Az emlékezetes Vízözön
MINTEGY 4300 évvel ezelőtt végzetes áradat borította el a földet. Egyetlen hatalmas árhullámban szinte minden élőt megsemmisített. Olyan méretű volt, hogy kitörölhetetlen nyomot hagyott az emberiség emlékezetében: minden nemzedék átadta történetét a következő nemzedéknek.
A Vízözön után mintegy 850 évvel a héber író, Mózes írásba foglalta az egész földet elborító Vízözönről szóló beszámolót. Ezt a beszámolót a Mózes első könyve őrizte meg számunkra, ahol is a 6—8. fejezetben olvashatjuk szemléletes részleteit.
A Vízözönről szóló bibliai beszámoló
A Mózes első könyve nyilvánvalóan egy szemtanú beszámolója alapján adja meg a következő részleteket: „És Noé életének hatszázadik évében, a második hónapban, a hónap tizenhetedik napján, azon a napon felszakadtak a hatalmas mélység vizeinek összes forrásai és az egek zsilipjei megnyíltak. És a vízözön negyven napon át tartott a földön, és a vizek egyre növekedtek, és kezdték megemelni a bárkát, és az magasan a föld felett úszott. És a vizek annyira elárasztották a földet, hogy az egész ég alatt levő összes magas hegyet elborították” (1Mózes 7:11, 17, 19).
A Vízözönnek az élőlényekre gyakorolt hatását illetően a Biblia ezt mondja: „És kimúlt minden test, amely mozgott a földön a repdeső teremtmények közül, a háziállatok közül, a vadállatok közül és az összes nyüzsgő közül, amely nyüzsgött a földön, valamint az egész emberiség.” Noé és hét másik ember azonban túlélte a Vízözönt, egy mindenfajta vadból, repdeső teremtményből és a földön mozgó élőlényből összeválogatott állatsereglettel együtt (1Mózes 7:21, 23). Valamennyien egy nagy úszó bárkában menekültek meg, amely körülbelül 133 méter hosszú, 22 méter széles és 13 méter magas volt. Mivel a bárkának mindössze vízhatlannak kellett lennie és fenn kellett maradnia a vízen, ezért nem volt gömbölyű alja, hegyes orra, mozgatószerkezete vagy kormányberendezése. Noé bárkája egyszerűen egy szögletes, ládaszerű hajó volt.
Öt hónappal a Vízözön kezdete után a bárka megfeneklett a mai Törökország keleti területén emelkedő Ararát hegyein. Noé és családja egy évvel a Vízözön kezdete után elhagyta a bárkát, visszatért a szárazföldre és újra a megszokott életrend szerint kezdte élni az életét (1Mózes 8:14–19). Idővel az emberiség eléggé megsokasodott ahhoz, hogy belekezdjen az Eufrátesz folyóhoz közeli Bábel városának és a város gyalázatos tornyának építésébe. Amikor Isten összezavarta az emberiség nyelvét, az emberek fokozatosan szétszóródtak arról a helyről a föld minden részére (1Mózes 11:1–9). De mi történt a bárkával?
A bárka felkutatása
A XIX. század óta számos kísérlet történt a bárka felkutatására az Ararát hegyei között. Ezeknek a hegyeknek két kiemelkedő csúcsa van, az egyik 5165 méter, a másik pedig 3914 méter magas. A magasabbikat állandóan hó takarja. A Vízözönt követő éghajlatváltozások miatt a bárkát feltehetőleg hamarosan elborította a hó. Egyes kutatók határozottan úgy vélik, hogy még mindig ott van, mélyen egy gleccserbe temetve. Állításuk szerint voltak időszakok, amikor a jég annyira megolvadt, hogy a bárka egy része átmenetileg láthatóvá vált.
Az In Search of Noah’s Ark című könyv idézi az örmény George Hagopiant, aki azt állította, hogy megmászta az Ararát hegyét és látta a bárkát 1902-ben, majd 1904-ben újra. Az első alkalommal — jelentette ki — fel is mászott a bárka tetejére. „Felegyenesedtem és átvizsgáltam az egész hajót. Hosszú volt. A magassága mintegy 12 méter.” A következő alkalommal tett megfigyeléseiről ezt mondta: „Egyetlen valódi görbületet sem láttam. Egyetlen általam korábban látott hajóhoz sem hasonlított. Inkább egy lapos fenekű bárkára emlékeztetett.”
Fernand Navarra 1952 és 1969 között négy alkalommal tett erőfeszítéseket arra, hogy a bárkával kapcsolatos bizonyítékokat találjon. Az Ararát hegyére tett harmadik utazásakor egy gleccserszakadék aljára tört magának utat, s ott talált egy, a jégbe ágyazódott fekete fadarabot. „Nagyon hosszúnak tűnt — mondta —, és talán még mindig hozzá van erősítve a hajó vázának más részeihez. Csak szálirányban tudtam vágni, s kihasítottam egy körülbelül 1,5 méter hosszú darabot.”
Richard Bliss professzor, azon szakértők egyike, akik a fát megvizsgálták, ezt mondta: „A Navarra által bemutatott faminta egy bitumenes szurokkal átitatott építési gerenda. Megfigyelhetők rajta csaplyukak és csapillesztések. Határozottan kézzel vágott és szögletesre alakított darab.” A fa korát mintegy négy-ötezer évre becsülik.
Bár történtek erőfeszítések arra, hogy megtalálják az Ararát hegyén a bárkát — a kataklizmikus vízáradat túlélésének határozott bizonyítékát —, amelyről írásos beszámoló a Biblia Mózes első könyvében található. E feljegyzést megerősítik a világ különböző tájain élő egyszerű népek nagyszámú Vízözön-legendái is. Vizsgáljuk meg ezek tanúvallomásait a következő cikkben!
[Kép a 4–5. oldalon]
A bárka szállítókapacitása egyenlő volt 10, egyenként körülbelül 25 amerikai zárt tehervagonból álló teherszállító vonatéval!