A teokratikus szolgálati iskola munkaterve 2008-ra
Utasítások
A teokratikus szolgálati iskola 2008-ban az alábbi elrendezés szerint kerül levezetésre.
FORRÁSANYAGOK: A Szentírás új világ fordítása (bi12); Fordítsuk javunkra a teokratikus szolgálati iskolát! (be); „A teljes Írás Istentől ihletett és hasznos” (si); Érveljünk az Írásokból! (2005-ös kiadás) (rs).
Az iskolának IDŐBEN kell elkezdődnie énekkel, imával és üdvözlő szavakkal, majd az alábbiakban vázoltak szerint kell folytatódnia. Minden programrész után az iskolafelvigyázó vezeti be a következő programrészt.
BESZÉDFEJLESZTÉSI SZEMPONT: 5 perc. Az iskolafelvigyázó, a segítő tanácsadó vagy egy másik képesített vén kifejt egy beszédfejlesztési szempontot a Szolgálati iskola tankönyv alapján. (Azokban a gyülekezetekben, ahol kevés vén van, jó képességű kisegítőszolgák is megtarthatják ezt a programot.)
1. SZ. FELADAT: 10 perc. Egy képesített vén vagy kisegítőszolga tartsa meg a Fordítsuk javunkra a teokratikus szolgálati iskolát! vagy „A teljes Írás Istentől ihletett és hasznos” című kiadvány alapján. Ez a programrész egy 10 perces oktató előadás legyen. A célja ne csak az anyag átvétele legyen, hanem irányítsa a figyelmet a megtárgyalt gondolatok gyakorlati értékére, kiemelve azt, ami a gyülekezet szempontjából a leghasznosabb. A munkatervben megadott témát kell felhasználni. Az előadással megbízott testvérek ügyeljenek arra, hogy ne lépjék túl a kiszabott időt. Ha szükséges, négyszemközt lehet nekik tanácsot adni.
A BIBLIAOLVASÁS FŐBB GONDOLATAINAK KIEMELÉSE: 10 perc. Az első öt percben egy jó képességű vén vagy kisegítőszolga úgy mutasson rá az anyag alkalmazására, hogy azt hasznossá tegye a gyülekezet számára. Az adott hétre kijelölt bibliaolvasási rész bármely verséről beszélhet. A kiemelés ne csupán az olvasásra kijelölt anyag összefoglalásából álljon. Az előadó legfőbb célja az, hogy segítsen a hallgatóknak megérteni, hogy a felvilágosítás miért és hogyan válik a javukra. Vigyáznia kell, hogy ne lépje túl az első részre szánt öt percet. Biztosítania kell öt percet arra, hogy a hallgatóság közreműködhessen. Kérje meg őket, hogy rövid (30 másodperces vagy rövidebb) hozzászólásokban mondják el, hogy mit találtak az olvasottakban, ami értékes és hasznos. Az iskolafelvigyázó ezután megkéri a többi teremben programot tartó tanulókat, hogy menjenek át a termükbe.
2. SZ. FELADAT: 4 perc vagy kevesebb. Ezt a felolvasási feladatot testvérnek kell adni. A tanulónak nem kell bevezetést és befejezést készítenie a kijelölt anyag felolvasásához. Az iskolafelvigyázónak az a legfőbb célja, hogy segítsen a tanulóknak értelemmel, gördülékenyen, a kulcsszavak megfelelő hangsúlyozásával, modulációkkal, ügyesen alkalmazott szünetekkel és természetességgel olvasni.
3. SZ. FELADAT: 5 perc. Ezzel a feladattal testvérnőt bíznak meg. Azoknak a testvérnőknek, akik ezt a feladatot kapják, vagy ki lesz jelölve egy keret, vagy ők választhatnak maguknak egyet a Szolgálati iskola tankönyv 82. oldaláról. A tanulónak a megadott témáról kell beszélnie, és a szántóföldi szolgálatnak egy olyan ágára kell alkalmaznia, amely valószerű és a helyi gyülekezet területén gyakorlatias. Amikor nincs feltüntetve forrásanyag, a tanulónak kell anyagot gyűjtenie a feladathoz. Ezt úgy teheti meg, hogy kutatást végez a kiadványainkban. Az újonnan beiratkozott tanulóknak olyan feladatokat kell adni, amelyekhez van forrásanyag. Az iskolafelvigyázó különösen arra fog figyelni, hogy a tanuló miként fejti ki az anyagot, illetve hogyan segít a házigazdának elgondolkodni a szentírási érveken és megérteni a bemutató kulcsgondolatait. Az iskolafelvigyázó egy segítőt fog kijelölni a tanulónak.
