Miért oly gyakori az öngyilkosság?

BÉLA apja világéletében sikeres üzletember volt. Életének egy korábbi szakaszában megszakadt a Béla anyjával kötött házassága és utána egy fiatalabb nőt vett feleségül. Gyermekei iránt viszont változatlan érdeklődést tanúsított, s egy időben megpróbálta őket az üzleti életbe is bevonni. Ötvenéves korában azonban élete drámai fordulatot vett: egyik üzleti vállalkozása rosszul végződött, és hirtelen nagy adósságba keveredett. Néhány napra befeküdt a kórházba, de az okát senkinek sem mondta meg. Majd fiatal felesége is elhagyta. És ekkor öngyilkosságot követett el.

Béla ilyen megjegyzést fűzött az esethez: „Bárcsak többet tudtam volna tenni az érdekében. Sajnos, e késői korban túl nagy feladatnak látszott számára anyagilag újra kezdeni az életet és talpra állni. Amikor arra gondolt, hogy öregszik, magára maradt, és most bajok között kellene kezdenie az életet, semmi biztatót nem látott maga előtt.”

Sajnos, napjainkban nem egyedülálló az ő tragédiája. A statisztikai adatok szerint csupán az Egyesült Államokban 27 294 férfi, nő és gyermek dobja el magától önként az életet. Ezenkívül minden sikeresen végrehajtott öngyilkosságra legalább tíz nem sikeres öngyilkossági kísérlet esik.

Mindezek ellenére még a legnyomasztóbb körülmények között is kemény küzdelmet folytatnak az emberek a halál ellen. Gyötrő betegségben szenvedők, hosszú börtönbüntetésüket töltő rabok, és teljes nincstelenségben élő emberek mind-mind életük fennmaradásán fáradoznak. Mi az oka mégis annak, hogy egyesek, akik fizikailag nincsenek ilyen rossz helyzetben, megpróbálnak életüknek véget vetni?

A kérdés megválaszolása még nehezebb azokban az országokban, ahol az emberek állítólag keresztényekként élnek. A Biblia tanítása szerint az élet szent, Isten értékes adománya (Zsoltárok 36:9 [36:10, Károli]). A halál viszont ellenség, és Jehova Isten nagy erőfeszítések és áldozatok árán nyitotta meg előttünk az utat az örök élet elnyerésére (János 3:16). Ennek ellenére az úgynevezett keresztény országokban egyre több ember követ el öngyilkosságot vagy tesz kísérletet az öngyilkosságra. Miért? Milyen kényszerhatások bírnak valakit arra, hogy terhesnek érezze az életet, ami mindannyiunk legértékesebb tulajdona, és miért akarja azt eldobni?

Halálos érzelmi hatások

„Kétségbeesés . . . reménytelenség . . . lelki sérülés . . . Egy pillanatra minden átcsapott a fejem felett.” Így írja le egy nő azt az okot, ami öngyilkossági kísérletre késztette, és ami a pillanat hatása alatt töméntelen gyógyszer beszedésére indította. Az öngyilkossági esetekkel foglalkozó szakorvos ezzel a megjegyzéssel egészíti ki: „Gyakran azt érzik, hogy fölöslegesek, semmit érők, reménytelenek. Előfordul az is, hogy valakiben erős bűntudat él.”

Sok esetben az embereket olyan negatív, rossz érzelmi hatások űznek az öngyilkosságba, amik felett nem tudnak úrrá lenni. Az öngyilkosság leggyakoribb oka a teljes kilátástalanság, reményvesztés. A leendő öngyilkosságot nem lehet előre látni. Nincs olyan fix pont, amiből következtetni lehetne, hogy most az illető öngyilkos lesz.

Mi okozza a reménytelenséget az embereknél? Sok embernél kétségtelenül a körülmények játszanak főszerepet, mint pl. Béla apjánál is. A lakosságnak van egy rétege, amely különösen sebezhetőnek látszik e tekintetben, és ezek az öregek. Dr. Nathan S. Kline, a depressziós betegségek specialistája így nyilatkozik: „Az öregkorral együttjár a magányosság érzése, s ahogy az öregkor előrehalad, ezzel arányosan emelkedik az öngyilkosok száma.” (Nathan S. Kline: From Sad to Glad) De szerepet játszhatnak az öngyilkosságnál más okok is.

