A szórakoztatóipar volt az istenem
A HANGOS vastaps muzsika volt a fülemnek. Felemelő érzés volt hallani, és úgy tűnt megérte a megszámlálhatatlanul sok órányi gyakorlás. Légtornász voltam egy trapézmutatványban és megrészegített a siker.
A számom része volt az is, hogy elefántokon bukfenceztem át, fejen álltam egy pózna tetején, ami egy másik ember vállán imbolygott, bonyolult bűvészmutatványokat adtam elő és bohócként harsány hahotára fakasztottam a közönséget.
Ez több mint 45 éve, 17 éves koromban volt. Ma is csodálom, milyen bámulatra méltó dolgokra képes egy izmos fiatal test a fegyelmezett gyakorlás, a gondos élet szigorú tervének teljesítésével. A szórakoztatóipar lett valójában az életem, az istenem és az is maradt több mint húsz éven át.
Bevezetés a cirkusz világába
Kempseyben, az ausztráliai Új-Dél-Walesben születtem. Szegények voltunk — a házunk fala fehérre mosott kukoricászsák volt és régi bádogdarabok szolgáltak tetőként. Néhány évvel később jóval délebbre, Taree városába költöztünk. Nem voltunk vallásos család, bár névlegesen tagjai voltunk a Krisztus Egyháza felekezetnek.
1939-ben apám belépett a hadseregbe. Anyám akkor összepakolta az összes javainkat, vagyis a ruháinkat, és három nővéremmel valamint velem Sidneybe költözött. Felvettek egy artistaiskolába, ahol rendkívüli tehetséget mutattam. Csupán néhány hónap alatt kiváló akrobata lett belőlem. Akkor, 1946-ban állásajánlatot kaptam egy cirkusztól, hogy megtanuljam a légtornász feladatát egy trapézmutatványban.
A cirkusz szinte minden este más városban tartott előadást. A tömeg eljött megnézni a cirkusz ragyogását, de természetesen semmit sem látott a színfalak mögötti ellenségeskedésekből, a részeg verekedésekből. Nem tudtak arról sem, hogy sok, általuk oly nagyon csodált artista milyen laza erkölcsök szerint él.
Állandóan fogadásokra jártam, és úgy tűnt, hogy mindig belebonyolódom az ellenségeskedésekbe. Hálás vagyok, hogy a részegeskedés soha nem vonzott. Kerültem a helytelen beszédet és ki nem állhattam, ha valaki egy nő jelenlétében káromkodott. Ez sokszor adott okot veszekedésre.
Minden nagyobb városban, ahol felléptünk, elküldtünk valakit a helyi katolikus paphoz szabadjegyekkel és az egyháznak szóló adományokkal. Azt tartottuk, hogy ez szerencsét hoz és biztosított bennünket, hogy sokan jönnek el az előadásra.
Áttérés a revü műfajára
1952-ben néhány revüszínész azt mondta, hogy a nagyobb siker és a több pénz felé vezető út a revü. Tehát számos utazó revüben kezdtem fellépni. Azután klubokban dolgoztam és végül játszottam Ausztrália és Új-Zéland sok vezető színházában. Jó nevű színészekkel léptem fel, miközben arra törekedtem, hogy elég jó hírnevet szerezzek magamnak mint bűvész és akrobata.
Úgy éreztem, hogy helyesen döntöttem, amikor a revüt választottam, de csalódott is voltam, mivel a fogadások, az erkölcstelenség és a részegeskedés rosszabb volt itt, mint a cirkusz világában. Homoszexuálisokkal és leszbikusokkal is kapcsolatba kerültem. A kábítószerek is kezdtek megjelenni, de boldog vagyok, hogy soha nem keveredtem bele egyikbe sem.
Az egyetlen, amire gondoltam, a hírnevem öregbítése és a művészetem fejlesztése volt. A szórakoztatóipar és a kapott magasztalás volt minden, amit akartam. Megtaláltam bennük az összes örömet, amire vágytam. Még azt is elhatároztam, hogy soha nem nősülök meg. Nem kell nekem semmiféle felelősség — nagyon is jól éreztem magam. A szórakoztatóipar volt az istenem. Ám a legjobb tervek is füstbe mehetnek.
Házasság
Egy nap, amikor tehetséges táncosnőket kerestem egy utazó revühöz, találkoztam az egyik legszebb lánnyal, akit valaha is láttam. Robynnak hívták. Nemcsak nagyszerű balett-táncos, hanem tehetséges gumiember is volt. Nagy örömömre készséggel elfogadta az állást és a partnerem lett egy nagysikerű kétszemélyes számban. Öt hónappal később, 1957 júniusában összeházasodtunk. A következő három évben dolgoztunk klubokban, utaztunk előadásokkal és felléptünk a televízióban.