4. SZ. FELADAT: 5 perc. A tanulónak a kijelölt témáról kell beszélnie. Amikor nincs feltüntetve forrásanyag, a tanulónak kell anyagot gyűjtenie a feladathoz. Ezt úgy teheti meg, hogy kutatást végez a kiadványainkban. Amikor testvér kapja ezt a feladatot, előadás formájában kell megtartania, szavait az összes jelenlévőhöz intézve. Ha ezzel a feladattal testvérnőt bíznak meg, az anyagot mindig a 3. sz. feladatnál vázolt formában kell előadni. Az iskolafelvigyázó bármikor adhatja a 4. sz. feladatot testvérnek, amikor ezt célszerűnek tartja. Kérjük, ne feledjétek, hogy a csillaggal megjelölt feladatokat csak testvérek fejthetik ki előadás formájában. Ha van elegendő vén és kisegítőszolga a gyülekezetetekben, hogy megtartsa a teokratikus szolgálati iskola és a szolgálati összejövetel programjait, akkor jobb volna ezeket a csillaggal megjelölt feladatokat egy vénnek vagy egy kisegítőszolgának kijelölni.
TANÁCSADÁS: 1 perc. Az iskolafelvigyázó ne jelentse be előre, hogy a tanuló melyik beszédfejlesztési szemponton dolgozik. A 2., 3. és 4. sz. feladat után az iskolafelvigyázó mondja el, mit tartott dicséretre méltónak az előadásban. Ne csupán az legyen a célja, hogy elmondja: „nagyon jól sikerült”, hanem hívja fel a figyelmet azokra a pontokra, amelyek hatásossá tették a programot. A tanulók szükségleteihez mérten további építő tanácsot adhat négyszemközt az összejövetel után vagy egy másik alkalommal.
IDŐBEOSZTÁS: A programok és a tanácsadó testvér megjegyzései ne menjenek túl az időn. A 2–4. sz. feladatoknál tapintatosan le kell állítani az előadást, ha az idő lejárt. Ha azok a testvérek mennek túl az időn, akik a beszédfejlesztési szempontról szóló nyitó előadást, az 1. sz. feladatot, illetve a bibliaolvasás főbb gondolatainak kiemelését tartják meg, négyszemközt kell tanácsot adni nekik. Mindenki gondosan ügyeljen az időbeosztásra. A teljes program időtartama 45 perc, az éneket és az imát nem számítva.
ÉRTÉKELŐLAP: A tankönyvben található.
SEGÍTŐ TANÁCSADÓ: A vének testülete kiválaszthat egy jó képességű vént, ha az iskolafelvigyázón kívül van ilyen a gyülekezetben, aki segítő tanácsadóként fog tevékenykedni. Ha sok vén van a gyülekezetben, akkor minden évben más-más képesített vén láthatja el ezt a megbízatást. A segítő tanácsadónak az a feladata, hogy ha indokolt, négyszemközt tanácsot adjon azoknak a testvéreknek, akik az 1. sz. feladatot vagy a bibliaolvasás főbb gondolatainak kiemelését tartják. Nem szükséges minden ilyen előadás után tanácsot adnia annak a vénnek vagy kisegítőszolgának, aki az előadást tartotta.
SZÓBELI ISMÉTLÉS: 30 perc. Kéthavonta az iskolafelvigyázó levezeti a szóbeli ismétlést. Erre az előbbiekben már vázolt beszédfejlesztési szempont kifejtése és a bibliaolvasás főbb gondolatainak kiemelése után kerül sor. A szóbeli ismétlés az előző két hónap anyagán alapul, az adott hétre kijelölt anyagot is beleszámítva. Ha a szóbeli ismétlés hetében a gyülekezetnek körzetkongresszusa van, akkor az ismétlést (a hétre kijelölt többi programmal együtt) el kell halasztani egy héttel későbbre, és a következő heti programot egy héttel előbbre kell venni. Ha körzetfelvigyázó látogatja meg a gyülekezeteteket a szóbeli ismétlés hetében, akkor az ének, a beszédfejlesztési szempont kifejtése és a bibliaolvasás főbb gondolatainak kiemelése változatlan marad a munkatervben foglaltak szerint. Az oktató előadást (amelyre a beszédfejlesztési szempont kifejtése után kerül sor) a következő hét programjából kell előrehozni. A következő heti teokratikus szolgálati iskolán a beszédfejlesztési szempont kifejtése és a bibliaolvasás főbb gondolatainak kiemelése a munkaterv szerint történik, majd ezután a szóbeli ismétlés következik.
MUNKATERV
Jan. 7. Bibliaolvasás: Máté 1–6 62. ének
Beszédfejlesztési szempont: Magyarázd meg a hallottakat, ha szükség van rá! (be 228. o., 1–2. bek.)
1. sz.: Bevezetés a Máté evangéliumához (si 175–7. o., 1–10. bek.)
2. sz.: Máté 5:1–20
3. sz.: Miért halnak meg az emberek? (rs 130. o., 3. bek.)
4. sz.: Milyen módokon segít bennünket Isten szelleme?
Jan. 14. Bibliaolvasás: Máté 7–11 224. ének
Beszédfejlesztési szempont: A szív szerepe (be 228. o., 3–5. bek.)
1. sz.: Gyönyörködjünk Isten Szavában! (be 9. o., 1–5. bek.)
