Az igazság megjobbító ereje
„Az egyik idő előtt kiszabadult betörő hét hónap alatt 500 újabb betörést hajtott végre. Egy férfi, aki nemi erőszakot követett el, és aki tízéves börtönbüntetésének letöltése előtt négy évvel előbb szabadult, megtámadott és megerőszakolt egy nőt, majd megölte. Egy feltételesen szabadlábra helyezett gyilkos betört két házba és megölt három embert” (Reader’s Digest, 1990. november).
„Az állami börtönökből szabadult rabok közel 63 százalékát három éven belül újból letartóztatták valamilyen súlyos bűncselekmény elkövetéséért, közölte az Igazságügyi Minisztérium egy ma megjelent tanulmánya” (The New York Times, 1989. április 3.).
„Immár tarthatatlan az az elképzelés, hogy a börtön jó útra térítő helyként szolgál a bűnözők számára. A börtönök a ’bűnözéskiképzés magasiskolái’ és egyúttal annak ’tárházai’ is” (Sunday Star, Toronto, 1988. március 20.).
New York City egyik börtönében a Rikers-szigeten szolgáló börtönigazgató ezt mondja: „Egy suhanc idekerül 19 évesen, mert falazott egy betörésnél. Amikor kikerül innen, már nem falazó többé. Legközelebb már ő lesz az, aki meghúzza a ravaszt” (New York folyóirat, 1990. április 23.).
„A börtönkapuk többnyire forgóajtókká váltak: az elítéltek közel kétharmada a szabadulást követően három éven belül újra visszakerül” (Time folyóirat, 1989. május 29.).
A FENTI megállapítások egyike sem jelent újdonságot számunkra. Régi nóta ez már: a börtönök nem képesek jó útra téríteni az elítélteket. Ezzel szemben az igazság képes rá. Egy jellemző példa erre: Ron Pryor esete.
Ron minden napot azzal kezd, hogy a családjával együtt elolvas egy bibliaszöveget. Házassága békés és szeretetet áraszt. Rendezett és tiszta az otthona. Mindkét fiuk jól tanult, nem kábítószerezett, nem alkoholizált, nem volt baj velük. Mostanra már teljesen önállók lettek és kiveszik részüket a keresztény tevékenységből. Ron és felsége, Arlynn a testvéri közösség serény tagjai, és mint keresztények önkéntes munkát végeznek. Hasznos életük mások javát szolgálja.
Azonban 1970-ben Ron Pryor börtönben volt és gyilkossági ügyének bírósági tárgyalását várta. Bűnösnek találták, elítélték és egy állami fegyházban megkezdte börtönbüntetésének letöltését. Itt tetőzött hosszú bűnözői pályafutása, amelynek során többször börtönbe került. De hadd mondja el maga Ron a történetét.
„Az első ’bebörtönzésem’ — emlékszem — az volt, amikor egy gyerekkocsiszíjjal kikötöttek egy ruhaszárító kötélhez. Három-négy éves lehettem akkor, s úgy tűnt, mintha be lettem volna sózva: állandóan mehetnékem volt. Elcsavarogtam, többször eltévedtem, ilyenkor a rendőrök szedtek fel és hoztak haza. Végül azt mondta édesanyám, ha nem hagyom abba ezt a csavargó életmódot, bead az árvaházba, ott majd megfegyelmeznek és bezárnak. Ekkor leültem az udvarban és sírva vártam, hogy értem jöjjenek. De nem jöttek. Ehelyett édesanyám gyerekkocsiszíjjal kikötött a ruhaszárító kötélhez.
Amikor nagyobb lettem, mindig bajba keveredtem és verekedéssel intéztem el minden problémámat. Összekuszáltnak, csalódottnak, kitaszítottnak éreztem magam. Nem tudtam felfogni, mi a jó, és mi a rossz. Hagytam, hogy az érzelmeim vezessenek, ne a lelkiismeretem. Az iskolában úgyszólván csak átbukdácsoltam az egyik osztályból a másikba. A tanárok ugyanis örültek, hogy megszabadultak tőlem. A hetedik osztályból kimaradtam és elszöktem hazulról. Rossz társaságba keveredtem, és ahogy a Szentírás figyelmeztetett, valóban egyre mélyebbre süllyedtem. (1Korinthus 15:33.)
