Nasi a kutyusoknak

De a Tanúk nemcsak az emberekkel voltak kedvesek, hanem a kutyáimmal is. Egyik nap Elaine, aki akkor ott állt az állvány mellett, adott egy kis nasit a két kiskutyámnak. Onnantól fogva bármikor, amikor arra jártam, a kutyusaim mindig az állvány felé vették az irányt.

Ahogy teltek-múltak a hónapok, a kutyáim mindig nagyon örültek a finom falatoknak, én pedig jókat beszélgettem a Tanúkkal. De nem akartam nagyon belemerülni velük bibliai témákba. Már 70 fölött voltam, és nem igazán tudtam, hogy miben hisznek a Tanúk. Mivel csalódtam a protestáns egyházakban, úgy gondoltam, hogy az a legjobb, ha csak magamban olvasgatom a Bibliát.

Időközben a város más pontjain is láttam Tanúkat az állvány mellett állni. Ők is nagyon barátságosak voltak. Nagy hatással volt rám, hogy mindig a Biblia alapján válaszoltak a kérdéseimre. Így egyre jobban mertem nyitni feléjük.

Egyik nap Elaine megkérdezte tőlem, hogy Isten ajándékainak tartom-e az állatokat. Természetesen igennel válaszoltam. Erre felolvasta nekem az Ézsaiás 11:6–9-et. Ez felkeltette az érdeklődésemet, bár még mindig vonakodtam attól, hogy elfogadjak bármilyen kiadványt tőlük.

A rá következő napokban rövid, de tartalmas beszélgetéseink voltak Elaine-nel és a férjével, Brenttel. Azt javasolták, hogy olvassam el a Bibliában a Máté evangéliumától a Cselekedetek könyvéig tartó részt, hogy lássam, mit jelent valójában kereszténynek lenni. És én így is tettem. Nem sokkal ezután, 2016 nyarán beleegyeztem a bibliatanulmányozásba.

Minden héten nagyon vártam a tanulmányozást és az összejöveteleket. Boldog vagyok, hogy megérthettem, mit tanít valójában a Biblia. Kicsivel több mint egyévnyi tanulmányozás után megkeresztelkedtem. Most, 79 évesen végre azt érzem, hogy jó helyen vagyok. Mély hálával tölt el, hogy Jehova nagy családjához tartozhatok.”