Forrásanyagok az Életünk és Szolgálatunk – Munkafüzethez
JÚNIUS 4–10.
GYÖNGYSZEMEK ISTEN SZAVÁBÓL | MÁRK 15–16
„Jézus beteljesítette a próféciákat”
(Márk 15:24) Majd oszlopra feszítették, és szétosztották a felsőruháit, sorsot vetve rájuk, hogy eldöntsék, ki mit kapjon.
(Márk 15:29, 30) Az arra menők becsmérlően beszéltek hozzá, és a fejüket csóválva ezt mondták: „Hah! Te, aki állítólag lerombolod a templomot, és három nap alatt felépíted, 30 mentsd meg magad, és szállj le a kínoszlopról!”
nwtsty jegyzetek a Mr 15:24, 29-hez
szétosztották a felsőruháit: A Jn 19:23, 24-ben olyan részletekről olvashatunk, melyeket Máté, Márk és Lukács sem említett: a római katonák nyilvánvalóan sorsot vetettek a felső- és az alsóruhára is; a felsőruhákat „négy részre osztották, mindegyik katonának jutott egy”; az alsóruhát nem akarták eltépni, ezért sorsot vetettek rá; és beteljesedett a Zs 22:18 próféciája, mely szerint sorsot vetnek a Messiás ruhájára. Valószínűleg bevett szokás volt, hogy a kivégzést végrehajtók megtartották az áldozatok ruháit, ezért a kivégzés előtt elvették tőlük a ruháikat és a holmijukat, ami még megalázóbbá tette ezt az eljárást.
fejüket csóválva: Ez a mozdulat néhány szó kíséretében gúnyt vagy megvetést fejezett ki. Az arra járók akaratlanul is beteljesítették a Zs 22:7-ben lévő próféciát.
(Márk 15:43) eljött az Arimateából való József, a tanács egyik tekintélyes tagja, aki maga is várta Isten királyságát. Felbátorodott, bement Pilátus elé, és elkérte Jézus testét.
nwtsty jegyzet a Mr 15:43-hoz
József: Az evangéliumírók személyisége jól látszik abból, hogy milyen különböző részleteket jegyeztek fel Józsefről. Máté, az adószedő azt írta, hogy József „gazdag ember” volt. Márk elsősorban a rómaiaknak írt, és az ő beszámolója szerint ez a férfi „a tanács egyik tekintélyes tagja” volt, aki várta Isten királyságát. Lukács együttérző orvosként azt örökítette meg, hogy József „jó és igazságos férfi volt”, és nem támogatta a tanácsot a Jézus elleni tervben. Egyedül János számolt be arról, hogy József „titokban [volt tanítvány], mert félt a zsidóktól” (Mt 27:57–60; Mr 15:43–46; Lk 23:50–53; Jn 19:38–42).
Kutassunk szellemi kincsek után
(Márk 15:25) A harmadik óra volt, amikor oszlopra feszítették.
nwtsty jegyzet a Mr 15:25-höz
A harmadik óra: Vagyis kb. de. 9 óra. Néhányak szerint ellentmondás van Márk beszámolója és a János 19:14–16 között, amely szerint „a 6. óra körül járt az idő”, amikor Pilátus átadta Jézust a kivégzőinek. A Szentírás nem ad részletes magyarázatot a különbségre, de van néhány tény, amelyet érdemes figyelembe venni: Az evangéliumok általában egységesen írnak azoknak az eseményeknek az idejéről, melyek Jézus utolsó, földön töltött napján történtek. Mind a négy beszámolóból kiderül, hogy a papok és a vének virradatkor találkoztak, és utána átadták Jézust a római kormányzónak, Poncius Pilátusnak (Mt 27:1, 2; Mr 15:1; Lk 22:66–23:1; Jn 18:28). Máté, Márk és Lukács is írt arról, hogy amikor Jézus már az oszlopon volt, sötétség borult az egész vidékre „a hatodik órától fogva a kilencedik óráig” (Mt 27:45, 46; Mr 15:33, 34; Lk 23:44). Ahhoz, hogy meghatározzuk Jézus kivégzésének az időpontját, fontos tényező lehet a következő: Az ostorozást vagy korbácsolást egyesek a kivégzés részének tekintették. Néha az ostorozás annyira brutális volt, hogy az elítélt belehalt. Jézust is igen kegyetlenül megostorozták, hiszen egy másik férfinak át kellett vennie tőle a kínoszlopot, amikor ő már nem bírta vinni (Lk 23:26; Jn 19:17). Ha úgy tekintették, hogy a kivégzés az ostorozással kezdődik, akkor valamennyi időnek el kellett telnie, mielőtt Jézust ténylegesen a kínoszlopra szegezték. Ezt támasztja alá, hogy a Mt 27:26 és a Mr 15:15 is együtt említi az ostorozást és az oszlopra feszítést. Ezért hát, hogy ki mikorra tette a kivégzés időpontját, az attól függhet, hogy mit tekintett a folyamat kezdetének. Ez magyarázatot adhat arra is, hogy miért lepődött meg Pilátus, amikor megtudta, hogy Jézus nem sokkal az oszlopra feszítés után meghalt (Mr 15:44). Továbbá, a Bibliában sok helyen láthatjuk nyomát annak a szokásnak, hogy a nappalt négy, egyenként háromórás részre osztották, csakúgy, mint az éjszakát. Ez a felosztás tükröződik abban is, hogy gyakran történik utalás a harmadik, hatodik és kilencedik órára. Ezeket napkeltétől, vagyis körülbelül reggel 6 órától számították (Mt 20:1–5; Jn 4:6; Cs 2:15; 3:1; 10:3, 9, 30). A legtöbb embernek nem volt pontos időjelző eszköze, ezért az időpontokhoz gyakran hozzátették, hogy „körül”, például a Jn 19:14-ben (Mt 27:46; Lk 23:44; Jn 4:6; Cs 10:3, 9). Összefoglalva: Valószínűleg Márk az ostorozásra és az oszlopra szegezésre is gondolt, János pedig csak az oszlopra szegezésre utalt. Úgy tűnik, mindkét író kerekítette az időpontot a legközelebbi háromórás periódushoz, és János a „körül” szót is használta. Ezek mind hozzájárulhatnak a két beszámoló közti eltéréshez. Végül, az a tény, hogy János látszólag más időpontot jegyzett fel, mint Márk, azt bizonyítja, hogy János – aki évtizedekkel később írta az evangéliumát – nem csak egyszerűen lemásolta Márk beszámolóját.
(Márk 16:8) Amikor aztán kijöttek, a félelemtől remegve és az érzelmektől felkavarva elfutottak a sírtól. És senkinek sem mondtak semmit, mert féltek.
nwtsty jegyzet a Mr 16:8-hoz
mert féltek: A legrégebbi kéziratok, melyek elérhetőek Márk evangéliumának utolsó részéről, a 8. versben található szavakkal zárulnak. Némelyek azt állítják, hogy ez túl váratlan befejezés, és eredetileg nem így fejeződött be ez a könyv. Ám ha figyelembe vesszük Márk tömör írói stílusát, akkor ez a kijelentés nem feltétlenül állja meg a helyét. Ezenkívül a IV. században élt hittudósok, Jeromos és Euszebiosz is megemlítették, hogy a hiteles beszámoló ezekkel a szavakkal zárul: „mert féltek”.
Számos görög kézirat és más nyelvű fordítás a 8. vers után még tartalmaz egy hosszú vagy egy rövid befejezést. A hosszú befejezés (12 versből áll) megtalálható a Codex Alexandrinusban, Efrém újraírt kódexében és a Codex Bezae Cantabrigiensisben, melyek mind az i. sz. V. századból származnak. Továbbá benne van még a latin Vulgatában, a Cureton-féle szír fordításban és a szír Pesittában. De nem szerepel két korábbi, a IV. századból származó görög kéziratban, a Codex Sinaiticusban és a Codex Vaticanusban. Szintén nem található meg a IV. vagy V. századi Codex Sinaiticus Syriacusban, illetve a legrégebbi szaidi kopt kéziratban sem, mely az V. századból maradt fenn. Ezenkívül a legősibb örmény és grúz kéziratokban is a 8. verssel ér véget Márk evangéliuma.
Vannak későbbi görög kéziratok és más nyelvű fordítások, amelyekben a rövid befejezés található meg, mely csupán néhány mondatból áll. Az i. sz. VIII. századból való Codex Regius mindkét befejezést tartalmazza, és a rövid befejezés szerepel elsőként. Mindkét befejezés előtt közöl egy magyarázatot, mely szerint ezek a részek elfogadottak bizonyos körökben, mindamellett ezek egyikét sem ismeri el hitelesnek.
