„Szakértők” felemelkedése és bukása

GÉPELD be valamelyik népszerű magyar internetes keresőprogramba, hogy „gyermeknevelés”, illetve „gyereknevelés”, és összesen több mint 600 000 találat jelenik majd meg. Ha csak mindegyikre 15-20 percet szánnál, hogy rákattints és olvass belőle, a gyermeked már felnőne, és talán ki is repülne otthonról, még mielőtt a végére érnél.

A gyermekorvosok, gyermekpszichológusok és az internet létezése előtt kihez fordultak tanácsért a szülők? Általában a tágabb értelemben vett családhoz. Az édesanyák, édesapák, nagynénik, nagybácsik szívesen segítettek, és tudtak is segíteni, ha útmutatásról, anyagi támogatásról volt szó, vagy ha vigyázni kellett a gyerekekre. Sok országban azonban a lakosság tömegesen vándorol el vidékről a városokba, és ez csaknem teljesen elvágta az ilyen szoros családi kötelékeket. Az édesanyák, édesapák manapság nagyon is gyakran találják szembe magukat azzal a nehéz feladattal, hogy egyedül kell felnevelniük a gyermekeiket.

Kétségtelenül ez az egyik oka annak, hogy miért indult ilyen rohamos fejlődésnek a modern „gyermekgondozó ipar”. Egy másik oka pedig az, hogy egyre többen vetik hitüket a tudományba. Az 1800-as évek végére az amerikai közvéleményt már egyre inkább meggyőzte az a nézet, hogy a tudomány az élet minden területén javulást hozhat. És miért ne lenne ez igaz a gyermeknevelésre is? Így amikor az Amerikai Anyák Országos Kongresszusa 1899-ben nyíltan a „szülői alkalmatlanság” felett siránkozott, nyomban „tudományos szakértők” vég nélküli sora jelent meg a színtéren. Azt ígérték, hogy segítenek az anyáknak és az apáknak, hogy megküzdjenek a gyermeknevelés nehéz feladatával.

Gyermeknevelés könyvből

És vajon mit értek el ezek a szakértők? Talán a szülők ma kevésbé aggódnak, és jobban felkészültek arra, hogy felneveljék a gyermekeiket, mint a közelmúltban? Egy nem régi nagy-britanniai felmérés szerint nem, mivel a kisgyermekes szülők mintegy 35 százaléka még ma is megbízható tanácsok után kutat. Némelyek úgy érzik, nincs más választásuk, minthogy az ösztöneikre hallgassanak.

Ann Hulbert a gyermeknevelés szakirodalmának a történetéről ír könyvében (Raising America: Experts, Parents, and a Century of Advice About Children). Ő maga is kétgyermekes anya, és rávilágít, hogy csak kevés szakértő megállapítását támasztják alá jól megalapozott tudományos tények. Úgy tűnik, hogy a tanácsaikat inkább a saját élettapasztalatuk mondatja velük, mintsem bármilyen objektív adat. Írásaikra visszatekintve kiderül, hogy sok közülük csak divathóbortot követ, ellentmondásos, olykor pedig egyenesen bizarr.

Akkor hát hol állnak ma a szülők? Őszintén szólva sokakban zavart kelt, hogy most még több tanáccsal, véleménnyel és ellentmondással szembesülnek, mint valaha. Nem minden szülő érzi azonban úgy, hogy a sorsára van hagyva. A világ minden táján vannak köztük, akik a bölcsességnek egy olyan ősi forrásából merítenek hasznot, amely még ma is megbízható tanácsok kútfője, amint azt a következő cikkből látni fogjuk.