2. sz.: Máté 10:1–23
3. sz.: Miért éri meg becsületesnek lenni?
4. sz.: Hol és milyen állapotban vannak a halottak? (rs 131. o., 7. bek. – 132. o., 3. bek.)
Jan. 21. Bibliaolvasás: Máté 12–15 133. ének
Beszédfejlesztési szempont: Taníts valamit a hallgatóságnak! (be 230. o., 1–6. bek.)
1. sz.: Naponta olvasd a Bibliát! (be 10. o., 1. bek. – 12. o., 3. bek.)
2. sz.: Máté 14:1–22
3. sz.: Miért nem vesznek részt Jehova Tanúi a halottak gyászolásával kapcsolatos hagyományos szokásokban? (rs 134. o., 1. bek. – 135. o., 1. bek.)
4. sz.: Mi vagy ki az antikrisztus?
Jan. 28. Bibliaolvasás: Máté 16–21 176. ének
Beszédfejlesztési szempont: A tanulságos előadáshoz kutatás szükséges (be 231. o., 1–3. bek.)
1. sz.: ’Ügyeljetek arra, hogy miként figyeltek’ (be 13. o., 1. bek. – 14. o., 5. bek.)
2. sz.: Máté 17:1–20
3. sz.: Hogyan válaszolhatsz a halállal kapcsolatos helytelen nézetekre? (rs 135. o., 2–4. bek.)
4. sz.: Mely dolgokat tekintik a keresztények szentnek?
Febr. 4. Bibliaolvasás: Máté 22–25 151. ének
Beszédfejlesztési szempont: Írásszövegek megmagyarázása (be 231. o., 4–5. bek.)
1. sz.: Odafigyelés az összejöveteleken és a kongresszusokon (be 15. o., 1. bek. – 16. o., 5. bek.)
2. sz.: Máté 23:1–24
3. sz.: Az örök élet nem lesz unalmas
4. sz.: Ihletett és egyéb álmok (rs 29. o., 3. bek. – 31. o., 5. bek.)
Febr. 11. Bibliaolvasás: Máté 26–28 110. ének
Beszédfejlesztési szempont: Kifejezések jelentésének megmagyarázása (be 232. o., 1. bek.)
1. sz.: Miért hasznos a Máté evangéliuma? (si 180–1. o., 29–33. bek.)
2. sz.: Máté 27:1–22
3. sz.: Miért mondhatjuk, hogy a hit több, mint Isten létezésének elfogadása?
4. sz.: Helytelen a kábítószerek használata a keresztények számára? (rs 215. o., 2. bek. – 217. o., 2. bek.)
Febr. 18. Bibliaolvasás: Márk 1–4 167. ének
Beszédfejlesztési szempont: Érvelés írásszövegek alapján (be 232. o., 2–4. bek.)
1. sz.: Bevezetés a Márk evangéliumához (si 181–3. o., 1–11. bek.)
2. sz.: Márk 2:1–17
3. sz.: Miért kerülik a keresztények a marihuána fogyasztását? (rs 217. o., 3. bek. – 218. o., 2. bek.)
4. sz.: Miként segít a szeretet, hogy bátrabbak legyünk?
Febr. 25. Bibliaolvasás: Márk 5–8 72. ének
Beszédfejlesztési szempont: Témaválasztás, amely a hallgatóság javára válik (be 232. o., 5. bek. – 233. o., 4. bek.)
Teokratikus szolgálati iskola – ismétlés
Márc. 3. Bibliaolvasás: Márk 9–12 195. ének
Beszédfejlesztési szempont: A kijelölt anyag felhasználása (be 234. o., 1. bek. – 235. o., 3. bek.)
1. sz.: Fejlesztheted az emlékezőképességedet (be 17. o., 1. bek. – 19. o., 1. bek.)
2. sz.: Márk 11:1–18
3. sz.: Miért nem hazudhat Isten?
4. sz.: Miért nem dohányoznak a keresztények? (rs 219. o., 1. bek. – 220. o., 4. bek.)
Márc. 10. Bibliaolvasás: Márk 13–16 87. ének
Beszédfejlesztési szempont: Kérdezz ügyesen! (be 236. o., 1–5. bek.)
1. sz.: Miért hasznos a Márk evangéliuma? (si 186. o., 31–3. bek.)
2. sz.: Márk 14:1–21
3. sz.: Hogyan lehet legyőzni a rossz szokásokat? (rs 220. o., 5. bek. – 221. o., 3. bek.)
4. sz.: Miért ’nem munkálja Isten igazságosságát az ember haragja’? (Jak 1:20)
Márc. 17. Bibliaolvasás: Lukács 1–3 13. ének
Beszédfejlesztési szempont: Fontos gondolatok bevezetése kérdésekkel (be 237. o., 1–2. bek.)
1. sz.: Bevezetés a Lukács evangéliumához (si 187–8. o., 1–9. bek.)