RÖVID BEFEJEZÉS
A Mr 16:8 utáni rövid befejezés nem része az ihletett Írásoknak. Így szól:
A Péter körül levőknek azonban elmondták röviden mindazt, amire parancsot kaptak. Maga Jézus ezek után még kiküldte őket kelettől nyugatig az örök megmentés szent és romolhatatlan kihirdetésére.
HOSSZÚ BEFEJEZÉS
A Mr 16:8 utáni hosszú befejezés nem része az ihletett Írásoknak. Így szól:
9 Miután a hét első napján korán feltámadt, először Mária Magdalénának jelent meg, akiből hét démont űzött ki. 10 Ez elment, és beszámolt azoknak, akik Jézussal voltak, mert keseregtek és sírtak. 11 De amikor azok meghallották, hogy életre kelt, és hogy Mária látta őt, nem hitték el. 12 Ezek után pedig közülük kettőnek jelent meg egy másik formában útközben, amikor vidékre mentek. 13 Ezek visszamentek, és beszámoltak a többieknek. Nekik sem hittek. 14 Később azonban magának a tizenegynek jelent meg, amint az asztalnál feküdtek, és szemükre vetette hitetlenségüket és keményszívűségüket, mert nem hittek azoknak, akik látták őt, miután feltámadt a halottak közül. 15 Majd ezt mondta nekik: „Menjetek el az egész világba, és prédikáljátok a jó hírt az egész teremtésnek! 16 Aki hisz, és meg van keresztelve, megmentésben fog részesülni, de aki nem hisz, azt elítélik. 17 Továbbá, akik hisznek, azokat ezek a jelek fogják kísérni: A nevemet használva démonokat fognak kiűzni, nyelveken szólnak majd, 18 és kezükkel kígyókat vesznek fel, és ha valami halálosat isznak, semmi kárt sem tesz bennük. Kezüket betegekre teszik, és azok rendbe jönnek.”
19 Az Úr Jézus pedig, miután szólt hozzájuk, felvitetett az égbe, és leült az Isten jobbjához. 20 Ők tehát elmentek, és mindenütt prédikáltak, s eközben az Úr együtt munkálkodott velük, és támogatta az üzenetet a kísérő jelek által.
JÚNIUS 11–17.
GYÖNGYSZEMEK ISTEN SZAVÁBÓL | LUKÁCS 1
Kutassunk szellemi kincsek után
(Lukács 1:69) És hatalmas megmentőt adott nekünk az ő szolgájának, Dávidnak a királyi leszármazási vonalán
nwtsty jegyzet a Lk 1:69-hez
hatalmas megmentőt: Szó szerint: „megmentés szarvát”. A Bibliában az állatok szarva gyakran erőt, hódítást vagy győzelmet szemléltet (1Sá 2:1; Zs 75:4, 5, 10; 148:14; lábjegyzetek). Továbbá igazságos vagy gonosz uralkodókat és uralkodócsaládokat is szemléltethet a szarv, az ő hódításaikat pedig a szarv ökleléséhez hasonlítja a Szentírás (5Mó 33:17; Dá 7:24; 8:2–10, 20–24). Ebben a szövegkörnyezetben a „megmentés szarva” kifejezés a Messiásra utal, akinek hatalma van a megmentéshez.
(Lukács 1:76) Ami pedig téged illet, kisgyermek, a legfelségesebb Isten prófétájának fognak hívni, mert Jehova előtt fogsz járni, hogy előkészítsd útjait
nwtsty jegyzet a Lk 1:76-hoz
Jehova előtt fogsz járni: Keresztelő János abban az értelemben járt „Jehova előtt”, hogy az előfutára volt Jézusnak, aki pedig képviselte az Atyját, hiszen az ő nevében jött (Jn 5:43; 8:29).
JÚNIUS 18–24.
GYÖNGYSZEMEK ISTEN SZAVÁBÓL | LUKÁCS 2–3
„Fiatalok, erősítitek a Jehovával ápolt kapcsolatotokat?”
(Lukács 2:41, 42) Mármost a szüleinek szokásuk volt évről évre elmenni Jeruzsálembe a pászka ünnepére. 42 Mikor aztán 12 éves lett, felmentek az ünnep szokása szerint.
nwtsty jegyzet a Lk 2:41-hez
a szüleinek szokásuk volt: A törvény nem tette kötelezővé a nőknek, hogy részt vegyenek a pászkán. De Mária rendszeresen Józseffel tartott Jeruzsálembe, hogy ott legyenek az ünnepen (2Mó 23:17; 34:23). Ez minden évben oda-vissza közel 300 kilométernyi utazást jelentett az egyre növekvő családnak.