A szárítókötélez történt kikötözésemet hamarosan a javító-nevelő intézetek váltották fel. De nem tudtak megjavítani. Onnan is megszöktem, de mindig visszavittek. Virginiában az egyik iskolából való elszökésemkor elloptam egy kisebb teherautót és ezért letartóztattak. Amikor Jenkins bíró előtt megjelentem a teherautó-lopás vádjával, akkor döbbentem rá, hogy éppen Jenkins bíró teherautóját loptam el! Még csak 16 éves voltam, de már javíthatatlannak minősítettek és felnőttként kezeltek a bíróságon. Kétévi börtönbüntetést kaptam.
Amikor kikerültem a börtönből, és a húszas éveimben jártam, vettem egy motorkerékpárt. Lenyűgözött az a hatalmi érzés, amelyet a motorkerékpár jelentett számomra, de ez nem volt elég. Csatlakoztam a Pogányok elnevezésű motorkerékpáros bandához, amely folyton a zűrt kereste. Az izgatta őket, miként lehetne valami látványos csetepatét kiprovokálni. Tökéletesen beleillettem ebbe a társaságba.
Később teherautó-sofőr lettem és Floridából szállítottam árut. Már nem ténykedtem a Pogányokkal, de ebben a bizonyos időpontban, 1969-ben, Virginián áthaladva találkoztam régi Pogány cimboráimmal. Mulatozni kezdtünk, bort ittunk, a kábítószerektől pedig feldobottak lettünk. Kekeckedni kezdtünk, hangoskodtunk és az ebből támadt verekedésben, amelynél ösztökélő erőként hatott a szeszes ital és a kábítószer, lelőttem és megöltem egy embert. Íme, a rossz társaság további gyümölcse! Később két nyomozó kihallgatott; beismertem a gyilkosságot. Ez 1970-ben volt.
A börtönben tárgyalásomra várakoztam és még mindig lázadó, bajkeverő voltam. Egyik reggel például egy megbízott fogoly jött a kávéval. Rendszerint még egy csészével is szoktak adni későbbre. Ezen a különleges reggelen odatartottam a másik kávéscsészémet is a kiöntő alá, de ő ezt mondta: ’Nincs repeta!’ Ebből arra következtettem, hogy a megbízott úgy döntött, másnak adja a repetát. Ezért így szóltam: ’Úgy, szóval nincs elég kávéd ma reggel, mi?’ Ő azt válaszolta: ’Nincs.’ ’Akkor hát vedd vissza az enyémet!’ Ezzel az arcába öntöttem a kávét. Emiatt magánzárkába csuktak.
Ott járkáltam körbe-körbe abban a 2,5 méterszer 3 méteres lyukban, amelynek még ablaka sem volt. Életemben először valóban gondolkozni kezdtem. A kérdések csak úgy zsongtak a fejemben: ’Miért van az, hogy az életem folyton tele van zűrökkel? Mi az oka annak, hogy folyton vissza-visszakerülök a börtönbe? Miért vagyok itt ebben a lyukban? Egyáltalán, miért élek? Miért? Miért? Miért?’ A miértek folyton jöttek, de nem találtam rájuk választ. Akkor ezt mondtam magamban: ’Erőm elfogyott, utam végére jutottam. Nincs hová mennem. Kivéve — kivéve, ha Isten létezik. Olyan Isten, aki lát engem, tud létezésemről, megért engem — mert én természetesen nem értem magam! Isten, ha létezel, ha tudsz rólam, ha van valami, amit tehetnék — akkor mondj nekem valamit, bármit!’
