9. fejezet

Milyen korú az ember?

A FEJLŐDÉSELMÉLET egyik alapvető része az, hogy az élet lassan, évmilliók során fejlődött ki. Vajon nem cáfolja meg ez az állítás a Biblia tanítását, hogy az ember csak mintegy 6000 éve él a földön, s hogy a föld és rajta minden élő megteremtése hat „napot” vett igénybe?

A Biblia nem adja meg a föld tulajdonképpeni megteremtésének időtartamát. Az anyagi világegyetemről, melybe a földünk is beletartozik, a Biblia egyszerűen kijelenti: „Kezdetben teremtette Isten az egeket és a földet” (1Mózes 1:1). Eszerint a föld anyaga már több száz millió évvel hamarabb is létrejöhetett, mielőtt a föld élő teremtményekkel benépesült.

A Biblia ezután hat „napról” beszél, amelyek alatt az élet megjelent. Itt azonban a Biblia a „nap” szót nem huszonnégy órás napra, hanem bizonyos időszakra érti. Ez kitűnik az 1Mózes 2:4 verséből, amely arról a napról beszél, „amelyen Jehova Isten megteremtette az eget és a földet”, holott ez magában foglalja a korábbi hat korszak mindegyikét, amelyeket külön-külön „egy napnak” nevezett. A Biblia a „nap” szót többféle értelemben alkalmazza; gyakran egyszerűen egy bizonyos időszakot jelent. Így a jelentését nem szabad csupán huszonnégy órára korlátozni. Ez könnyen ellenőrizhető, ha egy részletes bibliai konkordanciában (a Biblia azonos jellegű helyeinek jegyzékében) fellapozzuk ezt a szót, és megfigyeljük, hogy az hányféle értelemben használatos.

De mit mondhatunk arról a nagy időkülönbségről, ami a Biblia szerinti ember teremtésének hatezer éve és a fejlődéstan híveinek feltételezett évmilliói között fennáll? Vizsgáljuk meg az evolucionisták által alkalmazott kormeghatározási módszerek pontosságát.

Az egyik kormeghatározási eljárás a csontokban, fában, a faszénben és más, egykor élő tárgyban megmaradt radioaktív (önmagából sugárzást kibocsátó) szén (C—14) mennyiségének mérésén alapszik. A C—14 nem állandó, idővel szétesik, felbomlik. Szokták radiokarbonnak is nevezni. Ez a világűrből származó sugaraknak a föld légkörére gyakorolt hatása révén keletkezik. A növények a levegőből felveszik a C—14-et. Ha az ember (vagy az állat) megeszi a növényeket, akkor a növényekből a test szöveteibe került a C—14. A halál beállta után a testben megszűnik a C—14 további felhalmozódása, és a már meglevő C—14 is bomlásnak indul, és újjal nem pótlódik. Feltevések szerint a C—14 kb. 5600 év alatt bomlik a felére, ezért ezt az időt felezési időnek nevezik.

A tudósok vizsgálat céljából csontot, fát, faszenet vagy egyéb szerves anyagot használnak fel, és a megmaradt C—14 mérése alapján próbálják megállapítani korukat. Ha a radioaktív szén a felére csökkent, akkor a tárgy korát 5600 évre becsülik. Ha a lebomlás háromnegyed részben megtörtént, akkor kétszer ilyen idős, és így tovább. A rövid felezési idő miatt ez a módszer korlátozott, és az 50 000 évnél idősebb tárgyak korát ezzel a módszerrel már nem lehet meghatározni.

Mit tárt fel a C—14 kormeghatározás, amikor az emberrel kapcsolatos, feltételezhetően nagyon régi tárgyakat vizsgáltak meg? Az esetek többségében ezek a vizsgálati minták azt bizonyították, hogy a radioaktív bomlás még nem érte el a felezési időt, tehát jóval azon a hatezer éven belül van, amelyet a Biblia az ember létezésére vonatkozóan megállapít. Egyes megvizsgált tárgyakra vonatkozóan azonban úgy találták, hogy koruk valamivel több 6000 évesnél. Vajon ezek a megállapítások (koradatok) azt bizonyítják, hogy a Biblia által jelzett időpont nem felel meg a valóságnak?

Itt elsősorban figyelembe kell venni, hogy a radioaktív szén alapján történő kormeghatározás több feltevésre támaszkodik. Az egyik legfontosabb feltételezésről a radiokarbon-szakértők egyik nemrég tartott értekezletén volt szó. A Science folyóirat 1965. december 10-i száma azt mondja erről:

„Az értekezlet egész ideje alatt azt a tényt hangsúlyozták, hogy a laboratóriumokban nem a korokat mérik, hanem a mintadarabok radioaktivitását [sugártevékenységét]. A radioaktivitás és a kor közötti összefüggést egy sereg feltételezéssel állapítják meg . . . A C—14 kormeghatározási módszer egyik legfontosabb feltételezése az, hogy a levegő radiokarbon szintjét állandónak tekintik az egész vizsgált időszakra vonatkozóan.”¹⁶⁵

Mi van akkor, ha a C—14 szintje a légkörben nem volt állandó? A Science Digest folyóirat 1960. decemberi számában ezt olvassuk:

„Minden bizonnyal tönkretenne néhány gondosan kidolgozott módszert, amelyeket a múltból származó tárgyak korának meghatározására dolgoztunk ki.

