Tartsd nagy becsben a szent szolgálatban kapott kiváltságaidat
NEM szabad alábecsülni a szent szolgálatban kapott megbízatásokat. Amikor a papok az ókori Júdában nemtörődöm magatartást tanúsítottak a Jehova templomában kapott kiváltságaikkal szemben, Jehova erőteljesen megfeddte őket (Malakiás 1:6–14). És amikor néhányan Izráelben arra ösztönözték a nazireusokat, hogy vegyék könnyelműen a felelősségeiket, melyeket szent szolgálatukban vállaltak, Jehova megfeddte azokat a bűnös izraelitákat (Ámós 2:11–16). Az igaz keresztények szintén szent szolgálatot végeznek, és ezt komolyan veszik (Róma 12:1). Ennek a szent szolgálatnak sok oldala van, és ezek közül mind fontos.
Mialatt Jézus még a földön volt a követőivel, kiképezte őket, hogy Isten Királyságának hirdetői legyenek. Idővel ez az üzenet eljutott a föld végső határáig (Máté 28:19, 20; Cselekedetek 1:8). Ez a prédikálás a dolgok jelenlegi rendszere utolsó napjai alatt egyre sürgetőbb.
Jehova minden egyes Tanúja részt vesz ebben a munkában. Százezrek találnak örömet abban, hogy úttörőkként végezhetik ezt. Hogy fontos szükségleteket elégítsenek ki ebben a világméretű munkában, ezrek álltak készséggel rendelkezésre a különleges teljes idejű szolgálatra a Bételben, az utazómunkára körzet- és kerületfelvigyázóként vagy a misszionáriusi szolgálatra. Mit jelenthet ez azok részéről, akik folytatni szeretnék ezt a különleges szolgálatot?
Amikor családi szükségletek nyomasztanak
Mielőtt valaki elkezdi a különleges teljes idejű szolgálatot, általában kiigazítást kell tennie a körülményeiben. Ezt nem mindenki tudja megtenni. Egyeseknek a már meglévő, Írás szerinti kötelezettségeik talán lehetetlenné teszik ezt. Mi a helyzet azonban akkor, amikor azok, akik már különleges szolgálatot végeznek, sürgős családi szükségletekkel találják szembe magukat, mint amilyen például az idős szülőkről való gondoskodás? A következő bibliai alapelvek és tanácsok megadják a szükséges útmutatást.
Egész életünket a Jehovával való kapcsolat köré kell építenünk (Prédikátor 12:15; Márk 12:28–30). A gondjainkra bízott szent dolgokat nagy becsben kell tartanunk (Lukács 1:74, 75; Zsidók 12:16). Egyszer egy férfinak, akinek kiigazításokat kellett tennie abban, mit tesz az első helyre, Jézus azt mondta, hogy teljes mértékben el kell foglalnia magát Isten Királyságának hirdetésében. A férfi kétségkívül inkább el akarta halasztani ezt a munkát az édesapja halála utáni időre (Lukács 9:59, 60). Jézus viszont azt is feltárta, mennyire helytelen az olyan gondolkodásmód, amikor valaki azt állítja, hogy mindent Istennek szentelt, azután pedig nem tesz „az atyjával vagy anyjával valami jót” (Márk 7:9–13). Pál apostol szintén rámutatott, milyen komoly felelősség valakinek gondoskodni azokról, akik „az övéi”, például a szülei vagy a nagyszülei (1Timótheus 5:3–8).
Vajon ez azt jelenti, hogy amikor sürgős szükség merül fel, akkor azoknak, akik a különleges szolgálatban vannak, el kell hagyniuk megbízatásukat, hogy megadják a szükséges gondoskodást? A válaszban számos tényező szerepet játszik. Azután mindenkinek magának kell döntenie (Galátzia 6:5). Sokan úgy érzik, hogy bár nagyon szeretik a megbízatásukat, mégis bölcsen tennék, ha a szüleikkel lennének, hogy megadják nekik a szükséges segítséget. Miért? A szükség talán sürgető, előfordulhat, hogy egyetlen más családtag sincs, aki segíteni tudna, és talán a helyi gyülekezet sem tudja megadni, amire szükség van. Néhányan tudják végezni az úttörőszolgálatot, mialatt ilyen segítséget nyújtanak. Mások, miután ellátták a családban felmerült szükségletet, újra el tudják kezdeni a különleges teljes idejű szolgálatot. Sok esetben azonban más módon lehet megoldani a helyzetet.
