Ki vezeti el az emberiséget a békéhez?
AZ A TÉNY, hogy az emberek képtelenek megvalósítani a békét vajon azt jelenti, hogy sohase látjuk meg azt? Nem. Ahogyan Sátán, aki erősebb nálunk, a legnagyobb akadály a béke megvalósítása előtt itt a földön; ugyanúgy van Valaki, aki még a Sátánnál is erősebb és aki végül is elvezeti az emberiséget a békéhez. A Biblia, amely beszél nekünk Sátánról, erről a más Valakiről is beszél. Ezt mondja: „A fejedelmi uralom az ő vállán lesz. És így fogják nevezni: Csodás Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Béke Fejedelme” (Ésaiás 9:6, 7). Vajon ki ez a Béke Fejedelme? Nem más, mint Jézus Krisztus és azért képes elhozni a békét, mert sokkal alkalmasabb arra, mint mi. De hát milyen módon?
Sokkal alkalmasabb rá, mint az ember
Egyrészt Jézus nem halandó, nincs alávetve a halálnak. Igaz, emberként élt és áldozati halált halt. De azután halhatatlan égi életre támadt fel, és ebben az állapotában lett a Béke Fejedelme. Ezért mondja róla prófécia: „Az ő királyságának nem lesz vége” (Lukács 1:32, 33). A keleti császártól, Asokától eltérően, Jézus örökké él, hogy biztosítsa: művét semmilyen alacsonyabb rendű utód nem fogja tönkretenni.
Azonkívül Jézust semmilyen bűn nem szennyezi be. Uralma isteni bölcsességen és helyes alapelveken nyugszik. Ésaiás próféta bejelentette: „Jehova szelleme nyugszik meg rajta, a bölcsesség és az értelem szelleme, a tanács és a hatalom szelleme, a tudásnak és Jehova félelmének szelleme . . . Nem ítélkezik csupán szemeinek látása szerint, sem nem fedd egyszerűen a füleivel hallott dolgok szerint. És igazságossággal kell megítélnie az alacsony sorsúakat” (Ésaiás 11:2–4). A korábbi korokban élt európaiaktól eltérően, Jézus nem úgy őrzi meg a honi békét, hogy idegen országokban vívjon háborúkat. Az ő uralma alatt egyetemes lesz a béke.
Továbbá Jézusnak hatalma is van ahhoz, hogy békét teremtsen. A prófécia ezt mondja: „Jehova szelleme . . . a tanács és a hatalom szelleme” van őrajta. Ez a szellem volt a világegyetem megteremtése mögött, valamint a Bibliában leírt igazságosság összes hatalmas tette mögött. Még Sátánnak, a hatalmas ellenségnek sincs olyan fegyvere, amellyel sikeresen szállhatna szembe Isten szellemének erejével.
Lépések a béke felé
Hogyan vezeti el Jézus az emberiséget a békéhez? Talán meglepődsz, ha megtudod, hogy már el is kezdte ezt. A Jelenések prófétai könyvében láthatjuk Jézust, amint királyi hatalmat kap Istentől az égi Királyságban (Jelenések 11:15). Ha közelebbről megvizsgáljuk a bibliai próféciákat és összevetjük azokat évszázadunk eseményeivel, látjuk, hogy Jézus királykénti trónra emelése az égben 1914-ben ment végbe (Máté 24:3–42). Ez egyik fontos lépés volt afelé, hogy béke legyen a földön.
De ha ez valóban így van, miért tört ki 1914-ben az első világháború? És miért kellett a mi évszázadunknak kegyetlenebb háborúkat átélnie, mint a történelem bármely más időszakának háborúi? Nos azért, mert az égi Király legelső tette az volt, hogy örök időkre száműzze Sátánt az egekből és levesse őt a föld szomszédságába. S vajon mivel járt ez? A prófécia elmondja: „Jaj a földnek és a tengernek, mert az Ördög lejött hozzátok, nagy haraggal, tudva, hogy rövid ideje van” (Jelenések 12:7–12). Évszázadunk nagy háborúi kapcsolatban vannak Sátán haragjával. De figyeljük meg: Sátán azért haragszik, mert „kevés ideje van”. A krízis hamar véget ér!
De még mielőtt véget érne, a Béke Fejedelme további lényeges előkészületet tesz a békére. Az emberiségnek először is meg kell ismernie Isten azon szándékát, hogy Krisztus által elhozza a békét. Ennek megfelelően, Jézus megjövendölte, hogy a mi időnkben „a királyságnak ezt a jó hírét prédikálják az egész lakott földön tanúskodás végett minden nemzetnek” (Máté 24:14). E prófécia beteljesedéseként Jehova Tanúi ma a föld minden sarkán prédikálják a jó hírt.
Azután, a helyes szívállapotú egyéneket a béke útjára kell oktatni. A Biblia ezt ígéri: „Minden fiadat Jehova tanítja majd, és bőséges lesz fiaid békéje” (Ésaiás 54:13). Több millió helyes szívállapotú egyén részesül jelenleg is ilyen oktatásban.
A következő lépés
Most már csaknem itt az ideje egy másik döntő lépésnek, a béke megvalósításának folyamatában. Vajon melyik ez a lépés? Az, amit névről ugyan sokan ismernek, igazi célját azonban kevesen tudják. A Biblia így nevezi: „a mindenható Isten nagy napjának háborúja” vagy Armageddon (Jelenések 16:14, 16). Sokan azt gondolják, hogy Armageddon egy olyan atomháború, amely elpusztítja a civilizációt. Éppen ellenkezőleg: ez Jézusnak, a Béke Fejedelmének közvetlen cselekedete, amellyel véghez viszi a béke szempontjából létfontosságú dolgokat.
