A szóbeli Törvény — Miért foglalták írásba?

MIÉRT nem fogadta el sok első századi zsidó, hogy Jézus a Messiás? Egy szemtanú erről számol be: „mikor [Jézus] bement vala a templomba, hozzámenének a főpapok és a nép vénei, a mint tanít vala, mondván: Micsoda hatalommal cselekszed ezeket? és ki adta néked ezt a hatalmat?” (Máté 21:23). Úgy gondolták, hogy a Tóra (Törvény), melyet a Mindenható a zsidó nemzetnek adott, bizonyos férfiakat Istentől kapott hatalommal ruházott fel. Vajon Jézusnak is ilyen hatalma volt?

Jézus a legmesszebbmenőkig tiszteletben tartotta a Tórát és azokat a személyeket, akiket az valóban hatalommal ruházott fel (Máté 5:17–20; Lukács 5:14; 17:14). Viszont sokszor leleplezte azokat, akik átlépték Isten parancsolatait (Máté 15:3–9; 23:2–28). Ezek az emberek hagyományokat követtek, és ezek a hagyományok a szóbeli törvény néven váltak ismertté. Jézus elvetette ennek tekintélyét. Ezért viszont sokan őt vetették el mint Messiást. Azt gondolták, hogy csak olyan valaki élvezheti Isten támogatását, aki támogatja azok hagyományait, akik közülük hatalmi szerepet töltenek be.

Honnan származik ez a szóbeli törvény? Miért kezdték ezt a zsidók úgy tekinteni, mint amelynek ugyanolyan tekintélye van, mint az Írásokban feljegyzett írott Törvénynek? És ha azt akarták, hogy ez szájhagyomány legyen, miért foglalták végül írásba?

Honnan erednek ezek a hagyományok?

Az izraeliták szövetségi kapcsolatra léptek Jehova Istennel a Sínai-hegynél i. e. 1513-ban. Mózes közvetítésével megkapták ennek a szövetségnek a törvényeit (2Mózes 24:3). Ha követték ezeket a szabályokat, az lehetővé tette nekik, hogy ’szentek legyenek, mert az Úr, az ő Istenük szent’ (3Mózes 11:44). A Törvényszövetség alatt Jehova imádatához hozzátartozott, hogy a kijelölt papság áldozatokat ajánljon fel. Kellett lennie egy központi helynek az imádat céljára — ez végül a jeruzsálemi templom volt (5Mózes 12:5–7; 2Krónika 6:4–6).

A Mózesi Törvény Jehova imádatának az átfogó vázát jelentette Izráel mint nemzet számára. Néhány részlet azonban nem volt egyértelműen meghatározva. Például a Törvény megtiltotta a munkát sabbaton, de nem húzott egyértelmű határvonalat a munka és más tevékenységek között (2Mózes 20:10).

Ha Jehova jónak látta volna, biztosan adott volna részletes szabályokat, amelyek minden lehetséges kérdésre kitértek volna. Ő azonban lelkiismerettel ruházta fel az embereket, és ez lehetővé tett nekik bizonyos mértékű rugalmasságot a szolgálatban, persze törvényeinek a keretein belül. A Törvény gondoskodott arról, hogy a bírói ügyekkel a papok, a léviták és a bírák foglalkozzanak (5Mózes 17:8–11). Az egyre több felmerült ügy közül némelyik precedenssé vált, és kétségtelenül néhány ezek közül nemzedékről nemzedékre szállt. Az, ahogyan a papi feladatokat ellátták Jehova templomában, szintén apáról fiúra szállt. Amint gyarapodtak a nemzet közös tapasztalatai, azzal együtt gyarapodott a hagyományok száma is.

De Izráel imádatának középpontjában továbbra is a Mózesnek adott írott Törvény állt. A 2Mózes 24:3, 4 kijelenti: „Elméne azért Mózes, és elbeszélé a népnek az Úr minden beszédét és minden rendelését; az egész nép pedig egyező szóval felele, mondván: Mindazokat a dolgokat, a melyeket az Úr parancsolt, megcselekeszszük. Mózes pedig felírá az Úrnak minden beszédét.” (Kiemelés tőlünk.) Isten ezekkel az írott parancsolatokkal összhangban kötötte meg szövetségét az izraelitákkal (2Mózes 34:27). Valójában az Írások sehol nem említik, hogy létezett volna egy szóbeli törvény is.