Vállalták a felelősséget
Amikor nyomasztó szükség merül fel, néhány különleges teljes idejű szolga anélkül is figyelmet tud szentelni ezeknek a szükségleteknek, hogy elhagyná a megbízatását. Figyelj meg a sok példa közül csupán néhányat.
Egy házaspár, amely Jehova Tanúi világközpontjában szolgál, 1978-ban kezdte el a Bétel-szolgálatot, miután már részt vett a körzet- és kerületmunkában is. A testvér megbízatása komoly terhekkel járó felelősséget jelent a teokratikus szervezetben. Viszont a szüleinek is segítségre volt szükségük. Ez a Bételben szolgáló házaspár évente háromszor-négyszer utazott el — ezek oda-vissza majdnem 3500 kilométeres utazások voltak —, hogy gondoskodjon a szülőkről. Saját maguk építettek egy házat, hogy gondoskodni tudjanak a szülők szükségleteiről. Időnként elutaztak, hogy segítsenek a váratlanul felmerülő egészségi problémák megoldásában. Majdnem 20 évig gyakorlatilag minden szabadságukat arra használták, hogy ellássák ezt a felelősségüket. Szeretik és tisztelik a szülőket, viszont nagyra értékelik a szent szolgálatban kapott kiváltságaikat is.
Egy másik testvér már 36 éve az utazómunkát végezte, amikor — az ő szavaival élve — szembenézett az egyik legnagyobb kihívást jelentő helyzettel, melyet életében addig tapasztalt. 85 éves anyósának, aki Jehova hűséges szolgája volt, arra volt szüksége, hogy olyan valakivel éljen, aki segíteni tud neki. Arra az időre azonban legtöbb gyermeke úgy érezte, kényelmetlen lenne, ha együtt kellene lakniuk. Az egyik rokon azt mondta az utazófelvigyázónak, hogy neki és feleségének abba kellene hagyniuk a szolgálatot, és a család érdekében gondoskodniuk kellene az édesanyáról. A házaspár viszont nem adta fel értékes szolgálatát, de nem is vették semmibe az édesanya szükségleteit. Az elkövetkező kilenc év során a legtöbb időt velük töltötte. Először egy lakókocsiban laktak, azután pedig különböző lakásokban, melyeket a körzet biztosított nekik. Hosszú időn keresztül a testvér, aki akkor kerületfelvigyázó volt, utazott, hogy ellássa a megbízatását, mialatt a felesége otthon maradt az édesanyjával, hogy szerető módon teljes idejében róla gondoskodjon. Minden vasárnap az összejövetelek után a férj hosszú utat tett hazáig, hogy segítsen nekik. Sokan, akik ismerték a helyzetüket, kifejezték mélységes értékelésüket az iránt, amit ez a házaspár tett. Idővel más családtagok is arra éreztek indíttatást, hogy segítsenek. Jehova népében ezrek merítenek továbbra is hasznot abból a szolgálatból, melyet ez az önfeláldozó házaspár végez, akik ragaszkodtak a különleges teljes idejű szolgálatban kapott kiváltságukhoz.
Családi együttműködéssel
Amikor a családtagok méltányolják a különleges teljes idejű szolgálat értékét, együttműködhetnek, hogy legalább néhányan közülük részt vehessenek ebben.
Az ilyen családi együttműködés szelleme segítségnek bizonyult egy kanadai házaspár esetében, akik misszionáriusokként szolgáltak Nyugat-Afrikában. Ők nem vártak addig, amíg sürgős helyzet merül fel, csupán reménykedve abban, hogy semmi nem történik majd. Ehelyett, mielőtt elmentek az Őrtorony Gileád Biblia Iskolára, hogy felkészüljenek a külföldön végzendő szolgálatra, a férj beszélt az öccsével arról, hogy ki fog gondoskodni édesanyjukról abban az esetben, ha az megbetegedne, vagy képtelen lenne gondoskodni magáról. A testvér öccse, mivel nagyon szerette az édesanyját, de méltányolta a misszionáriusi munka értékét is, ezt mondta: „Családom, gyermekeim vannak. Nem tudok messzire utazni, hogy azt a munkát végezzem, amelyet ti. Ezért bármi történjen is anyával, gondoskodni fogok róla.”
