Boldogan élve az üres családi fészekben

„BÁRMENNYIRE vagyunk is jól felkészülve, a végső elválás sokunknak megrázkódtatást jelent” — vallotta be egy szülő. Igen, bármennyire is elkerülhetetlen lehet, hogy a gyermek otthonról elmegy, amikor ez valóban megtörténik, talán nem olyan könnyű kezelni ezt a helyzetet. Egy apa elmondja, hogyan reagált ő maga, miután elbúcsúzott a fiától: „Életemben akkor először . . . csak sírtam, sírtam és sírtam.”

Sok szülőnek a gyermekei távozása nyílt sebet, nagy űrt hagy az életében. A gyermekeikkel ápolt naponkénti kapcsolattól megfosztva néhányan a magányosság, a fájdalom és a veszteség erős érzéseit tapasztalják. És talán nem csak a szülőknek nehéz hozzászokni az új helyzethez. Egy házaspár, Edward és Avril erre emlékeztet minket: „Ha még más gyermekek is vannak otthon, ők is érezni fogják a veszteséget.” Hogy mit tanácsol ez a házaspár? „Tölts velük időt, és értsd meg őket. Ez segíteni fog nekik, hogy hozzászokjanak az új helyzethez.”

Igen, az élet megy tovább. Ha törődnöd kell a veled maradt gyermekeiddel — nem is beszélve a munkádról vagy az otthoni kötelességeidről —, nem engedheted meg magadnak, hogy a bánkódásba süppedj. Nézzünk hát meg néhány módszert arra, miként találhatsz boldogságot, ha a gyermekeid elmennek otthonról.

Összpontosíts a jó dolgokra

Természetesen ha szomorúnak vagy magányosnak érzed magad, és szükségesnek érzed, hogy sírj vagy kibeszéld az érzéseidet egy megértő barátnak, akkor azt feltétlenül tedd is meg. A Biblia ezt mondja: „A férfiúnak elméjében való gyötrelem megalázza azt; a jó szó pedig megvidámítja azt” (Példabeszédek 12:24). Mások néha új perspektívát adhatnak a dolgoknak. Egy házaspár például, Waldemar és Marianne, ezt tanácsolja: „Ne veszteségnek, hanem egy cél sikeres megvalósításának tekintsd a helyzetet.” Milyen jó módja ez annak, ahogyan tekinteni kell a dolgokat! „Boldogok vagyunk, hogy felelősségteljes felnőttekké tudtuk nevelni a fiainkat” — mondja egy házaspár, Rudolf és Hilde.

Arra törekszel, hogy „az Úr tanítása és intése szerint” neveld fel a gyermekedet? (Efézus 6:4). Ha igen, talán még akkor is aggódsz amiatt, hogy elmegy otthonról. A Biblia azonban arról biztosítja azokat, akik így nevelik a gyermeküket, hogy „még mikor megvénhedik is, el nem távozik attól” (Példabeszédek 22:6). Vajon nem mérhetetlenül megnyugtató azt látni, hogy a gyermeked engedelmeskedett a nevelésednek? János apostol ezt mondta a szellemi családjáról: „Nincs annál nagyobb örömem, mintha hallom, hogy az én gyermekeim az igazságban járnak” (3János 4). Talán neked is hasonló érzéseid vannak a gyermekeddel kapcsolatban.

Az igaz, hogy nem minden gyermek engedelmeskedik a keresztényi nevelésnek. Ha ez derül ki felnőtt gyermekeddel kapcsolatban, ez még nem jelenti azt, hogy kudarcot vallottál mint szülő. Ne ítéld el magad szükségtelenül, ha minden tőled telhetőt megtettél azért, hogy Istennek tetsző módon neveld fel a gyermeked. Légy tisztában azzal, hogy a gyermeked mint felnőtt saját maga hordozza az Isten előtti felelősség terhét (Galátzia 6:5). Továbbra is reménykedj abban, hogy idővel talán újra fontolóra veszi a választásait, és végül a „nyíl” elér a célpontjához (Zsoltárok 127:4).

Még mindig szülő vagy!

Bár a gyermeked távozása lényeges változást jelent, nem jelenti azt, hogy befejezted a szülői feladatodat. Howard Halpern elmegyógyász szakértő ezt mondja: „Te vagy a szülő a halálod napjáig, az adakozás és nevelés fogalmát azonban újra kell fogalmaznod.”

A Biblia már rég elismerte, hogy a szülői feladat nem szűnik meg csak azért, mert egy gyermek felnő. A Példabeszédek 23:22 ezt írja: „Hallgasd a te atyádat, a ki nemzett téged; és meg ne útáld a te anyádat, mikor megvénhedik.” Igen, még akkor is, amikor a szülők ’megvénhednek’, a gyermekeik pedig felnőnek, a szülők még mindig jelentős hatással lehetnek gyermekeik életére. Persze némi kiigazítást meg kell tenni. De időről időre minden kapcsolatban kiigazításokat kell tenni, hogy frissnek és megelégedést nyújtónak tartsuk meg. Így most, hogy a gyermekeid felnőttek, dolgozz azon, hogy a velük ápolt kapcsolatod inkább felnőttes formát öltsön. Érdekes módon a tanulmányok megmutatják, hogy a szülő-gyermek kapcsolat gyakran javul, ha egyszer a gyermekek elmennek otthonról! Ha a gyermekek szembekerülnek a valódi világ nyomásaival, akkor gyakran kezdik új megvilágításban látni a szüleiket. Egy német férfi, akit Hartmutnak hívnak, ezt mondja: „Most már jobban megértem a szüleimet, és felismerem, miért tettek úgy dolgokat, ahogyan azokat tették.”