Ha a radioaktív szén szintje a múltban alacsonyabb volt, mivel a föld mágneses mezője a földet jobban megvédte a kozmikus sugárzástól, akkor túl hosszúra becsültük a szervezetek életben létele óta eltelt időt.”¹⁶⁶

Állandó volt-e a múltban a radioaktív széntartalom? Az 1966-ban kiadott Science Year ezt közölte: „A tudósok megállapították, hogy a C—14 koncentráció (sűrűség) a levegőben és a tengerben nem volt állandó az elmúlt évek során, mint ahogy ezt eredetileg feltételezték.”¹⁶⁷

Azt is gyakran figyelmen kívül hagyják, hogy kb. 4300 évvel ezelőtt a légkör sokkal jobban védve volt a világűrből származó (kozmikus) sugárzástól. A Biblia magyarázata szerint ez idő előtt hatalmas vízmennyezet függött magasan a föld felett, s ennek lezúdulása okozta Noé napjaiban a világméretű vízözönt, amelyről Noé a szemtanú hitelességével számolt be (Zsoltárok 104:6, 7; 1Mózes 1:6, 7; 7:11, 12). Ez a vízmennyezet sokkal jobban megvédte a levegőt a kozmikus sugárzástól, mint ahogy az napjainkban védve van, tehát a radioaktív szén képződése kisebb volt. Ezért az özönvíz előtti korból származó tárgyak valóságos koruknál idősebbeknek tűnnek, mert nem nyeltek el annyi C—14-et, mint az utána következő időből származók.

A Science című folyóirat 1959. december 11-én egy cikkben a többi között azt írta, hogy a „radiokarbon (C—14-es) eljárás nem megbízható módszer a kormeghatározás céljaira”, s a továbbiakban ezt mondta:

„Amikor először nyilvánosságra hozták ezt az eljárást, az őstörténelemmel foglalkozó tudósok azt hitték, ezzel megoldódott a problémájuk. A módszer azonban egyre inkább csalódást okozott, mert a C—14 adatainak szigorú értelmezése kronológiai [időrendi] bizonytalanságra [egyes esetekben képtelenségre] vezetett . . .

Egy jellegzetes példa rávilágít a C—14 módszer megbízhatatlanságára. Ez a Jarmo nevű, történelem előtti időből való falu kormeghatározása alkalmával történt. Ez a falu Irak északi részén fekszik. Tizenegy kormeghatározás szerint Jarmo 6000 évig lakott terület volt, viszont az összes régészeti bizonyítékok alapján legfeljebb 500 évig volt az.”¹⁶⁸

A Science című folyóirat 1963. augusztus 16-i száma is bizonyítja, hogy a C—14 módszerrel több ezer évnyi tévedések fordulnak elő. Azt írja: „Több ezer éves tévedés lehet a kagyló radiokarbon kormeghatározásánál.”¹⁶⁹

Nyilvánvaló tehát, hogy az embert 6000 évnél idősebbnek mutató egyetlen radiokarbon-mérés sem alap arra, hogy kétségbe vonjuk a Biblia emberre vonatkozó időszámítását.

De vajon nem jelentek-e meg közlemények több millió éves csontokról? Mit mondjunk arról a nemrég talált kövületi leletről, egy könyökcsont kicsiny részéről, amelyről a New York Times 1967. január 14-i száma a címoldalon ezt közölte: „A Kenyában talált csont alapján az ember korát két és fél millió évre becsülik.”¹⁷⁰ Hogyan határozzák meg ezeknek a kövületeknek a korát?

Ezekben az esetekben nem a C—14 kormeghatározást alkalmazzák, hanem a kálium—argon eljárást. A Scientific American című folyóirat 1961 szeptemberében ezt írta: „Az ötvenezer évesnél idősebb csontok korának meghatározására nem ismerünk semmilyen eljárást. Ezért azokat a kőzetmintákat elemezték, amelyek közvetlenül a felett a réteg felett vagy alatt voltak, amelyben a csontot megtalálták.”¹⁷¹ A tudósok azután a kőzetek, különösen a vulkanikus eredetű kőzetek korát úgy próbálták megállapítani, hogy megmérték mennyi (radioaktív) Kálium—40-et és ennek bomlástermékét, Argon—40-et tartalmaz. Ha a csont felett levő kőzet korát meg tudták állapítani, akkor az alatta fekvő csontot ugyanolyan korúnak vagy annál idősebbnek vélik.

