A vallás jövője múltjának tükrében

21. rész: 1900-tól kezdődően — Vérrel szennyezett ruhaszegélyek

„Vérrel nem lehet szilárd alapot építeni” (Shakespeare, angol költő és drámaíró, 1564—1616).

EMLÉKSZEL arra a tragédiára, amely 1978 novemberében történt a guyanai Jonestownban? A Népek Temploma néven ismert vallásos csoport több mint 900 tagja — többségük önként vállalva — tömeges öngyilkosságot követett el oly módon, hogy ciánkálival kevert gyümölcslevet ivott.

Az emberek felháborodva kérdezték: ’Miféle vallás az, amely saját tagjai életét áldozza fel?’ Pedig majdnem 6000 éve ontanak ártatlan vért a vallás nevében. A XX. században azonban gyakrabban és többféle módon ontottak vért, mint bármikor a történelem folyamán. Tekintsünk meg néhány bizonyítékot.

Emberáldozatok egy hamis istennek

Ezerkilencszáztizennégy óta a két világháborúban és több mint száz kisebb konfliktusban egy óceánnyi mennyiségű vért ontottak. Egy évszázaddal ezelőtt Guy de Maupassant franca író azt mondta, hogy az „a csírasejt, amelyből a háborúk kikelnek” a hazafiság, amit ő a „vallás egyik fajtájá”-nak nevezett. Sőt a The Encyclopedia of Religion azt írja, hogy a hazafiság unokatestvére, a nacionalizmus „a vallás egyik jellemző formájává vált a modern világban, betöltve azt az űrt, amely a hagyományos vallási értékek csökkenése miatt keletkezett”. (Kiemelés tőlünk.) Mivel a hamis vallás elmulasztotta támogatni az igaz imádatot, így egyfajta szellemi légüres teret teremtett, amelyet a nacionalizmus képes volt kitölteni.

Sehol sem volt olyan szembetűnő ez a folyamat, mint a náci Németországban, ahol az állampolgárok 94,4 százaléka vallotta magát kereszténynek a II. világháború kezdetén. Éppen ezért Németország — a protestantizmus szülőhazája és X. Pius pápa 1914-ben elhangzott dicsérő szavai szerint „a világ legjobb katolikusainak” otthona — képviselhette volna a legjobban azt, amit a kereszténységnek nyújtania kellett.

Sokatmondó az a tény, hogy a katolikus Adolf Hitler készségesebb támogatásra talált a protestánsok körében, mint a katolikusok között. A túlnyomórészt protestáns választókerületekben a szavazatok 20 százalékát szerezte meg az 1930-as választásokon, míg a katolikus kerületekben csupán 14 százalékot kapott. Az első abszolút többséghez az 1932-es tartományi választások során jutott a náci párt a 75 százalékban protestáns oldenburgi választókerületben.

Úgy tűnik, hogy „a hagyományos vallási értékek csökkenése miatt keletkezett űr” a protestantizmusban nagyobb volt, mint a katolicizmusban. Érthető, hogy miért. A szabadelvű teológia és a Biblia magasabb kritikája főként a német nyelvű protestáns teológusok alkotása volt.

Ugyancsak sokatmondó az is, ami végül arra indította a tétovázó katolikus egyházat, hogy támogassa Hitlert. Klaus Scholder német történész rávilágít, hogy „a hagyományokból adódóan a német katolicizmust különösen szoros kötelékek fűzték Rómához”. A Vatikán egyfajta kommunizmus elleni védőbástyát látott a nácizmusban, és ezért nem idegenkedett attól, hogy felhasználja befolyását Hitler megerősítéséhez. „Az alapvető döntések egyre inkáb a kúria hatáskörébe tevődtek át — mondja Scholder — és valójában a katolicizmusnak a Harmadik Birodalom-beli helyzetét és jövőjét végül majdhogynem teljes egészében Rómában határozták meg.”