Ne kotnyeleskedj

Sok kárt okozhatsz azonban azzal, ha belekotnyeleskedsz a felnőtt gyermeked magánéletébe. (Vesd össze: 1Timótheus 5:13.) Egy férjezett asszony, aki nagy feszültségeket él át férje családja miatt, így siránkozik: „Szeretjük őket, de szeretnénk a saját életünket élni, és szeretnénk saját döntéseket hozni.” Természetesen egyetlen szerető szülő sem fog tétlenül állni, ha felnőtt gyermeke szerencsétlenségbe kerül. Általában azonban az a legjobb, ha kerüljük a kéretlen szülői tanácsadást, akármennyire bölcs vagy jóindulatú legyen is az. Ez különösen akkor igaz, ha a gyermek házasságot kötött.

Az Ébredjetek! még 1983-ban ezt tanácsolta: „Fogadd el a megváltozott szerepedet. A dajka szerepét sem folytatod tovább, amikor a gyermeked elkezd tipegni. Ehhez hasonlóan a nagy becsben tartott gondozói szerep most át kell hogy adja a helyét a tanácsadói szerepnek. Éppen olyan oda nem illő volna döntéseket hozni a gyermeked helyett életének ebben a szakaszában, mint az, ha büfiztetnéd vagy szoptatnád őt. Mint tanácsadónak neked is megvannak a határozott korlátaid. Többé már nem gyakorolhatod hatásosan a hatalmadat mint szülő. (»Tedd ezt, mert ezt mondtam neked.«) Tiszteletben kell tartanod gyermeked felnőtt állapotát.”a

Talán nem minden döntéssel értesz egyet, amelyet a gyermeked és a házastársa hoz. De a házasság szentsége iránti tiszteleted segíthet mérsékelni a nyugtalanságodat, és segíthet elkerülni a szükségtelen tolakodást. Igazság szerint általában az a legjobb, ha hagyod, hogy a fiatal pár maga között oldja meg a gondját. Máskülönben szükségtelen összetűzéseket kockáztatsz meg, amikor nem kívánt tanácsot adsz a vejednek vagy a menyednek, aki a házasságnak egy törékeny szakaszában van, és emiatt talán nagyon érzékenyen érinti a bírálat. A fent említett Ébredjetek! cikk a továbbiakban ezt tanácsolta: „Állj ellen a kísértésnek, hogy olyan végeláthatatlan, kéretlen javaslatokkal hozakodj elő, amelyek a vődet vagy a menyedet az ellenségeddé változtatnák.” Légy támogató, és ne manipulálj. Ha jó kapcsolatot tartasz fenn a gyermekeddel, megkönnyíted neki, hogy odamenjen hozzád, ha valóban szüksége van a tanácsra.

Újítsd meg a házastársi kötelékeket

Sok házaspárnak az üres családi fészek a nagyobb házastársi boldogság lehetősége előtt is megnyithatja az ajtót. A szülői szerep sikeres betöltéséhez szükséges idő és erőfeszítés olyannyira felemésztő lehet, hogy a házaspárok elhanyagolják a maguk kapcsolatát. Egy feleség ezt mondja: „Most, hogy a gyermekek elmentek, Konrad és én újra megpróbáljuk megismerni egymást.”

A szülői feladatok mindennapi felelősségeitől megszabadulva, most talán több időtök van egymásra. Egy szülő ezt figyelte meg: „Ez az újonnan felfedezett szabad idő . . . lehetővé teszi, hogy több figyelmet fordítsunk arra, kik vagyunk, és hogy arra összpontosítsunk, hogy többet megtudjunk a kapcsolatunkról, valamint olyan tevékenységekbe kezdjünk, amelyek kielégítik a szükségleteinket.” Még ezt is hozzáfűzi: „Ez az új ismeretek szerzésének és a hihetetlen fejlődésnek az ideje, és bár ezek az időszakok nyugtalanítóak lehetnek, ugyanakkor szívderítőek is.”

Néhány házaspár nagyobb anyagi szabadságnak is örvendhet. Félretett hobbikat és pályafutást lehet most folytatni. Jehova Tanúi között sok házaspár használja fel úgy az újonnan felfedezett szabadságát, hogy szellemi érdekekre törekszik. Egy édesapa, akit Hermannak hívnak, elmagyarázza, hogy miután a gyermekei elmentek otthonról, a feleségével azonnal a teljes idejű szolgálat újrakezdésére fordították a figyelmüket.

