A kezdetek

A BIBLIAKUTATÓK már az 1920-as években igyekeztek felkutatni Grúziában azokat, akik őszintén keresik az igazságot. 1924-ben irodát nyitottak Bejrútban, Libanonban. Innen irányították a Grúziában, Örményországban, Szíriában és Törökországban folyó prédikálómunkát.

Bár ebben az időszakban sokan hallottak az igazságról Grúziában, a munkának eleinte nem volt látványos eredménye (Máté 13:33). De a királyságról szóló jó hír idővel széles körben ismertté vált, és sok emberre óriási hatással volt.

Egy igazságos világra vágyott

Amikor kitört a II. világháború, Vaszo Kveniasvili tizenéves volt. Mivel Grúzia akkoriban a Szovjetunióhoz tartozott, az édesapját nem sokkal később behívták a szovjet hadseregbe. Az édesanyja már korábban meghalt, így Vaszó, a legidősebb gyermek arra kényszerült, hogy lopjon, hogy gondoskodni tudjon a testvéreiről és magáról.

Vaszo csatlakozott egy bandához, és végül egy bűnszervezet tagja lett. „Úgy éreztem, hogy a bűnözők világa igazságosabban működik, mint a kormány és a társadalom” – meséli. Ám hamar ráébredt, hogy az emberek nem tudják megvalósítani, amire olyannyira vágyik. „Nagyon vágytam egy igazságosabb világra” – ismeri el.

Vaszót a bűntettei miatt végül letartóztatták, és egy szibériai munkatáborba küldték. Itt megismerkedett egy Tanúval, akit a hitéért börtönöztek be. „Végre megtaláltam, amit kerestem – emlékszik vissza. – Egyetlen kiadványunk sem volt, de igyekeztem mindent megjegyezni, amit a testvér mondott nekem.”

1964-ben, a szabadulása után Vaszo visszament Grúziába, és mindent megtett, hogy megtalálja a Tanúkat. Korábbi rabtársával levélben tartotta a kapcsolatot. Sajnos hűséges barátja idővel meghalt, így Vaszónak minden kapcsolata megszakadt Isten népével. Majdnem két évtized telt el, mire újra találkozott a Tanúkkal. Később még olvashatunk a történetéről.

A megpróbáltatásai áldásokhoz vezettek

Valentina Miminosvili fiatalként került egy náci koncentrációs táborba, de a megpróbáltatásai végül nagy áldáshoz vezettek. A táborban találkozott először Jehova Tanúival. Leginkább az nyűgözte le, hogy milyen rendíthetetlen a hitük, és mélyen megérintette, amit a Bibliából tanítottak neki.

Miután véget ért a háború, hazatért, és lelkesen beszélt másoknak az új hitéről. A hatóságoknak ez hamar szemet szúrt, ezért tíz évre munkatáborba küldték Oroszországba. Itt ismét találkozott Jehova Tanúival, és később megkeresztelkedett.

Miután 1967-ben szabadon engedték, Grúzia nyugati részére költözött, és körültekintően tovább folytatta a prédikálómunkát. Nem is sejtette, hogy nem sokkal később ő lesz a válasz egy szívből jövő imára.

Jehova válaszolt az imáira

1962-ben Antonyina Gudadze testvérnő Szibériából Grúzia keleti részére, Hasuriba költözött a családjával, mivel a férje, aki nem volt Jehova Tanúja, úgy döntött, hogy visszatér a szülőhazájába. Antonyina Szibériában született, és olyan Tanúktól ismerte meg az igazságot, akik ott éltek száműzetésben. A költözés után teljesen megszakadt a kapcsolata a hittársaival.

Antonyina elmeséli, hogyan válaszolt Jehova az imáira: „Egy nap kaptam egy csomagot az édesanyámtól Szibériából, és találtam benne néhány leleményesen elrejtett bibliai kiadványt. A következő hat évben többször is kaptam tőle ilyen módon kiadványokat. Minden egyes alkalommal hálát adtam Jehovának, hogy gondoskodik rólam, szellemileg táplál és buzdít.”

Antonyina azonban teljesen egyedül volt. Ezt meséli: „Szüntelenül imádkoztam Jehovához, hogy hadd találkozhassak a testvéreimmel. Egy nap két hölgy jött be a boltba, ahol eladóként dolgoztam. »Te vagy Antonyina?« – kérdezték. Annyira kedvesek voltak, egyből tudtam, hogy ők a testvéreim. Boldogan megöleltük egymást, és örömünkben könnyekre fakadtunk.”

