TÜZES KÍGYÓ

A héber szá·ráfʹ főnév – melyet többes számban „szeráfok”-nak fordítanak az Ézsaiás 6:2, 6-ban – szó szerinti jelentése: ’égő’ v. ’tüzes’. (Lásd még: Káldi, lábj.; KNB, lábj.) Használják a kígyóra utaló, általános értelmű héber szóval (ná·chásʹ) együtt is, és így együtt a „mérges” szóval fordítják, talán azért, mert azt sejteti, hogy a kígyók mérge égő érzést vagy gyulladást okoz (5Mó 8:15). Először akkor említi a Szentírás a tüzes kígyót, amikor Isten „mérges kígyókat [han·nechá·símʹ hasz·szerá·fímʹ] küldött” büntetésképpen a lázadó izraeliták közé. Miután Mózes közbenjárt értük, Jehova arra utasította őt, hogy készítsen „egy tüzes kígyót”, és tegye egy póznára. Azt is mondta, hogy ha valakit marás ér, és ránéz a tüzes kígyóra, meggyógyul és életben marad. Mózes el is készítette a kígyót rézből (4Mó 21:6–9; 1Ko 10:9). Jézus feltárta, hogy milyen prófétai jelentősége van mindennek, amikor kijelentette: „ahogy Mózes felemelte a kígyót a pusztában, úgy kell hogy felemeljék az Emberfiát is, hogy mindenkinek, aki hisz benne, örök élete legyen” (Jn 3:14, 15).

Az Ézsaiás 14:29 és 30:6 a „repülő tüzes kígyó” kifejezést használja Istennek a Filisztea elleni ítéletében és a Júdától D-re fekvő pusztának a jellemzésében. Némelyek szerint a „repülő” kifejezés arra utal, hogy a mérges kígyók támadáskor nyílsebesen rohanják le áldozatukat, vagy villámgyors mozdulattal döfnek a levegőbe.