édesapjuk vagy férjük (Zsoltárok 68:5; 5Mózes 10:17, 18). Ezért amikor egy hitelező igazságtalanul bánt egy próféta özvegyével, Jehova csodát tett, hogy az asszony életben maradjon, és hogy ne veszítse el a méltóságát (2Királyok 4:1–7).

Mielőtt az izraeliták bementek az Ígéret földjére, az egyik családfő, Celofád, fiú utód nélkül halt meg. A lányai azzal a kéréssel fordultak Mózeshez, hogy adjon nekik birtokot az Ígéret földjén. Jehova sokkal többet tett annál, mint hogy teljesítette a kérésüket. Ezt mondta Mózesnek: „adj nekik birtokot örökségül apjuk fivérei között, és juttasd nekik apjuk örökségét.” Ettől kezdve az izraelita nők is örökölhettek az apjuk után, és örökségük továbbszállhatott a gyermekeikre (4Mózes 27:1–8).

Isten nézőpontját hamis színben tüntetik fel

A mózesi törvény idején a nőknek megbecsült helyzetük volt, és tiszteletben tartották a jogaikat. Ám az i. e. IV. századtól a judaizmusra egyre nagyobb hatással volt a görög kultúra, melyben a nőket alsóbb rendűnek tartották. (Lásd „A nők hátrányos megkülönböztetése az ókori írásokban” című kiemelt részt.)

Például egy görög költő, Hésziodosz (i. e. VIII. század) az emberiség összes bajáért a nőket hibáztatta. Az Istenek születése című művében ezt írta: „a szeszélyes női nem . . . csak azért van a háznál, hogy baj sújtsa a férfit”. Ez a nézet már az i. e. II. században népszerűvé vált a judaizmusban. A Talmud, melynek összeállítása az i. sz. II. században kezdődött, erre figyelmezteti a férfiakat: „A férfi ne beszéljen sokat az asszonnyal, mert az a végén még bűnre csábítja.”

A nőkkel szembeni bizalmatlanság az évszázadok során rányomta a bélyegét a zsidó társadalomra. Jézus napjaira a nők már csak a templomnak egy meghatározott részébe mehettek be, az asszonyok udvarába. Kizárólag a férfiak kaphattak vallásos oktatást, és a zsinagógában a nőket valószínűleg elkülönítették a férfiaktól. A Talmud idézi az egyik rabbi szavait: „Aki lányának tanítja a Tórát [a Törvényt], léhaságra tanítja őt.” Azzal, hogy a zsidó vallási vezetők hamis színben tüntették fel Isten nézőpontját, arra tanították a férfiakat, hogy megvetően bánjanak a nőkkel.

Amikor Jézus a földön volt, tapasztalta ezeket a hagyományban gyökerező előítéleteket (Máté 15:6, 9; 26:7–11). De vajon hagyta, hogy ezek a tanítások hatással legyenek rá? Mit tanulhatunk abból, ahogyan a nőkkel bánt? Enyhülést hozott a nők számára az igaz kereszténység? Ezekkel a kérdésekkel a következő cikk foglalkozik.