Ez a kálium—argon eljárás a kormeghatározás szempontjából nagyon megbízhatatlan, különösen, ha viszonylag fiatal vulkanikus kőzet korát mérik vele. Miért? Mert a radioaktív kálium felezési ideje 1 300 000 000 esztendő. Ez alatt a hatalmas felezési idő alatt a kálium fele szétesik, és argongázzá válik. Olyan kőzetek esetében tehát, amelyek csak néhány millió évesek, ez a mérés ahhoz hasonlít, mintha egy órán az óraszámlálóval (kismutatóval) mérnénk a másodperceket. A Natural History című folyóirat 1967 februárjában ezt írta: „A [kálium—argon] kormeghatározás rendkívül pontatlan az egymillió évnél fiatalabb korú kőzetek vagy tárgyak meghatározásában. Ezért a korai és a középső jégkorszak egy bizonyos időszakából származó emberi maradványok meghatározása nehéz és bizonytalan.”¹⁷²

A vulkanikus kőzetek kálium—argon kormeghatározása arra a nagyon erőtelen feltevésre támaszkodik, hogy a vulkanikus tevékenység az olvadt lávába zárt összes eredeti argongázt kiűzte. Abban az esetben azonban, ha csupán nyomokban is visszamaradt az argongáz, az óra nem állna be nullára, és a vele mért koradatok túlságosan magasaknak látszanának. Afrikában az Olduvai-i szakadékban Leakey által talált leletről a Science című folyóirat 1965. április 2-i száma ezt írja: „Kétségbevonták . . . az 1,75 millió éves kort . . . , mert lehetséges, hogy az anyag nem volt kifogástalan — például lehet, hogy az anyag a kristályosodás idején radioaktív argont tartalmazott, vagy esetleg a légkörből szennyeződött.”¹⁷³ A Johns Hopkins Egyetem tudósai azt mondják: „A kormegállapítások kétes értékűek.”¹⁷⁴ Ezenkívül azt is megállapították, hogy a kálium—argon eljárás segítségével mért korok nem mindig a megfelelő sorrendben következnek; egyes esetekben a mélyebben fekvő kőzetréteg fiatalabbnak bizonyult, mint a felette levő.

A földben a kálium egész idő alatt létrehozott argongázt. Csak akkor lenne azonban a vele való kormeghatározás megbízható, ha a vulkanikus tevékenység idején a megolvadt kőzetből az argonnak még a nyoma is eltávozott volna. Mert ha egészen kis nyomokban is visszamaradt, az már több millió éves tévedést okozhat. Egy 5000 éves vulkanikus szikla korát például 1 750 000 vagy 2 500 000 évesnek tüntetné fel.

A kálium—argon módszer megbízhatatlanságát bizonyítja a Science Digest című folyóirat 1962. decemberi számában megjelent következő kitétel:

„A föld korát a radioaktív kormeghatározás [kálium—argon] segítségével hozzávetőlegesen 4,5 milliárd évre becsülték. Most pedig az újabb adatok szerint ennél idősebb — 6,5 milliárd éves.”¹⁷⁵

Miből adódik ez a 2 000 000 000 évnyi különbség? A cikk magyarázata szerint „a föld korának újabb adata feltehetőleg arra vezethető vissza, hogy a kálium—argon kormeghatározásnál valamilyen tényezőt figyelmen kívül hagytak.”

Vannak még más módszerek is a kormeghatározásra, de egy sem cáfolja meg a Bibliának az emberiség létezésére megadott 6000 éves korát. Igaz, az állati kövületek idősebbek, de a Biblia szerint a Mózes első könyvében adott teremtési beszámoló ezt lehetségessé teszi. Itt azt olvassuk, hogy Isten az állatokat évezredekkel korábban teremtette meg, mint az embert.

De hogyan magyarázzuk meg azt a tényt, hogy sok kövületet vastag föld- és kőzetrétegek alatt találtak meg? Ez bizonyára nem mind vulkanikus tevékenység következménye, vagy igen?

KATASZTROFÁLIS VÁLTOZÁSOK

Az evolucionisták feltevése szerint a föld kérge nem változott jelentősen az élő teremtmények megjelenése óta. Ezért amikor ott, ahol semmiféle bizonyíték nem mutat vulkanikus tevékenységre, több méter mélyen földbe vagy kőzetbe ágyazott kövületeket találtak, arra következtettek, hogy az a kövület már nagyon idős.

A földkéreg azonban nem volt mindig nyugalmi állapotban. Nagy erejű földmozgások következtében sok tárgy (kövület) vastag földkéreg alá került, amely sokkal idősebb, mint az a kövület, amelyet beborított. Az ilyen jellegű katasztrófákról írta a Newsweek 1963. december 23-i száma a következőket:

„A katasztrófaelmélet a geológusok között heves viták tárgya. Olyan elmélet ez, amely figyelembe veszi az isteni beavatkozást. E nézet képviselői azt vallják, hogy a föld és a földi élet történetét Isten által előidézett katasztrófasorozatok befolyásolták, melyek közül az utolsó az özönvíz volt. A múlt században több évtizeden keresztül ez volt az általános felfogás, de a természettudósoknak az istenhívő tudósok ellen intézett erélyes ellentámadása következtében ezt a felfogást elvetették.

