Világméretű jelentés

Afrika

Elefántcsontparton egy fiatal diáklány, Edith megtudta, hogy a keresztelkedése egy napra esik az egyik iskolai vizsgájával. Bátran elkéredzkedett a vizsgáról a tanárától, melybe a tanár bele is egyezett. Az iskolatársai kicsúfolták, Máriának, Jézus anyjának nevezve őt. Egy fiú azzal szórakoztatta iskolatársait, hogy azt mondta, a lány nem is a keresztelkedésére megy, hanem úszóbajnokságra. Edith úgy reagált erre, hogy felkínált a fiúnak egy traktátust Jehova Tanúi hitnézeteiről.

Miután a fiú elolvasta, nem gúnyolódott tovább, és azt mondta, hogy ő is Tanú akar lenni. Tanulmányozta az Ismeret, amely örök élethez vezet című könyvet, és a családjától jövő ellenállás dacára megkeresztelkedett. Edith boldog, hogy kimutatta, a Jehovának tett önátadása a legfontosabb az életében, és így segíteni tudott, hogy másnak is ez legyen a legfontosabb.

Egy nyugat-afrikai misszionárius ezt mondja: „Jehova többek között azzal áld meg minket, hogy egy olyan szervezetben lehetünk, amelynek még a föld legkisebb falujában is jó hírneve van. Ennek ékes bizonyítékát itt, Ghánában láttam, ahol Jehova Tanúit nagyon jól ismerik, és tisztelik. A havi irodalomszállítmányt vittük néhány vidéki gyülekezetnek. Egy kisvárosban nem találtuk azt a személyt, aki át szokta venni az irodalomcsomagot. Megkérdeztem a sofőrt, hogy most mit csináljunk. Rám mosolygott, és ezt mondta: »Semmi gond.« Majd megállt a teherautóval egy mozgalmas piacnál, kihajolt az ablakon, odahívta az egyik fiatal lányt, aki halat árult az út szélén. Odaadta a lánynak az irodalommal teli dobozt, és ezt mondta: »Kérlek, add ezt oda Jehova Tanúinak.« A lány szó nélkül felrakta a fejére a dobozt, megfordult, és eltűnt a tömegben. A következő város felé haladva megkérdeztem a sofőrt, hogy ismerte-e a lányt. Mire ő újra elmosolyodott, és ezt mondta: »Nem, de ő ismer minket.« Kíváncsi voltam, hogy vajon a testvérek megkapták-e az irodalmat. Felesleges volt az aggodalmam. Még aznap megkapták.”

A libériai Gbolobo faluban a testvérek levelet írtak a falu főnökének, tudatva vele azon szándékukat, hogy a faluban szeretnék megtartani az év legfontosabb vallásos összejövetelét. A főnök engedélyt adott a testvéreknek, hogy arra az alkalomra felhasználhatják a futballpályát, és a hozzá tartozó hét falu összes egyházainak küldött egy felhívást. Ebben a felhívásban meghívta az embereket az Emlékünnepre. Nagy csoport Tanú jött a faluba felépíteni az emelvényt a futballpálya közepén. A testvérek a szeretet szellemében és boldogan dolgoztak együtt. Ez nagy hatással volt a falubeliekre. Jóllehet Gbolobóban csupán öt hírnök van, az Emlékünnepen 636-an vettek részt!

Ruanda északi részén egy tízéves kisfiú egy kis kecskét nevelgetett, mely később három gidát ellett. A kisfiú nemrégen levélben küldött a fiókhivatalnak egy fényképet magáról és a nőstény kecskéről. Ezt írta a fényképpel küldött levelében: „Jehova gazdagon megáldott engem, és ezért ezt a kecskét szeretném a világméretű prédikálómunka előmozdítására adni a Máté 24:14-gyel összhangban.” A gyülekezeti véneknek adta a kecskét azzal a kéréssel, hogy adják el. A vének ezt megtették, és a pénzt továbbították a fiókhivatalnak.

Nigériában egy különleges úttörő beszállt egy autóba, amikor a sofőr felajánlotta neki, hogy elviszi. Amint az egyik utas egy kicsit odébb ült, hogy helyet adjon a testvérnek, a sofőr meglátta a testvér kezében Az Őrtorony folyóiratot. Ekkor azt mondta a testvérnek, hogy szálljon ki az autóból. A sofőr semmi magyarázatot sem fűzött ehhez, csak kitessékelte a testvért az autóból. Amikor néhány szemlélődő látta, hogy az autó a testvér nélkül megy tovább, azt mondták neki, hogy Isten megmentette őt. „Az autóban emberrablók ültek!” — mondták. A testvér „azonosító jele” Jehova védelmét biztosította.

A nyolcéves Grant Zambia Copperbelt nevű tartományában hírnök. Szinte még járni sem tudott, de már akkor egyszerű történeteket mondott el A legnagyobb ember, aki valaha élt című könyv képei alapján. Amikor még nem tudott olvasni, a szülei arra buzdították, hogy tanuljon meg kívülről bibliaverseket. Most kereszteletlen hírnök. Grant sok bibliatanulmányozást vezet. Van, amelyiket Az én könyvem bibliai történetekről című könyv alapján, a többit pedig a Mit kíván meg tőlünk Isten? című füzet alapján vezeti. Buzgósága miatt a helybeli gyerekek simapepo mukalambának nevezik Grantet, ami bamba nyelven ’főpapot’ jelent.

