6. fejezet

Eredményeznek-e a mutációk új életformát?

AZ EGÉSZ szerves fejlődésről szóló elmélet lényege vagy éppen alapja az a szemlélet, hogy az apró mutációk olyan változásokat idéztek elő, hogy azok révén az egyik életforma lassan egy másik életformává alakult át. Mit bizonyítanak e tekintetben a tények? Előnyösek-e a mutációk? Eredményeztek-e egyáltalán valaha új életformákat?

A „mutáció” szó a latin mutare, „változni” jelentésű igéből származik. A mutáció öröklődő változás, a csírasejt plazmáján belüli módosulás. Dobzhansky azt írja: „A mutáció változást idéz elő a génekben, módosulásokat a génszerkezetben; ezek a fejlődés nyersanyagai.”⁸⁷ A. Scheinfeld a The New You and Heredity (Az új ember és az öröklés) című könyvében írja:

„A ritkán előforduló előnyös mutációk sokfélesége és nagy száma — melyek egymást sok rendkívül nagy időközökben követték — adhat magyarázatot ma az evolúció egész folyamatára.”⁸⁸

Miért jönnek létre mutációk? A Biology for Today című könyvben ezt olvassuk: „Rendes körülmények között a mutációk valószínűleg a környezetben megtalálható tényezőknek tulajdoníthatók: kozmikus sugaraknak és más ionizáló sugárzásoknak, sejteken belüli anyagcsere-folyamatoknak, vagy a gén osztódásnál előforduló hibáknak.”⁸⁹

Gyakoriak-e a mutációk? B. Wallace és T. Dobzhansky professzor a Radiation, Genes and Man (Sugárzás, gének és ember) című könyvben ezt írják: „A génen belüli mutációs változások igen ritkán fordulnak elő, vagyis a gének rendszerint hibátlanul osztódnak.”⁹⁰ A Science Today-ben C. H. Waddington ezt írja: „Mutáció ritkán fordul elő, talán millió állat közül egynél, vagy millió élettartam alatt egyszer.”⁹¹ A World Book Encyclopedia (1966) azt írja: „Mutációk ritkán fordulnak elő. A legtöbb gén százezer vagy még több nemzedéken belül csak egyszer mutál [változik].” Ez a forrásmű a továbbiakban ezt mondja: „A kutatók úgy vélik, hogy egy emberi gén két és fél millió évig változatlanul maradhat.”

Ez az enciklopédia azt is megállapítja: „A legtöbb mutáció ártalmas. Némely esetben megakadályozzák a sejt fejlődését és növekedését.”⁹² Valóban ez a helyzet? A viszonylag ritkán előforduló mutációk legnagyobb része valóban káros?

Az elmúlt évtizedekben sok kísérletet végeztek a mutációk sajátosságainak a feltárására. Ezekhez a kísérletekhez mindenekelőtt a közönséges gyümölcslegyet, a Drosophila melanogastert használták fel. A kísérleteket T. H. Morgan (1866—1945) kezdte el a Columbia Egyetemen. Mások, mint H. J. Muller folytatták ezt a munkát. Muller 1946-ban Nobel-díjat kapott e területen végzett munkásságáért.

Az összes ilyen irányú kísérletek eredményei világosak és egyértelműek. Maga Muller így nyilatkozott: „A legtöbb mutáció káros. Az előnyös mutációk oly ritkák, hogy szinte mindegyiket hátrányosnak tekinthetjük.”⁹³ Dowdeswell a The Mechanism of Evolution (Az evolúció mechanizmusa) című könyvben ezt elismeri: „A laboratóriumban felfedezett sok mutáns közül majdnem mind vagy rejtett, vagy félig uralkodó jellegű, és a mutációk legtöbbje lélektanilag káros. Aligha fedeztek fel valaha is olyan mutációt, amely a szabad természetben a szervezetre előnyös lehetne.”⁹⁴ Dobzhansky is elismeri:

„Mind a laboratóriumban létrejött, mind a természetes viszonyok között kialakult mutációk legtöbbje az egyén normális fejlődésében rendellenességeket, öröklési betegségeket és torz fejlődést eredményez. Ilyenfajta változások aligha lehetnek az evolúció építőkövei.”⁹⁵

Dr. W. E. Lammerts kertészeti szakember rózsákkal folytatott kísérleteinek eredményéről így ír:

„A rózsák neutronbesugárzásáról szóló művemben azt az eljárást ismertettem, amellyel ötven ,Queen Elizabeth’ rózsabimbót sugároztunk be; így több mutációt kaptunk, mint egy életen át tartó kutatással a több millió rózsatövön évente növekedő be nem sugárzott rózsabimbó között. Minden így előidézett mutáns kivétel nélkül fejletlen maradt, vagy gyengébbnek bizonyult, mint a ,Queen Elizabeth’ . . . Ezek a mutációk biológiailag a csökkent életképességük és részleges terméketlenségük miatt aligha vehetik fel a versenyt az eredeti ,Queen Elizabeth’ rózsákkal.”⁹⁶

