A vallás jövője múltjának tükrében

19. rész: XVII—XIX. századig — A kereszténység küzdelme a világváltozással

„A filozófia és a vallás összeegyeztethetetlen egymással” (Georg Herwegh, XIX. századi német költő).

A „FILOZÓFIA” fogalmát, amely a görög „bölcsesség szeretete” gyökszóból ered, nehéz meghatározni. Bár a The New Encyclopædia Britannica kétli, hogy a filozófia szónak „egyetemes és teljesen átfogó meghatározást” lehet adni, mégis megpróbál erre vállalkozni. „Az első ilyen irányú kísérlet a filozófia meghatározására így hangzik: részben ’sokféle emberi tapasztalaton való elgondolkodás’, részben ’azoknak a témáknak ésszerű, módszeres és rendszerbe foglalt figyelembevétele, amelyek leginkább érdeklik az embert’.”

Ezek a meghatározások világosan mutatják, miért nem lehet öszeegyeztetni az igaz vallást és a filozófiát. Az igaz vallás isteni kinyilatkoztatáson, és nem „az emberek sokféle tapasztalatán” alapszik. Először és mindenekelőtt a Teremtő érdekeivel foglalkozik, nem pedig olyan „kérdésekkel, amelyek leginkább érdeklik az embert”. A hamis vallás viszont, miként a filozófia is, emberi tapasztalatokra épít és az ember érdekeit teszi a legelső helyre. Ez a tény különösen szembeötlő a XVII. századtól kezdve, mióta a kereszténység megpróbál küzdeni a világban végbemenő változásokkal.

Három irányból jövő fenyegetés

Amikor a modern tudomány megszületett a XVII. században, elkerülhetetlennek tűnt a tudomány és a vallás összecsapása. A tudomány látványos előretörései következtében a csalhatatlanság és a tudományos tekintély nimbuszával vették körül a tudományt, aminek eredményeképpen kialakult a tudományosság, azaz egyfajta öncélú vallás, a szent tehén. A tudományos „tények” fényében a vallás állításai hirtelen bizonyíthatatlanoknak tűntek. A tudomány új és izgalmas színezete mellett a vallás elavultnak és unalmasnak tűnt.

A vallással szemben ez a megváltozott magatartás a felvilágosodással még jobban kiéleződött. A felvilágosodás egyfajta intellektuális mozgalom volt, amely végigsöpört Európán a XVII. és XVIII. században. Az értelmi és anyagi előrehaladást hangsúlyozta és elvetette a politika és a vallás tekintélyét, valamint a hagyományokat, és helyette a kritikai gondolkodást fogadta el. Ez lett állítólag a tudás és a boldogság forrása. „A felvilágosodás ősi gyökerei — mondja a The New Encyclopædia Britannica — a görög filozófiában találhatók.”

A felvilágosodás igazában francia jelenség volt. A felvilágosodás franciaországi élharcosai közé tartozott Voltaire és Denis Diderot. Nagy-Britanniában John Locke és David Hume képviselte a felvilágosodást. Hívei között ott találhatók az Egyesült Államok honatyái is, például Thomas Paine, Benjamin Franklin és Thomas Jefferson. A felvilágosodás eszméinek visszatükröződését láthatjuk az állam és az egyház kettéválasztásában, amit az Egyesült Államok alkotmánya is követelt. Németországban Christian Wolff, Immanuel Kant és Moses Mendelssohn, a zeneszerző Félix Mendelssohn nagyapja állt az élvonalban.

Kant, aki a vallással szemben gyanakvó volt, állítólag a „felvilágosodás” szót így határozta meg: „Az ember kiszabadulása a maga szabta gyámság alól.” Ezen Kant — fejtegeti Allen W. Wood (Cornell Egyetem) — „olyan folyamatot értett, amely által az emberek elég bátrak lesznek ahhoz, hogy az erkölcs, a vallás és a politika kérdésében önmaguk döntsenek, s nem lesznek kénytelenek elfogadni a politikusok, az egyházi vezetők és a szentírási szaktekintélyek véleményét”.

A XVIII. század második felében az ipari forradalom először Nagy-Britanniában kezdődött el. A mezőgazdasági termelésről a hangsúly áttevődött a gépek és kémiai eljárás által előállított termékek gyártására és feldolgozására. A zömében mezőgazdasági és vidéki társadalom alapos változáson ment át; sok ezren a városokba tódultak abban a reményben, hogy ott munkát találnak. Mindennek a munkanélküliség, a lakáshiány, a szegénység és a különböző foglalkozási betegség lett az eredménye.