2. sz.: Lukács 1:1–23
3. sz.: Miért mondhatjuk, hogy „a hit cselekedetek nélkül tétlen”? (Jak 2:20)
4. sz.: A nemzetek nem fogják megakadályozni, hogy Isten véghezvigye a földdel kapcsolatos szándékát (rs 108. o., 2–4. bek.)
Márc. 24. Bibliaolvasás: Lukács 4–6 156. ének
Beszédfejlesztési szempont: Tegyél fel kérdéseket, amikor érvelsz egy témában! (be 237. o., 3. bek. – 238. o., 2. bek.)
1. sz.: Isten szellemének szerepe az emlékezésben (be 19. o., 2. bek. – 20. o., 3. bek.)
2. sz.: Lukács 4:1–21
3. sz.: Tűzzel fogja Jehova megsemmisíteni a földet? (rs 109. o., 4. bek. – 111. o., 1. bek.)
4. sz.: Az istenfélelem vissza tud minket tartani a bűntől
Márc. 31. Bibliaolvasás: Lukács 7–9 122. ének
Beszédfejlesztési szempont: Hozd felszínre az érzéseket kérdésekkel! (be 238. o., 3–5. bek.)
1. sz.: Miért foglalkozz odaadóan az olvasással? (be 21. o., 1. bek. – 23. o., 3. bek.)
2. sz.: Lukács 7:1–17
3. sz.: Mi bizonyítja, hogy Isten szeret bennünket, és azt akarja, hogy boldogok legyünk?
4. sz.: Az Új Jeruzsálem tagjai nem térnek vissza a földre a gonoszok pusztulása után (rs 111. o., 2. bek. – 112. o., 1. bek.)
Ápr. 7. Bibliaolvasás: Lukács 10–12 68. ének
Beszédfejlesztési szempont: Hangsúlyozás kérdésekkel (be 239. o., 1–2. bek.)
1. sz.: Hogyan foglalkozhatsz odaadóan az olvasással? (be 23. o., 4. bek. – 26. o., 5. bek.)
2. sz.: Lukács 11:37–54
3. sz.: Megváltozott-e Isten földdel kapcsolatos szándéka? (rs 112. o., 2–3. bek.)
4. sz.: Hogyan kell érteni a Jelenések 17:17-et?
Ápr. 14. Bibliaolvasás: Lukács 13–17 86. ének
Beszédfejlesztési szempont: Kérdések a helytelen gondolkodás leleplezésére (be 239. o., 3–5. bek.)
1. sz.: Hogyan tanulmányozz? (be 27. o., 1. bek. – 31. o., 2. bek.)
2. sz.: Lukács 16:1–15
3. sz.: Mit tanít nekünk Isten tallózásra vonatkozó törvénye? (3Móz 19:9, 10)
4. sz.: Hogyan bátoríthatjuk a betegeket? (rs 45. o., 1–4. bek.)
Ápr. 21. Bibliaolvasás: Lukács 18–21 182. ének
Beszédfejlesztési szempont: Tanító jellegű hasonlatok és metaforák (be 240. o., 1. bek. – 241. o., 1. bek.)
1. sz.: Miért hasznos a Lukács evangéliuma? (si 192–3. o., 30–5. bek.)
2. sz.: Lukács 18:1–17
3. sz.: Hogyan bátoríthatjuk azokat, akik elvesztették szeretett hozzátartozójukat? (rs 45. o., 5. bek. – 46. o., 1. bek.)
4. sz.: Mit jelent kerülni a zúgolódást? (Fil 2:14)
Ápr. 28. Bibliaolvasás: Lukács 22–24 218. ének
Beszédfejlesztési szempont: Példák használata (be 241. o., 2–4. bek.)
Teokratikus szolgálati iskola – ismétlés
Máj. 5. Bibliaolvasás: János 1–4 31. ének
Beszédfejlesztési szempont: Szentírási példák (be 242. o., 1–2. bek.)
1. sz.: Bevezetés a János evangéliumához (si 193–5. o., 1–9. bek.)
2. sz.: János 3:1–21
3. sz.: Mit tanulhatunk abból, hogy Dávid nem volt hajlandó megölni Saul királyt?
4. sz.: Hogyan bátoríthatod azokat, akiket Isten akaratának cselekvése miatt üldöznek? (rs 46. o., 2–7. bek.)
Máj. 12. Bibliaolvasás: János 5–7 150. ének
Beszédfejlesztési szempont: Vajon érteni fogják? (be 242. o., 3. bek. – 243. o., 1. bek.)
1. sz.: A tanulmányozás jutalommal jár (be 31. o., 3. bek. – 32. o., 3. bek.)
2. sz.: János 6:1–21
3. sz.: Mit tanít az Anániásról és Szafiráról szóló beszámoló?
4. sz.: Hogyan bátoríthatod azokat, akik az igazságtalanság miatt csüggedtek el? (rs 46. o., 8. bek. – 47. o., 2. bek.)
Máj. 19. Bibliaolvasás: János 8–11 102. ének
Beszédfejlesztési szempont: Mindennapi életből vett szemléltetések (be 244. o., 1–2. bek.)
