A hulladékfelesleg kérdésének megoldása — Komposzttal

AZ ÉBREDJETEK! FINNORSZÁGI TUDÓSÍTÓJÁTÓL

AHOGY halmozódik az emberiség hulladéka, felvetődik korunk egyik legnagyobb gondja. A modern technológia, bár a hulladék létrehozásában ügyes, meglehetősen tanácstalannak látszik, amikor arról van szó, hogy meg kellene szabadulni a hulladéktól. A kézenfekvő, hagyományos megoldások sok nehézséget rejtenek magukban. Mivel a hulladék lerakása szennyezheti a környező talajvizet, sok ország arra kényszeríti a szeméttelepeket, hogy szüntessék be az üzemelést. A hulladék elégetése pedig mérgező vegyi anyagokat szabadíthat fel, és hamut hagy maga után, s mindkettőtől nehezen lehet megszabadulni. A csúcstechnológiájú hulladékégető gépek ezért sok helyen népszerűtlenek.

Milyen más megoldás van hátra? Egyesek egy természetes módszert ajánlanak arra, hogy megszabaduljanak a szilárd hulladéktól — egyfajta biológiai „tüzet”, melyet komposztálásnak hívnak. Akárcsak a tűz, a komposztálás is több melléktermékre bontja a szerves anyagot, és a folyamat során hő szabadul fel. A komposztálás melléktermékei elég hasznavehetők lehetnek. A gázokat és a hőt energiaforrásokként lehet használni. A szilárd melléktermék, a humusz pedig a mezőgazdaságban értékes trágya.

A komposztálásnak növekszik a népszerűsége. Finnországban például, Korsholm városka és az a melletti nagyváros, Vaasa korszerű hulladékfeldolgozó telepet alakított ki, mely komposztálást alkalmaz. A telep tervezői ügyes módot találtak arra, hogy a területen fennálló gondok közül egyszerre kettőt is megoldjanak. Az építkezésekhez és utakhoz szükséges sóder sovány készlet. Innen jött az ötlet, hogy egy széles, 40 méter mély gödröt fejtsenek a felszíni réteg alatti kőzetekből. Miután a gödör temérdek mennyiségű sódert termelt, ideális hely lett arra, hogy egy hatalmas bioreaktor helyszíneként szolgáljon, ahol kezelni tudják a kommunális hulladékot. Mivel a reaktort kemény kövek veszik körül, így tartani tudja az állandó hőmérsékletet, mely elengedhetetlen az erjesztő eljáráshoz.

Milyen eredményeket ér el? Ez a modern telep nagymértékben megoldotta a környék hulladékkal kapcsolatos nehézségeit. A hulladék térfogatának 75 százalékát, tömegét tekintve pedig 66 százalékát bontja le. Hogy lehet ez? Látogassunk el a telepre.

Páratlan hulladékkezelő telep

Megérkezésünkkor az az első benyomásunk, hogy ez a hely alig hasonlít a hagyományos szeméttelepekhez. Nincsenek patkányok, és nincs büdös. A hulladékgazdálkodás itt úgy néz ki, mintha csak egy újabb gyümölcsöző iparág lenne.

A telep főnöke először egy táblázatot mutat meg nekünk, és elmagyarázza, mi történik a telepen. A két lépésből álló eljárás lebontja a hulladék tömegének és térfogatának nagy részét — először komposztálás, majd erjesztés által. A komposztálás során a hulladék levegő jelenlétében bomlik elemeire; az erjesztés folyamán levegő hiányában erjed. De mielőtt a folyamatok bármelyike is elkezdődne, a hulladékot felaprítják.

Az irányítófülke ablakából megpillantunk egy szemétszállító járművet, amint egy nagy ajtón tolat be. Egy hatalmas, tölcsér alakú gödörbe önti be a hulladékot, amit egy szalag az aprítógépbe továbbít. A nagyobb tárgyakat, mint a kerékpárvázakat, a gumiabroncsokat, a kipufogócsöveket és a legtöbb műanyagdarabot, daruval eltávolítják. Vendéglátónk elmagyarázza, hogy amikor régi hűtőszekrények és mélyhűtőszekrények érkeznek hozzájuk, azokat elküldik megjavítani, majd később kevésbé fejlett országoknak adják el.

Az első aprítás után a szemét egy ritka szitán megy át, ahol minden, ami 50 milliméternél kisebb, áthullik. Ez a hulladéknak körülbelül a fele, s ez továbbhalad biológiai kezelésének első lépéséhez, a komposztáláshoz. Ez egy nagy tartályban játszódik le, ahol a felaprított szemét a város szennyvízkezelő telepéről származó iszappal keveredik.