1963. január 17-én az új-zélandi Herald című újságban egy cikkben ezt írták: „A rendelkezésünkre álló bizonyítékok azt mutatják, hogy a mutációk több mint 99%-a nemkívánatos . . . akár természetes, akár mesterséges módon, például besugárzás révén jöttek létre.”⁹⁷

H. J. Muller professzor hasonlóképpen nyilatkozott. A Scientific American című folyóiratban 1955 novemberében a „Radiation and Human Mutation” (Sugárzás és mutáció az emberben) című megjelent cikkben ismertette: „Az esetek több mint 99 százalékában a génmutációknak bizonyos fokú káros hatása van, némelyik esetben működészavart okoz.”⁹⁸

Az 1963-ban megjelent Progress and Decline (Haladás és hanyatlás) című könyvben Hugh Miller ezt mondja:

„Mivel az örökölhető változások vagy mutációk viszonylag ritkák, s mivel a mutánsok rendszerint rossz alkalmazkodóképességgel rendelkeznek, és az esetek többségében nem tudnak fejlődni, nem tulajdoníthatunk a mutációnak a csoportalkalmazkodás fennmaradásában fontos szerepet . . . Meg kell állapítanunk, hogy a génmutációknak — int a fejlődéstörténet fő tényezőjének — tulajdonított nagy fontosságot arra a téves várakozásra építették, amelyet a mutációk felfedezése kezdetben keltett.”⁹⁹

Az élő teremtmények csírasejtjeinek fejlődési szervezete annyira pontos kiegyensúlyozottsággal működik, hogy minden változás majdnem mindig káros irányban hat. Ennek egyik találó példája a Hirosimában és Nagaszakiban történt esemény. Az 1945-ben e városok felett felrobbantott atombombák sok mutációt idéztek elő. De ezek mind károsak voltak, és ezért nem lehet őket az evolúciót elősegítő folyamatnak tekinteni. Sok esetben károsodás, torz születés vagy halál lett a következménye. Ezért a kutatók és munkatársaik is nagy óvintézkedéseket tesznek, hogy megvédjék magukat a sugárzástól.

Vegyszerek is okozhatnak mutációkat. Példa erre a Contergan altatószerrel, a thalidomiddal kapcsolatos tapasztalat. Vajon ez a gyógyszer előnyös mutációkat eredményezett? Ellenkezőleg, sok torzszülött jött a világra, egyeseknek a keze vagy a lába is hiányzott.

Vegyszerek hatására a halaknak két szem helyett egy középső szemük fejlődött. Vajon ezek az egyszemű halak életképesebbek-e fajuk normális tagjainál? Azokkal összehasonlítva nem, inkább torzszülöttek és életképtelenek? A sziámi ikrek is mutánsok. De vajon azon a nézeten vagyunk-e, hogy jobb esélyük van az életben maradásra, mint a normális embereknek? Egy haltenyészetben összegyűjtöttek kétfejű halakat, de a megfigyelők azt mondják, hogy ezek a mutánsok, mihelyst szabadon engedik őket, hamarosan kipusztulnak, mert értéktelenebbek és kevésbé életképesek.

Kísérletekkel sok további mutációt sikerült előállítani. Például tollatlan csirkéket; olyan rovarokat, amelyeknek a szokásostól eltérő színű szemük van. Különböző teremtményeknél szárnyak nagysága vagy más végtagok változtak meg. A szabad természetben azonban ezek a mutációk ritkán előnyösek, ha egyáltalán előnyösek az egyénre.

A mutációkat az élő teremtmények származástani szerkezetében bekövetkezett balesetekhez hasonlíthatjuk. Inkább egy autó tönkretételéhez, mint elkészítéséhez hasonlíthatók. Egy baleset sohasem az autó tökéletesedését jelenti, hanem inkább szerencsétlenséget jelent. Ha egy érzékeny órát leejtünk, vagy egy csavarkulcsot egy elektronikus számológépbe dobunk, nem számíthatunk arra, hogy az óra vagy a számológép jobban működjék.

Ezen az sem változtat, hogyha rengeteg idő, pl. több millió év áll rendelkezésre. Ami tegnap lehetetlen volt, és ma is lehetetlen, bizonyára holnap is az lesz. Ha egy autóbaleset tegnap nem eredményezte az autó tökéletesebb működését, van-e valószínűsége annak, hogy ma vagy holnap az fog bekövetkezni? És ha száz baleset közül egy talán javítana is valamit az autón, mit mondjunk a többi 99 káros balesetről? Mi marad meg a 99 káros baleset után? Ha még egyáltalán működőképes lesz, akkor is csak autó marad, csak már sokkal kevesebbet fog érni.