1. sz.: Hogyan kutass a Bibliában? (be 33. o., 1. bek. – 35. o., 2. bek.)
2. sz.: János 11:38–57
3. sz.: Hogyan bátoríthatod azokat, akiknek anyagi nehézségekkel kell megküzdeniük? (rs 47. o., 3–7. bek.)
4. sz.: Bár senkiből sem lehetett kikényszeríteni a tizedik parancs betartását, miért adta Jehova?
Máj. 26. Bibliaolvasás: János 12–16 3. ének
Beszédfejlesztési szempont: A hallgatósághoz illő szemléltetések (be 244. o., 3. bek. – 245. o., 4. bek.)
1. sz.: Hogyan használjunk más kutatási eszközöket? (be 35. o., 3. bek. – 38. o., 4. bek.)
2. sz.: János 12:1–19
3. sz.: Hogyan bátoríthatod azokat, akik gyengeségek miatt csüggedtek el? (rs 47. o., 8. bek. – 48. o., 3. bek.)
4. sz.: Hogyan vethetjük a terhünket Jehovára? (Zsolt 55:22)
Jún. 2. Bibliaolvasás: János 17–21 198. ének
Beszédfejlesztési szempont: Szemléltetőeszközök ügyes használata (be 247. o., 1–2. bek.)
1. sz.: Miért hasznos a János evangéliuma? (si 198–9. o., 30–5. bek.)
2. sz.: János 21:1–14
3. sz.: Miért higgyünk Istenben, akit nem láthatunk?
4. sz.: Evolúció – Egy bonyolult tudományos kérdés (rs 89. o., 1. bek. – 91. o., 1. bek.)
Jún. 9. Bibliaolvasás: Cselekedetek 1–4 92. ének
Beszédfejlesztési szempont: Hogyan használt Jézus szemléltetőeszközöket? (be 247. o., 3. bek.)
1. sz.: Bevezetés a Cselekedetek könyvéhez (si 199–200. o., 1–8. bek.)
2. sz.: Cselekedetek 1:1–14
3. sz.: Az evolúció, a kövületek és az ésszerűség (rs 91. o., 2. bek. – 94. o., 3. bek.)
4. sz.: Mit foglal magában a ’beszédbeli nyíltság’? (Héb 3:6)
Jún. 16. Bibliaolvasás: Cselekedetek 5–7 2. ének
Beszédfejlesztési szempont: Lehetőségek a szemléltetőeszközök felhasználására (be 248. o., 1–3. bek.)
1. sz.: Vázlatkészítés (be 39–42. o.)
2. sz.: Cselekedetek 5:1–16
3. sz.: Hogyan válaszolhatsz az evolucionisták állításaira? (rs 94. o., 4. bek. – 97. o., 1. bek.)
4. sz.: Miért mondhatjuk, hogy Jehova félelme a bölcsesség kezdete? (Zsolt 111:10)
Jún. 23. Bibliaolvasás: Cselekedetek 8–10 116. ének
Beszédfejlesztési szempont: Térképek, kongresszusi programfüzetek és videofilmek felhasználása (be 248. o., 4. bek. – 249. o., 2. bek.)
1. sz.: Tanulóbeszédek elkészítése (be 43. o., 1. bek. – 44. o., 3. bek.)
2. sz.: Cselekedetek 8:1–17
3. sz.: Hogyan fogja Jézus ’megszabadítani a szegényt’? (Zsolt 72:12)
4. sz.: Miért nincs hite sok embernek? (rs 170. o., 5. bek. – 171. o., 3. bek.)
Jún. 30. Bibliaolvasás: Cselekedetek 11–14 79. ének
Beszédfejlesztési szempont: Szemléltetőeszközök használata nagyobb csoportok előtt (be 249. o., 3. bek. – 250. o., 1. bek.)
Teokratikus szolgálati iskola – ismétlés
Júl. 7. Bibliaolvasás: Cselekedetek 15–17 203. ének
Beszédfejlesztési szempont: Miért fontos az érvelés? (be 251. o., 1–3. bek.)
1. sz.: Dolgozd ki a témát és a keretet! (be 44. o., 4. bek. – 46. o., 1. bek.)
2. sz.: Cselekedetek 16:1–15
3. sz.: Miért szolgálhatjuk félelem nélkül Jehovát?
4. sz.: Hogyan szerezhet valaki hitet? (rs 172. o., 1–4. bek.)
Júl. 14. Bibliaolvasás: Cselekedetek 18–21 32. ének
Beszédfejlesztési szempont: Hol kezdjük? (be 251. o., 4. bek. – 252. o., 3. bek.)
1. sz.: Gyülekezetnek szóló előadások készítése (be 47. o., 1. bek. – 49. o., 2. bek.)
2. sz.: Cselekedetek 20:1–16
3. sz.: Az igazságos új rendszerben való hitet tettekkel kell alátámasztani (rs 172. o., 6. bek. – 173. o., 3. bek.)
