A sok tragédia ellenére is hálás vagyok – Hogyan segített a Biblia?

Enrique Caravaca Acosta elmondása alapján

1971. április 15-e volt. Hazafelé tartottam, hogy meglátogassam a családomat a farmunkon. Mivel már jó ideje nem voltam otthon, nagyon vártam, hogy lássam őket. Azon gondolkodtam, hogy vajon mindnyájan otthon lesznek-e, és ki lesz az első, akivel találkozni fogok. Amikor hazaértem, borzalmas látvány fogadott: négy embert holtan találtam! Az édesanyám is köztük volt. Meggyilkolták őket.

OTT álltam dermedten. Mi történhetett? Mit csináljak? Senki nem volt a közelben, és tehetetlennek éreztem magam. Minden olyan zavaros volt. De mielőtt folytatnám a történetet, hadd meséljek egy kicsit a múltamról. Úgy könnyebb lesz megértenetek, hogy mit éreztem ez után az eset után, illetve a többi tragédia után, melyek az életben értek.

Megtaláltuk az igazságot

Costa Ricán, Quirimánban születtem, nem messze Nicoyától. 1953-ban, amikor 37 éves voltam, a szüleimmel laktam a család farmján. Bár katolikusként neveltek fel, bizonyos tanításokkal kapcsolatban kétségeink voltak, és rengeteg megválaszolatlan kérdésünk volt.

Az egyik reggel egy Anatolio Alfaro nevű férfi látogatott meg minket, és arra buzdított, hogy tanulmányozzuk a Bibliát. Sok bibliaverset megmutatott nekünk, és jó néhány bibliai tanítást elmagyarázott. Apa, anya, az egyik öcsém, a húgom, a húgom egyik barátnője, aki nálunk volt, és én mind ott ültünk, és figyeltünk. Egész álló nap beszélgettünk, és késő éjszakába nyúlóan kérdezgettük.

Anatolio nálunk maradt éjszakára, és a következő napot is velünk töltötte. A hallottak lázba hoztak bennünket, az pedig még inkább fellelkesített minket, hogy a kérdéseinkre közvetlenül a Bibliából kaptuk meg a választ. A beszélgetés nagyon nagy hatással volt ránk. Átgondoltuk, amit hallottunk, és tudtuk, hogy megtaláltuk az igazságot. Anatolio nálunk hagyott néhány Biblián alapuló folyóiratot és könyvet. Esténként a család együtt olvasta és tanulmányozta ezeket a kiadványokat. Ez nem volt olyan egyszerű, mert a házban nem volt áram. Mielőtt leültünk volna tanulmányozni, mindannyian betakartuk a lábunkat egy nagy krumplis zsákkal, hogy ne érjék a szúnyogok.

Fél év múlva a családból öten megkeresztelkedtek, a szüleimet és engem is beleértve. Nagy lelkesedéssel elkezdtünk házról házra prédikálni, hogy elmondjuk másoknak, amit tanultunk. Jehova Tanúi összejöveteleket tartottak Carrillo városában. Hogy mi is ott lehessünk, két órát kellett gyalogolnunk, de néha lóháton mentünk. Anatolio továbbra is járt hozzánk, hogy tanulmányozza velünk a Bibliát. Majd nálunk is elkezdtünk összejöveteleket tartani, melyeken nyolc személy volt jelen. Idővel mindenki megkeresztelt Tanú lett. A csoport nemsokára egy húszfős kis gyülekezetté duzzadt.

Teljes időben végzem Isten munkáját

Jehova Tanúi Costa Rica-i fiókhivatala arra buzdított mindenkit, hogy aki teheti, végezze teljes időben az evangéliumhirdető munkát. A buzdítás hatására 1957-ben elkezdtem a teljes idejű szolgálatot. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy a munka nagyon izgalmas volt. Sokszor órákig gyalogoltam egyedül, hogy eljussak azokhoz, akik szétszórtan éltek vidéki területeken. Nem mindenki fogadott szívesen. Legalább három férfira emlékszem, aki megfenyegetett bozótvágó késsel, és követelte, hogy mondjam meg, ki vagyok és mit akarok.