Az élőlényekkel is ugyanez a helyet. Hosszú időszak alatt az élőlények egy sora 99 káros mutáció révén kárt szenved, s ezáltal életképtelenebbé válik. Ha ez a faj ennek ellenére sok nemzedéken át életben marad, nyilván csak gyengébb faj lesz, és biztosan nem alakul át új életformává.

Ez egy másik megvizsgálandó tényhez vezet bennünket: a mutációkkal végzett több ezer kísérletből egy sem vezetett új állat- vagy növényfaj kialakulásához. Az örökölhető változások vagy mutációk mindig a Genezisben említett alapvető nemen belül maradnak, amelyhez az a bizonyos növény vagy állat tartozik. A Drosophylánál (gyümölcslégy, muslinca) előidézett mutációk során továbbra is csak az elődeikhez hasonló, ugyanahhoz a fajhoz tartozó gyümölcslegyek jöttek létre. Jóllehet a mutánsok alakja, nagysága és esetleg színe változott, egyetlen mutáció vagy mutációsorozat sem eredményezett másfajta szervezetet.

A mutációkkal kapcsolatos igazságot a The Bible and Modern Science (A Biblia és a modern tudomány) című könyvből vett következő idézet bizonyítja:

„Ha arra gondolunk, hogy milyen ritka a hasznos mutáció, és hogy milyen ritkán segíti az egyén fennmaradását a létért folyó küzdelemben, és ha azzal is tisztában vagyunk, hogy nemcsak egy, hanem több ezer mutáció lenne szükséges ahhoz, hogy egy új faj létrejöjjön, és ha végül megvizsgáljuk a világon a növény- és az állatfajok mérhetetlen sokaságát, akkor meglepően nagyfokú hiszékenységre vallana azt képzelni, hogy a mutációk jelentik az evolúció alapját. És mégis pontosan ezt tanítják evangéliumi igazságként a legtöbb mai iskolában.”¹⁰⁰

Ha tárgyilagosan mérlegeljük mindezeket a tényeket, akkor arra az ésszerű következtetésre jutunk, hogy a mutációk a természetben egyáltalán nem a fejlődést szolgálják, hanem elfajuláshoz vezetnek. Érdekes az is, hogy az Encyclopœedia Britannica, jóllehet a fejlődéstant támogatja, mégis elismeri a következőket: „A meglevő gének társítása révén újrakeveredéséből és megkettőződéséből létrejöhetnek ugyan mutációk, de aligha ezek voltak az okai azoknak a hatalmas változásoknak, amelyek a szerves fejlődés során végbementek.”¹⁰¹

„A TERMÉSZETES KIVÁLASZTÓDÁS”

A mutációk egyáltalán nem vezetnek tökéletesedéshez, hanem legtöbbször semmi eredményt nem mutatnak, rontják a fajt, elfajulást idéznek elő. Hogyan befolyásolja ez a tény a „természetes kiválasztódás” tanát, amely tudvalevőleg a modern fejlődéstan szerves része?

De Beer Charles Darwin című könyvében ezt írja: „A természetes kiválasztódás . . . szabályozza az evolúciót.”¹⁰² Vagyis ezzel azt állítják, hogy a „természet” állandóan kiválasztja a hasznos mutációkat, és kiselejtezi a károsakat úgy, hogy végül is egyik életformából egy másik, mégpedig tökéletesebb fejlődik ki. De ha a mutációknak „több mint 99 százaléka” káros, miből tud a „természet” „kiválasztani”? Ha egy szervezetben hasznos mutáció megy végbe (ami nagyon is kérdéses), ámde azután ugyanazon a vonalon számtalan káros mutáció is létrejön, akkor a „természet”, ha egyáltalán tenni tud valamit, kiselejtezi ezt a szervezetet, mivel az csökkentebb értékűvé vált. A valóságban tehát a „természetes kiválasztódás” a mutációkhoz hasonlóan az evolúció ellensége lenne.

A „természetes kiválasztódás” vagy a „legalkalmasabbak túlélése” révén sohasem jön létre valami új. Az a tény, hogy egy teremtmény életben marad, nem jelent fejlődést. Ha egy tyúk tizenkét csirkét kikölt, és a csirkék közül néhányat elvisznek a ragadozó madarak, ez vajon fejlődést jelent a többiek számára? Nem, mindez csak azt jelenti, hogy egyes csirkék életben maradtak, mások viszont elpusztultak. A „természet” által végrehajtott ilyen „kiválasztás” semmiképpen sem idézi elő azt, hogy a csirke valamilyen más életformává átalakuljon.