Volt ott bent nálam egy Biblia. Azt gondoltam: ’Ez lesz a kezdet!’ Elkezdtem hát olvasni a Bibliát. Nem emlékszem, mit olvastam. Csak arra emlékszem, hogy olvastam, de nem értettem belőle semmit. Egy hét múlva újra visszakerültem a közös zárkarészbe. Az egyik zárkát kinyitották, mindkét ágy üres volt. Ide tettek be, majd két nap múlva egy másik rabot tettek be hozzám. Akkor is éppen a Bibliát olvastam, erőlködtem, hogy megértsem. Ő észrevette, hogy a Bibliát olvasom és megkérdezte: ’Szeretnéd megérteni a Bibliát?’ ’Igen!’ ’Nos, szerzek neked egy könyvet, amely jó segítség lesz számodra.’ Kapcsolatba lépett Jehova egyik Tanújával — valamikor tanulmányoztak vele —, és hamarosan adott nekem egy könyvet, amelynek címe ez volt: Az igazság, mely örök élethez vezet. Mindez 1970 júliusában történt.
Elkezdtem olvasni, és elejétől a végig elolvastam a könyvet. Nem értettem mindent, de valami már kezdett derengeni. Amikor Jehova Tanúi jöttek és tanulmányozni kezdték velem a Bibliát, minden kérdésre, amelyet a magánzárkában tettem fel magamnak, választ kaptam. Életemben először kezdtem megérteni, mi a helyes, és mi a helytelen. Minél többet fogyasztottam e szellemi táplálékot, annál jobban kezdtem hasonlítani azokhoz, akiknek ’gyakorlat által kifejlett felfogóképességük van a helyes és a helytelen megkülönböztetésére’. (Zsidók 5:4.) Megszólalt a lelkiismeretem, életre kelt!
A bibliai igazságnak ez a hirtelen megszerzése igazi változást hozott lelkiállapotomban. 24 óra alatt elolvastam a könyvet. Egyik napról a másikra egyik szélsőségből a másikba estem. Az volt az eltökélt szándékom, hogy rabtársaimmal megértetem az általam megtanult igazságokat. Azt gondoltam, hogy mindenki éppúgy lelkesedni fog ezért, mint én. De nem lelkesedtek érte. Korábban gondot jelentettem a rabtársaimnak, de most, még jobban az izgatottság forrása lettem — senki sem hitte, hogy komolyan gondolom ezeket! De amint a Tanúk továbbra is bejártak a megyei börtönbe tanulni velem, egyre tapintatosabbá váltam a prédikálásomban.
Sok mindenben megváltoztam, és két hónapon belül feladattal megbízott személy lettem. Még azt is megengedték, hogy kimenjek a börtönön kívülre, ami addig nem fordult elő, tekintettel a múltbeli priuszomra és arra, miért is voltam jelenleg ott. A Bibliából megtanult alapelveknek megvolt rám a hatásuk. Az Isten Szavából származó igazság vize elvégezte életemben a tisztító munkáját, miként az apostolok idejében is. Megjobbító erejét az 1Korinthus 6:9–11. verse a következőképpen jelzi:
’Mit? Nem tudjátok-e, hogy igazságtalanok nem öröklik Isten királyságát? Ne engedjétek félrevezetni magatokat! Sem paráznák, sem bálványimádók, sem házasságtörők, sem természetellenes célra fenntartott férfiak, sem olyan férfiak, akik férfiakkal hálnak, sem tolvajok, sem kapzsik, sem iszákosak, sem gyalázkodók, sem zsarolók nem öröklik Isten királyságát. Ilyenek voltak pedig némelyek közületek. De megmosattatok.’
Végül is sor került a tárgyalásra. Húsz évet kaptam gyilkosságért. 1971-ben a legszigorúbb biztonsági börtönbe zártak. Ott is sikerült folytatnom a bibliatanulmányozásom a Tanúkkal. Viselkedésem teljesen megváltozott. Hamarosan ebben az új börtönben is feladattal megbízott személy lettem és eltávozási engedélyt kaptam. Az egyik ilyen eltávozásom alkalmával megkérdeztem azt a Tanút, akinél éppen tartózkodtam: ’Mi az akadálya annak, hogy alámerítkezzem?’ Kérésemet továbbította a helyi gyülekezetnek, ahonnan ez a válasz érkezett: ’Semmi.’ 1973–ban, kora este alámerítkeztem egy mezőgazdasági tóban az egyik közeli tanyán. Amikor beléptem a vízbe, imádkoztam, mivel Jézus is ezt tette, amikor Alámerítő János a Jordán folyó vizében alámerítette.