Most azonban sok geológusnak az a véleménye, hogy ez az ellentámadás túl heves volt. Abban az igyekezetükben, hogy Isten beavatkozó kezét kizárják, átsiklottak több olyan fontos bizonyíték fölött, amely segíthetett volna abban, hogy jobban megismerjék a föld keletkezését és felépítését, valamint az evolúciót.

Például bizonyíték van arra is, hogy napokon belül óriási területet elárasztott a víz. Az ilyen katasztrófákat gyakran a különböző életformák robbanásszerű fejlődése követte.”

Az Amerikai Természetrajzi Múzeum egyik őslénytankutatója az alábbi magyarázatot fűzte ehhez:

„A földtant tanuló egyetemisták azt tanulják, hogy ,a jelen a múltunk kulcsa’, de sajnos ezt a mondatot úgy értelmezik mintha azt jelentené, hogy semmi olyan nem történt a múltban, ami most nem történik meg. A második világháború vége óta azonban, amikor az új nemzedék révén egyre több új adat gyűlt össze, kezdtünk rájönni, hogy sok katasztrofális esemény történt a múltban, amelyek közül néhány csak egyszer történhetett meg.”¹⁷⁶

A Science Year (1965) című könyv szintén utalt azokra a gyökeres változásokra, amelyek a föld kérgében végbementek. Ezt olvassuk: „A Déli-sarkvidék hegységeiben feltárt szén és páfránykövületek . . . azt bizonyítják, hogy valamikor ezen a területen meleg éghajlat uralkodott. Nyilvánvaló, hogy az éghajlat itt teljesen megváltozott.” Egy geológus (földtantudós) képe alatt ez a szöveg olvasható: „Viktória-földön egy síkságból magányosan kiemelkedő meredek hegyen áll [a geológus]. Véleménye szerint ezt a hegyképződményt évezredekkel korábban egy hatalmas áradat hozta létre.”¹⁷⁷

Az óriási erejű rohanó vizek és földmozgások hatalmas változásokat idéztek elő a föld színén és a föld éghajlatában, miközben többféle állatot, sőt embert is sok-sok tonna föld alá temettek. Ezért a ma megfigyelhető dolgokat nem lehet mértékadónak tekinteni arra nézve, hogy mi ment végbe a múltban.

Az ingoványos, jeges iszapban lerakódott sok kövület és állati hulla szintén azt igazolja, hogy a nem is nagyon távoli múltban hatalmas méretű katasztrófa következett be — az özönvíz. Ezt a tényt említi meg a The Saturday Evening Post című folyóirat 1960. január 16-i száma, melyben „A megfagyott mamutok rejtélye” címen egy cikk jelent meg. A cikk így szólt:

„Földünk egész szárazföldi részének körülbelül egyhetedét, amely az északi Jeges-tenger körüli sávban terjeszkedik el, állandóan jég és hó borítja. Ennek a területnek nagyobb részét egy métertől háromszáz méterig változó vastagságban olyan réteg fedi, amelynek anyagát szennyes iszapnak nevezik. Ez a réteg különböző anyagokból áll, amelyeket sziklakemény, jéggé fagyott víz tart össze; . . . Az összetétele legnagyobbrészt finom homok vagy durva iszap, de nagy százalékban tartalmaz földet vagy agyagot, sőt gyakran csontok tömegét, olykor egész állatokat is konzerválódásuk vagy felbomlásuk különböző szakaszaiban.

E rétegből kiolvasztott állatok névsora több lapra terjedne . . . A legnagyobb rejtély az, hogy mikor, miért és hogyan következett be a temérdek, teljességgel megszámlálhatatlan, sokféle állat halála, összezúzódása, keveredése és megfagyása ilyen szörnyű körülmények között? . . .

Ezek az állati maradványok nem folyótorkolatoknál, mocsarakban vagy tengeröblökben voltak, hanem szétszórtan, nagy területen . . . De az a legérdekesebb az egészben, hogy sok állat teljesen friss, ép és sértetlen volt; egyesek még most is egyenes testtartásban álltak vagy térdeltek . . .

