Olvasók kérdései

Mennyire vegye komolyan egy keresztény az eljegyzést?

Az eljegyzés boldog esemény, de egyben komolyan is kell venni. Egyetlen érett keresztény sem veheti félvállról, úgy gondolva, hogy szeszélyesen bármikor fel lehet bontani. Az eljegyzés utáni időszak arra van, hogy a pár még jobban megismerje egymást még a házasság előtt.

De mielőtt erről beszélnénk, el kell ismernünk, hogy a házassággal és az odáig vezető lépésekkel kapcsolatos szokások helyenként és időszakonként nagyban különböznek. A Biblia ezt jól mutatja.

Lót két lányát, „akiknek még nem volt dolguk férfival”, valamilyen módon eljegyezte két helybeli férfi. Lót ’vői a leányait el akarták venni’, de a Biblia nem mondja el nekünk, hogy miért vagy hogyan jött létre az eljegyzés. Vajon már felnőttek voltak a lányok? Volt szavuk abban, hogy kihez akarnak hozzámenni? Vajon az eljegyzés nyilvánosan történt? Nem tudjuk (1Mózes 19:8–14, Újfordítású revideált Biblia). Azt viszont tudjuk, hogy Jákób maga kötött egyezséget Rákhel édesapjával, miszerint hét évet dolgozik neki, hogy feleségül vehesse Rákhelt. Jákób úgy beszélt Rákhelről, mint a „feleségéről”, bár nem volt szexuális kapcsolata vele ezekben az években (1Mózes 29:18–21). Másik példaként mielőtt Dávid elvette Saul lányát, győznie kellett a filiszteusok elleni csatában. S miután teljesítette Saul követelését, akkor vehette el a lányát, Mikált (1Sámuel 18:20–28). Az említett „eljegyzések” mindegyike másképp zajlott le, de attól is eltér, ami ma sok országban szokás.

A Mózesi Törvényben előírások voltak a házasságra és az eljegyzésre vonatkozóan. Egy férfinak például több felesége is lehetett; különböző okokból elválhatott, bár a feleség úgy tűnik, ezt nem tehette meg (2Mózes 22:16, 17; 5Mózes 24:1–4). Ha egy férfi megrontott egy olyan szüzet, aki nem volt még jegyben, el kellett vennie a lány apjának a beleegyezésével, és sose válhatott el tőle (5Mózes 22:28, 29). Voltak más törvények is a házasságra vonatkozóan, melyek megszabták, hogy mikor kell kerülni a nemi életet (3Mózes 12:2, 5; 15:24; 18:19). Milyen előírások foglalkoztak az eljegyzéssel?

Az eljegyzett izraelita nőnek jogilag más volt a helyzete, mint az el nem jegyzett nőnek. Bizonyos szempontból férjes asszonynak tekintették (5Mózes 22:23–29; Máté 1:18, 19). Az izraeliták nem jegyezhették el, illetve nem vehették el néhány rokonukat. Ezek általában vérrokonok voltak. Némely esetben az eljegyzés és a házasságkötés az örökösödési jogok miatt volt tilos (3Mózes 18:6–20; lásd Az Őrtorony 1978. március 15-i angol számának a 25—28. oldalát). Nyilvánvaló, hogy Isten szolgáinak nem volt szabad félvállról venniük az eljegyzést.

Az izraelitákat a Törvénynek minden ilyen előírása kötötte, de a keresztények nincsenek e Törvény alatt, és az eljegyzéssel, valamint a házassággal kapcsolatos előírásai sem vonatkoznak rájuk (Róma 7:4, 6; Efézus 2:15; Zsidók 8:6, 13). Sőt, Jézus azt tanította, hogy a házassággal kapcsolatos keresztényi norma más, mint ami a Törvényben volt (Máté 19:3–9). Ennek ellenére nem csökkentette a házasság vagy az eljegyzés komolyságát. Mennyire komoly tehát az eljegyzés a keresztények között?

Sok országban az emberek maguk döntik el, hogy kit vesznek el, illetve kihez mennek hozzá. Ha egy férfi és egy nő megígéri egymásnak, hogy össze fognak házasodni, akkor eljegyzetteknek tekintik őket. Általában nem kell további formális lépést tenni, hogy megkössék az eljegyzést. Igaz, néhány helyen szokás, hogy a férfi gyűrűt húz jövendőbelije ujjára, ezzel jelezve az eljegyzést. Vagy az is szokás lehet, hogy bejelentik az eljegyzést a rokonoknak és a barátoknak, mondjuk egy családi étkezésnél vagy más kisebb összejövetelen. Ez személyes döntés, nem szentírási követelmény. Az eljegyzés kettőjük megegyezésén múlik.a

A keresztényeknek nem szabad elsietniük az udvarlást, az eljegyzést vagy a házasságot. Vannak olyan Biblián alapuló kiadványaink, amelyek segíthetnek az egyedülálló személyeknek eldönteni, hogy bölcs volna-e belefogni egy udvarlásba, vagy további lépéseket tenni az eljegyzés vagy a házasság felé.b A tanácsok lényege, hogy a keresztény házasság végleges (1Mózes 2:24; Márk 10:6–9).