Az a szerep, amelyet a kereszténység játszott a két világháborúban, tekintélyének komoly csökkenéséhez vezetett. A Concise Dictionary of the Christian World Mission megmagyarázza: „A nem keresztények előtt világossá vált az . . . a nyilvánvaló tény, hogy bizonyos nemzetek ezeréves keresztény tanítással a hátuk mögött sem tudtak uralkodni szenvedélyeik fölött, és becsvágyó céljaik érdekében, ami semmiképp sem dicséretes, lángba borították az egész világot.”

Természetesen a vallási indíttatású háborúk egyáltalán nem új keletűek. Azonban a múlttal ellentétben, amikor is különböző vallású nemzetek háborúztak a XX. században egyre inkább az ugyanahhoz a valláshoz tartozó nemzetek vívtak elkeseredett harcot egymással. A nacionalizmus istene szemmel láthatóan képes volt céljai szerint irányítani a vallás isteneit. Eképpen a II. világháború folyamán, miközben Nagy-Britanniából és az Egyesült Államokból származó katolikusok és protestánsok katolikusokat és protestánsokat öltek Olaszországban és Németországban, a japán buddhisták ugyanígy tettek buddhista testvéreikkel Délkelet-Ázsiában.

Azonban tekintettel saját vérfoltos öltözékére, a kereszténység nem tehet önelégülten szemrehányást másoknak. Mivel tökéletlen emberi kormányzatokért szót emeltek, támogatták azokat és olykor megválasztásukban is közreműködtek, a magukat keresztényeknek vallók és a nem keresztények egyaránt felelősek azért a vérért, amelyet ezek a kormányzatok ontottak.

De miféle vallás az, amely a kormányzatot Isten fölé helyezi és hagyja, hogy saját tagjait politikai áldozatokként a háború istenének az oltárán feláldozzák?

„Folytonosan ártatlan vért ontottak”

Ezek a szavak a hitehagyott Izraelhez szóltak évszázadokkal ezelőtt, most pedig az összes hamis vallásra alkalmazhatók, különösen a kereszténységre (Zsoltárok 106:38). Emlékezzünk csak arra a sok millió életre, amelyet a Holocaust címen oltottak ki. A kereszténység egyházai nem voltak ártatlanok ebben a tragédiában. (Lásd az Ébredjetek! 1989. április 8-i számát [angolban].)

A német papság csendben maradt egy másik, kevésbé ismert, de éppen olyan tragikus eseménynél is. Két évvel azután, hogy Hitler kifejtette a fajokról vallott nézeteit a Mein Kampf-ban, Joseph Mayer katolikus szerkesztő és teológus 1927-ben püspöki jóváhagyással kiadott egy könyvet, amely azt írta: „Az elmebetegeknek, az erkölcsi tévelygőknek és más alsóbbrendű személyeknek éppúgy nincs joguk ahhoz, hogy utódokat hozzanak létre, mint ahogy ahhoz sincs, hogy gyújtogassanak.” Friedrich von Bodelschwingh lutheránus lelkipásztor a fogyatékosok sterilizációját összeegyeztethetőnek tartotta Jézus akaratával.

Ez a vallási oldalról támogatott beállítottság egyengette az utat a Hitler által 1939-ben kiadott „eutanázia rendelet”-hez, amely több mint 100 000 elmebeteg állampolgár halálához, és a becslések szerint 400 000 ember kényszersterilizációjához vezetett.a

Egészen 1985-ig, a háború vége után 40 évig váratott magára a lutheránus egyház tisztségviselőinek a Rajna-vidéki zsinaton elhangzott nyilvános beismerése: „Egyházunk nem ellenezte elég határozottan a kényszersterilizációt, a beteg és fogyatékos személyek meggyilkolását, és az embereken végrehajtott kegyetlen orvosi kísérleteket. Kérjük a még életben levő áldozatok és a meggyilkoltak hátrahagyott hozzátartozóinak bocsánatát.”

Igaz, a kormány eutanázia hadjárata jelentősen lelassult Münster katolikus püspökének 1941. augusztus 3-án elmondott éles fogalmazású kirohanása után, melyben ezt a tömegmészárlási politikát gyilkosságnak nevezte. Miért kellett azonban 19 hónapnak eltelnie, és 60 000 embernek meghalnia ahhoz, hogy elhangozzon ez a nyilvános helytelenítés?