Ez a kép korábbi gondolkodásmódunk számára szinte elképzelhetetlen. Hatalmas, jól táplált állatok óriási csordái, amelyek nem lettek volna képesek ilyen különlegesen hideg éghajlatot elviselni, békésen legeltek a napsütötte mezőkön, virágzó boglárkákat tépdestek olyan hőmérséklet mellett, amelynél valószínűleg még kabátot sem kellett volna felvennünk. S hirtelen, az erőszaknak minden látható jele nélkül, valamennyien elpusztultak, méghozzá olyan hirtelen, hogy még a szájukban levő falatot sem érkeztek lenyelni, és olyan gyorsan jéggé fagytak, hogy testük minden sejtje tökéletesen ép állapotban megmaradt.”¹⁷⁸

C. H. Hapgood, az antropológus és történészprofesszor a The Saturday Evening Post 1959. január 10-i számában „A változó földkéreg” című cikkében hasonló szörnyű természeti csapásról tárgyal. A cikk így szól:

„Az élet általános pusztulásának egyik korszaka az utolsó jégkorszak végén volt . . . Ezt a jégkorszakot rendkívüli méretű elemi csapás okozta, amely az egyik író szerint 40 000 000 állatot pusztított el csupán Észak-Amerikában  . . . Néhány ezer éven belül az élet egészen más jelleget öltött magára a földön . . . Nyilvánvaló, hogy egykor millió és millió állat nyüzsgött olyan területeken, ahol ma rendkívüli hideg uralkodik . . .

Az utolsó jégkorszakkal kapcsolatban nemrég újabb adatok birtokába kerültünk, amelyek csak növelték jégkorszak titkát . . . A radiokarbon-eljárással felülvizsgálták a tudósok az utolsó jégkorszak végének időpontját, és azt állapították meg, hogy mindössze 10 000 évvel ezelőtt volt, nem pedig 30 000 évvel, mint régebben gondolták . . .

Ez a fölfedezés kétségessé tette Charles Lyell, a tizenkilencedik században élt geológus által kidolgozott rendszer alapelvét. Az ő feltevése szerint a múltban lejátszódott földtani folyamatok mindig a napjainkhoz hasonló módon zajlottak le, például eső, hóesés, erózió [folyóvíz, jég és szél munkája a föld felszínén] vagy üledékes lerakódások formájában. A jégkorszak utolsó részében azonban ezek a folyamatok felgyorsultak. Olyan tényezőnek kellett tehát közreműködnie, amely ma már nem működik . . .

Egy másik kormeghatározás, az ún. ioniummódszer újabb meglepetést keltett. Amikor e módszerrel az antarktiszi Ross-tenger fenekéről vett üledékmintát megvizsgálták, kiderült, hogy az eltelt néhány millió év alatt az Antarktisz többször volt jégmentes. Amikor az üledékpróba korát megállapították, kiderült, hogy a Ross-tenger legutóbbi jégkorszaka csupán 6000 évvel ezelőtt kezdődött.”¹⁷⁹

A tudomány tehát olyan tényeket tár fel, amelyek szerint a Bibliának az a tanítása, hogy voltak olyan rendkívüli méretű elemi csapások, amelyek a föld éghajlatát és felületét is megváltoztatták, az igazságon alapszik. Az egyik ilyen elemi csapás a több mint 4000 évvel ezelőtt végbement világméretű özönvíz volt, amely számtalan élő teremtményt elpusztított, és jeges iszappal, homokkal, földdel temette be őket.

A LEGRÉGIBB TÖRTÉNELMI FORRÁSOK

Általában úgy gondolják, hogy amikor az evolucionisták arról beszélnek, hogy már több százezer éve él ember a földön, és elutasítják a Biblia által közölt rövidebb időszakot, ennek helyességét bizonyítékokkal tudják igazolni. Még W. F. Libby, a Nobel-díjas atomtudós, a radiokarbon-kormeghatározás úttörője is ezt feltételezte. Figyeljük meg nyilatkozatát a Science című folyóirat 1961. március 3-i számában:

„A kormeghatározó eljárás fejlesztése terén a kutatás két szakaszból állt: először megvizsgáltuk a történelmi korokból származó leleteket, azután a történelem előtti korból való minták korát. Arnold [az egyik munkatárs] és én akkor éltük át első nagy meglepetésünket, amikor megállapítottuk, hogy a történelem csak 5000 évre nyúlik vissza a múltba. Az ember sokszor olvashatta, hogy ez vagy az a kultúra vagy régészeti lelőhely 20 000 éves. Meglehetősen váratlanul megtanultuk, hogy ezeket a számokat és ezeket a korokat nem ismerik pontosan, s a legrégebbi történelmi dátum, amit valamelyes biztonsággal sikerült megállapítani, az egyiptomi első dinasztia [uralkodóház] körülbelüli időpontja volt.”¹⁸⁰