Házasságkötésünk után, amennyire csak tudtuk, elszigeteltük magunkat, lehetőleg kerültük más művészek társaságát. Még a klubokban való fellépéseink során is meggyőződtem arról, hogy Robyn az öltözőben marad mindaddig, amíg színpadra nem kellett lépnünk. A komikusok mocskos vicceket meséltek és néhány zenész kábítószer hatása alatt állt. Legtöbbjük állandóan ivott és visszataszító volt a beszédük.
Külföldi munka
1960-ban külföldi szerződést ajánlottak. „Itt a nagy lehetőség!” — gondoltam. Igaz, ekkorra már ott volt a kislányunk, Julie is, akire gondolni kellett. Ennek ellenére végigvittem a családomat az egész Távol-Keleten, miközben a bőröndünkből éltünk és néha öt előadást is tartottunk egy éjszaka. Ez több mint egy évig tartott, aztán visszamentünk Ausztráliába.
Most, hogy nemzetközi szinten is ismertek lettünk, a műsorunk sokakat vonzott. Ám a lehetőségek Ausztráliában korlátozottak voltak a viszonylag kis népesség miatt. Így hát 1965-ben újra a tengerentúlra utaztunk. Ekkor már Julie mellett ott volt Amanda, a másik lányunk is. A következő öt év alatt 18 különböző országban dolgoztunk.
Szörnyű nehézségeknek tettem ki a családomat a megszállottság miatt, hogy én legyek a legjobb. Egyszer fizettem egy embert, aki fegyverrel vigyázott a gyermekeinkre alig hatvan méterre attól a helytől, ahol felléptünk. Gyakran vitáztam a klubok tulajdonosaival, akik azt akarták, hogy Robyn üljön oda a vendégekhez, ezzel is ivásra ösztönözve őket, ám az ilyen látogatók többet is akartak. A klubokban sztriptíztáncosokkal, prostituáltakkal és homoszexuálisokkal dolgoztunk, akik közül néhányan erkölcstelen ajánlatokat tettek úgy a feleségemnek mint nekem. A rockzenekarok tagjai pedig gyakran kábítószer hatása alatt voltak.
Utazásaink során napközben rengeteg időm volt városnézésre. Mindig megnéztem az állatkerteket, mecseteket, templomokat, székesegyházakat vagy a vallási ünnepeket. Mindezt csak kíváncsiságból tettem, mivel nem vonzott igazán a vallás. Megdöbbentett, hogy hányféle dolgot imádnak az emberek. Voltak ember formájú szobrok állatfejjel, állatszobrok férfi és női fejekkel. Egyik országban még a férfi és női nemi szervet is imádták, valószínűleg abban a hitben, hogy ez megnöveli az imádók szexuális és termékenyítő képességét.
Egy másik országban fiúk és férfiak ütötték saját hátukat háromélű késekkel mindaddig, amíg ki nem serkedt a vérük. Aznap, amikor ott voltam, három ember halt meg, mivel túl sok vért vesztett. Az egyik jól ismert székesegyházban undorodva olvastam a feliratot a gyóntatószékeken: „Egy gyónás 1 frank; két gyónás 2 frank; három gyónás 2,50 frank.” Azt gondoltam: „Ha ez a vallás, akkor én nem kérek belőle!”
Visszatérés Ausztráliába
1968-ban hazaküldtük Julie-t, de újabb 18 hónapba tellett, mire összegyűlt annyi pénz, hogy ki tudtuk fizetni a mi útiköltségünket is. 1970-ben az elvégzett kemény munkához képest nagyon kevés pénzzel és hírnévvel tértünk haza. A pénzünk java része elment jelmezekre, nyomtatott kottára, utazásra, szállásra és a korrupt ügynökökre. A színpadi kellékeink és a néhány bőröndben elférő holmink volt minden, amivel rendelkeztünk.
Ausztráliába való hazatérésünk után kiterjesztettem tevékenységemet, és színházi ügynökösködéssel is foglalkozni kezdtem. Hozzájutottam egy televíziós szerződéshez és bohócot játszottam a The Yellow House című hosszú sorozatban. Írtam és színpadra állítottam gyermekpantomimokat, bohócműsorokat különféle kluboknak, miközben továbbra is felléptünk Robynnal a közös számunkban. Még mindig a szórakoztatóipar volt az istenem. Robyn és a gyerekek szenvedni kezdtek; olyan volt, mintha én se férj, se apa nem lennék.