(Lukács 2:46, 47) Végül három nap múlva megtalálták a templomban, amint ott ült a tanítók körében, figyelt rájuk, és kérdezgette őket. 47 És mindenki, aki csak hallgatta, ámuldozott az értelmén és a válaszain.
nwtsty jegyzetek a Lk 2:46, 47-hez
kérdezgette őket: A Jézus körül lévők reakciójából arra következtethetünk, hogy nem csupán egy kíváncsi kisfiú kérdezősködéséről volt szó (Lk 2:47). A görög kifejezés, melyet úgy fordítottak, hogy „kérdezgette”, bizonyos szövegkörnyezetben olyan kérdezésre és visszakérdezésre utalhat, amilyen egy bírói vizsgálaton szokott elhangzani (Mt 27:11; Mr 14:60, 61; 15:2, 4; Cs 5:27). Történészek szerint a legelőkelőbb vallási vezetők közül néhányaknak szokásuk volt ott maradni a templomban az ünnep után, hogy egy tágas csarnokban tanítsanak másokat. Az emberek odaülhettek a lábukhoz, és kérdezgethették őket.
ámuldozott: Az itt használt görög ige folyamatos vagy ismétlődő csodálkozásra utal.
(Lukács 2:51, 52) Ezután elment velük, visszatért Názáretbe, és továbbra is alárendelte magát nekik. Anyja pedig gondosan szívébe véste mindezeket a szavakat. 52 És Jézus tovább növekedett bölcsességben, termetben, és egyre kedvesebb lett Isten és az emberek előtt.
nwtsty jegyzet a Lk 2:51, 52-höz
továbbra is alárendelte magát: Vagy: „engedelmeskedett”. A görög ige folyamatos formája arra utal, hogy miután Jézus lenyűgözte a tanítókat a templomban azzal, hogy mennyire ismeri Isten Szavát, hazament, és alázatosan alárendelte magát a szüleinek. Ám ez sokkal jelentőségteljesebb volt, mint bármelyik kisgyermek engedelmessége, hiszen hozzátartozott ahhoz, hogy Jézus minden részletében betöltse a mózesi törvényt (2Mó 20:12; Ga 4:4).
Kutassunk szellemi kincsek után
(Lukács 2:14) Dicsőség fenn a magasságban Istennek, és béke a földön a jóakarat emberei között!
nwtsty jegyzetek a Lk 2:14-hez
béke a földön a jóakarat emberei között: Bizonyos kéziratok szövegét így is lehet értelmezni: „a földön békesség, és az emberekhez jóakarat.” Némelyik bibliafordítás ezt a megfogalmazást tükrözi. De az Új világ fordítás szövegezése sokkal inkább alátámasztható a kéziratokkal. Amit az angyal mondott, azzal nem arra utalt, hogy Isten minden ember iránt jóakarattal viseltetik, a gondolkodásmódjuktól és a viselkedésüktől függetlenül. Azokról van itt szó, akik azért élvezhetik Isten jóakaratát, mert őszintén hisznek benne, és a Fia követőivé válnak. (Lásd a jóakarat emberei jegyzetet ehhez a vershez.)
a jóakarat emberei: Az angyal nyilvánvalóan Isten jóakaratáról beszélt, nem az emberekéről. A görög eu·do·kiʹa szót így is vissza lehet adni: „kegy; jótetszés; helyeslés.” A Mt 3:17-ben, a Mr 1:11-ben és a Lk 3:22-ben az ezzel rokon eu·do·keʹó ige szerepel (lásd a Mr 1:11-hez tartozó jegyzetet); itt Isten a Fiához szól közvetlenül a keresztelkedése után. Az az alapjelentése, hogy ’helyesel; kedvét leli benne; kedvezően tekint rá; gyönyörűségét leli benne’. Ezzel összhangban „a jóakarat emberei” kifejezés (an·thróʹpoisz eu·do·kiʹasz) olyan emberekre utal, akik Isten tetszését és jóakaratát élvezik, és így is lehet fordítani: „emberek, akikben kedvét leli; emberek, akik a tetszését élvezik.” Az angyal tehát nem arra utalt, hogy Isten általában az emberek iránt nyilvánítja ki a jóakaratát, hanem azok iránt, akik a kedvében járnak azáltal, hogy őszintén hisznek benne, és a Fia követőivé válnak. A görög eu·do·kiʹa szó bizonyos szövegkörnyezetekben emberek jóakaratára is utalhat (Ró 10:1; Flp 1:15), de gyakran használják Isten jóakaratára, jótetszésére, vagy arra, hogy valamit helyesnek lát (Mt 11:26; Lk 10:21; Ef 1:5, 9; Flp 2:13; 2Te 1:11). A Septuagintában a Zs 51:18-ban [50:20, LXX] Isten jóakaratára használják ezt a szót.