Azt a tényt ismételten elismerték, hogy a történelmi források nem idősebbek 6000 évnél, vagyis annál az időnél, amit a Biblia erre megad. A The World Book Encyclopediában ezt olvassuk: „Az emberi történelem rendelkezésünkre álló legrégibb feljegyzései csupán 5000 évre nyúlnak vissza.”¹⁸¹ Az Amerikai Encyclopedia ezt mondja: „Az ember társadalmi fejlődése nem igényel több időt tízezer évnél. És ennek legnagyobb része az utolsó 6000 év folyamán ment végbe.”¹⁸² A Biology for Today című könyv a fémek koráról ezt mondja: „Ez a korszak körülbelül 5000 évvel ezelőtt kezdődött és még a mai napig is tart.”¹⁸³ A Review Text in Biology című könyvben ezt olvassuk: „Az írás feltehetően 6000 éves. Ez nyitotta meg az ember történelmi korát. A 6000 évvel ezelőtti időt történelem előtti korszak néven ismerjük.”¹⁸⁴ A Man: His First Million Years (Ember: az ő első millió éve) című könyvből idézzük: „A legrégibb írott nyelv, a sumér ékírás, körülbelül az i. e. 3500 évre nyúlik vissza.”¹⁸⁵

Ezek azok a tények, melyeket az emberek kikutattak. Figyeljük meg azonban, hogy az evolucionisták hogyan fűzik hozzá ezekhez a tényekhez a saját elméleteiket, elképzeléseiket. A. M. Winchester Biology and Its Relation to Mankind (Biológia és az emberi nem viszonya) című könyvében (1964) ez áll: „Általános tévedés azt gondolni, hogy az ember csak azóta él, mióta történelméről írásos feljegyzése van. A történelmi beszámolók csak i. e. 3000 évre mennek vissza, ez azonban csak egy piciny töredéke annak az időnek, amióta ember él a földön.”¹⁸⁶ A. Montagu Man: His First Million Years című könyvében (1957) találjuk: „Az írásos történelem nem több 6000 évesnél, jóllehet az emberek földön való megjelenésük óta alakítják történelmüket, ez az idő pedig a feltevések szerint körülbelül 1 000 000 év.”¹⁸⁷ L. Eisman és C. Tanzer: Biology and Human Progress (Biológia és az emberi haladás) című könyvében (1958) ezt olvashatjuk: „Az ember az utolsó 6000 év alatt gyorsabban haladt előre, mint az előtte való 1 000 000 vagy még több éves történelem előtti létezése idején.”¹⁸⁸

Érdemes megfigyelnünk, miért nevezik ezt az elmúlt 6000 évet az emberiség „történelmi” korának. Ebben az időszakban már biztosan élt ember a földön. A tudománynak tények állnak rendelkezésére ennek bebizonyítására: írott feljegyzések, okiratok, városok, emlékművek, feliratok és más műtermékek. De ez előtt az idő előtt az ember létezésének semmilyen nyomát nem hagyta hátra. Azért nevezik azt az időt „történelem előttinek”. Az a nézet azonban, hogy az embernek volt „történelem előtti kora”, csupán feltevés, üres spekuláció. Egyszerű elmélet, amely egy másik elméletet, az evolúciót hivatott támogatni.

Az olyan leletek, amelyekről a New Discoveries in Babylonia About Genesis (Új felfedezések Babilonban a Genezisről) című könyvben olvashatunk, azt mutatják, hogy az ember aránylag rövid idő óta él a földön, de gyors fejlődőképességgel rendelkezett. A szerző, P. J. Wiseman azt mondta:

„A röviddel ezelőtti ásatások nem kevésbé meglepő tényt tártak fel, minthogy a civilizációk hirtelen jelentek meg a világon. Ez a felfedezés pontosan ellenkezője annak, amit vártunk. Arra számítottunk, hogy minél régebbi a korszak, annál kezdetlegesebb civilizációra fognak bukkanni az ásógépek, míg végül eljutnak oda, ahol a civilizáció nyomai megszűnnek, és megjelenik a kezdetleges állapotú primitív ember. De sem Babilonban, sem Egyiptomban az emberiség legrégebbinek ismert települései helyén vagy országaiban ezt nem találtuk.”¹⁸⁹

De vajon nem az evolúciót bizonyítja a különböző történelmi koroknak az az állandó jellemzője, hogy az új nemzedék mindig hozzáadott valamit az előző nemzedék tudásához? Nem, különösen, ha az „evolúció” szót egy fajnak másik fajjá való átalakulása értelemben használjuk. Az egykori babiloniak, egyiptomiak, görögök születésüknél fogva már több ezer évvel ezelőtt pontosan olyan értelmesek voltak, mint a mai nemzedékünk. Csupán a felhalmozott ismeretek hatalmas tárháza hiányzott náluk, amelyre mi már támaszkodhatunk. A mások tudására való építés azonban nem szerves fejlődés. Egyszerűen előrehaladás, melyre a képesség már kezdettől fogva, a teremtés óta megvolt az emberben.

A Science World című folyóirat 1961. február 1-i számában a következő fejtegetéseket olvashatjuk erről:

„Az ember az általánosan elterjedt közfelfogással ellentétben már régen megszűnt továbbfejlődni. A mai ember, a mi emberi lényünk nem különbözik lényegesen attól az emberi lénytől, aki 100 000 évvel ezelőtt élt.