Először is, Armageddon minden emberi akadályt elhárít a béke útjából. A Zsoltárok 37:10-ben olvasható prófécia ezt mondja: „Csak kevés idő már, és a gonosz nem lesz többé; és te figyeled a helyét, és ő nem lesz.” Igen, Jézus eltávolítja a földi színtérről „a gonoszt” — a háborúzókat, a bűnözőket, a terroristákat és mindazokat, akik nem fogadják el a Béke Fejedelmét. Nem lesz többé joguk ahhoz, hogy ezen a bolygón éljenek (Jelenések 19:19–21).
Másodszor, Armageddonkor beteljesedik Dánielnek ez a próféciája: „Azoknak a királyoknak idejében az egek Istene létrehoz egy királyságot, amely soha el nem pusztul és ez a királyság egyetlen más népre sem száll át, hanem szétzúzza és megsemmisíti mindazokat a királyságokat, maga pedig megáll határtalan ideig” (Dániel 2:44). A nemzeti megosztottság, amely oly gyakran vezetett háborúhoz, teljesen megszűnik. Végül egyetlen világkormányzat lesz, olyan uralkodó alatt, akiben megbízhatunk!
De vajon mikor jön el Armageddon? A Biblia nem mondja meg. A próféciát beteljesítő világesemények azonban jelzik, hogy nagyon hamar itt lesz. A Biblia világosan megjövendöl egy olyan eseményt, amely közvetlen előfutára lesz Armageddonnak. Pál apostol ezt mondja: „Amikor azt mondják: ’Béke és biztonság!’ akkor jön rájuk hirtelen a pusztulás” (1Thessalonika 5:3). Azután, nyomban a hirtelen pusztulást követően, amely Armageddonban éri el csúcspontját, megszűnik a béke legnagyobb akadálya. Letelt Sátán „rövid ideje”, ő pedig olyan helyzetbe kerül, amelyben nem okozhat többé bajt ezen a földön (Jelenések 20:1–3). Micsoda megkönnyebbülés!
Egy békés világ
Képzeld el az akkori helyzetet. A zsoltáros így prófétált: „A föld pedig a szelídeké lesz, és bizony maradéktalan örömet találnak a béke bőségében” (Zsoltárok 37:11). Ezek a szelídek folytatják Ésaiás szép próféciájának a beteljesítését: „Kardjaikat ekevasakká és dárdáikat metszőollókká kovácsolják. Nemzet nemzet ellen kardot nem emel és hadakozást többé nem tanulnak” (Ésaiás 2:4).
Végül, Éden óta először, minden élő ember örvendhet Jehova Isten áldásainak, ő pedig teljesíti ígéretét: „Íme, az Isten sátora az emberiséggel van, és ő velük lakozik, és ők a népei lesznek. És maga Isten lesz velük. És letöröl szemükről minden könnyet, és halál nem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé. Az előbbi dolgok elmúltak” (Jelenések 21:3, 4).
Szilárd reménység
Ki vezeti el hát az emberiséget a békéhez? Jézus Krisztus, a kinevezett Béke Fejedelme. Vajon gyakorlati reménység ez ma számunkra? Nos, ha a Biblia ígéretei nem volnának megbízhatóak, egyáltalán nem reménykedhetnénk a békében. Az emberek továbbra is harcolnának és gyilkolnák egymást és semmilyen kilátás nem volna arra, hogy ez valaha is véget ér. De a Biblia igenis megbízható, és Isten Királysága Krisztus vezetése alatt biztosan meghozza a békét. Arra buzdítunk hát téged, hallgass a Királyság jó hírére, amelyet Jehova Tanúi elvisznek az otthonodba, és te magad is törekedj erre. Azután pedig, amikor eljön az ideje, bárcsak te is azok között a szelídek között lennél, akik öröklik a földet és maradéktalan örömet találnak a bőséges békében.
Ebben a cikkben megtárgyalt béke reménysége a Bibliából való. Ma, amikor sokan nem hisznek többé a Bibliában, felteheted a kérdést: gyakorlatias-e ez a reménység. Jehova Tanúi szilárdan hiszik, hogy az. Úgy fogadják el a Bibliát mint Isten ihletett Szavát, tehát mint teljesen megbízhatót. 1989-ben kiadtak egy könyvet, amelynek a címe: A Biblia — Isten Szava vagy emberé?, és amely könyv számos bizonyítékot tár elénk erre vonatkozóan. Az ebben a könyvben megtalálható információk közül néhány megvitatásra kerül a következő két cikkben, amelyeknek az elolvasására szeretettel meghívunk téged.
A békével kapcsolatos bibliai ígéret tárgyában további tájékoztatást nyújt majd az a cikk, amelynek a címe: „Világbéke — vajon mit jelent majd valójában?”, és ami Az Őrtorony 1990. április 15-i számában fog megjelenni.
[Oldalidézet a 8. oldalon]
Csak Jézus alkalmas arra, hogy elvezesse az emberiséget a békéhez
[Oldalidézet a 9. oldalon]
Ma a világ minden sarkában prédikálják a Királyság jó hírét