4. sz.: Mit tanulhatunk a 2Mózes 23:19-ben levő tilalomból?
Júl. 21. Bibliaolvasás: Cselekedetek 22–25 200. ének
Beszédfejlesztési szempont: Mikor legyél hajlékony? (be 252. o., 4. bek. – 253. o., 2. bek.)
1. sz.: A szolgálati összejövetel programjainak és más előadásoknak az elkészítése (be 49. o., 3. bek. – 51. o., 2. bek.)
2. sz.: Cselekedetek 22:1–16
3. sz.: Hogyan teljesítik Jehova Tanúi a János 13:34, 35 szavait?
4. sz.: Hogyan azonosíthatók a hamis próféták? (rs 136. o., 1. bek. – 137. o., 7. bek.)
Júl. 28. Bibliaolvasás: Cselekedetek 26–28 29. ének
Beszédfejlesztési szempont: Tegyél fel kérdéseket, és hozz fel érveket! (be 253. o., 3. bek. – 254. o., 2. bek.)
1. sz.: Miért hasznos a Cselekedetek könyve? (si 203–5. o., 32–40. bek.)
2. sz.: Cselekedetek 26:1–18
3. sz.: Az igaz próféták nem mindig értették, hogy a jövendöléseik mikor és hogyan fognak beteljesedni (rs 138. o., 1–6. bek.)
4. sz.: Miért türelmes Jehova?
Aug. 4. Bibliaolvasás: Róma 1–4 170. ének
Beszédfejlesztési szempont: Helytálló érvelés, szilárdan Isten Szavára alapozva (be 255. o., 1. bek. – 256. o., 2. bek.)
1. sz.: Bevezetés a rómaiaknak írt levélhez (si 205–6. o., 1–7. bek.)
2. sz.: Róma 3:1–20
3. sz.: Hogyan védelmezik és erősítik meg az angyalok Isten szolgáit?
4. sz.: Jehova Tanúi előmozdítják az igaz imádatot (rs 138. o., 7. bek. – 139. o., 1. bek.)
Aug. 11. Bibliaolvasás: Róma 5–8 207. ének
Beszédfejlesztési szempont: További bizonyítékokkal alátámasztott érvelés (be 256. o., 3–5. bek.)
1. sz.: Felkészülés a nyilvános előadásokra (be 52. o., 1. bek. – 54. o., 1. bek.)
2. sz.: Róma 6:1–20
3. sz.: Jehova Tanúi a gyümölcseikről ismerhetők fel (rs 139. o., 2–3. bek.)
4. sz.: Hogyan védhet meg bennünket az igazságosság?
Aug. 18. Bibliaolvasás: Róma 9–12 152. ének
Beszédfejlesztési szempont: Hozz fel elegendő bizonyítékot! (be 256. o., 6. bek. – 257. o., 3. bek.)
1. sz.: Miért hasznos a rómaiaknak írt levél? (si 208–9. o., 20–5. bek.)
2. sz.: Róma 9:1–18
3. sz.: Milyen veszélyeket rejt magában a pletykálkodás és a kósza hírek terjesztése?
4. sz.: Hogyan válaszolhatsz azoknak, akik hamis prófétáknak neveznek bennünket? (rs 141. o., 1–3. bek.)
Aug. 25. Bibliaolvasás: Róma 13–16 16. ének
Beszédfejlesztési szempont: Próbáld elérni a szívet! (be 258. o., 1–5. bek.)
Teokratikus szolgálati iskola – ismétlés
Szept. 1. Bibliaolvasás: 1Korintusz 1–9 199. ének
Beszédfejlesztési szempont: Hozd felszínre az emberek szívében levő érzéseket! (be 259. o., 1–3. bek.)
1. sz.: Bevezetés a korintusziaknak írt első levélhez (si 210–1. o., 1–7. bek.)
2. sz.: 1Korintusz 4:1–17
3. sz.: Isten nem rendeli el előre, hogy mikor halunk meg (rs 413 o., 1–3. bek.)
4. sz.: Vajon az anyagi gazdagság Isten áldásának bizonyítéka?
Szept. 8. Bibliaolvasás: 1Korintusz 10–16 35. ének
Beszédfejlesztési szempont: Kelts jó érzéseket másokban! (be 259. o., 4. bek. – 260. o., 1. bek.)
1. sz.: Miért hasznos a korintusziaknak írt első levél? (si 213–4. o., 23–6. bek.)
2. sz.: 1Korintusz 13:1–14:6
3. sz.: Miért boldogok a szó cselekvői?
4. sz.: Nem minden Isten akarata, ami történik (rs 414. o., 1. bek. – 415. o., 3. bek.)
Szept. 15. Bibliaolvasás: 2Korintusz 1–7 58. ének
Beszédfejlesztési szempont: Segíts másoknak istenfélelmet kifejleszteni! (be 260. o., 2–3. bek.)
1. sz.: Bevezetés a korintusziaknak írt második levélhez (si 214–5. o., 1–4. bek.)