A vallás kihívása
Velünk élő anyósom egy nap megmutatta Robynnak Az igazság, mely örök élethez vezet című könyvet. „Olvasd el — mondta. — Vallásról szól, de ez egészen más!” Robyn nemet mondott; mindazok után, amiket a tengerentúlon láttunk, nem érdekelte a vallás. Édesanyja azonban nem adta fel. Vagy egy hétig járt Robyn után, győzködve, hogy olvassa el a könyvet. Végül Robyn beleegyezett, főként azért, hogy anyjának kedvére tegyen.
Olyan volt ez, mintha Robyn szemei hirtelen megnyíltak volna, magyarázta később. Sok kérdésére választ kapott és ezek annyira megragadták, hogy többet akart tudni. Két héttel később megbeszélték, hogy édesanyja meghívja otthonunkba Jehova két Tanúját. Ők néhány látogatás után meghívtak minket az egyik, közelben tartott összejövetelükre. Vonakodva egyeztem bele, hogy elmenjek. Valójában aztán olyan mély benyomást tett rám, hogy elkezdtünk részt venni az összejöveteleken a Királyság-teremben.
Az én istenem azonban még mindig a szórakoztatóipar volt, így hamarosan rájöttem, hogy nincs sok keresnivalóm a Tanúk között. Robyn viszont folytatni kívánta a bibliai igazság tanulmányozását még akkor is, ha én nem teszem. Erőszakos voltam. Ezt gondoltam: „Milyen jogon állnak ezek az emberek a feleségem és én közém, megtöltve az elméjét vallásos szeméttel?”
Még a házasság felbontásával való fenyegetőzésem sem ért célt. Robyn szilárdan kitartott és folytatta a tanulmányozást. Sőt, elkezdett ajtóról ajtóra járva beszélni másoknak a hitéről. Az volt mindennek a teteje, amikor bejelentette, hogy alá akar merítkezni és önátadott Tanú akar lenni. Azt a tanácsot kapta azonban, hogy várjon, amíg fel nem adja a szórakoztatóiparban végzett munkáját.
„Aha — gondoltam. — Én győztem. Ő nem fog közéjük tartozni. Soha nem fog hátat fordítani a mutatványának!” Ám tévedtem. Robyn adott még nekem egy évet és azt mondta, hogy azután visszavonul. Nevettem, azt gondolva, hogy soha nem fogja elhagyni a mutatványt, amit annyira szeretett. Ám ismét nem volt igazam. Egy évvel később visszavonult a szórakoztatóiparból és alámerítkezett. Ugyanezt tette Julie lányunk és Robyn anyja is.
Harcom az igazság ellen
Ezután szóban gyalázni kezdtem Robynt, azzal vádolva, hogy cserbenhagyott és nem törődött velem. „A szórakoztatóipar az életem. Semmi máshoz nem értek — siránkoztam. — Az összes bajnak te vagy az oka.” Azzal is fenyegetőztem, hogy összeverem a Tanúkat, mert őket tartottam minden bajunk okozóinak, őket hibáztattam, amiért többé nem lépünk fel együtt.
Robyn kezdett bibliai folyóiratokat elölhagyni a házban abban a reményben, hogy én majd elolvasom őket. Ez nem vált be, így hamarosan felhagyott vele. Ám soha nem hagyott fel a Jehovához intézett imákkal, hogy valamilyen módon én is ismerjem meg az igazságot és együtt lehessünk családként az új világban.
Idővel kezdtem elviselni, ha Tanúk látogattak hozzánk és néha engedtem hogy a gyerekek rávegyenek: kísérjem el őket az összejövetelre. Ám mindent bíráltam, amit ott hallottam. Mégis beismertem magamnak, hogy azok az emberek ott a Királyság-teremben, akik sokféle nemzetiséget képviseltek — volt ott arab, görög, olasz, angol ugyanúgy, mint ausztrál — szemmel láthatóan nagyon jól kijönnek egymással. Mindig barátságosak voltak, nem beszéltek csúnyán, nem tárgyaltak erkölcstelen dolgokról.