Az ember történelmének ebben az egész korszakában, amely azóta eltelt, a mi fajunk semmit vagy csak nagyon keveset változott. Az a hatalmas különbség, ami mégis fennáll az egykori kőszerszámkészítő és újkori örököse között, egyszerűen a civilizáció műve — a kultúráé, amely a társadalmi hagyományok által gyűlt össze és jutott az új nemzedékek birtokába.

Ha valamilyen csoda folytán lehetséges lenne áthozni egy újszülöttet abból a távoli korból a mi időnkbe, és felnevelni úgy, mint a mi gyermekeinket, pontosan ugyanolyan embert kapnánk, amilyenek mi vagyunk.”¹⁹⁰

A The Encyclopedia Americana azt mondja erről: „Amit általánosságban az ember fejlődésének tekintenek, legnagyobbrészt nem biológiai, hanem társadalmi fejlődés . . . Az ember társadalmi fejlődésének szinte köze sincs a biológiai fejlőléshez.”¹⁹¹

A New York Times egy iraki felfedezésről szóló cikkében bemutatta, hogy már a régi idők emberei is nagy agyi befogadóképességgel rendelkeztek:

„A kis sumér megyei székhely, Shadippur tanulóifjúsága i. e. 2000 körül olyan tankönyvvel rendelkezett, amelyben ezerhétszáz évvel Euklidész előtt megtalálható az euklidészi jellegzetes háromszögprobléma megoldása . . .

Shadippurban a tanulóifjúság agyagtáblára írt ,tankönyvei’ az akkori idők tudományos ismereteit tartalmazták enciklopédikus elrendezésben. Ez a körülmény szükségessé teszi, hogy szigorúan felülvizsgáljuk a tudomány fejlődésének történetét, s ezen belül az emberi gondolkodás fejlődésének történetét is . . .

Ez a lelet azt mutatja, hogy a matematika i. e. 2000 körül már olyan magas fejlettségi fokon állt, amilyenre gondolni sem mert volna egyetlen régész vagy történész sem.”¹⁹²

Ez pontosan összhangban van a bibliai beszámolóval. Ennek segítségével azt is meg tudjuk érteni, hogy miért tud egy mai bennszülött, aki majdnem „történelem előtti” körülmények között él, egy nemzedéken belül olyan műveltségre szert tenni, hogy képes legyen betölteni helyét a mi bonyolult emberi társadalmunkban. Agyának befogadóképessége semmivel sem kevesebb a mienknél, csupán a felhalmozott tudása kevesebb. Ha biztosítjuk számára a művelődés lehetőségét, éppen úgy képes előrehaladni, mint más ember. Így volt ez mindig, már az ember teremtése, tehát közel 6000 év óta.

ELKORCSOSULÁS

Amint a kezdettől fogva nagy agyi befogadó képességgel rendelkező ember terjeszkedni kezdett a földön, különböző kultúrákat hozott létre. Ezek között voltak fejlettebb és kevésbé fejlett kultúrák. Ez a különbség nem az evolúciónak, hanem inkább a földrajzi fekvésnek és a nyelvek megváltozásának tulajdonítható (1Mózes 11:8, 9). Az a tény, hogy egyes kultúrák a „kőkorszak” szintjére süllyedtek le, mint azt a mai új-guineai vagy ausztráliai bennszülötteknél tapasztaljuk, egyszerűen azt bizonyítja, hogy az ember előrehaladása nem automatikus, hanem lehet fordított is. Különösen megértjük ezt, ha megfontoljuk a Bibliának azt a kijelentését, hogy Isten az embert tökéletes elmével és testtel alkotta meg, de az Isten elleni lázadás következtében kezdett hanyatlani. — 1Mózes 3:19; Róma 5:12.

A tudomány kezdi lassan elismerni, hogy a mai „primitív” népek nincsenek az evolúció kezdeti szakaszán. Az 1966-os Science Year című könyv az embertan kutatóinak egyik értekezletéről szóló beszámolójában azt mondja:

„A legtöbb résztvevő egyetértett abban, hogy a mai világ sok úgynevezett ,kezdetleges’ népe nem is annyira kezdetleges. Azt a gondolatot nyilvánították ki, hogy Afrika, Közép-India, Dél-Amerika és a Csendes-óceán nyugati részén fekvő szigetek bizonyos vadásznépei nem a „kőkorszak” itt maradt emlékei, mint korábban gondolták, hanem magasabb fejlettségű társadalmak ,roncsai’, akiket különböző körülmények arra kényszerítettek, hogy sokkal egyszerűbb, kevésbé kultúrált módon éljenek.”¹⁹³

Ugyanazt figyelték meg a nyelvekkel kapcsolatban is. A Biblia szerint az egykor tökéletes ember hanyatlása nyelvezetén is megmutatkozott. A Science News Letter 1955. szeptember 3-i számában a következő magyarázatot olvassuk erről a pontról:

„Nincsenek primitív nyelvek, jelenti ki dr. Mason, az amerikai nyelvek szakértője. Az a nézet, hogy a ,vadak’ beszéd helyett morgássorozatokat hallatnak és a civilizáció sok fogalmát képtelenek kifejezni, teljesen téves . . .