Vajon a kereszténység képes-e megküzdeni a tudomány, a felvilágosodás és az ipar részéről jövő fenyegetéssel?

Lassacskán kezdik Istent mellőzni

A felvilágosodás eszméinek harcosai a társadalom különféle bajaiért a vallást okolták. Azt az eszmét, hogy „a társadalmat az eleve meghatározott isteni és a természeti törvény szerint kell felépíteni — mondja a The Encyclopedia of Religion — felváltotta az a felfogás, hogy a társadalmat az ember saját ’leleményessége’ vagy ’találékonysága’ is képes felépíteni és fel is tudja építeni. Így született meg a világi, társadalmi humanizmus, amely azután főként a modern világ filozófiai és társadalomtudományi elméleteinek létrehozója lett.”

Ezek az elméletek felölelték azt a „polgári vallást”, amelynek fő szószólója a felvilágosodás egyik híve, a befolyásos francia filozófus, Jean-Jacques Rousseau volt. E vallás középpontjában a társadalom állt és az emberi részvételt hangsúlyozta a társadalmi ügyek intézésénél, nem pedig az isteni Lényt és az ő imádatát. Claude-Henri de Rouvroy francia memoáríró meghirdette az „új kereszténységet”, míg pártfogoltja Auguste Comte az „emberiség vallásáról” beszélt.

A XIX. század végén a protestánsok között Amerikában a társadalmi evangélium néven ismert mozgalom bontakozott ki; ez szoros kapcsolatban állt az európai elméletekkel. Ez a teológiai alapokon nyugvó eszme azt állította, hogy a keresztény legfőbb kötelessége, hogy bekapcsolódjék a társadalmi ügyekbe. A protestánsok körében mind ez ideig igen lelkes támogatói vannak ennek az eszmének. A katolikus változatok képviselői a franciaországi munkáspapok és a latin-amerikai papok, akik a felszabadítási teológiát hirdetik.

A kereszténység misszionáriusai is ezt az irányzatot tükrözik, ahogy ez az egyik 1982-es évi Time folyóirat tudósításából kitűnik: „A protestánsok között szintén mutatkozott eltolódás abba az irányba, hogy nagyobb mértékben kell részt venni a népek alapvető gazdasági és társadalmi problémáinak megoldásában . . . Egyre több katolikus misszionárius számára a szegények ügyével vállalt sorsközösség azt jelenti, hogy támogatni kezdik a politikai és gazdasági rendszerekben a gyökeres változás szükségességét — még akkor is: ha ezeknek a változásoknak a fő szószólói maguk a marxista forradalmi mozgalmak . . . Ténylegesen vannak olyan misszionáriusok, akik úgy vélik, hogy a hittérítés alapvetően nem tartozik az ő igazi feladatuk közé.” Ezek a misszionáriusok minden bizonnyal egyetértenek a francia Émile Durkheim szociológussal, aki valamikor ezt hangoztatta: ’A vallásos imádat igazi tárgya nem az Isten, hanem a társadalom.’

A kereszténység tehát szép lassan kiiktatja Istent a vallásból. De ebben más erők is közreműködnek.

Isten helyettesítése álvallásokkal

Az egyházak nem tudták megoldani az ipari forradalom által okozott nehézségeket. Az álvallások, az emberi filozófia termékei viszont azt állították, hogy ők meg tudják oldani és gyorsan elő is rukkoltak a maguk elméleteivel, hogy kitöltsék az űrt.

Egyesek például a gazdagság és a javak hajszolását tekintették életcéljuknak, egy kimondottan énközpontú gondolkodást, amelyet az ipari forradalom termelt ki. Így lett az anyagias gondolkozás vallássá. A Mindenható Isten helyébe a ’mindenható dollár’ lépett. George Bernard Shaw egyik darabjában az egyik szereplő szavai így utalnak erre: „Milliomos vagyok. Ez a vallásom.”

Mások a politikai mozgalmak felé fordultak. A szocialista filozófus, Engels Frigyes, Marx Károly munkatársa azt jósolta, hogy a szocializmus képes lesz kiszorítani a vallást, és vallási jellegzetességeket ölt majd magára. Amikor a szocializmus Európa-szerte tért hódított, mondja Robert Nisbet nyugalmazott professzor, „a mozgalom kiemelkedő jellegzetessége az volt, hogy a zsidóságból vagy a kereszténységből kikerülő hitehagyott szocialisták egyfajta helyettesítőt igyekeztek találni”.