Egy igazi keresztény segített
Végül beleegyeztem, hogy rendszeres bibliatanulmányozást folytassak Ted Wielanddal, egy kiemelkedően kedves és alázatos férfival. Ő a Bételben, Jehova Tanúi fiókhivatalában szolgált. Egyszer, amikor különösen sok nehézséget okoztam Robynnak, Ted lehívott az autójához, benyúlt a csomagtartóba és a kezembe nyomott egy doboz mangót. A mangó volt a kedvenc gyümölcsöm, de nem hiszem, hogy Ted tudta ezt. Ez így ment heteken át: Ted minden látogatásakor egy doboz mangó. Egy nap benyúlt a csomagtartóba és én azt gondoltam, hogy jön a szokásos doboz gyümölcs, amikor zavartalanul megfordult és így szólt: „Mit gondolsz, felakaszthatnád ezt a falra?” Az éviszöveg volt a Bibliából, amit a Tanúk ki szoktak tenni az otthonukban. Mit mondhattam volna? Felakasztottam a falra.
Ahogy előrehaladtam a Teddel folytatott tanulmányozásban, megmutatta nekem a Bibliából, hogy a szórakoztatóipar nem kínál valódi jövőt. A boldog jövő reményének egyetlen biztos alapja — magyarázta — a Királyságra vonatkozó bibliai próféciák beteljesedése, amelyért Krisztus tanított minket imádkozni (Máté 6:9, 10). Bár még voltak teljesítendő szerződéseim, elkezdtem rendszeresen részt venni a gyülekezeti összejöveteleken. Beiratkoztam a Teokratikus Szolgálati Iskolába, sőt elkezdtem részt venni a házról házra végzett szolgálatban.
Kezdtem felismerni, hogy a szórakoztatóipar semmit sem tud nyújtani. Anyagi tekintetben semmire sem jutottam azok alatt az évek alatt, amiket annak szenteltem, ami az istenemmé lett. A családom szenvedett — végigcipeltem őket a világon, mialatt a bőröndjeinkből éltünk. Valójában a szórakoztatóipar majdnem tönkretette a házasságomat. Most azonban a világegyetem Legfelségesebbje felajánlotta nekem a lehetőséget, hogy örökké éljek a paradicsomi földön Királyságának uralma alatt.
Így aztán meghoztam életem legfontosabb döntését. Amikor teljesítettem összes üzleti szerződésemet, elvágtam minden szálat, ami a szórakoztatás világához fűzött. Soha többé nem mentem be egy klubba sem és nem találkoztam azokkal, akik azt az életet választották. Ted átvette velem a kérdéseket, amelyeket az alámerítkezésre jelentkezőkkel meg kell beszélni. Ted meghalt, és nem sokkal utána, 1975. július 26-án alámerítkeztem. Most előretekintek arra, hogy találkozhatok azzal a csodálatos emberrel az új világban, amikor majd feltámad (János 5:28, 29).
Nem szűkölködünk az áldásokban
Jehova nagyszerűbben gondoskodott rólunk, mint ahogy az valaha is sikerült nekünk a szórakoztatóiparban eltöltött évek alatt. Megszabadított engem a szórakoztatás korrupt, erkölcstelen világától. Válaszolt hűséges feleségem imáira, aki ragaszkodott hozzám, és soha nem adta fel. Megáldott minket, hiszen anyósom, két idősebb lányunk és mindkettőjük férje a keresztény szolgálatban tevékenykedik. Legfiatalabb lányunk, Letitia és három unokánk közül a legidősebb, Micah a Jóhír alámerítetlen hírnöke. Jehova azzal a kiváltsággal is megáldott, hogy vénként szolgálhatok a keresztény gyülekezetben.
Robyn és én soha nem tudjuk visszafizetni Jehovának, amit értünk tett. Tudunk azonban figyelmeztetni másokat — főként a fiatalabbakat — a szórakoztatóipar és a kikapcsolódás rossz fajtáinak veszélyeire. A saját tapasztalataink alapján figyelmeztetni tudjuk őket arra, milyen gyötrelem okozója lehet az erkölcstelenség, a kábítószer, a részegeskedés, a rossz zene, a tiltott szexet hangsúlyozó dalok, és azok a veszélyek, amelyek a klubok és rockkoncertek látogatóira leselkednek. Mindezek a világ részei, amely teljes egészében Sátán, az Ördög uralma alatt áll (2Korinthus 4:4).
Könnyű akaratlanul is belekeveredni Sátán imádatába, ahogy velem történt, amikor a szórakoztatóipart tettem istenemmé. Most azonban feleségem és én boldogok vagyunk, hogy az összes fiatalt arra buzdíthatjuk: imádja Jehovát, az egyedüli Istent, aki képes teljesíteni szívünk minden kívánságát — az Istent, aki valóban törődik velünk minden tekintetben. (Vivian A. Weekes elmondása alapján.)
[Kép a 14. oldalon]
A lány, akit feleségül vettem gumiember volt
[Kép a 15. oldalon]
Robyn és én ma