Egy szenegáli férfi, aki elkezdte tanulmányozni a Bibliát, az Ébredjetek! 1999. szeptember 22-ei számában elolvasta a történetet arról a kanadai Tanúról és a kislányáról, akik visszajuttatták a tulajdonosának azt az 1000 dollárt (körülbelül 280 000 forint), amelyet a tőle használtan vásárolt táskában találtak. Ennek a cikknek az elolvasása után nem sokkal a férfi talált egy pénztárcát az utcán, amelyben volt néhány személyazonosságot igazoló irat, és körülbelül 140 000 forintnak megfelelő értékű pénz. Nagyon sokat gondolt a cikkre, és éjszaka nem tudott aludni.

Másnap reggel nyolc órakor a férfi telefonált a pénztárca tulajdonosának, és megbeszélték, hogy azonnal találkozzanak, hogy vissza tudja adni a pénztárcát az összes benne lévő pénzzel. A tárca tulajdonosára oly nagy hatással volt a bibliatanulmányozó becsületessége, hogy a pénztárca tartalmának a felét, azaz 70 000 forintnak megfelelő értékű pénzt adott neki. A bibliatanulmányozó ezt mondta: „Annak az egyetlen egy Ébredjetek! folyóiratnak a hatására úgy viselkedtem, hogy arra egész életemben büszke leszek.” Az eset óta nagyon komolyan veszi a bibliatanulmányozást.

A 12 éves Kandole csendben ült és figyelmesen hallgatott, amikor az édesanyja tanulmányozta a Bibliát Jehova Tanúival a kelet-afrikai Ugandában. Idővel az édesanyát már nem annyira érdekelte a tanulmányozás, a fiú azonban hiányolta, hogy nem hallja Isten Szavát, és ezért megkérdezte, hol tartják a Tanúk az összejöveteleiket. Következő vasárnap 11 kilométert gyalogolt a Királyság-terembe. Ezután rendszeresen részt vett az összejöveteleken. Egy úttörő testvér elkezdte vele tanulmányozni a Bibliát. Kandole szépen előrehaladt, majd 14 éves korában megkeresztelkedett. Most 17 éves, és nemrégen lett általános úttörő. A különleges úttörőszolgálat a célja. Édesanyja végül újra elkezdett tanulmányozni, és most már ő is megkeresztelt testvérnő. Kandole most már nem gyalog jár az összejövetelre. Van egy kerékpárja, melyen elviszi az édesanyját a Királyság-terembe.

Amerika

Márcio meghívást kapott, hogy a brazíliai Bételben szolgáljon. Ez a testvér az ország egyik szegény vidékéről származik, és a családjában senki sem Tanú. Hogy előteremtse a Bételbe való utazáshoz a buszjegy árát, eladta személyes dolgait. Ezt az összeget kiegészítette a helyi Tanúktól kapott pénzzel, és így már fedezni tudta a költségeket. Háromnapi utazás után a buszt fegyveres rablók állították meg. A rablók mindenkinek átkutatták a holmiját, és elvették, amit akartak. Kinyitották Márcio táskáját is, de amikor meglátták benne a Bibliáját, becsukták, és nem vettek ki belőle semmit. Amikor a busz megérkezett a következő kisvárosba, az utasok éhesek voltak, de a legtöbbjüknek nem maradt pénze ennivalót vásárolni. Mivel Márcio pénztárcáját nem vették el a rablók, ennivalót vett a többi utasnak, ami nagyon jó tanúskodás volt.

Osvaldo, aki Jehova Tanúival tanulmányozott Chilében, értesítést kapott a munkahelyén, hogy ezentúl vasárnaponként is dolgoznia kell. Elmondta a felettesének, hogy a szerződésben az áll, hogy csak hétfőtől péntekig kell dolgoznia, majd hozzáfűzte: „Nemrégen nősültem meg, és szeretnék időt szánni a feleségemre. És a vasárnapokat Isten szolgálatával is szeretném tölteni.” A felettese azt mondta, hogy a hónap végén el fogja bocsátani Osvaldót. A körülbelül 3000 munkavállaló közül csak Osvaldo nem ment dolgozni vasárnaponként. Ehelyett továbbra is eljárt az összejövetelekre, és Jehovába vetette bizalmát.

Nem sokkal ezután a vállalatot meglátogatta egy magas beosztásban lévő igazgató Franciaországból. Megállt Osvaldo asztalánál, és gratulált neki a szorgalmas munkájáért. Az igazgató ezt mondta: „Maga az egyetlen, akinek nincsenek játékok a számítógépén, és rendesen végzi a munkáját.” Osvaldo megköszönte a dicséretet, és elmondta, hogy nemsokára elmegy a vállalattól. Az igazgató ezt kérdezte: „Kapott egy jobb ajánlatot?” Osvaldo elmondta, hogy nem erről van szó, és elmagyarázta a helyzetet.

Néhány nappal később a felettese és az igazgató hívatta őt. Fagyos volt a légkör. Az igazgató ezt mondta: „Osvaldo, nem kell bejönnie vasárnaponként dolgozni, és szombaton is csak ritkán kell bejönnie. Ezenkívül több felelősséget szeretnénk magára bízni a vállalatnál.” Osvaldo azon a héten keresztelkedett meg. Most a feleségével együtt kisegítő úttörőként szolgál.