Maguk az evolucionisták sem tartják kielégítőnek azt a magyarázatot, hogy a mutációk és a természetes kiválasztódás jelentenék az evolúció menetét. Sir James Gray, a meggyőződéses evolucionista ezt írja a Science Today című könyvben:

„A magyarázat nem elégít ki azonnal minden biológust. Egyesek véleménye szerint ez az érvelés kényelmetlen módon a következő magyarázathoz hasonlít: Ha elég nagyszámú majom elég hosszú ideig írógépen ír, feltétlenül létrejön egy enciklopédia. Ez ugyan elképzelhető, de a mindennapi életben egyetlen ép gondolkodású ember sem gondolná komolyan ezt.”

„Vagy a természetes kiválasztódást kell az evolúció szerkezete egyedüli irányítójának tekinteni, és rögtön felkészülni annak beismerésére is, hogy meglehetősen sok okoskodás van benne, vagy legbensőbb lényünkben azt a kínos gondolatot kell táplálni, hogy a véletlen mutációk elvén működő természetes kiválasztódás túl sokat bíz a véletlenre . . . Ha a szerves fejlődést a természet egyik szerencsejátékának tekintjük, akkor éppen az látszik egy kicsit furcsának, hogy itt mindenki csak nyer. Alapjában véve azonban én sem tudom, hogy ez hogy van.”¹⁰³

Ugyanebben a könyvben C. H. Waddington, az Edinburgh-i egyetem állatörökléstannal foglalkozó evolucionista professzora a mutációkról és a természetes kiválasztódásról így nyilatkozott:

„Ez körülbelül a következő elméletnek felel meg: Vegyünk egy összefüggő, tizennégy sorból álló, tetszés szerinti angol szöveget, és ezt változtassuk úgy, hogy valahányszor egy betűt megváltoztatunk, csak azt a részt hagyjuk meg, amelyiknek értelme van, akkor végül is egy Shakespeare-szonettet kapunk . . . Az a benyomásom, hogy ez csak egy elmebeteg logikája lehet, és véleményem szerint valami jobb magyarázatot kellene találnunk.”¹⁰⁴

Emlékezzünk arra is, amit Rostand, az evolucionista biológus kijelentett:

„Még ha feltételezzük is a természetes kiválasztódás közreműködését, valamint azt, hogy a végtelen hosszú időszak előnyösen hatott az életformák kifejlődésére, még akkor sem tudom elhitetni magammal, hogy az öröklésnek ezek a kisiklásai létre tudjanak hozni egy egész világot, meglepő ,alkalmazkodóképességével’ és a maga pazar sokrétűségével, amelyben minden a legapróbb részletekig ki van dolgozva.”¹⁰⁵

Nem csoda tehát, hogy George Gaylord Simpson, egy híres evolucionista az 1965-ben megjelent The Geography of Evolution című könyvében ezt írta: „Feladtuk, hogy az evolúció okát keressük. Most már világos, hogy az evolúciót nem egyetlen és nem egyszerű ok idézte elő.”¹⁰⁶

Vajon úgy hangzik mindez, mintha az evolúció „tényére” nézve bizonyítékul szolgálna? A leghatározottabban nem! A „természetes kiválasztódás” vagy a „legalkalmasabb túlélése” legjobb esetben is csak az erőseknek a gyengébbek közül való kiválasztását tudja megmagyarázni. De csupán a „legalkalmasabb túlélésének” következtében sohasem jön létre új növény- vagy állatfaj. És mivel a mutációk sem eredményeznek új fajta teremtményeket, hiányzik az evolúciónak az a szerkezete, amellyel a fejlődést meg lehetne magyarázni.

[Kép a 64. oldalon]

Vajon egy baleset után jobb lesz-e az autó vagy egy magasabbrendű típussá alakul-e át? A mutációk a genetikai szerkezetben bekövetkező balesetekhez hasonlíthatók, ahol „az előnyös mutációk olyan ritkán fordulnak elő, hogy tulajdonképpen mindegyiket hátrányosnak lehet tekinteni”

[Kép a 65. oldalon]

Normális hím

Normális nőstény

Mutáns egyed

A gyümölcslegyekben előidézett számos mutáció csakis a szülő szervezetéhez hasonló, ahhoz a „nem”-hez tartozó gyümölcslegyeket hozott létre. Az utódok mérete, alakja és színe ugyan megváltozott, amint az a fentebb ábrázolt mutáns egyed esetében megfigyelhető, a mutációk azonban eddig sohasem vezettek új „nemek” kialakulásához