Reménytelenség, bűntudat és depresszió

Például a bűntudat is olyan érzelmi állapot, amit nehezen lehet elviselni. Ha valaki súlyos bűnt követett el, lelkiismerete súlyosan bánthatja, különösen, ha cselekedete valaki másnak kárt is okozott. Izrael egykori nemzetének királya, Dávid leírja, milyen hatással volt rá bűntudata: „Nincs béke csontjaimban vétkem miatt. Mert bűneim átcsaptak fejem felett, súlyos teherként nehezednek rám” (Zsoltárok 38:3, 4 [38:4, 5, Károli]).

A rossz lelkiismerettel párosuló bűntudat sokakban azt az érzést kelti, hogy nincs semmi reményük, s így amellett döntenek, hogy eldobják életüket. Egy fiatalember például paráznaságot követett el, és agyonlőtte magát. Hátrahagyott levelében azzal indokolta tettét, hogy nem akart több gyalázatot hozni másokra.

Egyesek amiatt érzik reményvesztettnek magukat, mivel érzelmileg károsodtak. Állandóan egy rossz tapasztalat hatása alatt vannak, amelytől egy pillanatra sem tudnak megszabadulni. Példa erre az a fiatalasszony, aki lánykorában apjával vérfertőző viszonyt folytatott. Jóllehet azóta már érett asszony lett, de az apjával folytatott bűnös kapcsolata miatt érzett bűntudata és a saját maga miatt érzett megvetése annyira erősen élt benne, hogy öngyilkosságot kísérelt meg.

Mások esetleg azért érzik magukat reménytelennek, mert mély depresszióban szenvednek, és nem tudják elhinni, hogy kilábalhatnak betegségükből. Azok, akik még nem éltek át ilyen súlyos depressziót, el sem tudják képzelni, milyen önpusztító betegség ez. Itt nem egyszerű „hullámvölgyről” van szó. Ilyen hullámvölgybe olykor valamennyien belekerülhetünk. Ez a mély depresszió állandóan ott lebeg a beteg feje felett, mindegy hogy mit tesz, és hová megy. Szinte nem látszik kimenekvés belőle.

Az ilyen depresszióban szenvedő betegek gyakran gondolnak öngyilkosságra. Az egyik nő, aki ilyen önpusztító depresszióban szenvedett, elmondta, hogy időnként igencsak kellett vigyáznia magára. Jóllehet csak fürödni ment, de mindjárt ilyen csábító gondolat merült fel benne: „Oly egyszerű lenne fejedet a víz alá dugnod, és máris vége lenne mindennek.” Vagy például ment az úton, látott magával szembejönni egy autót, és mindjárt arra gondolt: „Ó, de könnyű lenne elébe vetnem magamat!”

A depresszióban szenvedő emberekben is lehet erős bűntudat. Miért? Egy mély depressziós keresztény asszony azért érzett bűntudatot, mert nem törődött családjával, amikor még élt családja, és folyton az járt az eszében, hogy megakadályozta őket abban, amit tenni szerettek volna. És még azt is érezte, hogy Isten biztosan megvonta tőle szellemét, mivel nem volt sem öröme, sem lelki békéje (Filippi 4:7; Galata 5:22). Csak a legnagyobb erőfeszítés árán tudott Jehova Istenről beszélni is. Persze másoknak is voltak ilyen tapasztalataik, s egyesek még azt gondolták, hogy megbocsáthatatlan bűnt követtek el.

Talán nem nehéz megértenünk, hogy ilyen kellemetlen érzések birtokában levő emberek joggal kérdik, érdemes-e folytatni az életet. De az elmondottakon kívül egyéb okok is lehetnek, amik valakit az öngyilkosságba kergetnek.

Öngyilkosságok más okokból

Egyes pszichológusok szerint az emberek azért is öngyilkossághoz folyamodnak, mert így akarják felhívni magukra a figyelmet. A készülő öngyilkosság mintegy segítségért való vészkiáltás. Az is lehet, hogy valaki büntetésnek szánja öngyilkosságát — úgy gondolkozva, mint az a kisgyermek, aki így fejezi ki magát: „Akkor majd sírni fogtok, ha már nem leszek!”

