Baj nélküli paradicsom keresése
„MINDÖSSZE egy biztonságos és talán régies életmódot szeretnénk megteremteni, amelyben az emberek törődnek egymással” — magyarázta egy brit házaspár. Elhatározták, hogy felkutatnak egy trópusi szigetparadicsomot, és ott létesítenek egy közösséget, amely békésen fog együtt élni. Alighanem megérted az érzéseiket. Ki ne kapna az alkalmon, hogy baj nélküli paradicsomban éljen?
Az elkülönülés a megoldás?
Sok, paradicsomot kereső embert vonz az a gondolat, hogy egy szigeten éljen, mivel az elkülönülés bizonyos mértékű biztonságot nyújt. Egyesek a Panama Csendes-óceán felőli partja mentén lévő vagy a Karib (Antilla)-tenger vidékén lévő szigeteket választják, mint amilyen Belize. Mások az Indiai-óceánban található idillikus helyek, például a Seychelle-szigetek felé fordítják figyelmüket.
Egy elkülönült közösség létrehozásának megszervezése minden képzeletet felülmúl. Még ha elég pénz vehető is igénybe, a fennálló állami törvényhozó hatalom korlátozhatja a gyors földvásárlást. De tegyük fel, hogy meg lehetne szerezni az ideális trópusi szigetet. Vajon boldog lennél ott? Baj nélküli lenne-e a paradicsomod?
A Nagy-Britannia partjai körül található, messzi szigetek most egyre növekvő népességnek adnak otthont. Új lakosaik főleg olyan emberek, akik magányt és békét keresnek. Egy férfi, aki egyedül él a Skócia nyugati partjától távol eső, 100 hektáros Eorsa-szigeten, azt állítja, hogy sohasem érzi magát egyedül, mivel sok a tennivalója a száz juhból álló nyája gondozásával. Mások, akik egy sziget magányát keresték, hamar egyedül érezték magukat. Állítólag egyesek öngyilkosságot kíséreltek meg, és mentésre volt szükségük.
Sokan úgy gondolják, hogy egy idillikus trópusi sziget paradicsom lenne. Vonzza őket a kevésbé szélsőséges időjárású, enyhe éghajlaton való élet. Az esetleges globális felmelegedés okozta nyugtalanság, valamint a tengerszint ebből következő emelkedése azonban sok szigetlakót megijeszt. Ugyancsak veszélyben érzik magukat a Csendes-óceán nyugati részén lévő Tokelau-szigetek területét alkotó, alacsony fekvésű atollok, valamint az Indiai-óceánban elszórtan található Maldív-szigetek lakosai. Ezekből a szigetekből dagálykor nem látszik ki több a tengerszint feletti két méternél.
Majdnem 40 különböző kormány összefogott a Small Island Developing States nevű szövetségben, hogy segítséget lobbizzon nehéz helyzetéhez. Bár a kis szigetek lakosainak általában hosszú a várható élettartamuk, és náluk alacsony a csecsemőhalandóság, továbbra is súlyos környezeti gondokkal néznek szembe. A piszkos tengerek és az olajrétegek tönkreteszik néhány sziget gazdaságát. Más szigetek a mérgező hulladékok lerakóhelyeivé válnak, melyektől a nagyobb nemzetek akarnak megszabadulni.
Még az is veszélyt jelent, hogy a szigetek kívánatos menedékek a paradicsomot kereső emberek számára. Hogyan? Úgy, hogy a szigetek napos partjaira özönlő turisták aggasztó túlzsúfoltságot okoznak, valamint kimerítik a szigetek csekély erőforrását. Ezek a látogatók súlyosbítják a környezetszennyezési gondokat is. A Karib (Antilla)-tenger vidékén például az évente odalátogató 20 millió ember által keletkező szennyvíznek mindössze az egy tizedét kezelik valamilyen módon.
Valami hasonló történik egyéb egzotikus helyeken is. Vegyük például Goa esetét, amely India nyugati partján helyezkedik el. „Tömeges idegenforgalom »mérgez egy paradicsomot«” — állt a londoni Independent on Sunday című újságban. Hivatalos becslések rámutatnak, hogy az 1972-ben megállapított 10 000 turista száma az 1990-es évek elejére több mint egymillióra növekedett. Az egyik csoport arra figyelmeztet, hogy Goa törékeny ökológiáját és egyedülálló kultúráját veszéllyel fenyegeti a hoteltulajdonosok kapzsisága, akik égnek a vágytól, hogy hasznot húzhassanak a turisták beáramlásából. Egy indiai kormányzati beszámoló megerősíti, hogy néhány hotel illegálisan épült fel a vízparton. A homokot eltávolították, a fákat kivágták, a dűnéket pedig elsimították. A szennyvizet a vízpartra folyatják, vagy a közeli rizsföldekre szivárog, terjesztve a fertőzést.