Egy Dél-Amerikában szolgáló házaspár igen sok támogatást kapott a feleség családjától az idősödő édesanyáról való gondoskodásban. A feleség egyik nővére és annak férje gondoskodott az édesanyáról egészen addig, amíg a feleség nővére halálos betegséget nem kapott. És mi történt ezután? Hogy megnyugtassa a misszionárius házaspárt, a sógor ezt írta: „Amíg én és a gyerekek életben vagyunk, soha nem kell abbahagynotok a misszionáriusi szolgálatot.” A család további segítséget nyújtott; a testvérnő húga és annak férje eladták a lakásukat, és elköltöztek oda, ahol az édesanya élt, hogy gondoskodni tudjanak róla, és ezt egészen a haláláig tették. Az együttműködés micsoda nagyszerű szelleme ez! Mindannyian segítettek, hogy támogassák a misszionáriusi szolgálatot.
Szülők, akik önként adnak Jehovának
Gyakran láthatjuk, hogy a szülők rendkívüli értékelést mutatnak a szent szolgálat iránt. A javaik közül a legértékesebbek, melyekkel Jehovát tisztelhetik, a gyermekeik (Példabeszédek 3:9). Sok keresztény szülő arra buzdítja gyermekeit, hogy kezdjék el a teljes idejű szolgálatot. Néhányan közülük pedig úgy éreznek, ahogyan Anna érzett, aki fiát, Sámuelt Jehova szolgálatára ajánlotta fel „örökké”, vagyis „teljes életére” (1Sámuel 1:22, 28).
Egy ilyen szülő ezt írta Afrikában élő lányának: „Köszönjük Jehovának azt a csodálatos kiváltságot, amelyben részed lehet. Ennél jobbat nem is remélhettünk volna.” Egy másik alkalommal pedig ezt mondta: „Igaz, áldozatot jelent, hogy nem vagyunk együtt, de micsoda öröm látni, hogyan gondoskodik rólad Jehova!”
Egy ecuadori misszionárius, miután áttekintette azokat a különböző helyzeteket, melyek felmerültek a szüleiről való gondoskodás közben, a következőket írta: „Úgy érzem, a legnagyobb segítség, melyet a feleségem és én kaphattunk, az édesapám imái voltak. Az ő halála után édesanyám ezt mondta: »Egyetlen nap sem múlt el úgy, hogy édesapátok ne imádkozott volna Jehovához azért, hogy mindketten megmaradhassatok a megbízatásotokban.«”
Egy idősebb házaspár Kaliforniában (USA) nagyon örült annak, hogy egyik fiuk a teljes idejű szolgálatban lehet. Ez a fiú és felesége Spanyolországban voltak, amikor az édesanya meghalt. A család más tagjai úgy érezték, el kell intézniük, hogy valaki gondoskodjon az édesapáról. Mivel világi munkával voltak elfoglalva, és gyermekeket neveltek, úgy gondolták, nem tudják vállalni ezt a felelősséget. Inkább nyomatékosan arra sürgették a házaspárt, akik különleges teljes idejű szolgák voltak, hogy menjenek haza, és gondoskodjanak az édesapáról. Az apa azonban, bár 79 éves volt, még mindig jó egészségnek örvendett, és friss szellemi állapotban volt. Egy családi összejövetelen, miután többen elmondták a véleményüket, az apa felállt, és határozottan ezt mondta: „Azt akarom, hogy visszamenjenek Spanyolországba, és folytassák a munkát.” Visszamentek, miközben kézzelfogható módokon segítettek neki. Az éppen aktuális megbízatásuk a körzetmunkában van Spanyolországban. A családi összejövetel után más családtagok értékelést mutattak a házaspár külföldön végzett szolgálata iránt. Több év múlva az egyik fiú magához vette az édesapát, és gondoskodott róla egészen annak haláláig.
Pennsylvaniában (USA) egy felkent testvér, aki körülbelül 40 évig végezte az úttörőszolgálatot, több mint 90 éves volt, amikor a felesége súlyos beteg lett és meghalt. Volt egy fiuk és három lányuk, és emellett számos szellemi gyermekük. Az egyik lányuk már több mint 40 éve a teljes idejű szolgálatban volt, és férjével misszionáriusként, az utazómunkában és a Bételben szolgáltak. Ő segített elintézni, hogy édesapja megfelelő gondoskodásban részesüljön. A helyi testvérek is segítettek azzal, hogy elvitték őt az összejövetelekre a Királyság-terembe. Később, amikor a férje meghalt, megkérdezte édesapját, hogy szeretné-e, ha abbahagyná a Bétel-szolgálatot, hogy gondoskodjon róla. Az apa nagy becsben tartotta a szent dolgokat, és úgy érezte, más módon is lehet gondoskodni a szükségleteiről. Ezért így felelt: „Ez lenne a legrosszabb dolog, amit tehetnél, az pedig még rosszabb lenne, ha ezt megengedném neked.”