Amikor az egyedül álló szülők elengedik a gyermeküket

Az egyedül álló szülőknek különösen nehéz lehet hozzászokniuk az üres családi fészekhez. Egy kétgyermekes, egyedül álló anya, akit Rebeccának hívnak, így magyarázza: „Amikor a gyermekeink elmennek, nincs férjünk, aki a társaságunk lehetne vagy aki szeretne bennünket.” Egy egyedül álló szülő úgy érezheti, hogy a gyermekei az érzelmi támogatás forrásai. És ha a gyermekek anyagiakkal is támogatták a családot, a távozásuk anyagi nehézséget is okozhat.

Néhányan azáltal tudják javítani az anyagi helyzetüket, hogy szakmai képesítést adó programokba vagy rövid ideig tartó iskolai tanfolyamokra iratkoznak be. De hogyan tudja egy személy betölteni a magányosság űrjét? Egy egyedül álló szülő ezt mondja: „Nálam az válik be, hogy állandóan elfoglalom magam. Ez az elfoglaltság lehet a bibliaolvasás, a lakásom kitakarítása, vagy csupán az, hogy elmegyek egy jót sétálni vagy futni. A magányosság legyőzésének legeredményesebb módszere azonban az, ha egy szellemi gondolkodású baráttal beszélgetek.” Igen, „táruljatok ki” és ápoljatok új és kielégítő barátságokat (2Korinthus 6:13, Vida fordítás). Legyél „foglalatos a könyörgésekben és imádságokban”, amikor lesújtottnak érzed magad (1Timótheus 5:5). Légy biztos benne, hogy Jehova meg fog erősíteni, és támogatni fog az alkalmazkodás nehéz időszaka alatt.

Boldogan engedd el a gyermekeidet

Bármilyen legyen is a helyzeted, légy tisztában azzal, hogy az élet nem ér véget, ha a gyermekek elmennek otthonról. És a családi kötelékek sem bomlanak fel. A Bibliában leírt egészséges szeretet elég erős ahhoz, hogy még az egymástól messze lévő embereket is összetartsa. Pál apostol arra emlékeztet minket, hogy a szeretet „mindent eltűr. A szeretet soha el nem fogy” (1Korinthus 13:7, 8). A családodban ápolt önzetlen szeretet nem fog egyszerűen azért elfogyni, mert a gyermekeid elmennek otthonról.

Érdekes, hogy amikor a gyermekek kezdenek szembenézni az elválás és a honvágy fájdalmával, vagy amikor kezdik érezni a gazdasági nyomások nehézségét, gyakran ők kezdeményezik a kapcsolat újrafelvételét. Hans és Ingrid ezt tanácsolja: „Tudasd gyermekeiddel, hogy mindig nyitva áll előttük az otthonotok ajtaja.” Rendszeres látogatások, levelek vagy alkalmankénti telefonhívások segítenek abban, hogy fenntartsátok a kapcsolatot. „Anélkül, hogy belekíváncsiskodnál a dolgaikba, érdeklődj, mit csinálnak” — fejezte ki Jack és Nora.

Amikor a gyermekek elmennek otthonról, az életed megváltozik. De az üres családi fészekben is eseménydús, tevékeny és kielégítő lehet az élet. A gyermekeiddel való kapcsolatod is megváltozik. De ez még mindig boldog és örömteljes kapcsolat lehet. Geoffrey Leigh és Gary Peterson professzorok ezt mondják: „A szülőktől való függetlenné válás folyamata nem jelenti a szülők iránt érzett szeretet, lojalitás vagy tisztelet elvesztését . . . Az erős családi kötelékek valójában gyakran egész életen keresztül fennmaradnak.” Igen, sohasem szűnik meg a gyermekeid iránt érzett szereteted, és mindig is a szülője maradsz. És mivel eléggé szeretted a gyermekeidet ahhoz, hogy hagytad őket elmenni otthonról, valójában nem is vesztetted el őket.

[Lábjegyzet]

[Oldalidézet a 12. oldalon]

„Életemben akkor először . . . csak sírtam, sírtam és sírtam”

[Kiemelt rész/képek a 10. oldalon]

Egy szó a felnőtt gyermekekhez: segítsetek a szülőknek az elengedésben

Rendszerint könnyebb elmenni otthonról, mint otthon maradni. Így hát bár örülsz a függetlenségnek és a felnőttkornak, mutass kedvességet és megértést a szüleid iránt, ha nehéz nekik hozzászokniuk az új helyzethez. Biztosítsd őket a tartós szeretetedről és vonzalmadról. Egy rövid levél, egy nem várt ajándék vagy egy barátságos telefonhívás sokat tehet annak érdekében, hogy felvidíts egy lehangolt szülőt! Mindig értesítsd őket, ha valami jelentős esemény történik az életedben. Ez tudtukra adja, hogy a családi kötelékek még mindig erősek.

Miközben a felnőtt élet nyomásaival nézel szembe, valószínűleg jobban, mint bármikor azelőtt, meg fogod érteni, min mentek keresztül a szüleid a rólad való gondoskodás alatt. Ez talán arra indít, hogy elmondd a szüleidnek: „Köszönöm nektek mindazt, amit értem tettetek!”