Ecuadorban egy fiatalembernek, aki az idén keresztelkedett meg, az első tanulóbeszédét a Királyság-terem nagytermében kellett megtartania. Úgy érezte, hogy az előadás megtartása oly nagy kiváltság, hogy pénzt kezdett gyűjteni egy új öltönyre. Mire összegyűjtött 8500 forintnak megfelelő értékű összeget, megtudta, hogy a gyülekezetben az egyik testvérnőnek nincs pénze gyógyszerre. Az egész összespórolt pénzét odaadta a testvérnőnek, és ezt mondta: „Jehova éppen úgy fog engem szeretni, ha a régi öltönyömben tartom meg a programomat, mintha egy újban mondanám el.”

Egy guatemalai testvérnő az utcán tanúskodott. Meglátott egy férfit egy ház küszöbén ülni, de arra gondolt, hogy nem fog neki prédikálni, mivel a ház egy másik gyülekezet területén volt. Elsétált mellette, de hirtelen ösztönzést érzett arra, hogy beszéljen a férfival. Ezért megfordult, és beszélt neki Jehova Királyságáról. A férfi nagyon figyelt, majd ezt mondta: „Köszönöm asszonyom, hogy idejött hozzám beszélgetni. Azért vagyok itt, hogy megöljek egy férfit, aki háromnegyed nyolckor jön ide. Gyilkosságot követtem volna el, amelyért börtönbe kerültem volna. Tudom, hogy maga nem saját magától jött ide hozzám, hanem Isten küldte, hogy megismerjem az Ő szeretetét. Most azonnal hazamegyek, hogy el ne kövessem ezt a bűncselekményt. Áldja meg magát az Isten!”

2000 decemberében és 2001 januárjában a kolumbiai fiókhivatal kampányt szervezett az elszigetelt területeken való prédikálásra. Az országban élő Tanúkat arra buzdították, hogy a körülményeiktől függően egy hétre vagy akár két hónapra is menjenek el ezekre a területekre prédikálni és az érdeklődést ápolni.

Egy fiatal, bogotái testvérnő is részt akart venni ebben, és ezért Guasca városába ment. Az ott töltött két hónap oly boldoggá tette, hogy kérte Jehova segítségét, hogy munkahelyet találhasson, s így ott maradhasson. Kókuszdiókat vásárolt, kókuszos aprósüteményeket készített, melyeket utcákon és üzletekben árult. Ezenkívül kapott munkát: ruhát kell mosnia és vasalnia, sőt még tehenet fejni is megtanult. Ezzel meg tudja keresni a megélhetésre valót, és általános úttörőként folytatja szolgálatát Guascában. Most 25 bibliatanulmányozást vezet.

Jamaicában egy testvérnőnek azt mondta az egyik háziasszony, hogy őt soha senki sem tudja meggyőzni arról, hogy Tanú legyen. A testvérnő elmondta, hogy a jövetele célja az, hogy feltárja a Biblia üzenetét, többek között az örök élet reménységét. Beszélgetés közben a testvérnő észrevette, hogy az asszony mélységesen tiszteli a Bibliát. Azt is észrevette, hogy az asszonynak bizonyos dolgokban erős ellenvetései vannak, ám ezeket odaillő írásszövegekkel el lehet oszlatni. Ez arra indította a testvérnőt, hogy az újralátogatások alkalmával és azután is, amikor már elkezdődött a tanulmányozás, sokszor használja a Bibliát. Később a bibliatanulmányozó elkezdett járni az összejövetelekre, és azzá vált, amiről kezdetben kijelentette, hogy sohasem lesz az: Jehova önátadott és megkeresztelt Tanúja lett.

Carol Bolíviában élő testvérnő, aki tanulmányozott egy házaspárral. Ez a házaspár a férj édesanyjánál lakott, aki hithű katolikus volt, és mindig elment a misére, illetve a vallásos körmenetekre. A lakását szentképek díszítették, melyek mindegyike előtt egy gyertya égett. Egy nap, mialatt folyt a tanulmányozás, az édesanya beviharzott a szobába egy katolikus Bibliával a kezében, és ezt kérdezte Caroltól: „Hol írja azt, hogy Máriának több gyermeke is volt?” Carol megmutatta neki a Máté 12:46–50-et és a 13:55-öt. Az anyuka ezután csalódottan kiment a szobából. Néhány perccel később visszajött, büszkén cipelve egy másik nagy, aranyozott Bibliát, melyben képek is voltak. Miután Carol megmutatta neki ugyanazokat az írásszövegeket, újra kiment a szobából. Hamarosan egy újabb Bibliával lépett a szobába, ám megint csak ugyanazt olvasták fel neki a Bibliából. Az asszony egy szót sem tudott szólni.

A következő hetekben többször is megszakította a tanulmányozást. Kérdéseket tett fel, de egyre kedvesebb lett. El volt ragadtatva a válaszoktól. Nem sokkal ezután elfogadta a bibliatanulmányozást. A katolicizmus iránti korábbi buzgalmát az igaz imádatért érzett buzgalom váltotta fel. Barátnőit is kezdte elvinni a Királyság-terembe, idővel pedig megkeresztelkedett.

Ázsia és a Közel-kelet

Gary, aki Srí Lankán él, felkínálta az Isten barátja lehetsz! című füzetet egy katolikus férfinak és a férfi buddhista feleségének. A feleség váltig állította, hogy csak a férje akar többet tudni a Bibliáról. Gary legközelebbi látogatásakor azonban a feleség azt mondta, hogy őt is érdekli, miként lehet Istennek a barátja. Következő héten elkezdődött a tanulmányozás a füzetből, és a házaspár kért egy Bibliát. A feleség ezt mondta: „Szerintem szükségünk van Bibliára, ha Isten barátai akarunk lenni.”