Az a tény, hogy a kereszténység nem tudott megküzdeni a világban végbemenő változásokkal, olyan erők kibontakozását tette lehetővé, amelyekre a World Christian Encyclopedia így utal: „szekularizmus, tudományos materializmus, ateista kommunizmus, nacionalizmus, nácizmus, fasizmus, maoizmus, liberális humanizmus és még sok más kiagyalt vagy kitalált álvallás”.

Tekintettel azokra a gyümölcsökre, amelyeket ezek a filozófiai álvallások teremtek, John Milton brit költő szavai igen ideillők: „Mindez üres bölcsesség és hamis filozófia.”

Kompromisszum keresése

Egyrészről a tehetetlen vallásrendszerek, másrészről a megtévesztő álvallások fogságába rekedve embermilliók próbáltak valami jobbat keresni. Egyesek azt gondolták, hogy a deizmusban, amely más néven „a természet vallása”, ezt a jobbat megtalálták. A deizmus különösen Angliában terjedt el a XVII. században, és a definíció szerint olyan kompromisszum, amely a tudományt magáévá teszi, de Istent sem hagyja cserben. A deisták tehát szabadgondolkodók voltak, akik az arany középúton haladtak.

Wood szerző így tisztázza a kérdést: „A deizmus alapjelentésében az egy Istenbe vetett hitre és olyan vallásgyakorlatra utal, amely kizárólag a józan észen alapul és nem a természetfölötti kinyilatkoztatásokban gyökerezik.” Mivel egyes deisták nem ismerték el a „természetfölötti kinyilatkoztatást”, odáig mentek, hogy csaknem az egész Bibliát elvetették. Manapság ritkán hallható a deizmus kifejezés, pedig az állítólagos keresztények, akik elvetik az egyházi és szentírási tekintélyt az egyéni vélemény vagy az élet egyéb bölcseletei kedvéért, voltaképpen ezen alapelvekhez ragaszkodnak.

Az evolúció párhuzamos elméletei

A vallás és a tudomány legdrámaiabb szembekerülésére 1859-ben került sor, amikor Darwin kiadta A fajok eredete című könyvét, amelyben kifejtette az evolúciós elméletét. Kezdetben Angliában és az Egyesült Államokban a vallásvezetők keményen bírálták ezt az evolúciós elméletet. De az ellenállás elég hamar alábbhagyott. Mire Darwin meghalt — mondja a The Encyclopedia of Religion —, „igen megfontolt és alapos vizsgálódás után a papság arra a következtetésre jutott, hogy az evolúció teljességgel összeegyeztethető az Írás felvilágosodott értelmezésével”.

Voltaképp ezzel magyarázható, miért nem tette a Vatikán a Tiltott könyvek indexé-re Darwin könyveit. Ez magyarázatul szolgálhat a Vallások Világparlamentjének 1893-as chicagói konferenciáján a hallgatóság részéről megnyilvánuló reagálásnak. Miközben a buddhisták és a hinduk hallgatták a hozzászólásokat, az egyik „keresztény” szónok ezt mondta: „Az evolúciós elmélet betölti a vallásunk legkezdetén tátongó űrt, és ha a tudomány általánosságban elégedett az evolúciós elmélettel mint teremtési móddal, akkor azt lelkes beleegyezéssel kell azoknak fogadniuk, akik ismerik és szeretik az Isten útjait.” Ezt a kijelentést állítólag hangos tapssal fogadták.

Ez a magatartás nem meglepő, ha figyelembe vesszük, milyen népszerűségre tett szert a XIX. század vége felé az a szakterület, amely a vallások összehasonlításával foglalkozott. A világ vallásairól készített tudományos felmérés célja az volt, hogy kimutassa a különböző vallások közötti kölcsönhatást és tisztázza, hogyan keletkeztek a vallások. John Lubbock angol antropológus például azt a nézetet képviselte, hogy az emberek kezdetben ateisták voltak, és csak fokozatosan jutottak el a fétisizmuson, a természetimádaton és a sámánizmuson keresztül az egyistenhitig.

De ahogyan a The Encyclopedia of Religion magyarázza: „A vallás ilyen módon nem egy bizonyos istenség által kinyilatkoztatott abszolút igazság, hanem az Istenről és az erkölcsről alkotott emberi elképzelések fejlődésének gyűjteménye.” Ennek az elméletnek a hívei minden további nékül egy-egy lépcsőfoknak fogadták el a deizmust, a „polgári vallást” vagy az „emberiség vallását” a vallási evolúció létráján.

