BÁNYÁSZAT

Az a tevékenység, amelynek során a föld felszíne alá ásnak, hogy fémeket és drágaköveket találjanak. Ez az iparág csaknem egyidős az emberiséggel. A Mózes első könyvének beszámolója megemlíti „Tubál-Káint, mindenféle réz- és vasszerszám kovácsát”, aki az özönvíz előtti napokban élt (1Mó 4:22). Mózes úgy i. e. 1513-ban a Pison folyóval kapcsolatos leírásában beszél ’Havila földjéről’, „ahol arany található”. És még hozzátette, hogy annak „a földnek az aranya jó” (1Mó 2:11, 12). Nem tudni, hogy az ofíri arany bányászott vagy mosott arany volt-e (1Ki 9:28; Jób 28:16).

A föld felszínén vagy annak közelében feltehetően találtak valamennyit a fémekből jóformán tisztának mondható állapotban. Idővel a földfelszín alatt kezdtek bányászni. Aknákat törtek a mélybe az ércben gazdag rétegek mentén. Mintegy 3600 évvel ezelőtt Jób beszélt arról, hogy a bányászok miként ’törtek aknát távol a jövevények lakhelyétől’. Ott aztán, miután leereszkedtek, ’a homályban és a sötét árnyékban’ keresgéltek, bizonytalanul himbálózva, hogy megszerezzék a kívánt fémeket (Jób 28:1–11).

A kivonulás idején az egyiptomiaknál jelentős szerepe volt a bányászatnak. Amikor az izraeliták elhagyták Egyiptomot, vittek magukkal fémeket és drágaköveket, melyeket később a hajlék építésénél használtak fel (2Mó 12:35, 36; 35:22; 39:6–14). Az egyiptomi türkizbányák a Sínai-félszigeten voltak, a Sínai-hegytől kb. 80 km-re. A Vörös-tenger k. partján egyiptomi bányák maradványaira bukkantak.

Mózes úgy jellemezte az Ígéret földjét, amelyre az izraeliták belépni készültek, hogy ’oly föld, melynek köve vas, és amelynek hegyeiből rezet bányásznak’ (5Mó 8:9; lásd: FINOMÍTÁS, TISZTÍTÁS, OLVASZTÓ; RÉZ, BRONZ; VAS).