2. sz.: 2Korintusz 1:1–14
3. sz.: Isten nem tud mindent előre, és nem is rendel el mindent (rs 415. o., 4–6. bek.)
4. sz.: Miért örvendeznek a keresztények az üldözések közepette?
Szept. 22. Bibliaolvasás: 2Korintusz 8–13 12. ének
Beszédfejlesztési szempont: Istennek számít, hogyan viselkedünk (be 260. o., 4–5. bek.)
1. sz.: Miért hasznos a korintusziaknak írt második levél? (si 216–7. o., 18–20. bek.)
2. sz.: 2Korintusz 9:1–15
3. sz.: Miért nem képezik részét az igaz keresztények a világnak?
4. sz.: Istennek az a képessége, hogy előre tud és elrendel eseményeket (rs 416. o., 1–4. bek.)
Szept. 29. Bibliaolvasás: Galácia 1–6 163. ének
Beszédfejlesztési szempont: Segíts másoknak önvizsgálatot tartani! (be 261. o., 1–3. bek.)
1. sz.: Bevezetés a galáciaiaknak írt levélhez, és amiért ez a könyv hasznos (si 217–20. o., 1–6., 14–8. bek.)
2. sz.: Galácia 1:1–17
3. sz.: Ádámmal kapcsolatban miért nem használta Isten azt a képességét, hogy előre tud mindent? (rs 417. o., 1–3. bek.)
4. sz.: Hogyan győzi le a szeretet az emberektől való félelmet?
Okt. 6. Bibliaolvasás: Efézus 1–6 99. ének
Beszédfejlesztési szempont: Szívből jövő engedelmesség kifejlesztése (be 261. o., 4. bek. – 262. o., 3. bek.)
1. sz.: Bevezetés az efézusiaknak írt levélhez, és amiért ez a könyv hasznos (si 220–3. o., 1–8., 16–9. bek.)
2. sz.: Efézus 3:1–19
3. sz.: A bocsánatkérés nem a gyengeség jele
4. sz.: Isten nem rendelte el Jákob, Ézsau vagy Júdás sorsát (rs 417. o., 4. bek. – 418. o., 2. bek.)
Okt. 13. Bibliaolvasás: Filippi 1 – Kolosszé 4 123. ének
Beszédfejlesztési szempont: Működjünk együtt Jehovával az emberek szívének elérésében! (be 262. o., 4. bek.)
1. sz.: Bevezetés a filippieknek írt levélhez, és amiért ez a könyv hasznos (si 223–6. o., 1–7., 12–4. bek.)
2. sz.: Filippi 3:1–16
3. sz.: Milyen értelemben volt a keresztény gyülekezet sorsa elrendelve? (rs 418. o., 3. bek. – 419. o., 1. bek.)
4. sz.: a Miért hasznos a kolosszéiaknak írt levél? (si 228. o., 12–4. bek.)
Okt. 20. Bibliaolvasás: 1Tesszalonika 1 – 2Tesszalonika 3 161. ének
Beszédfejlesztési szempont: Jó időbeosztás megvalósítása (be 263. o., 1. bek. – 264. o., 4. bek.)
1. sz.: Bevezetés a tesszalonikaiaknak írt első és második levélhez, és amiért ezek a levelek hasznosak (si 229–31. o., 1–5., 13–5. bek.; 232–3. o., 1–4., 10–1. bek.)
2. sz.: 1Tesszalonika 1:1–2:8
3. sz.: Mi az Írás szerinti nézet az asztrológiáról? (rs 419. o., 2. bek. – 420. o., 3. bek.)
4. sz.: b Miért hasznos a Timóteusznak írt első és második levél? (si 236–7. o., 15–9. bek.; 238–9. o., 10–2. bek.)
Okt. 27. Bibliaolvasás: 1Timóteusz 1 – 2Timóteusz 4 69. ének
Beszédfejlesztési szempont: Eredményes buzdítás (be 265. o., 1–3. bek.)
Teokratikus szolgálati iskola – ismétlés
Nov. 3. Bibliaolvasás: Titusz 1 – Filemon 149. ének
Beszédfejlesztési szempont: Buzdítás a szeretet alapján (be 266. o., 1–4. bek.)
1. sz.: Bevezetés a Titusznak írt levélhez, és amiért ez a könyv hasznos (si 239–41. o., 1–4., 8–10. bek.)
2. sz.: Titusz 1:1–16
3. sz.: Milyen ésszerű okok miatt hihetünk Istenben? (rs 180. o., 2. bek. – 181. o., 4. bek.)
4. sz.: c Miért hasznos a Filemonnak írt levél? (si 242–3. o., 7–10. bek.)
Nov. 10. Bibliaolvasás: Héberek 1–8 144. ének
Beszédfejlesztési szempont: Buzdítás, mely a Szentíráson alapul (be 266. o., 5. bek. – 267. o., 1. bek.)
1. sz.: Bevezetés a Hébereknek írt levélhez (si 243–4. o., 1–9. bek.)