A keresztények esetében mindkét félnek igazán jól meg kell ismernie a másikat, még azelőtt, hogy az eljegyzésre gondolnának. Mind a kettő megkérdezheti magától: „Igazán biztos vagyok abban, hogy a másiknak jó a szellemisége, és őszinte az Isten iránti odaadása? El tudom képzelni, hogy egy életen át ővele szolgáljam Istent? Kellőképpen ismerjük egymás személyiségének a jellemvonásait? Biztos vagyok benne, hogy mindig jól ki fogunk jönni egymással? Jól ismerjük egymás múltját és a jelenlegi körülményeit?”

Ha két keresztény eljegyzi egymást, velük együtt mások is jogosan várják, hogy ezt a házasság fogja követni. Jézus így figyelmeztetett: „a ti beszédetekben az igen legyen igen, a nem pedig nem” (Máté 5:37, Úf, kiemelés tőlünk). Azoknak a keresztényeknek, akik eljegyzik egymást, ezt így is kell gondolniuk. Ritkán azonban előfordul, hogy egy eljegyzett keresztény rájön, valami komoly dolgot nem mondtak el neki, vagy titkoltak az eljegyzés előtt. Ez lehet egy fontos tény a másik múltjáról, sőt még bűntett vagy erkölcstelenség is. Miután tudomást szerzett erről ez a keresztény, magának kell döntenie arról, hogy mit tesz. Esetleg ketten megbeszélhetik a dolgot alaposan, és megegyezhetnek abban, hogy nem bontják fel az eljegyzést. Vagy közösen úgy dönthetnek, hogy véget vetnek a kapcsolatuknak. Bár ez magánügy, és nem szabad másoknak beleavatkozniuk, találgatniuk vagy ítélkezniük, ez igen komoly dolog. Az is előfordulhat, hogy aki tudomást szerez valami komoly bajról, talán kényszert érez arra, hogy felbontsa az eljegyzést, még ha a másik személy folytatni szeretné is. (Lásd Az Őrtorony 1976/19 számának a 24—26. oldalán lévő „Olvasók kérdései” című cikket.)

Jó, ha ezeket a kérdéseket még a házasságkötés előtt tisztázzák. Jézus azt mondta, hogy egyetlen szentírási alap van a válásra, amely felszabadítja az illetőt az újraházasodásra, ez pedig a por·neiʹa, vagyis a házastárs súlyos szexuális erkölcstelensége (Máté 5:32; 19:9). Jézus nem mondta, hogy a törvényesen megkötött házasságnak véget lehet vetni a válással, ha valaki tudomást szerez egy komoly bajról vagy helytelenségről, amit a házasság előtt követtek el.

Jézus napjaiban például a leprát könnyen el lehetett kapni. Ha egy zsidó férj a házasságkötés után megtudta, hogy a felesége leprás (akár tudott a feleség a betegségről, akár nem), vajon volt alapja a válásra? Egy Törvény alatt élő zsidó talán elválhatott, de Jézus nem mondta, hogy ez helyénvaló volna a követőitől. Vegyünk néhány modern kori helyzetet. Ha egy férfinak szifilisze, nemi szerveken kialakuló herpesze van, HIV-vírussal fertőzött, vagy más súlyos fertőző betegsége van, feleségül vehet valakit úgy, hogy nem mondja el ezt a tényt. Lehet, hogy az eljegyzés előtt vagy esetleg utána szexuális erkölcstelenség miatt fertőződött meg. De ha a feleség később megtudja, hogy a férjének ilyen betegsége van, vagy hogy erkölcstelenséget követett el a múltban (vagy éppen azt, hogy a férje nemzőképtelen, illetve impotens), az még nem változtat a tényen, hogy már házasok. A férj esküvő előtti visszataszító múltja nem szentírási alap arra, hogy felbontsák a házasságot, mint ahogy az sem, ha a feleség kapott el valamilyen betegséget, vagy ha az esküvő előtt eltitkolta, hogy más férfitól terhes. Most már házasok, és elkötelezték magukat egymásnak.

Igaz, ritkán fordulnak elő ilyen szomorú esetek, de ezek a példák jól kihangsúlyozzák a lényeget: az eljegyzést nem szabad félvállról venni. Az eljegyzés előtt és után a keresztényeknek igyekezniük kell jól megismerni egymást. Becsületesen közölniük kell, amit a másik fél tudni szeretne, vagy amit joga van tudni. (Néhány országban a törvény megköveteli, hogy a párok vessék alá magukat orvosi kivizsgálásnak a házasságkötés előtt. Mások talán azért végeztethetik el az ilyen kivizsgálást, hogy saját maguk tájékozottak legyenek.) Így az eljegyzés öröme és komolysága tisztes célt fog szolgálni, miközben a két személy halad a még örömtelibb és komolyabb állomás, a házasság felé (Példabeszédek 5:18, 19; Efézus 5:33).

[Lábjegyzetek]