UTAZÁS, SZÁLLÍTÁS

Az ókorban különféleképpen utazhattak az emberek, attól függően, hogy milyenek voltak a lehetőségeik, és hova szerettek volna utazni. A szállítás módja és eszköze is eltérő volt, attól függően, hogy ki hova szeretett volna szállítani valamit.

Mivel a teve a sivatagban honos növényeken is elél, és sokáig bírja víz nélkül, tökéletes volt arra, hogy száraz vidékeken járjanak vele. A hátán utazhattak, de árut is szállíthattak rajta egyik helyről a másikra (1Mó 37:25–28; Bí 6:3–5; 7:12; 1Ki 10:2). Hátasállat vagy teherhordó jószág volt még a szamár (Jzs 15:18; Bí 5:10; 10:4; 12:14; 1Sá 25:42; Ézs 30:6), az öszvér (1Ki 1:33) és a ló (1Ki 4:26; Cs 23:23, 24, 31–33). Széles körben elterjedt volt a hajózás is (2Kr 9:21; Ez 27:9; Jón 1:3; Cs 20:13–15; 27:1–44). Szekereken tárgyakat és embereket egyaránt szállítottak (1Mó 46:5; 4Mó 7:1–9). A királyi méltóságokat és a magas rangú személyeket szekéren vagy gyaloghintón szállították, amelyek olykor gazdagon voltak díszítve (2Ki 10:15; Én 3:6–10; Cs 8:26–31). A köznép általában gyalogszerrel közlekedett (Lk 24:13–15; lásd: GYALOGHINTÓ; HAJÓ; KOMMUNIKÁCIÓ; SZEKÉR; ÚT).