Meglátogatva a hazai, misszionáriusi területünket

BEJÁROM Portugáliától kezdve Kínát — legalábbis úgy tűnik — azoknak a keresztény gyülekezeteknek a csoportján keresztül, amelyeket meglátogatok. Pedig feleségemmel, Olive-val sosem hagyjuk el Nagy-Britanniát.

Jehova Tanúi egyre növekvő számú idegen nyelvű gyülekezeteit látogatjuk meg szerte az országban. A Franciaország normandiai tengerpartjától mintegy 20 kilométerre fekvő Jersey-szigettől kezdve — ahol egy portugál csoportunk van — az észak-angliai Sunderland városáig — ahol meglátogatjuk a kínaiul beszélő érdeklődő embereket — egy viruló, szellemileg gyümölcsöző, soknyelvű szántóföldön tevékenykedünk. Hogyan kaptuk ezt a szokatlan megbízatást? S mi történik hazai, misszionáriusi területünkön? Hadd meséljem el.

Olive-val már vagy 20 éve szolgálunk az utazómunkában, hetenként látogatunk meg más és más gyülekezeteket. Utazásaink során északról délre, keletről nyugatra, mindenfelé mentünk Nagy-Britanniában; nem régen pedig a Földközi-tengeren elhelyezkedő Málta szigetére is eljutottunk, ahol rendkívüli keresztényi vendégszeretetben volt részünk. (Vö. Cselekedetek 28:1, 2.) Miután három évet Máltán töltöttünk, kezdett foglalkoztatni minket, hova fog szólni következő megbízatásunk. Arra gondoltunk, valószínűleg egy vidéki angol területet fogunk meglátogatni, és kezdtük a gondolatainkat ehhez a lehetőséghez igazítani. Micsoda meglepetés volt, amikor megkaptuk a megbízatásunkat, hogy ebben a 23 különböző nyelvet beszélő csoportokból és gyülekezetekből álló, új körzetben szolgáljunk.

Azon gondolkodtunk, hogyan fogunk boldogulni. A máltai tapasztalatunkon kívül még sosem foglalkoztunk sokat más neveltetésű és kultúrájú emberekkel. Valóban képesek leszünk mi buzdítani olyanokat, akik alig értenek valamit angolul? Hogyan fogunk velük kommunikálni, ha nem beszélünk más nyelven? Mi lesz az ételekkel és a különböző szokásokkal? Tudunk majd eléggé alkalmazkodni? Ilyen és ehhez hasonló kérdések futottak át az agyunkon, miközben imateljesen fontolóra vettük, mit feleljünk erre a macedóniai hívásra (Cselekedetek 16:9, 10; 1Korinthus 9:19–22).

Leküzdve a nyelvi akadályt

„Először alkalmatlannak éreztem magam, hiszen nem beszélek más nyelven — meséli Olive. — El sem tudtam képzelni, hogyan segíthetnék a testvérnőknek. Aztán visszaemlékeztem, hogy az a házaspár, amellyel eleinte a Bibliát tanulmányoztuk, arra buzdított minket, hogy sose utasítsunk vissza semmilyen megbízatást sem. Megtanítottak minket arra, hogy Jehova sosem kér tőlünk olyasmit, amit nem tudunk megtenni.” Így hát mindketten készségesen elfogadtuk a megbízatást.

Ha jól meggondolom, az segített mindenkivel egyformán bánnunk, hogy nem beszélünk más nyelven. Például minden héten olyan összejövetelekre járunk, amelyet más-más nyelven tartanak. Ez segített nekünk megérteni, hogyan éreztek a testvéreink, akiknek végig kellett ülniük az angol nyelvű összejöveteleket, miközben alig értettek a mondottakból valamit. Nagyon jól fel kell készülnünk az összejövetelekre, hogy megértsük az elhangzottak értelmét. Olive mindig válaszol egy kérdésre az összejövetelen. Angolul elkészíti a válaszát, és megkér egy testvérnőt, hogy fordítsa le neki, s fonetikusan írja le a fordítást. Elismeri, egy kicsit tétovázik, mire felemeli a kezét, hogy hozzászóljon. Erőfeszítései néha nevetést váltanak ki. De ez nem riasztotta vissza. „Tudom, hogy testvéreim értékelik a próbálkozásomat — mondja. — A válaszom valójában arra buzdítja azokat, akik jobban beszélik azt a nyelvet, hogy működjenek közre az összejövetelen.”