Bűnözéstől mentes?
A bűnözés lassú, alig észrevehető beáramlása még a legbékésebb területek hírnevét is beszennyezi. A Karib (Antilla)-tenger vidékén található aprócska szigetről, Barbudáról érkező beszámolónak ez a szalagcíme: „Mészárlás a paradicsomban”. Részletezte négy ember szörnyű meggyilkolását, akik a sziget partjánál lehorgonyzott luxusjachton tartózkodtak. Az ehhez hasonló kellemetlen események növelik az amiatti aggodalmat, hogy a bűnözés az egész területen terjed.
„Kábítószer váltja ki a bandaháborúkat a »paradicsomban«” — ez állt a londoni The Sunday Times című újság szalagcímében egy közép-amerikai országra vonatkozóan. Egy helyi szerkesztő siratta, hogy megszűnt a béke, s ezt a megjegyzést tette: „Most már megszokott dolog, hogy az ember úgy ébred reggel, hogy az utcán vértócsában fekve talál egy 16 éves gyereket.”
Azok, akik paradicsomi közösségben szándékoznak élni, remélik, hogy tetszeni fognak azoknak, akik majd egyetértenek azzal, hogy békésen éljenek. De mi a valóság? Az elején említett brit házaspár esetében hamar felszínre kerültek a nézetkülönbségek. Néhányan azok közül, akik jelentkeztek, hogy csatlakozni szeretnének kockázatos vállalkozásukhoz, nyilvánvalóan pénzt akartak keresni a terven. „Nem akarunk vezetőket — jelentette ki a vállalkozás támogatója. — Az a szándékunk, hogy közös pénzalapot teremtsünk ahhoz, hogy mindent mozgásba hozzunk. Utópisztikus közösségnek nevezem.” Ez semmi esetre sem az első ilyen terv. (Lásd „A paradicsomi közösségek próbálkozásai” című bekeretezett részt.)
Néhány más, paradicsomot kereső ember úgy véli, hogy azzal éri el célját, ha nyer a lottón. Ám az anyagi nyereség ily módon történő elérése ritkán eredményez boldogságot. A The Sunday Times című újság 1995 februárjában arról tudósított, hogy az a család, amelyik az addigi legnagyobb lottónyereményt kapta Nagy-Britanniában, keserű, belső viszályoktól szenvedett; az, hogy nyertek, csak „neheztelést, ellenségeskedést és csalódást” szült. Ez nem ritka ilyen esetekben.
Bernard Levin újságíró az emberek utópiakeresésével kapcsolatban végzett vizsgálatában megmagyarázza a „gyors meggazdagodásról szóló álmot”, majd kijelenti: „Ahogy nagyon sok álom esetében van, úgy ez az álom sincs messze a rémálomtól. Korántsem vethetjük el ezeket mint holmi véletlen egybeeséseket, mivel túl sok hiteles történet van arról, hogy a gyors meggazdagodás teljes katasztrófához (többek között öngyilkossághoz) vezet.”
Mi a helyzet az ítéletnapot hirdető szektákkal?
Más, paradicsommal kapcsolatos terveknek még vészjóslóbb árnyalatai is voltak. A törvényvégrehajtó kormánymegbízottak wacói (Texas) ostromáról tudósítva, melyet még 1993-ban a Branch Davidian (Dávidi Ág) nevű szekta bekerített területén hajtottak végre, egy újság megjegyezte, hogy „a fegyverek, az agymosás és egy ítéletnapot hirdető próféta robbanékony keveréke” vezetett a szerencsétlenséghez. Sajnos ez nem kivételes kellemetlenség.
A néhai Bhagvan Sri Radzsnis indiai szellemi vezér követői közösséget alkottak Oregonban, de sértették a szomszédaik erkölcsi érzékenységét. Vezetőjük fényűzése, és az általuk gyakorolt szexuális próbálkozások aláásták azt a kijelentésüket, hogy „gyönyörű oázist” hoztak létre.
Sok olyan szekta, amelyet paradicsomban reménykedő emberek vezetnek, furcsa szertartások gyakorlását követeli meg a követőitől, melyek néha erőszakos összeütközésekben végződnek. Ian Brodie, egy újság rovatvezetője kifejti: „A szekták menedéket és szervezett társadalmat kínálnak fel azoknak, akik úgy érzik, burokban élnek, vagy nem tudnak megbirkózni az igazi világ nyomásaival.” Mindazonáltal szavai arról a tényről tanúskodnak, hogy sok ember örömmel venné, ha paradicsomban élhetne.