2. sz.: Héberek 3:1–19
3. sz.: A gonoszság és a szenvedés nem cáfolja Isten létezését (rs 181. o., 5. bek. – 182. o., 1. bek.)
4. sz.: Mi a különbség a valódi és a hamis alázatosság között?
Nov. 17. Bibliaolvasás: Héberek 9–13 28. ének
Beszédfejlesztési szempont: Buzdítás beszédbeli nyíltsággal (be 267. o., 2–3. bek.)
1. sz.: Miért hasznos a Hébereknek írt levél? (si 247. o., 23–7. bek.)
2. sz.: Héberek 10:1–17
3. sz.: Isten valóságos személy, akinek vannak érzései (rs 182. o., 2. bek. – 183. o., 5. bek.)
4. sz.: Hogyan mozdítja elő a megbocsátás az egységet?
Nov. 24. Bibliaolvasás: Jakab 1–5 88. ének
Beszédfejlesztési szempont: Miért fontos bátorítani a hallgatóságot? (be 268. o., 1–3. bek.)
1. sz.: Bevezetés a Jakab leveléhez, és amiért ez a könyv hasznos (si 248–51. o., 1–7., 15–7. bek.)
2. sz.: Jakab 1:1–21
3. sz.: Isten létének nem volt kezdete (rs 183. o., 6. bek. – 184. o., 1. bek.)
4. sz.: Hogyan ’ujjong az irgalmasság diadalmasan az ítélet fölött’? (Jak 2:13)
Dec. 1. Bibliaolvasás: 1Péter 1 – 2Péter 3 18. ének
Beszédfejlesztési szempont: Emlékeztesd a hallgatókat arra, hogy mit tett már Jehova! (be 268. o., 4. bek. – 269. o., 2. bek.)
1. sz.: Bevezetés a Péter első leveléhez, és amiért ez a könyv hasznos (si 251–3. o., 1–5., 11–3. bek.)
2. sz.: 1Péter 2:1–17
3. sz.: Isten nevének használata létfontosságú a megmentéshez (rs 184. o., 2–5. bek.)
4. sz.: d Miért hasznos a Péter második levele? (si 255. o., 8–10. bek.)
Dec. 8. Bibliaolvasás: 1János 1-5; 2Jn 1-13; 3Jn 1-14 – Júdás 50. ének
Beszédfejlesztési szempont: Mutass rá, hogyan segítette Jehova a népét! (be 269. o., 3–5. bek.)
1. sz.: Bevezetés a János első, második és harmadik leveléhez, és amiért ezek a könyvek hasznosak (si 256–8. o., 1–5., 11–3. bek.; 259. o., 1–3., 5. bek.; 260–1. o., 1–3., 5. bek.)
2. sz.: 1János 4:1–16
3. sz.: Vajon minden vallás jó? (rs 184. o., 6. bek. – 185. o., 1. bek.)
4. sz.: e Miért hasznos a Júdás levele? (si 262–3. o., 8–10. bek.)
Dec. 15. Bibliaolvasás: Jelenések 1–6 219. ének
Beszédfejlesztési szempont: Örülj annak, amit Isten most tesz! (be 270. o., 1. bek. – 271. o., 1. bek.)
1. sz.: Bevezetés a Jelenések könyvéhez (si 263–4. o., 1–6. bek.)
2. sz.: Jelenések 3:1–13
3. sz.: Milyen értelemben „Isten” Jézus? (rs 185. o., 2–3. bek.)
4. sz.: Milyen értelemben véges a türelem és az irgalmasság?
Dec. 22. Bibliaolvasás: Jelenések 7–14 21. ének
Beszédfejlesztési szempont: Teljesen fordítsd javadra a teokratikus szolgálati iskolát! (be 5. o., 1. bek. – 8. o., 1. bek.)
1. sz.: Miért hasznos a Jelenések könyve? (si 268–9. o., 28–34. bek.)
2. sz.: Jelenések 8:1–13
3. sz.: Hogyan válaszolhatsz az Isten létezésével kapcsolatos ellenvetésekre? (rs 185. o., 4. bek. – 187. o., 1. bek.)
4. sz.: Mit jelent az a kifejezés, hogy „Isten nagyobb a szívünknél”? (1János 3:20)
Dec. 29. Bibliaolvasás: Jelenések 15–22 60. ének
Beszédfejlesztési szempont: Pontos felolvasás (be 83. o., 1–5. bek.)
Teokratikus szolgálati iskola – ismétlés
[Lábjegyzetek]
a Csak férfi testvérek tartsák meg, lehetőleg vének vagy kisegítőszolgák.
b Csak férfi testvérek tartsák meg, lehetőleg vének vagy kisegítőszolgák.
c Csak férfi testvérek tartsák meg, lehetőleg vének vagy kisegítőszolgák.
d Csak férfi testvérek tartsák meg, lehetőleg vének vagy kisegítőszolgák.
e Csak férfi testvérek tartsák meg, lehetőleg vének vagy kisegítőszolgák.