Az előadásokat is másképp tartom, mivel minden egyes mondat után időt kell hagynom a tolmácsnak. Nagyon könnyen elveszthetem a gondolat fonalát. Rájöttem, hogy sokkal jobban kell koncentrálnom, és meglehetősen le kell rövidítenem az anyagomat. De élvezem.

Változatos szolgálatunk

Nagy-Britannia sok városi területén a külföldi nyelvet beszélők szétszórtan laknak, ketten mondjuk az egyik utcában, majd utaznod kell egy darabig, mire másokat is találsz. De amikor a saját nyelvükön üdvözlöd őket, és látod a reakciójukat, érzed, hogy megérte. Gyakran kitörő örömmel fogadják, amikor a testvér, akit elkísérek, a házigazda saját nyelvén mondja el a Királyság-üzenetet.

Igen, az idegen nyelvterületen való szolgálat az egyik legizgalmasabb azok közül, amelyeket 40 évi Királyság-szolgálatunk során tapasztaltunk. Hatalmas növekedésre van lehetőség. Kétségkívül sokan jóval gyorsabban és nagyobb értékeléssel tanulmányoznak, ha az anyanyelvükön tanítják őket (Cselekedetek 2:8, 14, 41). Nagyon megindító látni a testvérek és testvérnők örömkönnyeit az összejövetel végén; van, amikor az az első alkalom, hogy a teljes programra oda tudnak figyelni és értik.

Amikor házról házra prédikálunk, igyekszünk, hogy legalább a bevezetőt a házigazda nyelvén mondjuk, bár néha akad némi nehézségünk emiatt. A gudzsaráti családok például általában így köszönnek: Kemcho, ami egyszerűen azt jelenti, hogy ’Szervusz’. Ezt egyszer hibásan mondtam ki, és ez nyilván úgy hangzott, mintha egy jól ismert márkájú kávét reklámoznék. Mindenesetre az egyik háznál a férj és a feleség mosolygott, amikor gudzsaráti nyelven köszöntöttem őket. Rögtön behívtak, és kedvesen kávéval kínáltak — de nem a rossz kiejtésem miatt. Kiderült, hogy vannak Jehova Tanúi rokonaik abban a csoportban, amelyet épp meglátogattunk, és őszinte érdeklődést mutattak az igazság iránt.

Az egyik angolul beszélő testvérnő éveken át rendszeresen vitt folyóiratot egy kínaiul beszélő hölgynek. Időnként felajánlotta a hölgynek az ingyenes házi bibliatanulmányozást, de a hölgy visszautasította. Az egyik nap elkísérte a testvérnőt egy olyan testvérnő, aki kínaiul tanult, és felajánlott a hölgynek egy kínai nyelvű Örökké élhetsz Paradicsomban a földöna című könyvet, amelyet az érdeklődő házigazda rögtön el is fogadott. Most már, hogy volt könyve a saját nyelvén, elfogadta a bibliatanulmányozást. Az a néhány szó, melyet a hölgy saját nyelvén mondtak el, teljesen megváltoztatta a helyzetet.

Különböző kultúrák

Azelőtt nem tudtuk, hogy néhány kultúrában a férfiak nem szeretik, ha a nők egyedül elmennek este. Ez sok testvérnőnek igen megnehezíti, hogy eljárjon az este megtartott összejövetelekre. Néhány ázsiai közösségben azt hiszik, ha egy fiatal nő úgy dönt, hogy nem megy férjhez, és továbbra is otthon él, azzal megbántja a családját. Az egyik fiatal testvérnőnek az apja meg akarta mérgezni magát, amikor a lánya nem volt hajlandó férjhez menni ahhoz a férfihoz, akit a családja választott neki. Ezeknek a testvérnőknek bizony elég rendkívüli dolgokat kell elviselniük! Igazán csodálatos azonban látni, milyen hatással van az igazság a család életére, s hogy a testvérnők Jehova iránti lojalitása hogyan tesz mély benyomást a szülőkre.

