Karácsony — Sokan úgy látják: Örömteli alkalom és nem veszély
„VAN valami varázslatosság a karácsony szóban” — írta a fiatal Charles Dickens. „A kicsinyes féltékenykedések és veszekedések ilyenkor feledésbe . . .Bárcsak mindig karácsony lenne egész éven át!” Dickens — úgy látszik — a karácsonyt nagyon nagy örömteli alkalomnak tartotta, és erről az érzéséről tanúskodik a Karácsonyi ének című novellája is, amelyet milliók olvastak és olvasnak.
Családi körökben szentestén még ma is felolvasnak ebből a novellából részleteket. (Az Egyesült Államok volt elnöke, Franklin Roosevelt is hódolt e szokásnak.) Amikor Charles Dickens meghalt, egy fiatal ezt kérdezte: „Dickens csakugyan meghalt? Ezzel hát vége a Télapónak is?” A Télapónak vagy a Mikulásnak nem lett vége, még mindig él a gyermekek szívében és elméjében.
A gyermekeken kívül, mások is örömteli alkalomnak és nem veszélynek tekintik a karácsonyt. Egy tekintélyes ausztrál férfit nagyon meghatott 1937 karácsonyán egy nyitott ablakon át látott jelenet: Halkan szólt a rádió, és egy idős hölgy gyertyával a kezében ott ült és hallgatta a karácsonyi énekeket.
Ez a férfi a következő évben karácsonykor egy szabadtéri nagy ünnepséget rendezett sok részvevővel, „Karácsonyi énekek gyertyafénynél” elnevezéssel. Az ünnepség, harmonikusan illeszkedett az ausztráliai nyári esték hangulatába, és népszerűsége hamarosan elterjedt. Ma az egész országban mindenütt összegyűlnek az emberek, égő gyertyával a kezükben, és karácsonyi énekeket énekelnek.
Assisi (szent) Ferenc volt a karácsony megünneplésének igazi bajnoka. 1224-ben karácsonyi istentiszteletet vezetett be sok városlakó örömére, igazi jászol mellett, élő szarvasmarha és szamár jelenlétében. A kedvenc betlehemi játék hamarosan elterjedt, és karácsonykor még ma is megtalálható sok katolikus családban és templomban. A római Santa Maria d’Aracoeli templomban is megrendezik a betlehemi jászol-jelenetet: Ott fekszik a kisded, akit arannyal és ékszerekkel ékesítenek. A mamák gyermekeiket karácsonykor elhozzák ide, hogy tisztelettel hódoljanak „e szent kisded előtt”. Az ábrázolt jelenet mellett látható egy halom levél a világ legkülönbözőbb részeiről, amelyben segítségért és csodákért folyamodnak hozzá.
Angliában a karácsonyfa elterjesztésében a német származású Albert hercegnek és feleségének, Viktória királynőnek volt nagy érdeme, mert elsőként ők állítottak fel karácsonyfát a karácsony megünneplésére. A britek között hamarosan nagy népszerűségre tett szert a német Weihnachtsbaum. Később, két anglikán lelkész javasolta, állítsanak fel karácsonyfát a szent Pál székesegyházban (Londonban), és mellé egy betlehemi jászolt. Ez azonban ellenállásba ütközött, úgy, hogy V. György királyt kérték fel, hogy ajándékozzon a székesegyház számára két fát, amit ő meg is tett.
Azóta a betlehemi jászol és a karácsonyfa elmaradhatatlan kelléke a decemberi születésnapi jelenetnek, és a többi protestáns egyház is átvette ezeket a szimbólumokat.
A karácsonyi szokások országonként változnak, de a karácsonynak, amelyet a díszes kivilágítások és örökzöldek, a jászol-jelenetek és karácsonyi énekek; a karácsonyi ünneplések és ajándékozások kísérnek, megmaradt az ellenállhatatlan varázsa sokak számára. „Akad-e olyan gyermek, aki az év legszebb napjának ne a karácsonyt tartaná?” — kérdezte Pimlott történész. De ha ennyire nagy öröm a karácsony sok ember számára, miért mondjuk azt, hogy ’veszély’ is van mögötte? Nos, a karácsony igazi eredete nem megnyugtató, és ennek hatásai károsak lehetnek. Milyen értelemben?