Valentina Miminosvili volt az egyikük. Antonyina nagyon izgatott lett, amikor megtudta, hogy Grúzia nyugati részén a testvérek tartanak összejöveteleket. Havonta egyszer elment az összejövetelre, pedig több mint 300 kilométerre volt az otthonától.

Nyugat-Grúziában gyökeret ereszt az igazság magva

Az 1960-as években sok Tanú, akiket a Szovjetunió egyes részein üldöztek a hatóságok, olyan helyekre költözött, ahol kedvezőbbek voltak a körülmények. A lelkes és energikus Vlagyimir Gladjuk is köztük volt. 1969-ben Ukrajnából Zugdidibe költözött, Grúzia nyugati részére.

A Grúziába költözött testvérek eleinte oroszul tartották az összejöveteleket. De idővel egyre több grúz is rendszeresen részt vett rajtuk, ezért megszervezték, hogy grúzul is meg legyenek tartva. A tanítványképző munka annyira eredményes volt, hogy 1970 augusztusában 12-en megkeresztelkedtek.

1972 tavaszán Vlagyimir a családjával a Fekete-tenger partján fekvő Szuhumiba költözött. Ezt mondja: „Szellemi értelemben gazdagnak éreztük magunkat, és nagyon hálásak voltunk Jehovának, hogy megáldott minket. A gyülekezet itt nagyon gyorsan növekedett.” 1972 tavaszán tartották meg Szuhumiban az első emlékünnepet, és 45-en vettek részt rajta.

„Izgatottan hallgattam őket”

A 90-es éveiben járó Babuca Dzsedzselava az elsők között fogadta el az igazságot Szuhumiban, 1973 elején. Így emlékszik vissza a történtekre: „Egy nap megláttam négy nőt, akik élénk beszélgetést folytattak. Ketten közülük apácák voltak, a másik kettő pedig, ahogy később kiderült, Jehova Tanúja. Az egyik testvérnő Vlagyimir Gladjuk felesége volt, a másik pedig egy nagyon lelkes ukrán úttörő, Itta Szudarenko.”

Babuca felfigyelt rá, miről beszélgetnek. „Izgatottan hallgattam őket” – mondja. Amikor arról volt szó, hogy Istennek van neve, gyorsan bekapcsolódott a beszélgetésbe, és megkérte, hogy mutassák meg neki a Bibliában Isten nevét. Annyi kérdése volt, hogy három órán keresztül beszélgettek.

– Csak úgy elmentek, és itt hagytok? – kérdezte Babuca a testvérnőktől, mert attól félt, hogy többé nem látja őket.

– Nem hagyunk magadra. Jövő hét szombaton visszajövünk – válaszolták.

Elérkezett a szombat, és Babuca nagy örömére a két testvérnő eljött. Azonnal elkezdték a bibliatanulmányozást. A beszélgetés vége felé Babuca megint azon törte a fejét, mit tehetne, hogy semmiképp se szakadjon meg a kapcsolata Isten népével. „Most, hogy rájuk találtam, mindent meg kell tennem, hogy ne veszítsem el őket” – gondolta magában.

Eszébe jutott egy remek ötlet. Ezt meséli: „Tudtam, hogy Ljubának van férje, ezért megkérdeztem Ittát, hogy neki is van-e. Amikor kiderült, hogy nincs, így kiáltottam fel: »Akkor költözz oda hozzám! A szobában van két ágy meg egy lámpa, így egész este beszélgethetünk a Bibliáról.«” Itta beleegyezett, és Babucához költözött.

Babuca így folytatja: „Sokszor még éjszaka is azon gondolkodtam, amiket tanultunk. Ha felmerült bennem egy kérdés, felébresztettem Ittát, és ezt mondtam neki: »Itta, elővennéd a Bibliádat? Van egy kérdésem.« Ő megdörzsölte a szemét, és így szólt: »Persze, szívesen.« Aztán kinyitotta a Bibliát, és megkereste benne a választ.” Mindössze három nappal azután, hogy Itta odaköltözött hozzá, Babuca már prédikált másoknak a jó hírről.

Babucának volt egy jó barátnője, Natela Csargeisvili. „Mivel a családja nagyon gazdag volt, azt hittem, hogy nem fogja érdekelni az igazság, de szerencsére tévedtem – meséli Babuca. – Az első pillanattól fogva lelkesedett az igazságért.” Nem sokkal később mindketten nagy buzgalommal beszéltek a hitükről a barátaiknak, munkatársaiknak és szomszédaiknak.