Paradicsom, amely baj nélküli
A bajok felsorolása végeláthatatlannak tűnik: környezetszennyezés, bűnözés, kábítószerrel való visszaélés, túlzsúfoltság, etnikai konfliktusok, politikai megrázkódtatás — nem beszélve azokról a bajokról, amelyek minden ember számára mindennaposak: a betegség és a halál. Azt a következtetést kell levonnunk, hogy ezen a bolygón sehol sincs olyan paradicsom, amely teljesen baj nélküli. Ahogyan Bernard Levin elismeri: „Az emberiség eredményjelző lapján fekete pont van, és úgy látszik, hogy szinte olyan régóta ott van, amilyen rég az emberiség létezik. Abban a formában jelentkezik, hogy az emberek képtelenek boldogan élni szoros közelségben másokkal, hacsak nem nagyon kevés más emberi lényről van szó.”
Lesz azonban egy világméretű paradicsom, amely valóban baj nélküli lesz. Egy emberfeletti erő garantálja fennállását. Igazából több mint ötmillió ember már most is ezen dolgozik, és már most értékes egységnek, valamint viszonylag baj nélküli légkörnek örvend egymás között. Hol találhatod meg őket? Hogyan részesülhetsz ugyanabban a reménységben és előnyökben, amelyeknek már most örvendenek? És meddig fog tartani az az eljövendő Paradicsom?
[Kiemelt rész a 6. oldalon]
A paradicsomi közösségek próbálkozásai
Étienne Cabet (1788—1856) francia szocialista a XIX. század elején 280 társával eszméi alapján közösségi települést alapított Nauvooban (Illinois, USA). Ám nyolc éven belül olyan nézeteltérés alakult ki a közösségben, hogy az hamarosan feloszlott, csakúgy mint az ehhez hasonló csoportok Iowában és Kaliforniában.
Egy másik francia, Charles Fourier (1772—1837) egy együttműködésen alapuló, mezőgazdasági közösség eszméit hozta létre, ahol minden tag változó szerepeket kapott. Minden egyes személy a csoportnak mint egésznek a sikere alapján kapott jutalmat. Ám az ezeken az irányelveken alapuló közösségek mind Franciaországban, mind az Egyesült Államokban rövid életűek voltak.
Körülbelül ez idő tájt Robert Owen (1771—1858) walesi szocialista újító együttműködésen alapuló falvakat javasolt, ahol emberek százai élnének együtt, s ahol közös lenne a konyha és az étkezőhelyiség. Az egyes családok a saját lakásukban élnének, és addig gondoznák gyermekeiket, amíg azok elérik a hároméves kort. Utána az egész közösségnek kellett volna magára vállalnia őket. Owen kísérletezései azonban kudarcba fulladtak, és személyes vagyonából sokat elveszített.
John Noyes (1811—1886) lett annak az alapítója, amit a The New Encyclopædia Britannica „az egyesült államokbeli utópisztikus szocialista közösségek legsikeresebbjének” nevez. Amikor követői felhagytak monogám házasságaikkal, és pusztán közös megegyezésre alapozva, mindannyiuk között szexuális kapcsolatokat létesítettek, Noyest házasságtörésért letartóztatták.
A londoni The Sunday Times című újság beszámolója szerint Laissez Faire City, amely Közép-Amerikában egyfajta „kapitalista utópia”, újabb keletű próbálkozás egy ilyen utópisztikus közösség megteremtéséhez. A terv olyan embereket keresett, akik be akarták fektetni a pénzüket. A paradicsomot kereső emberek, akiket csábított az a kilátás, hogy „a XXI. század csodavárosában” élhetnek, arra kaptak ösztönzést, hogy küldjenek 5000 dollárt, és csatlakozzanak egyfajta piramiseladáshoz, olyan hasonlóan gondolkodó embereket keresve, akik azután befektetnék a pénzüket. Állítólag ez a pénzösszeg mindössze egy repülőjegyre elég, hogy az illető megnézze a tervet, „hacsak az országot nem buzdítják valaha is arra, hogy adjon ehhez építési területet, és ott építsenek egy kis hotelt” — jegyezte meg az újság. Nincs valódi remény arra, hogy ott bármilyen „paradicsomot” is létrehoznának.
[Kép a 7. oldalon]
Egy sziget sok, paradicsomot kereső embert vonz. A mai bűnözés azonban a legbékésebb területeket is beszennyezi