„Ki adta néked ezt a hatalmat?”

A Mózesi Törvény az elsődleges vallási hatalmat és vezetést egyértelműen a papoknak, vagyis Áron leszármazottainak a kezébe helyezte (3Mózes 10:8–11; 5Mózes 24:8; 2Krónika 26:16–20; Malakiás 2:7). Az évszázadok folyamán azonban néhány pap hűtlen és korrupt lett (1Sámuel 2:12–17, 22–29; Jeremiás 5:31; Malakiás 2:8, 9). A görög uralom alatt sok pap megalkudott a vallásos kérdésekben. Az i. e. második században a farizeusok — egy új csoport a judaizmuson belül, amely nem bízott a papságban — olyan hagyományokat kezdtek felállítani, amelyekkel az átlagember ugyanolyan szentnek tarthatta magát, mint a papok. Ezek a hagyományok sokakra hatással voltak, viszont ez a Törvénynek nem elfogadható kiegészítése volt (5Mózes 4:2; 12:32 [a zsidó kiadásokban 13:1]).

A farizeusok lettek az új törvénytudók, elvégezve azt a munkát, amelyről azt gondolták, hogy a papok nem látták el. Mivel a Mózesi Törvény nem ruházta fel őket hatalommal, kifejlesztették az Írások értelmezésének új módját homályos hivatkozásokkal és más olyan módszerekkel, amelyek úgy tűnt, támogatják a nézeteiket.a Ők mint ezeknek a hagyományoknak a fő felügyelői és előmozdítói, a hatalom új alapját fektették le Izráelben. Az i. sz. első századra a farizeusok váltak az elsődleges tekintéllyé a judaizmusban.

Amikor a farizeusok összegyűjtötték a már meglévő szájhagyományokat és Írás szerinti alapot kerestek arra, hogy még inkább kifejezésre juttassák a saját gondolataikat, látták, hogy még nagyobb hatalomra van szükségük a tevékenységükhöz. Új elképzelés született a hagyományok eredetét illetően. A rabbik kezdték ezt tanítani: „Mózes átvette a Thórát Szináj hegyén és átadta Józsuának, Józsua a véneknek, a vének a prófétáknak, a próféták pedig a Nagyzsinat tagjainak” (Aboth 1:1, Misna).

Amikor azt mondták: „Mózes átvette a Thórát”, a rabbik nem csupán az írott törvényre gondoltak, hanem az összes szájhagyományukra is. Azt állították, hogy ezeket a hagyományokat — amelyeket emberek találtak és alakítottak ki — Mózes kapta Istentől a Sínai-hegynél. Ezenkívül azt tanították, hogy Isten nem hagyta az emberekre, hogy maguk töltsék ki a hiányzó részeket, hanem szóban meghatározta, mi az, amit az írott Törvény nem említett. Szerintük Mózes ezt a szóbeli törvényt nemzedékeken át nem a papoknak, hanem más elöljáróknak adta tovább. A farizeusok azt állították, hogy ők azok, akik ennek a „megszakítás nélküli” hatalmi láncnak a természet szerinti örökösei.

Válságban a Törvény — Újabb megoldás

Jézus, akinek Istentől kapott hatalmát a zsidó vallásvezetők megkérdőjelezték, megjövendölte a templom elpusztítását (Máté 23:37—24:2). Miután i. sz. 70-ben a rómaiak elpusztították a templomot, a Mózesi Törvény követelményeinek, közöttük az áldozatoknak és a papi szolgálatnak nem lehetett többé eleget tenni. Jézus váltságáldozata alapján Isten új szövetséget hozott létre (Lukács 22:20). A Mózesi Törvény véget ért (Zsidók 8:7–13).