Mire az Isten barátja füzet 3. leckéjét tanulmányozták, a feleség fellelkesült a tanulmányozás iránt. Aznap este a tanulmányozáson egy újabb személy is részt vett: egy fiatalember, aki náluk lakott. Néhány nappal a negyedik tanulmányozásuk előtt Gary hozott nekik egy Bibliát. A házaspár azonnal az asztalon lévő füzeteik mellé tette. A negyedik tanulmányozás estéjén büszkén vették kezükbe a Bibliát, melyben sok kék színű szalag volt. A férj ezt mondta: „Alaposan felkészültünk a leckére.” A leckében említett összes bibliaverset kikeresték, és egy kék szalagot tettek minden bibliavershez.

Rowena, a 20-as évei elején járó, egyedülálló édesanya a Fülöp-szigeteken él, és érdeklődni kezdett az igazság iránt. Bibliatanulmányozás kezdődött vele, és hamarosan már az összejövetelekre is eljárt. Mivel azonban anyagi gondjai adódtak, arra kényszerült, hogy elköltözzön a szülővárosából, és egy távoli városban keressen munkát. Ott egy buzgó katolikus családnál szobalányként helyezkedett el. Megkérdezte, hogyan lehet eljutni a városban lévő legközelebbi Királyság-terembe, ám a család nem akart segíteni neki abban, hogy találkozzon a Tanúkkal.

Egy 12 éves kislány levelet küldött az oroszországi fiókhivatalba, melyben ezt írta: „Egyszerű körülmények között élek a szibériai Tyiman vidékén. Nemrégen történt, hogy az igencsak eldugott helyen lévő kicsiny falunkba eljutott Az Őrtorony folyóirat. Az iskolai könyvtárban láttam meg. Elhatároztam, hogy hazaviszem olvasni. Ebből a folyóiratból sok új és érdekes dolgot tanultam meg. Már a képek nézegetése is nagy örömmel töltött el. Még több felvilágosítást szeretnék kapni. Szeretném tanulmányozni a Jelenések könyvét és a Bibliát, valamint szeretnék többet tudni a szervezetükről.” Intézkedések történtek, hogy segítséget kapjon ez a kislány.

Libanonban két Tanú prédikált házról házra. Miután bekopogtak az egyik házba, észrevettek egy kiírást, melyen az állt, hogy Jehova Tanúit nem látják ott szívesen. Egy férfi nyitott ajtót. A testvérnők beszélgetni kezdtek vele, mire a férfi behívta őket. Amikor megtudta, hogy a látogatói Tanúk, megkérdezte, hogy olvasták-e az ajtón lévő kiírást. „Igen — felelték a testvérnők —, de csak azután, hogy bekopogtunk.” A férfi elmondta, hogy a ház a szüleié, akik nem szeretik Jehova Tanúit. Ő azonban szeretne többet megtudni, és különösen az ajtón lévő felirat keltette fel az érdeklődését, mely sok helyen olvasható azon a területen.

A testvérnők megbeszélték vele, hogy újra felkeresik a lakásán. Bibliatanulmányozás kezdődött vele és a feleségével, és hamarosan elkezdtek járni az összejövetelekre, valamint kezdték alkalmazni a bibliai alapelveket. A férj azt mondja, hogy azelőtt még sohasem nyitotta ki a Bibliát, de a Tanúk segítettek neki, hogy olvassa és megértse azt.

Koreában egy testvérnő szépségszalont vezet, ahol a Biblia mellett Jehova Tanúi más kiadványait is kiteszi. Ezenkívül gyakran beteszi a magnóba A legnagyobb ember, aki valaha élt című könyv alapján készült kazettát. A felvételt hallgatva egy hölgy kért magának is egy kazettát, és bibliatanulmányozás kezdődött vele. Egy lelkész felesége szintén érdeklődött a kazetta iránt, és azt mondta, hogy az egyházában még sohasem hallott ilyen elgondolkoztató dolgokat. Ő is kérte a kazettákat, és tanulmányozni kezdett a Tanúkkal. A kirakott irodalmak miatt egy buddhista hölgy szintén érdeklődni kezdett, és most már ő is tanulmányozza a Bibliát. A testvérnő azért, hogy ki tudja elégíteni azoknak a szellemi szükségletét, akikkel kötetlen formájú tanúskodás által lépett kapcsolatba, általános úttörő lett.

Malajziában egy különleges úttörő házaspár tanúskodott egy férfinak, aki az út szélén sétált. A férfinak sok kérdése volt, így meghívta a házaspárt az otthonába. Elmentek hát a férfihoz, és érdekes beszélgetést folytattak. Mivel a házaspárnak egy idő után gyülekezeti könyvtanulmányozásra kellett mennie, meghívták a férfit is, hogy tartson velük. A férfi el is ment, és nagyon élvezte a programot. Az összejövetel után adtak neki egy Mit kíván meg füzetet, és megbeszélték, hogy másnap újra találkoznak. Amikor a házaspár elment a férfihoz, az elmondta nekik, hogy az összejövetel után, amikor hazaért, hajnali 4-ig ébren maradt, olvasott és imádkozott.