Ezután gyors volt a szellemi előmenetelem. Beiratkoztam a Teokratikus Szolgálati Iskolába, amelyet a helyi gyülekezetben tartottak — amelyen én természetesen nem lehettem személyesen jelen. De megkaptam az iskolai feladatokat, és az előadásomat felvettem magnószalagra, és ezt azután lejátszották a gyülekezet előtt. Az iskola vezetője ezután eljuttatta hozzám a vonatkozó tanácsot, amely segített a fejlődésemben. A börtönben hetente összejöveteleket tartottunk és ezekre más rabokat is szeretettel meghívtunk.
Egész bentlétem idején sok írásszöveggel gyarapodott a bibliaismeretem. Ezek mint valami nagy gázló kövek lépésről lépésre vezettek kifelé engem az erkölcsi mocsárból, ahol életem zömét töltöttem, egészen addig, amíg világosan meg nem értettem azt az átformálódást, amelyről Pál a Kolossé 3:9, 10-ben beszélt: ’Vetkőzzétek le a régi egyéniséget szokásaival együtt, és öltsétek magatokra az új egyéniséget, amely a pontos ismeret által állandóan megújul Annak képmására, aki teremtette azt.’
1978-ban egy harmadik tárgyalásra került sor a feltételes szabadlábra helyező bíróság előtt. Bűncselekményem súlyossága miatt kétszer már elutasítottak. Ez alkalommal a szabadlábra helyező bíróság mintegy 300 levelet kapott a Tanúktól és másoktól, akik tanúsították megváltozott magatartásomat.
A szabadlábra helyezésem javuló esélyei miatt kezdtem a nősülés gondolatával is foglalkozni. Arlynn, két gyermek özvegyen maradt anyja, Tanú volt, aki már börtöni bentlétem idején is levelezett velem. Meglátogatott két fiával együtt. Beleszerettem és ő is belém. 1978. február 1-jén szabadultam. 1978. február 25-én kötöttünk házasságot. Most, 13 év elteltével még mindig boldog házasok vagyunk. Egyik fiunk megnősült és Jehova tevékeny Tanújaként szolgál. A másik fiunk teljes idejű szolgálatot végez Jehova Tanúi brooklyni világközpontjában New Yorkban.
Imáim meghallgatásra találtak. Hálás vagyok a testvéreknek és a testvérnőknek, akik oly segítőkészeknek bizonyultak irántam. Teljes boldogságomat a boldog Istennek, Jehovának tulajdonítom. (1Timótheus 1:11.)
Igenis lelkiismeret-furdalást érzek az elmúlt bűneim miatt. Teljes megvetéssel gondolok vissza a korábbi aljas viselkedésemre. Sokszor imádkoztam Jehovához bűneim bocsánatáért, és érzem, hogy megbocsátott nekem. Remélem azt is, hogy azok, akiknek a múltban rosszat tettem, szívükben képesek lesznek nekem megbocsátani. Azt pedig különösen remélem, hogy Jehova visszahozza az életbe azt a férfit, akit megöltem, és neki is alkalma nyílik arra, hogy örökké élhessen Isten paradicsomi földjén. Ez tenné örömömet teljessé!”
Amire a börtönrácsok és a sötét magánzárka nem volt képes, azt elvégezte a bibliai igazság. Ron Pryort képessé tette arra, hogy levetkőzze régi bűnözői egyéniségét és felöltse az új krisztusi egyéniséget. Miért? Azért, mert az „Isten Szava élő és erőt fejt ki”, képes többek között arra, hogy megjobbító erővel bírjon (Zsidók 4:12).
[Oldalidézet a 15. oldalon]
Éppen Jenkins bíró teherautóját loptam el!
[Oldalidézet a 16. oldalon]
Volt egy Biblia a magánzárkában. Elkezdtem olvasni
[Oldalidézet a 16. oldalon]
Gyilkosságért húsz évre ítéltek
[Kép a 17. oldalon]
Ron Pryor és felesége, Arlynn, ma