A farizeusok ahelyett, hogy ezeket az eseményeket bizonyítéknak tekintették volna Jézus messiási voltára, inkább újabb megoldáshoz folyamodtak. Erre az időre már a papság hatalmának jelentős részét bitorolták. Mivel a templom le lett rombolva, most még tovább mehettek egy lépéssel. Az újjászervezett Szanhedrin — vagyis a zsidó legfelsőbb bíróság — központja a jabnei rabbinikus akadémia lett. Jabnéban Johánán ben Zakkáj és II. Gamáliel vezetése alatt a judaizmus teljesen átszerveződött. A papok által felügyelt templomi imádatot felváltotta a zsinagógában végzett szolgálat, melyet a rabbik vezettek. Az áldozatokat felváltották az imák, főként azok, melyeket az engesztelés napján mondtak el. A farizeusok úgy érveltek, hogy a szóbeli törvény, melyet Mózes kapott a Sínai-hegynél, ezt előre látta és előkészületeket tett rá.

A rabbinikus akadémiák nagyobb tekintélyre tettek szert. Fő tantervükhöz tartoztak a szóbeli törvényhez kapcsolódó heves viták, a törvények memorizálása és alkalmazása. Korábban a szóbeli törvény alapja az Írások értelmezéséhez, a midráshoz kapcsolódott. Most viszont az egyre gyarapodó, felhalmozódó hagyományokat kezdték külön-külön tanítani és rendszerezni. A szóbeli törvény minden szabályát rövid, könnyen megjegyezhető mondatokra egyszerűsítették, és sokszor énekbe foglalták.

Miért kell a szóbeli törvényt leírni?

A rengeteg rabbinikus akadémia és a növekvő számú rabbinikus szabályok miatt újabb probléma merült fel. Adin Steinsaltz rabbinikus tudós ezt így magyarázza: „Minden tanítónak megvolt a saját módszere, és a maga sajátos stílusában adta elő szóbeli szabályait . . . Nem volt többé elegendő az, hogy valaki tisztában legyen tanítója tanításaival, hanem a tanulónak kötelessége volt megismerni más tudósok munkáit is . . . Így a tanulók arra voltak kényszerítve, hogy az »ismeretanyag-robbanás« miatt hatalmas mennyiségű anyagot memorizáljanak.” A rendezetlen információhalmaz tengerében a tanulók elméje a végsőkig meg volt terhelve.

Az i. sz. második században a Róma elleni zsidó lázadás, melyet Bar Kohba vezetett, a rabbinikus tudósok heves üldözését váltotta ki. Akibát, a legelső rabbit, aki Bar Kohba mellett állt, valamint sok vezető tudóst megöltek. A rabbik attól tartottak, hogy ez az újabb üldözés még a szóbeli törvényük fennmaradását is veszélyeztetni fogja. Azt hitték, hogy a hagyományok továbbadásának legjobb módja, ha szájhagyomány útján terjesztik, a mestertől a tanítványig, de mivel megváltoztak a körülmények, ezért újabb erőfeszítésekre volt szükség ahhoz, hogy egy rendszert hozzanak létre a bölcsek tanításainak megőrzésére, még mielőtt azok örökre feledésbe merülnének.

A Rómával való viszonylagos béke elkövetkező időszakában Juda Hanászi, aki főrabbi volt az i. sz. második század végén és a harmadik század elején, több tudóst összegyűjtött, és hatalmas mennyiségű szóbeli hagyományt szerkesztett rendszerbe; ez hat főcsoportból állt, és mindegyik kisebb traktátusokra volt osztva — összesen 63-ra. Ez a munka a Misna néven vált ismertté. Ephraim Urbach, aki tekintélynek számít a szóbeli törvényt illetően, ezt mondja erről: „A Misna . . . olyan elismerést és tekintélyt szerzett magának, amelyet a Tórán kívül egyetlen könyv sem tudott kivívni.” A Messiást elvetették, a templom romokban állt, de a szóbeli törvény írásban való megőrzésével, a Misnával új korszak vette kezdetét a judaizmusban.

[Lábjegyzet]

[Kép a 26. oldalon]

Miért vetette el sok zsidó Jézus hatalmát?