Ez a férfi az egyik keresztény egyház lelkésze volt. Bár évekig járt teológiai iskolákba, sohasem tudta megérteni a Háromságot. A Mit kíván meg füzetben olyan bibliaverseket olvasott, amelyek feltárták előtte az igazságot erről az Írás-ellenes tantételről. Örült, amikor megtudta, ki is valójában Isten, és ezt mondta a házaspárnak: „Nem hiszek többé a Háromságban.” Attól kezdve nem mondott prédikációkat az egyházában. Ehelyett Jehova Tanúi összejöveteleit látogatta.

A férfi a Tanúktól kapott bibliai irodalmat tanulmányozta, melyet összevetett a teológiai iskolán írt jegyzeteivel. A második hét végére úgy döntött, hogy teljesen meg akar változni. Indiából jött Szingapúrba, hogy a Háromság Egyetemen folytasson teológiai tanulmányokat. Ám ezt mondta: „Hogyan is mehetnék arra az egyetemre? Már a nevében is benne van, hogy Háromság!” Visszament a szülőföldjére, és gyorsan kapcsolatba lépett az ottani Tanúkkal. Hálás szívvel ezt mondta: „Megtaláltam az igazságot!”

Egy testvérnő, aki Kazahsztánban született, rendkívül félt más kazah embereknek prédikálni. Amikor elkezdte az úttörőszolgálatot, olyan területen munkálkodott, ahol más etnikai csoporthoz tartozó emberek éltek. Egy nap azonban, amikor a területén prédikált, találkozott egy kazah asszonnyal. Felkínált neki egy Ébredjetek! folyóiratot, melyet az asszony el is fogadott. Két hétbe telt, mire a testvérnő összeszedte bátorságát az újralátogatáshoz. Meglepetésére azt tapasztalta, hogy az asszony fel volt háborodva amiatt, hogy nem jött előbb. Szó szerint beráncigálta a testvérnőt a lakásába, megmutatta, hogy van egy példánya az Ismeret könyvből, és ezt mondta: „Tanulmányozzuk a Bibliát!” Az asszony és az idősebbik fia idővel megkeresztelkedett egy körzetkongresszuson. Most a kisebbik fia is kereszteletlen hírnök, a lánya, az unokatestvére és az unokaöccse pedig tanulmányozza a Bibliát.

Egy közel-keleti országban egy különleges úttörő találkozott John úrral, aki meg szerette volna újítani Az Őrtorony és az Ébredjetek! folyóiratra szóló megrendelését. John úr elmondta, hogy a nagyapja, aki Indiában él, már régóta Tanú. John úr Indiában eljárt a keresztény összejövetelekre, de már 19 éve nem él abban az országban. Nem tudta, hogyan lehet kapcsolatba lépni a helyi Tanúkkal.

Amikor az úttörő arra buzdította, hogy menjen el az összejövetelre, John úr azt mondta, hogy az összejövetel időpontjában a saját házában is tart összejöveteleket, amelyeken „tanulmányozzák a Bibliát, és imádkoznak”. Az Őrtorony folyóirat különböző számait és az Ismeret könyvet használva John úr 25 indiai személlyel tanulmányozza a Bibliát. Már évek óta tartanak heti összejöveteleket. Az itteni angol csoportban csupán 12 hírnök van. Az indiai csoportot meglátogatták, és most lépéseket tesznek azért, hogy szellemileg gondoskodjanak ezekről az érdeklődőkről.

Nepálban egy lány árvaházban élt, melyet koreai önkéntesek vezettek. Mialatt az árvaház iskolájában tanult, az egyik tanárnője azt mondta, hogy megtalálta az „igaz keresztényeket”. Ez az apa nélküli lány mindig is azt hitte, hogy ő igaz keresztény, és mivel az árvaház dolgozói is kereszténynek vallották magukat, csodálkozott ezen a kijelentésen. Hogy kielégítse kíváncsiságát, találkozni akart ezekkel az „igaz keresztényekkel”. Ez úgy történt, hogy a tanárnője tanulmányozott Jehova Tanúival, és rendszeresen eljárt az összejövetelekre. A lány odament a tanárnőjéhez, és elment vele egy összejövetelre. A látottak oly nagy hatással voltak a lányra, hogy azonnal elfogadott egy bibliatanulmányozást. Gyorsan előrehaladt, és négy hónap múlva megkeresztelkedett. A keresztelkedése után elkezdte a kisegítőúttörő-szolgálatot.

Európa

Anglia fővárosában, Londonban minden évben kiállítást rendeznek a siketeknek. Jehova Tanúi is felállítottak egy standot, amelyre Bibliákat és más irodalmat tettek, többek között a Mit kíván meg tőlünk Isten? című kiadvány angol jelnyelvű videofilmjét. Egy siket asszony el volt ragadtatva a standtól, és elmondta, hogy már mindenhol kereste a siket Tanúkat. Elmesélte, hogy egy siket Tanú gyakran beszélgetett vele, amikor még Mongóliában élt. Azonban csak az édesapja halála után gondolkodott el mélyen a feltámadás reménységén, és akkor kezdte el tanulmányozni a Bibliát. Hat hónap múlva Angliába költözött, és bár felfedezett egy Királyság-termet, nem értett semmit az összejövetelből, és nem is említette senkinek, hogy siket. Jehovához imádkozott, hogy rátalálhasson siket Tanúkra, akiket később meg is talált. Most ő és a lánya tanulmányozzák a Bibliát, és eljárnak a jelnyelvű összejövetelekre.

