Félelem nélkül prédikálni a jó hírt!
1 Mi, Jehova Tanúi, több okból is bátran és szókimondóan hirdethetjük a Királyság-üzenetet. Először is Jehovát képviseljük. Másodszor, az üzenet fontossága önmagában is megköveteli, hogy bizalommal hirdessük. Annak a bizonyossága, hogy Isten velünk van és erővel tölt el minket, szintén ok arra, hogy félelem nélkül szóljuk az igazságot (Jer 1:17, 19). Azonkívül, mindazok példája, akik kitartóan cselekedték Isten akaratát a nehézségek és akadályok ellenére is, szintén bátorsággal tölti el szívünket.
2 Ha kellőképpen értékeljük a jó hír fontosságát, feltétlenül bátran és nyíltan beszélünk majd róla. Ezek a Királyság-igazságok nem emberi forrásból erednek, hanem ’isteni kinyilatkoztatásból’ (Gal 1:11, 12). A Királyság az a próbakő, amely által az egész emberiség megítélésre kerül. Jézus megmutatta, hogy a jó hír félelem nélküli prédikálása még a jelenlegi életünknél is fontosabb (Márk 8:34, 35).
BÍZZUNK JEHOVÁBAN!
3 Az üzenettel szemben kifejtett ellenállás csak elmélyíti az eltököltségünket, hogy félelem nélkül prédikálunk ezután is (1Thess 2:2). Jehovával kapcsolatos pontos ismeretünk, valamint az ő Szavába vetett hitünk olyan erőt kölcsönöz nekünk, amely eloszlatja az azoktól való félelmet, akik megpróbálják akadályozni a munkánkat (1Pét 3:13, 14). Vajon nem ad-e bátorságot Jézus igérete, amely arról biztosít, hogy ő velünk lesz a dolgok rendszere befejezéséig? (Máté 28:20). Ha bátran prédikálunk, bizalommal mondhatjuk mi is a zsoltárossal: „Jehova mellettem van; nem félek. Mit tehet nekem földből való ember?” (Zsolt 118:6).
4 Ha közelebbről vizsgáljuk a hűségesekről szóló tudósításokat, azok is bátor kitartásra ösztönöznek minket Isten szolgálatában. Péter és a többi apostol szintén a szókimondásáról volt közismert a prédikálás terén (Csel 4:13; 5:29). Pál is alighogy megtért, azonnal „félelem nélkül” kezdett tanúskodni és azután azt tette (Csel 13:46; 14:3). Erőt meríthetünk a keresztény korszak előtti tanúk „nagy fellegé”-ből is, úgyszintén az olyan testvéreink mai példájából, akik Malaviban, Törökországban, Koreában és Kelet-Európa egyes részein élnek. Az ő hitüket és a prédikálásban kifejtett bátorságukat tanúsító tudósítások minket is arra ösztökélnek, hogy bátran törjünk előre ebben a munkában (Zsid 12:1).
5 Jóllehet némely házigazda talán érdeklődést mutat az üzenetünk iránt, bizonyosan találkozunk majd másoknál egy bizonyos fokú közömbösséggel és érdektelenséggel is. Nos, hogyan reagáljunk az ilyesmire? Vajon mások magatartása visszatartson minket attól, hogy meggyőződéssel és félelem nélkül prédikáljunk? Vajon a kedvezőtlen körülmények elvegyék a kedvünket, csökkentsék a buzgóságunkat? Ha valóban sokra tartjuk az általunk hirdetett üzenetet, és megértjük milyen nagy szüksége van rá az emberiségnek, hogy kilátásuk legyen, nem fogunk visszariadni, megtorpanni.
6 Az imádság is hozzásegít ahhoz, hogy bátorságot és kitartást fejlesszünk ki magunkban a szolgálat terén. Pál megjegyezte, hogy ha ’az ima és a könyörgés minden formájában imádkozunk minden alkalommal szellemben’, annak az lesz az eredménye, hogy ’a szólás szabadságával . . . leszünk képesek félelem nélkül beszélni’ (Ef 6:18–20). A nyomorúság idején Jehova gyorsan válaszolt a zsoltáros könyörgésére és ’bátorította, lelkébe erőt öntött’ (Zsolt 138:3). Az egymásért mondott egyesült imánk bárcsak azt eredményezné, hogy mindannyian ’egyre bátrabban és félelem nélkül szóljuk az Isten Szavát’ (Fil 1:14).