Az 1950-es években a legtöbb út sokszor csak egy csapás volt, amely kietlen tájakon át vezetett. Nem volt könnyű eljutni az emberekhez. Néhány területet csak lóháton lehetett megközelíteni. Folyókon gázoltunk át, és előfordult, hogy a szabad ég alatt éjszakáztunk. A temérdek szúnyog megkeserítette az életünket. A kígyók és a krokodilok miatt is résen kellett lennünk. De még így is nagyon örültem, hogy segíthettem másoknak megismerni Jehova Istent. Amikor a nap végén hazaértem, boldog voltam és megelégedett, mert megoszthattam másokkal a Biblia igazságát. Azáltal, hogy mindennap prédikáltam, és olvastam a Bibliát, egyre jobban megszerettem Jehova Istent, és sokkal közelebb éreztem magam hozzá.

Idővel további feladatokat is kiváltságomban állt ellátni. Több mint tíz évig voltam utazófelvigyázó, vagyis minden héten meglátogattam egy-egy gyülekezetet egy adott területen, és buzdítottam őket. Habár utána egészségi problémák miatt már nem tudtam ellátni ezt a különleges feladatot, továbbra is teljes időben szolgáltam Istent.

Tragédia sújt

Később, amikor 1971-ben Nicoyában voltam, elmentem meglátogatni a családomat. Amikor beléptem a házunkba, a 80 éves édesanyámat a földön találtam. Meglőtték és leszúrták. Amikor lehajoltam hozzá, még lélegzett. Néhány másodperc múlva azonban meghalt a karjaimban. Körülnéztem, és megláttam a konyhakövön a szakácsnőnket, aki nyolc hónapos terhes volt. Ő is halott volt. És ha ez még nem lett volna elég, a helyi gyülekezet egyik tagja a folyosón feküdt holtan, a szakácsnő kisfia pedig a fürdőszobában. Mindegyikőjüket brutálisan leszúrták és lelőtték. Ki volt képes ilyen borzalmas dolgokra, és miért tette?

Amikor kimentem a házból, megtaláltam édesapámat. Őt fejen lőtték, de életben volt. Elrohantam az öcsém házához, amely 15 percre volt tőlünk. Ott az a hír fogadott, hogy még egy asszonyt megöltek a fiával együtt. Teljesen letaglózott, amikor megtudtam, hogy a gyilkos a 17 éves, elmebeteg unokaöcsém! Ő nem volt Jehova Tanúja. A gyilkosság után elmenekült a vidékről. Ekkor kezdetét vette Costa Rica történelmének legnagyobb embervadászata.

Az egész ország hallott rólunk a hírekből. Hét nap múlva a rendőrség megtalálta a gyilkost. Egy hatalmas kés és egy 22 kaliberes pisztoly volt nála, melyet valaki annak ellenére adott el neki, hogy tudta, hogy elmebeteg, és érzelmi problémái vannak. Az unokaöcsémet lelőtték, miközben megpróbálták elfogni.

Sokan azt tanácsolták, hogy hagyjam el a környéket, míg tart az embervadászat, mert félő, hogy az unokaöcsém visszajön, és engem is bántani fog. Imába foglaltam a dolgot, mert úgy éreztem, hogy az életben maradt rokonaimnak és a gyülekezet tagjainak szükségük van rám. Így hát maradtam.

Tragédia tragédiát követ

Apa sajnos egy év múlva meghalt. A rá következő évben meggyilkolták a húgomat, aki hűségesen szolgálta Jehova Istent. Ennek a gyilkosságnak semmi köze nem volt az előző mészárláshoz. A történtek az egész rokonságot lesújtották. Újra elvesztettünk egy családtagot. Szavakkal képtelenség leírni, milyen űrt és bánatot éreztünk mi is, és a barátaink is. Egész idő alatt Jehovára támaszkodtam, és szüntelenül könyörögtem hozzá erőért.