Andreia, egy nyolcéves, portugáliai Tanú-kislány észrevette, hogy az egyik iskolatársa nagyon szomorú amiatt, hogy a szülei különváltak. Néhány nappal később Andreia megkapta az Ébredjetek! 2001. január 8-ai számát, melyben a „Meg tudjuk-e menteni a házasságunkat?” című cikksorozat volt. Andreia izgatottan mondta az anyukájának, hogy a cikksorozat nagyon hasznos volna az iskolatársa szüleinek. Ezután megszervezte, hogy a folyóirat eljusson az iskolatársa apukájához és anyukájához.

Nem sokkal ezután Andreia iskolatársa a következőt mesélte neki: „A szüleim újra együtt élnek, és az apukám megkért, mondjam el neked, hogy hála a tőled kapott folyóiratoknak, újra együtt lakunk.” Következő alkalommal Andreia A családi boldogság titka című könyvet adta ennek a családnak. Andreia édesanyja most már az iskolatársa anyukájával tanulmányozza a Bibliát.

Olaszországban a szántóföldi szolgálat végzése közben két Tanú találkozott egy idősebb férfival, és megmutatták neki Az Őrtorony és az Ébredjetek! folyóiratot. A férfi azt mondta, hogy nem tud olvasni. Elmondta még, hogy hétéves korában pásztor lett. Ezután 15 évig a hegyekben élt, és csak a juhok jelentették neki az egyedüli társaságot. Sohasem járt iskolába. A juhok gondozása közben gyakran azért imádkozott, hogy bárcsak jobban megismerhetné Istent. Ezt mondta a testvéreknek: „Ha el tudnám olvasni a folyóirataikat, akkor az álmom valóra válna.”

Az egyik testvér ezt mondta: „Még nem késő, hogy megtanuljon olvasni.” Másnap a pásztor elment a Királyság-terembe. A Tanúk segítségével megtanult írni és olvasni. Ez az idős férfi most rendszeresen olvassa a Bibliát, és a jó hír fáradhatatlan hírnöke.

Grönland, mely területet ebben a beszámolóban Európa részének tekintjük, a világ legnagyobb szigete, viszont csak körülbelül 56 000-en élnek rajta. Az országban hét gyülekezet működik, és közülük néhány nagyon kicsi.

Harald, egy 15 éves kereszteletlen hírnök az egyik ilyen gyülekezethez tartozik. Amikor az osztálya tanulmányi kirándulásra ment, Harald nem tartott velük. Inkább egy másik osztály órájára ült be, ahol a diákoknak az volt a feladatuk, hogy beszéljenek a vallásukról. Bár két hónap felkészülési időt adtak a tanulóknak, csak néhány tanuló tudott mondani valamit a témáról, de ők is csupán néhány percig beszéltek. Mivel az osztály nem mehetett el félórával az óra befejezése előtt, a tanár megkérdezte: „Hogyan tudnánk felhasználni a fennmaradó időt?” Harald, aki csak látogatóban volt ott, felnyújtotta a kezét, és azt mondta, hogy boldogan beszélne a vallásáról.

A tanár ezt mondta: „Biztos vagy benne? Neked nem volt időd felkészülni.” Harald elmondta, hogy fel van készülve, és nagyszerű tanúskodást tett az osztálynak. Amikor Harald osztályának a tanára hallott a történtekről, arra kérte Haraldot, hogy az ő osztályában is tartson beszámolót. Ez alkalommal egy hét felkészülési időt kapott. Hozott magával néhány bibliai kiadványt, hogy megmutassa őket az osztálytársainak és a tanárának.

A Dániában élő Pia azt szerette volna, ha az újszülött gyermekét megkeresztelik a templomban. A férje nem hitt a csecsemőkeresztelésben, így vitatkozni kezdtek a dologról. Végül úgy döntöttek, hogy beszélnek a lelkészükkel. A lelkész azt mondta nekik, hogy a csecsemők megkeresztelése nem Írás szerinti. Pia megharagudott az egyházra és a lelkészekre, mivel 32 évig hamis dolgot tanítottak neki. Pia elállt attól, hogy megkereszteltesse a gyermekét, és elhatározta, hogy olvasni fogja a Bibliát, hogy megtudja, mi helyes, és mi helytelen.

2000 májusában egy Tanú meglátogatta Piát, és Pia elfogadta a bibliatanulmányozást. Miután részt vett a kerületkongresszuson, Pia ezt mondta: „Még nem értek mindent, de most már tudom, hogy nem az ország fő egyháza tanítja az igazságot.” Pia most kereszteletlen hírnök, és gyorsan halad a megkeresztelkedés felé.

Szlovéniában egy testvér a parkban pihent a kisfiával, és észrevett egy diáklányt, aki különvált diáktársaitól. Elkezdtek szellemi dolgokról beszélgetni. Később a testvér a feleségével együtt bibliatanulmányozást kezdett a lánnyal, akit egyébként Silviának hívnak. Silvia elhozta a tanulmányozásra a barátját is, és most már ő is tanulmányozza a Bibliát. Silvia az édesanyjának is beszélt az igazságról, és ő is elkezdett tanulmányozni. Jelenleg mindhárman rendszeresen járnak a Királyság-teremben megtartott összejövetelekre. Silvia kereszteletlen hírnök. Érdekes, mit mond arról a napról, amikor találkozott a testvérrel a parkban: éppen Istenhez imádkozott, hogy segítsen neki megérteni, miért van oly sok értelmetlenség a világban.