,Sok írni nem tudó nép nyelve lényegesen bonyolultabb, mint az újkori európai nyelvek’, mondja dr. Mason . . .

Dr. Mason megállapította, hogy a nyelv fejlődése pontosan ellenkező irányba ment végbe, mint a biológiai fejlődés. A nyelvek bonyolult formából alakultak át egyszerűbbekké.”¹⁹⁴

Ugyanezt a gondolatot fejezi ki Ashley Montagu evolucionista tudós a Man: His First Million Years (Ember: az ő első millió éve) című könyvében:

„Sok ,kezdetleges’ nyelv . . . gyakran sokkal bonyolultabb és kifejezőbb, mint az úgynevezett magasabb kultúrájú népek nyelve.”¹⁹⁵

Ezekből a tényekből azt a következtetést kell levonnunk, hogy az úgynevezett „történelem előtti” ember, ha egyáltalán Homo sapiens volt, egyszerűen az emberi nem sarjának tekinthető, és kortársakként éltek hozzánk hasonlító emberekkel. Ezek az oldalágak néprajzilag és földrajzilag elkülönültek, leváltak az emberiség fő törzséről. Kevés haladást értek el vagy egyáltalán nem is haladtak előre, sőt, visszafejlődtek, és végül kihaltak. Erről az 1966-os Encyclopœdia Britannica azt írja:

„Az ősembertani felfedezések kezdetén a H. neanderthalensis [neandervölgyi ember] képviselte az általános feltevés szerint azt az ősi típust, amelyből a H. sapiens származott . . . De sok újabb lelet tisztázta, hogy ezek a nyilvánvaló kezdetleges vonások másodlagosak, egy régebbi típus visszafejődésének a következményei, amelyet a H. sapienstől nem lehetett pontosan elkülöníteni . . . A Homo különleges neandervölgyi típusát, úgy látszik, megelőzte egy még általánosabb típus. A jellegzetes típus agya meglepően nagy volt, mert az átlagos agytérfogata valójában meghaladta a ma élő emberfajokét.”¹⁹⁶

Egyre nyilvánvalóbb, hogy az ember nem tudja leküzdeni az Ádám lázadását követő elkorcsosulásnak minden utódján megmutatkozó hatásait. A New York Times 1966. októberi számában az egyik cikk „Orvostudomány: Az öregedés titka” cím alatt ezt mondja:

„Pillanatnyilag alábbhagytak az élettartam meghosszabbítására irányuló erőfeszítések . . . Általában egyetértenek abban, hogy az öregedési folyamatban nem egyetlen tényező működik közre . . . A rák, a szívbetegségek és az ehhez hasonlók leküzdése nem vezet az élettartam jelentős meghosszabbodásához. Túl sok az emberi alkatunkba beépült gyengeség, semhogy leküzdhetnénk azokat.”¹⁹⁷

Az evolucionista Rostand hasonlóképpen nyilatkozott: „Ha csak az embereknél előforduló öröklési változatok tényeit vesszük is figyelembe, akkor is inkább attól kell tartania az emberiségnek, hogy hanyatlani, mintsem fejlődni fog.”¹⁹⁸

Minden tény, amit a tudomány kiderített, a bibliai beszámolót igazolja az ember hanyatlásával kapcsolatban. A Biblia szerint Isten az embert tökéletesnek teremtette meg, de Alkotója elleni lázadása következtében az ember hanyatlani kezdett. Bűne következtében az elmúlt közel 6000 év alatt erkölcsileg és fizikailag is mind mélyebbre süllyedt. Hogy milyen mélyre süllyedt az ember, kitűnik a mai társadalom erkölcsi züllöttségéből. És az állapotok nem javulnak, hanem rosszabbodnak.

[Kép a 104. oldalon]

Hatalmas mennyiségű rohanó vizek és erős földmozgások számtalan élő pusztulását okozták. Néhányan a jeges, sáros földbe fagytak és több ezer éven át konzerváltan fennmaradtak

[Kép a 106. oldalon]

Ez a mamut, amelyet a Szibériában végzett ásatások tártak fel, ülő helyzetben fagyott bele több ezer évvel ezelőtt a jeges sárba. A szájában és a gyomrában zöld növényeket találtak; még a húsa is fogyasztható volt, amikor kiolvasztották

[Kép a 109. oldalon]

Ékírásos levél; elülső borítólapja letörött. Egyetlen írásos feljegyzés sem régebbi a Bibliában megadott ember születésénél

[Kép a 113. oldalon]

Minden emberi faj az első férfitól és asszonytól származik. Egyesek magasabb kultúrát hoztak létre, mivel a felhalmozott ismeretre tudtak építeni. Egyesek egy ideig előrehaladtak, majd visszaestek. Ismét mások idővel kipusztultak