Végül is hová vezet az ilyen nézet? Már a XIX. században az angol Herbert Spencer filozófus azt mondta, hogy a társadalom eljut a fejlődés olyan szakaszába, amit már nem lehet összeegyeztetni a vallással. A XX. századra vonatkozóan Nisbet professzor megjegyezte: a szociológusok általános felfogása az, hogy a vallás „az emberek bizonyos pszichoszociális szükségleteit elégíti ki, és amíg ezek a szükségletek nem válnak az emberi faj biológiai evolúciójának áldozataivá, a vallás ilyen vagy olyan formában az emberi kultúra szerves része marad”. (Kiemelés tőlünk.) Eszerint a szociológusok nem zárják ki azt a lehetőséget, hogy az „evolúciós fejlődés” egy szép nap elvezethet oda, hogy egyáltalán nem lesz vallás!

Az igaz imádat keresése erőteljesebbé válik

A XIX. század közepére nyilvánvalóvá lett, hogy a kereszténység a közel 200 év folyamán alulmaradt a világváltozással szemben vívott küzdelmében. Vallása alig volt több, mint világi filozófia. A becsületes emberek millióit gondolkodóba ejtette mindez. Az igaz imádat keresése egyre erőteljesebb lett. Valóban elmondható, hogy a kereszténység megreformálása lehetetlen volt. Szükséges volt az igaz imádat helyreállítása. Erről a kérdésről részletesebben a következő részben fogunk szólni.

[Kiemelt rész a 85. oldalon]

A világváltozás nyomása alatt a kereszténység megalkuszik

A MODERN TUDOMÁNY MEGSZÜLETÉSE gyengítette a láthatatlanba vetett hitet és kételyt támasztott mindennel szemben, amit a tudomány nem tudott „bizonyítani”. A kereszténység megalkudott a bibliai igazság tekintetében azáltal, hogy helyette be nem bizonyított, ám tudományosnak tekintett elméleteket fogadott el, többek között az evolúciót, és a világ problémáira a gyógyírt nem Isten Királyságában látta, hanem a tudományos technikai tudásban.

A POLITIKAI IDEOLÓGIÁK (kapitalizmus, demokrácia, szocializmus, kommunizmus stb.) KELETKEZÉSE nacionalista konfliktusokhoz és ideológiai civakodásokhoz vezetett, amelyek elhomályosították azt a bibliai igazságot, hogy Isten a föld jogos Uralkodója és nem az ember. A kereszténység hűtlennek bizonyult a bibliai alapelvekhez azzal, hogy megszegte a keresztényi semlegességet és részt vett különféle háborúkban, amelyekben ugyanahhoz a valláshoz tartozók harcoltak egymás ellen. A kereszténység tevőlegesen is, és passzívan is támogatta a politikai álvallásokat.

A MAGASABB ÉLETSZÍNVONAL, melyet az ipari és a tudományos forradalom tett lehetővé, előmozdította az önző önérdeket és kedvezett a társadalmi igazságtalanságnak és egyenlőtlenségnek. A kereszténység megalkuvása abban mutatkozott meg, hogy elhanyagolta az isteni érdekeket, s inkább társadalmi, gazdasági, ökológiai vagy politikai jellegű emberi érdekekkel törődött.

[Kiemelt rész a 87. oldalon]

Fejlődés vagy hanyatlás?

A Biblia feltárja: Az embereket Isten tökéletesnek teremtette és megtanította őket arra, miképpen imádják Teremtőjüket elfogadható módon; de ők fellázadtak Isten ellen és a mintegy 6000 év folyamán testi és erkölcsi vonatkozásban hanyatláson mentek keresztül és egyre messzebb kerültek az eredetileg gyakorolt igaz vallástól.

A biológiai és vallási evolúció viszont ezt mondja: A emberek kezdetleges állapotból fejlődtek ki és vallás nélküli ateisták voltak; megszámlálhatatlan évmilliók során tökéletesítették mind a fizikai, mind az erkölcsi állapotukat és egyre közelebb kerültek az eszményi vallási, társadalmi és erkölcsi kifejlődés állapotához.

Vajon melyik nézet áll közelebb a valósághoz az emberek viselkedését, az emberiség jelenlegi állapotát és a vallásnak a mai világban betöltött szerepét tekintjük?

[Kép a 86. oldalon]

Darwinnak A fajok eredete című könyvében található be nem bizonyított spekulációi sokaknak jó ürügyül szolgáltak arra, hogy feladják a kinyilatkoztatás Istenébe vetett hitet

[Forrásjelzés]

Harper’s