Segítőkész gyülekezetek
Néhány gyülekezet nagyon segítőkész volt abban, hogy gondoskodjon azoknak a testvéreknek az idősödő szüleiről, akik a különleges teljes idejű szolgálatban vannak. Ezek a gyülekezetek különösen értékelik azokat, akik sok-sok évet ennek a szolgálatnak szentelnek. Bár nem mentesítik őket az Írás szerinti kötelezettségeik alól, ezek a gyülekezetek sokat tesznek azért, hogy megkönnyítsék a gyermekek terhét olyan mértékben, hogy ne kelljen elhagyniuk a különleges megbízatásukat.
Egy házaspár Németországból körülbelül 17 éve volt külföldi megbízatásában, és ennek az időnek a legnagyobb részét az utazómunkában töltötte, amikor a férj idős édesanyjának több gondoskodásra lett szüksége. Minden évben a szabadságukat használták fel arra, hogy segítsenek neki. A Tanú-szomszédok szintén szerető támogatást nyújtottak. Azután, amikor a teljes idejű szolgálatban lévő házaspár az édesanyával volt egy válságos időszakban, a helyi gyülekezet vénei elrendezték, hogy találkozzanak velük. Nagyon jól tudták, mit tesz a házaspár rendszeresen az édesanyáért. Méltányolták a különleges szolgálat értékét is, amelyben a házaspár részt vett. Így hát a vének felajánlottak egy tervet arra vonatkozóan, hogyan gondoskodhatnának az édesanyáról, azután pedig ezt mondták: „Nem tudtok jobban gondoskodni róla, mint ahogyan most teszitek; segítünk nektek, hogy megmaradhassatok a megbízatásotokban Spanyolországban.” Az elmúlt hét év alatt ezek a vének kitartottak ebben.
Ehhez hasonlóan egy testvér, ki 1967 óta Szenegálban szolgál, sok szerető támogatást kapott attól a gyülekezettől, ahová az édesapja tartozott. Amikor egy válságos helyzet alakult ki, a férj, szerető felesége készséges támogatásával, egyedül elutazott az Egyesült Államokba, hogy segítsen a szüleinek. Szükségesnek találta, hogy több hónapig ott maradjon. Ez nehéz helyzet volt, de amikor megtett mindent, amit tudott, a gyülekezet a segítségére sietett, hogy folytathassa a misszionáriusi szolgálatát. Körülbelül 18 éven keresztül a gyülekezet számtalan módon nyújtott szerető segítséget először is az édesapának (annak ellenére, hogy közülük sokakat már nem ismert fel), azután pedig az édesanyának. Vajon ez felmentette a fiukat a felelősség alól? Nem, ő gyakran elutazott Szenegálból, és a szabadságát arra használta, hogy minden segítséget megadjon, amit csak tud. A gyülekezetben pedig sokan érezték azt az örömet, amely abból a tudatból fakadt, hogy segíthettek ennek a keményen munkálkodó házaspárnak megmaradni a különleges teljes idejű szolgálatban Szenegálban.
Jézus azt mondta, hogy azok, akik mindent elhagynak a jó hírért, százannyi testvért, nővért, édesanyát és gyermeket kapnak (Márk 10:29, 30). Ez kétségtelenül igaz Jehova szolgái között. Egy házaspár, amely most Beninben, Nyugat-Afrikában szolgál, különleges módon tapasztalta ezt, amikor két Tanú a szülei gyülekezetéből azt mondta nekik, hogy ne aggódjanak a szüleik miatt. Hozzátették: „A ti szüleitek a mi szüleink is.”
Igen, sokféleképpen kimutathatjuk, hogy nagy becsben tartjuk a szent szolgálatban kapott kiváltságainkat. Vajon te is részt vehetnél ebben még teljesebb mértékben?
[Képek a 26. oldalon]
Ők készséggel álltak rendelkezésre a különleges teljes idejű szolgálatra