JÚNIUS 25. – JÚLIUS 1.
GYÖNGYSZEMEK ISTEN SZAVÁBÓL | LUKÁCS 4–5
„Jézushoz hasonlóan álljunk ellen a kísértéseknek”
(Lukács 4:9–12) Ezután Jeruzsálembe vitte őt, odaállította a templom tetőpárkányára, és ezt mondta neki: „Ha Isten fia vagy, vesd le magadat innen, 10 mert meg van írva: »Parancsot ad az angyalainak, hogy megóvjanak téged«, 11 és »a tenyerükön fognak hordozni, hogy kőbe ne üsd a lábadat«.” 12 Jézus így válaszolt neki: „Meg van írva: »Ne tedd próbára Jehovát, a te Istenedet.«”
nwtsty animáció
A templom tetőpárkánya
Lehetséges, hogy Sátán szó szerint odaállította Jézust „a templom tetőpárkányára [vagy „legmagasabb pontjára”]”, amikor azt mondta neki, hogy vesse le magát, de azt nem tudjuk, hogy pontosan hol állhatott Jézus. Mivel a „templom” szó itt az egész épületegyüttesre utalhat, Jézus talán a templom területének a délkeleti sarkán (1.) állt, de az is lehet, hogy egy másik sarkon. Bármelyik helyről is vetette volna le magát, biztos, hogy meghalt volna, ha Jehova nem lép közbe.
Kutassunk szellemi kincsek után
(Lukács 4:17) Átnyújtották neki Ézsaiás próféta tekercsét, ő pedig szétbontotta a tekercset, és megkereste azt a helyet, ahol ez volt megírva
nwtsty jegyzet a Lk 4:17-hez
Ézsaiás próféta tekercse: A holt-tengeri Ézsaiás-tekercs 17 összefűzött pergamenlapból áll, 7,3 m hosszú, és 54 hasábnyi szöveget tartalmaz. A názáreti zsinagógában egy hasonló hosszúságú tekercset használhattak. Az első században még nem létezett fejezet- és versszámozás, így Jézusnak enélkül kellett megtalálnia azt a részt, amelyet fel akart olvasni. Ám ő megkereste azt a helyet, ahol a prófétai szavak fel lettek jegyezve, amiből látszik, hogy behatóan ismerte Isten Szavát.
(Lukács 4:25) Például biztosak lehettek benne, hogy sok özvegy volt Izraelben Illés napjaiban, amikor három évig és hat hónapig nem esett az eső, és nagy éhínség lett azon a földön.
nwtsty jegyzet a Lk 4:25-höz
három évig és hat hónapig: Az 1Ki 18:1 szerint Illés „a harmadik évben” jelentette be a szárazság végét. Ezért némelyek azt mondják, hogy Jézus szavai ellentmondanak az 1Királyok beszámolójának. A Héber iratok leírása azonban nem utal arra, hogy a szárazság kevesebb mint három évig tartott volna. Valószínű, hogy az az időszak, amelyre a „harmadik évben” kifejezés utal, akkor kezdődött, amikor Illés először beszélt a szárazságról Ahábnak (1Ki 17:1). Ekkor feltehetően már folyamatban volt a száraz évszak, amely általában maximum hat hónapig tartott, de ezúttal valószínűleg elhúzódott. Továbbá a szárazság nem szűnt meg közvetlenül azután, hogy Illés megjelent Aháb előtt „a harmadik évben”, hanem csak a Kármel-hegyen zajló próba után (1Ki 18:18–45). Ebből következik, hogy Jézus szavai, és az, amit a féltestvére írt le a Jk 5:17-ben, összhangban vannak az 1Ki 18:1-gyel.