Az elmúlt években nagyon sok bevándorló érkezett Dél- és Közép-Amerikából Spanyolországba. Egy úttörő testvérnő a házról házra prédikálás közben tanúskodott egy kolumbiai hölgynek. A hölgy figyelmesen hallgatta, és elfogadta a bibliatanulmányozást. A következő látogatáskor az úttörő testvérnő bibliatanulmányozást ajánlott fel másoknak is, akik ugyanabban a lakásban éltek. Közülük többen elfogadták a tanulmányozást. Mivel a lakásban élők állandóan költözködtek, a testvérnő mindenkinek tanúskodott, akivel csak találkozott. Eddig 20 bibliatanulmányozást vezetett be. Vannak, akik már elköltöztek onnan, és nem lehet tudni, hogy folytatják-e a tanulmányozást. Tíz tanulmányozás azonban még most is rendszeresen folyik, és néhány tanulmányozó már az összejöveteleket is látogatja.

Egy 82 éves, Krétán élő asszony már 40 éve ismeri az üzenetünket, de még csak nemrégen lett kereszteletlen hírnök. Az ösztönözte őt arra, hogy előrehaladjon és megkeresztelkedjen, hogy egy különleges úttörő személyes érdeklődést mutatott iránta.

A családjában mások is hamarosan követni kezdték ennek az idős asszonynak a példáját. Nyolcvanhat éves férje, aki 60 évig dohányzott, felhagyott ezzel a szokással, mivel elkezdte tanulmányozni a Bibliát, és kereszteletlen hírnökké vált. A házaspár 55 éves lánya szintén nagyszerűen halad előre a tanulmányozásban. Eljár az összejövetelekre, és már a dohányzást is abbahagyta. Végül a házaspár egyik dédunokája is elkezdte tanulmányozni a Bibliát, és kifejezte azon kívánságát, hogy be szeretne iratkozni a teokratikus szolgálati iskolába.

— Igen, a férjemmel ott szoktunk étkezni — válaszolta a testvérnő. Erre a hölgy ezt mondta:

Óceánia

A földnek ez a része a Csendes-óceán déli, nyugati és középső területének a szigeteit öleli fel, például Melanéziát, Mikronéziát és Polinéziát. Ebben a részben Ausztráliáról, Új-Zélandról, a maláj szigetvilágról, valamint a Hawaii-szigetekről is fogunk beszámolót közölni.

Új-Zélandon egy nap két testvérnő meglátott egy kertészkedő asszonyt. Megálltak, hogy segítsenek neki kihúzni néhány bambusznádat. Az asszony meglepődött a testvérnők kedvességén, megkínálta őket kávéval, a testvérnők pedig tanúskodtak neki. A háziasszony írt a helyi újságnak az esetről. Az újság szerkesztősége felkereste a gyülekezetet, és azt mondta a Tanúknak, hogy egy gyönyörű virágcsokrot nyertek a kedvességükért.

Az újságcikk ezt írta: „Amikor Jehova Tanúi kiásták egy özvegyasszony bambusznádját, amellyel ő már sokat bajlódott, ezt természetükből fakadóan tették — segítettek annak, akinek szüksége volt rá. Kedvességük megörvendeztette ezt az asszonyt, aki annyira hálás volt ezért, hogy elmondta nekünk az egész történetet. Augusztusban ez a történet nyerte el a virágcsokrot. Reméljük, a csokor örömet fog nekik szerezni, mint ahogyan az ő kedvességük is örömet szerzett ennek az asszonynak.”

Vanuatu egyik szigetén két úttörő tanúskodott egy fiatal lánynak, aki egy üzletben dolgozott. A lány elfogadta a Mit kíván meg füzetet és a bibliatanulmányozást. Édesapja nagyon ellenezte ezt, és nem akarta, hogy a lánya tanulmányozzon a Tanúkkal. Megsemmisítette a lány bibliai irodalmát, nagyon megverte őt, és végül azt mondta neki, hogy költözzön el a házából. Ezalatt a lány előrehaladt az ismeretben, eljárt az összejövetelekre, és ápolta a szellem gyümölcseit (Gal 5:22, 23). Tiszteletteljes viselkedése végül hatással volt az édesapjára, aki lehiggadt, és visszahívta lányát az otthonába. A lány beiratkozott a teokratikus szolgálati iskolába, és elment az első körzetkongresszusára, melyet a közeli Espiritu Santo-szigeten tartottak meg. Amikor megkérdezték tőle, miből utazott el oda, mosolyogva ezt felelte: „Apukám fizette ki a jegyet.”

Clarence barátságos férfi, és mindig elfogadta a folyóiratokat, amikor meglátogatták őt a hírnökök Hawaiin. Egyik nap egy úttörő észrevette, hogy Clarence-nek megvan az Örökké élhetsz Paradicsomban a földön című könyv, és felajánlotta neki a bibliatanulmányozást. Clarence azonnal elfogadta, és azt mondta, hogy mindig is szeretett volna tanulni a Bibliáról. Clarence jól felkészült a bibliatanulmányozásokra, és hamarosan elkezdett járni a gyülekezeti összejövetelekre.