A vallás vérbűne

A legtöbb vallás azt állítja, hogy tiszteli az életet, és érdekelt abban, hogy az emberek védelemben részesüljenek a különféle ártalmak ellen. Azonban a papság vajon következetesen figyelmezteti nyájának tagjait azokra a fizikai veszélyekre, amiket a dohányzás, a kábítószer-élvezet, a túlzott alkoholfogyasztás, a vérnek testbe történő bevitele és a szexuális szabadosság okozhat? És ami még ennél is fontosabb, vajon elítéli-e a hústest ezen cselekedeteit, amint azt a Biblia teszi, és megmagyarázza-e, hogy ezek a cselekedetek megfoszthatják az egyént Isten helyeslésétől? (Cselekedetek 15:28, 29; Galata 5:19–21).

Természetesen néhányan megteszik. A katolikus egyház számos fundamentalista egyházzal együtt azzal mutatja ki tiszteletét az élet iránt, hogy felemeli a szavát az abortusz ellen mondván, hogy ártatlanok vérének kiontását jelenti. Ennek ellenére a katolikus Olaszországnak van az egyik legliberálisabb abortusztörvénye Európában.

A buddhizmus szintén helyteleníti az abortuszt. Mégis a jelentések szerint Japánban egyetlen év alatt 618 000 abortuszt hajtottak végre, noha a lakosság 70 százaléka buddhista. Felmerül a kérdés: Milyen alapon ítéljünk meg egy vallást, vajon hivatalos szervezetei és egyes papjai által mondottak alapján, avagy azon az alapon, hogy elismert tagjainak nagy része miképp cselekszik?

Egy másik példa a gonoszok figyelmeztetésének elmulasztása a bibliai időszámítást és a bibliai prófécia beteljesedését illetően. Mind a kettő azt jelzi, hogy 1914-ben Isten égi Királysága létrejött Jézus Krisztus kezében.b Noha a kereszténység minden decemberben megünnepli Krisztus feltételezett születésnapját, a papság nem uralkodó Királyként hirdeti őt, és azáltal éppúgy járnak el, mint a júdaizmus vezetői, akik nem fogadták el őt kijelölt Királyként 19 évszázaddal ezelőtt.

A papság azon tagjai — akármilyen meggyőződést vallók legyenek is —, akik elmulasztják az Isten erkölcsi törvényeinek megszegéséből adódó következményekre figyelmeztetni híveiket, és elutasítják az Isten uralkodó Királyságának való alárendeltséget, az Ezékiel 33:8. verse szerint vérbűnnel terhelik önmagukat. Hallgatásuk nem egyéb, mint tétlenül szemlélése annak, hogy nyájukból milliók lesznek vérbűnben vétkesek.

Így azáltal, hogy ruhaszegélyét ártatlan vérrel szennyezte be, a hamis vallás megtagadta Krisztus Jézus kiontott életadó vérét. (Lásd Máté 20:28 és Efézus 1:7.) Ezért a hamis vallás ruhaszegélyeit szennyező vér hamarosan — nagyon hamarosan — a saját vére lesz! (Jelenések 18:8).

„A hamis vallást utoléri múltja!”, nem menekülhet. Sorozatunk következő cikke elmondja, miképp történik majd az.

[Lábjegyzetek]

[Kiemelt rész a 94. oldalon]

„A vallás napjainkban a világ számos részén a forradalom szolgálóleánya lett . . . Továbbra is öldöklésre buzdít Észak-Írországban, és teszi ezt az indiai szubkontinensen és a Fülöp-szigeteken is” (The Encyclopedia of Religion).

[Kép a 93. oldalon]

A hamis vallás múltbeli vérbűnét, amelyet az eretnekek tömeges elégetését ábrázoló ezen XV. századi fametszet mutat, messze felülmúlja a XX. század folyamán elkövetett tettei

[Kép a 94. oldalon]

Németországban az I. világháború folyamán templomi harangokat olvasztottak be háborús célokra

[Forrásjelzés]

Bundesarchiv Koblenz