A megbízatás teljesítése közben némi változtatásokat kellett hoznunk. Mielőtt elkezdtük volna az utazómunkát, az ételnek egyszerű angol ennivalónak kellett lennie, most viszont minél fűszeresebb, annál jobb. Sajnáljuk, mit mulasztottunk éveken át, mielőtt el nem kezdtük élvezni a különféle konyhaművészetet — a nyers haltól kezdve a curryvel fűszerezett ételekig.

Ragyogó kilátások

Nyilvánvaló, hogy most van itt az ideje annak, hogy sok helyen virágozzék a külföldi nyelvű terület. Egyre több kiadvány kapható különféle nyelveken. Érezni lehet Jehova áldását, ahogy megszervezik az új gyülekezeteket. Messziről jönnek segíteni más nyelveket beszélő testvérek.

Kiemelkedő példa az, ahogyan a Királyság jó hírének francia nyelvű prédikálására reagálnak. Az elmúlt években sok, franciául beszélő menekült jött Nagy-Britanniába Zaire-ból és más afrikai országokból. Amikor létrehozták az első francia nyelvű gyülekezetet Londonban, mintegy 65 Királyság-hírnök jött össze. A számuk gyorsan nőtt, egy év múlva már 117-en voltak, akik közül 48-an szolgáltak teljes időben általános úttörőként. Nem sokkal később egy másik gyülekezetet is létrehoztak, hogy ellássa a növekvő érdeklődést. Most már több figyelmet tudnak szentelni az érdeklődőknek, akik közül 345-en vettek részt 1995-ben az Emlékünnepen. Gileád Iskolát végzettek, akik korábban Beninben, Elefántcsontparton, Marokkóban és Zaire-ban szolgáltak, most felhasználják tapasztalatukat, törődve ezzel a növekvő területtel, s a reakció bámulatos.

Egyik alkalommal, amikor meglátogattuk a francia gyülekezetet, elmentem egy fiatal afrikai nővel folytatott bibliatanulmányozásra. Amikor el kellett mennünk tőle, a fiatal nő felkiáltott: „Kérem, ne menjenek! Maradjanak!” Még többet szeretett volna tudni. Az első században élt Lidiára emlékeztetett (Cselekedetek 16:14, 15).

Munkánk kezdetben abból állt, hogy segítsünk a kicsiny, idegen nyelvű csoportoknak gyülekezetté válni. Ahol a testvérek hetente tartottak Gyülekezeti Könyvtanulmányozást, bevezettünk egy rövidített, havonkénti Teokratikus Szolgálati Iskolát. Ez segít nekik abban, hogy jól tudják kifejezni magukat a szántóföldi szolgálatban. Majd fokozatosan azon dolgoztak, hogy megtartsák mind az öt, heti gyülekezeti összejövetelt. Ma már vannak olyan új gyülekezeteink, amelyekben francia, gudzsaráti, japán, kínai (kantoni), pandzsábi, portugál, tamil és velszi nyelven beszélnek.

Abban a kiváltságban is részünk volt, hogy elmehettünk siket testvéreink összejöveteleire. Igazán megindító volt figyelni, amint a testvéreink a kezükkel énekeltek. Látván, hogy a szolgálatban gesztikulálással fejezik ki magukat, értékelem nagyszerű erőfeszítéseiket, melyeket azért tesznek, hogy részt vegyenek a Királyság prédikálásában. Olyan jelelők is vannak, akik a siket és vak embereknek segítenek. Látható, Jehova gondoskodik arról, hogy senki se maradjon ki.

Ha lehetne egy különleges kívánságunk, ugyanazt kérnénk, mint Jézus: „Kérjétek . . . az aratásnak Urát, hogy küldjön munkásokat az ő aratásába” (Máté 9:38). Sok testvérünk vállalja a nehézséget, és megtanulja annak az etnikai csoportnak a nyelvét, amely az ő gyülekezetük területén található. Bár nem kaptuk meg csodálatos módon a képességet, hogy különböző nyelveken beszéljünk, Jehova biztosan megnyitja a szolgálatot ezen a hazai, misszionáriusi területen — egy olyan területen, mely már megérett az aratásra (János 4:35, 36). (Colin Seymour elmondása alapján.)

[Lábjegyzet]