Clarence-nek azonban változtatásokat kellett tennie. Mint II. világháborús veterán, büszkén menetelt együtt más veteránokkal az ünnepnapi felvonulásokon. Karácsonykor pedig önként jelentkezett arra, hogy csengettyűt rázzon az Üdvhadsereg egyik adománygyűjtő perselye mellett. Beletelt egy kis időbe, mire felismerte, hogy mit is jelent az, hogy nem alkotjuk részét Sátán világának. Végül azonban alkalmas lett arra, hogy részt vegyen a szolgálatban.

Clarence 85 éves korában keresztelkedett meg, és azóta is tevékenyen részt vesz a szolgálatban. Ezenkívül tanulóbeszédeket tart a teokratikus szolgálati iskolán. Nemrégen megtanulta, hogyan kell használni a számítógépet, hogy így kutatni tudjon a Watchtower Library CD-ROM-on. Clarence szilárd meggyőződéssel ezt mondta: „Semmi sem tud eltéríteni Jehova szolgálatától most, hogy megtaláltam az igazságot.”

Ausztráliában egy testvérnő, miközben telefonos tanúskodást folytatott, megkérdezett egy férfit, hogy tudna-e 15 percet szakítani hetente arra, hogy a Bibliáról beszélgessen. A férfi azt mondta, hogy ezt valószínűleg nem tudja megtenni. A testvérnő ezután ezt kérdezte: „És öt percet?” A férfi vonakodva beleegyezett ebbe. A következő héten elkezdték az ötperces tanulmányozást. A férfi hamarosan komoly kérdéseket kezdett feltenni. Mivel a testvérnő be akarta tartani az öt percet, ezt mondta: „Igen, ez jó kérdés, de mivel az időnk lejárt, erről a témáról a következő tanulmányozás alkalmával fogunk beszélgetni. Viszonthallásra.”

Amikor a férfi megkérdezte, hogyan lehet megtudni, melyik az igaz vallás, akkor ezt tűzték ki a következő tanulmányozás témájának. A lecke után a férfi ezt mondta: „Jehova Tanúinak kell lennie az igaz vallásnak, de én nem tudok csak úgy hinni ebben és áttérni erre a hitre. Szerintem több ismeretre volna szükségem.” Amint fokozódott az érdeklődése, a tanulmányozás ideje 5 percről fokozatosan 30 percre nőtt.

A Mit kíván meg füzet befejezése után a testvérnő megkérdezte a férfit, hogy ő és a férje elmehetne-e hozzá, hogy megbeszéljék, amit addig tanultak. A férfi beleegyezett ebbe. Elmentek hozzá, elmondták neki, hogy örülnek annak a kiváltságnak, hogy az elmúlt hat hónapban segíthettek neki, és arra buzdították, hogy folytassa a tanulmányozást. Most a testvérnő férje minden héten elmegy a tanulmányozóhoz, és a tanulmányozás folytatódik.

Pápua Új-Guineán még mindig sok olyan hely van, ahol a jó hírt még nem prédikálták, mivel nehéz eljutni a falvakba. Általában csak úgy lehet az ilyen falvakban élő emberekkel kapcsolatba lépni, ha ezek az emberek eljönnek a városba vásárolni. Egy távoli faluban élő férfi így szerzett egy példányt Az Őrtorony folyóiratból. Miután elolvasta, írt a fiókhivatalnak, hogy több felvilágosítást szeretne kapni. Egy misszionáriust megkértek, hogy vegye fel a férfival a kapcsolatot. A misszionárius ezt csak levél útján tudta megtenni. Ennek az lett az eredménye, hogy sok tanulmányozás kezdődött levelezés útján az érdeklődő személyekkel.

Néhány misszionárius elhatározta, hogy ellátogat arra a területre, és ezért dzsippel nekivágtak az útnak. Hat órát kellett utazniuk, főleg veszélyes erdős-bozótos területen, ahol az utak keskeny hágókon és folyókon át kanyarogtak. Egyszer egy folyómeder volt az „út”. Amikor megérkeztek a területre, felfedeztek egy gyönyörű, 10-12 négyzetkilométer alapterületű síkságot, melyet buja, dzsungel borította hegyek vettek körül. Ezeknek a hegyeknek a teteje a felhőkig ért. Olyan volt, mintha visszautaztak volna az időben. A házakat, az évszázados hagyományokat követve bambusznádból építették. Amikor az emberek meghallották, hogy a misszionáriusok megérkeztek, izgatottan összegyűltek. Bár sokan még sosem találkoztak Jehova Tanúival, de már hetente kétszer tanulmányozták Az Őrtoronyt, és szinte mindannyian kiléptek az evangélikus egyházból.

A misszionáriusok megmutatták, hogyan kell levezetni az összejöveteleket, és azt is bejelentették, hogy másnap reggel 8 órakor nyilvános előadást fognak tartani. Másnap néhány férfi már fél ötkor felkelt, és elment a közeli falvakba, hogy meghívja az ottani embereket is az előadásra. A többi falubeli épített egy termet az összejövetelnek. Nagy faágak voltak a padok, a lombos ágak pedig árnyékot adtak. A szónoki állványt bambusznádból készítették. Mindenki izgatott volt. Az összejövetelen 44-en voltak jelen, és 11 új személy adta meg a nevét, hogy tanulmányozzanak vele levelezés útján. A misszionáriusok elcsigázottan, de rendkívül elégedetten tértek haza az elért sikerek után.

[Kép a 45. oldalon]

A nyolcéves, Zambiában élő Grant sok bibliatanulmányozást vezet

[Kép az 57. oldalon]

A stand, amelyet a siketeknek rendezett kiállításokon használnak Angliában