„Amikor ezt az eljárást fejlesztettük ki, mindig a környezetre gondoltunk — jelenti ki vendéglátónk —, ezért még az aprításból származó port is elválasztjuk. Továbbá levegőt fújunk a komposztáló tartályba, ahol a szemét és az iszap keveréke homogéneződik, és hozzávetőlegesen 40 Celsius-fokra melegszik fel. Ha a kijövő levegőt nem vezetnénk át először egy filteren, rettenetes bűzt árasztana az aerob rothadás miatt.”

Miután az anyag egy vagy két napig a komposztáló tartályban van, bejut a 40 méter magas fő biogázreaktorba. Mi történik itt? Nos, ennek a keveréknek a szerves alkotóelemeit apró mikrobák — melyek oxigénmentes környezetben is képesek élni — felbontják. A folyamatnak ezt az állomását egész egyszerűen rothadásnak nevezik. 15 napig tart, 35 Celsius-fokon. A végtermékek a biogáz és a humusztömeg, mely körülbelül 85-90 százalékban víz. Ennek a víznek a nagy részét kipréselik és visszaáramoltatják a reaktorba.

De mi történik a hulladéknak azzal a felével, amely soha nem ment át a szűrőn? Kísérőnk elmondja, hogy ez a rész meglehetősen gyúlékony, mivel főleg papírból és műanyagból áll. Ám a szemét biztonságos elégetéséhez több mint 1000 Celsius-fokra lenne szükség — ilyen hulladékégető gép viszont nincs a közelben. „Ezért még egyszer felaprítjuk a megmaradt szemetet, és újra elindítjuk a folyamatban — mondja. — Igaz, hogy a biológiai eljárás nem tudja lebontani a műanyagot, de a szemét jobbára papír, mely végül is humuszvegyület lesz.”

Mi származik ebből a bonyolult folyamatból? Vendéglátónk így válaszol: „Többnyire két terméket kapunk belőle, humuszvegyületet és biogázt. A humusztömeget eladjuk, hogy zöldövezeteket építsenek belőle, és borítsák be a megszüntetett szemétlerakóhelyeket. Nagy szükség van rá most, hogy sok régi szeméttelepet megszüntetnek. A jövőre nézve meg kell gondolnunk, hogy az üveg és műanyag eltávolítása után felhasználható-e a mezőgazdaságban. A biogáz 60 százalékban metánból, 40 százalékban pedig szén-dioxidból áll. Minőségét tekintve megegyezik a földgázzal, és a felhasználása is ugyanaz. Van egy csőrendszerünk arra, hogy a legközelebbi ipartelepekre továbbítsuk.”

Mi a helyzet a hulladékban és iszapban található nehézfémek okozta nehézségekkel? Vendéglátónk így folytatja: „Ezek a nehézfémek felgyülemlenek a vízben. Ezért a jövőben szeretnénk szert tenni egy felszerelésre, amelynek segítségével el tudnánk távolítani a vízből a nehézfémeket. Akkor a termékeink minden célra megfelelnének. Amikor a jövőről beszélünk, el kell mondanom, hogy az a vágyam, hogy minden háztartás válogassa szét a hulladékait, így nem kapnánk se üveget, se műanyagot, se fémet. Mindezeket újra vissza lehet vezetni a körforgásba. Még a műszálas textíliákat, a műanyagot és a gumit is vissza lehet vezetni a körforgásba.”

A telep 100 000 ember által keletkezett szeméttel képes foglalkozni. Ez nagy horderejű dolog Finnországban. 2000-re ez az ország azt tervezi, hogy hulladékának közel a felét hasznosítani fogja — vagy nyersanyagokként, vagy energiaként.

Utunk konkrét bizonyítékkal szolgált arra, hogy igenis lehet tenni valamit a hulladékfelesleggel. Ahol élünk, mindannyian személyenként együttműködhetünk az ott hatályban lévő, újrafeldolgozással kapcsolatos bármilyen törvénnyel. Mielőtt azonban elválnánk kísérőnktől, megkérdezzük, hogy sok telep van-e, amelyik olyan eredményesen kezeli a hulladékot, mint ez. „Ezt nehéz megmondani — feleli a kísérőnk. — Én nem tudok egyetlen hasonló telepről sem. Sok helyen talán sokkal de sokkal súlyosabbak a gondok, s így ezt még senki sem merte kipróbálni.”