Olykor az is megesik, hogy az öngyilkos ezzel próbálja a környezetében levőket befolyásolni. Példa erre az a lány, akit a fiúja készül elhagyni, és ő egy látszatöngyilkosságot követ el abban a reményben, hogy így visszakényszerítheti a fiút magához. Vagy egy idős szülő esetleg azért folyamodik öngyilkossághoz, hogy ezzel próbálja rákényszeríteni felnőtt gyermekeit arra, hogy többet törődjenek és foglalkozzanak vele.

Ezek a példák mind valamiféle pressziót takarnak. A helyzetet esetleg az bonyolíthatja, ha a szenvedő fél magába zárja problémáját. A külvilág szemében nyugodtnak látszik, belül viszont feszíti a belső nyugtalanság. Ha valaki ilyen feszültségben él, elegendő egy egész jelentéktelen dolog vagy eset, és az illető máris öngyilkosságba menekül.

Férfiak esetében akkor szokott öngyilkosság előfordulni, ha elveszítik állásukat. Egy tizenéves is követhet el öngyilkosságot, ha bizonyítványa elkeserítően rossz, vagy ha elpusztul egy kedvenc állata, vagy ha elveszíti legjobb pajtását vagy barátnőjét, vagy ha megtudja, hogy kedvenc tanárát áthelyezték máshová. Ilyen dolgok valójában nem igazi okok az öngyilkosságra, de lehet, hogy ez pont az utolsó „szalmaszál” volt, vagy az utolsó csepp a pohárba a felgyülemlő sok-sok rossz mellett.

Egy asszony, amikor tizenéves kislánya öngyilkosságot kísérelt meg, teljesen fel volt háborodva a történtek miatt. Csak később tudta meg, hogy tizenéves kislányát mennyi belső feszültség szorongatta. Ezt mondja: „Most tudom csak, mennyi nyugtalanságon mehetett keresztül. Túl sok volt mindez, hogy elviselhesse, és én túlságosan el voltam foglalva mások bajaival. Most megpróbálom jobban megismerni, többet beszélgetni és szorosabb kapcsolatba kerülni vele. És ez hatásosnak bizonyult. Lányom most tud nevetni, tréfálkozik velem, mint régebben, amikor még nem tett kísérletet az öngyilkosságra.

Kiút

Egy öngyilkosság sohasem lehet indokolt. De az érzelmileg károsult emberek olykor kísértést éreznek arra, hogy így vessenek gyorsan véget minden szenvedésüknek. Jehova azonban, aki Szavában azt mondja, hogy az élet szent, segítséget nyújt azoknak, akik ilyen feszültségben élnek. A Biblia ezt ígéri: „[Isten] nem hagy benneteket feljebb kísérteni, mint ahogy elviselhetnétek.” Az Írás beszél az „ártalmas dolgok” csábításáról, mint például a bálványimádásról és az erkölcstelenségről (1Korinthus 10:6, 13). De semmi sem olyan káros, mint az öngyilkosság. De még azok számára is van kiút, akik ilyen kísértésbe kerülnek. Jehova segítséget ad mind Szaván, mind a keresztény gyülekezetén keresztül.

[Kiemelt rész az 5. oldalon]

Követett-e el már valaki öngyilkosságot?

Ha igen, akkor az életben maradott személyeknek sok támogatásra van szükségük. Valószínűleg zavartnak, bűnösnek érzik magukat, és folyton azt kérdezik, mit tehettek volna, hogy a tragédia ne következzék be. Azt kell velük megértetni, hogy valószínűleg semmit sem tehettek volna, ha már az áldozat eltökélte magában az öngyilkosságot, és lépéseket is tett, hogy véget vet életének.

Hasonlóképpen teljesen értelmetlen azon töprengeni, mi lesz az elbírálása az öngyilkosnak. Csak Jehova és kinevezett Bírája, Jézus Krisztus tudja megmondani, mi van valakinek a szívében, aki kioltotta az életét. Egy teendő van ilyenkor: a tragédiát el kell felejtenünk és rá kell bíznunk a halott sorsát Jehovára, a „gyengéd könyörületesség Atyjára és a minden vigasztalás Istenére” (2Korinthus 1:3).