1985-ben a fővárosban, San Joséban részt vettem egy keresztény véneknek szervezett, háromnapos képzésen. A képzés után úgy éreztem, megerősödött a szellemiségem. Hétfőn korán reggel elindultam a buszpályaudvarra, hogy hazautazzak. Amint a pályaudvar felé tartottam, megtámadtak és fojtogatni kezdtek, majd kiraboltak. Minden olyan gyorsan történt, hogy nem láttam a támadók arcát. Ettől kezdve nem tudtam a hagyományos Costa Rica-i módon üdvözölni az embereket. Itt, Guanacaste tartományban, amikor a férfiak találkoznak és üdvözlik egymást, vagy amikor megérkeznek valahová, hangosan kiáltanak. Ez nekem is jól ment, de a támadás után már nem.

1979-ben feleségül vettem Celiát, aki szintén Tanú volt, és a szomszédos gyülekezetbe járt. Celia nagyon szerette a Bibliát. Mindennap együtt olvastuk és tanulmányoztuk. Nagy bánatomra 2001 júliusában elvesztettem őt. Meghalt rákban. Időnként magányos vagyok, de a feltámadás reménysége erőt önt belém (János 5:28, 29).

Boldog vagyok a próbák ellenére is

Bár talán több tragédia ért az életben, mint a legtöbb embert, de ezeket a próbákat lehetőségnek tekintem arra, hogy bizonyítsam Jehovának a hitemet és a lojalitásomat (Jakab 1:13). Hogy kiegyensúlyozottan tudjak gondolni a velem történtekre, mindig emlékeztetem magam arra, hogy minden ember életében ’jönnek bajokkal teljes idők’, és történnek „előre nem látható események” (Prédikátor 9:11). Arra is gondolok, hogy ’nehezen elviselhető, válságos időkben’ élünk, amikor az emberek vadak, erőszakosak és önuralom nélküliek (2Timóteusz 3:1–5). Jób példáját is észben tartom. Bár rengeteget szenvedett amiatt, hogy elvesztette a családját, az egészségét és a javait, megingathatatlan volt, és kijelentette: „Áldott legyen ezután is Jehova neve!” Jehova pedig bőségesen megjutalmazta őt a feddhetetlenségéért (Jób 1:13–22; 42:12–15). Ezek a bibliai gondolatok segítenek, hogy a sok-sok próbám ellenére is meg tudjam őrizni az örömömet.

Jehova mindig segített, hogy első helyre tudjam tenni őt az életemben. A Biblia naponkénti olvasásából sok vigaszt nyerek, és erőt ad, hogy ki tudjak tartani. Az imáimnak köszönhetően „Isten békéje” tölt el, „amely felette áll minden gondolkodásnak” (Filippi 4:6, 7). Így belső békének örvendek. Az is erősíti a hitemet, hogy eljárok a keresztény összejövetelekre, és közre is működök (Héberek 10:24, 25).

Noha már nem vagyok fiatal, hálás vagyok Jehovának, hogy még mindig van erőm ahhoz, hogy együtt szolgáljak a keresztény társaimmal, hogy tanulmányozzam másokkal a Bibliát, és hogy részt vegyek a prédikálómunkában. Azáltal, hogy segítek másoknak, én is erőre kapok, és így meg tudok birkózni az elkeseredettséggel. A sok tragédia ellenére csordultig van a szívem hálával Jehova iránt.a

[Lábjegyzet]

[Oldalidézet a 20. oldalon]

A Biblia naponkénti olvasásából sok vigaszt nyerek, és erőt ad, hogy ki tudjak tartani

[Kép a 19. oldalon]

Elkezdek bibliai előadásokat tartani

[Kép a 20. oldalon]

A szántóföldi szolgálatban, fiatalabb koromban