Fiatalok kérdezik:
Miért hoznak kínos helyzetbe a szüleim?
A biológia óra kellős közepén hirtelen rosszullét fog el. Legnagyobb bánatodra az iskola értesíti szüleidet, és édesanyád máris ott terem papucsban, rózsaszín hajcsavarókkal és abban a szörnyű kinézésű piros tréningnadrágban, amit otthon szokott viselni a ház körül. Abban a meggyődésében rohant hozzád, hogy igen nagy bajban vagy, és még azzal sem törődött, hogyan néz ki. Te viszont vajmi kevéssé tudod értékelni nagy segíteni akarását. Egész idő alatt folyton csak az jár az eszedben, milyen otrombának és nevetségesnek hat édesanyád ebben a szerelésben. S amikor osztálytársaid előtt elkezd fontoskodni körülötted, magadban azt kívánod, bárcsak a föld nyílna meg alattad. Nagyon kínosan érzed magad!
AZ EHHEZ hasonló esetek a kívülállók számára mulatságosnak tűnhetnek. Azonban te nem vagy nevetős kedvedben. Kellemetlenül érzed magad, s oly nagy benned a feszültség, hogy legszívesebben meghalnál. Valamikor alkottak is egy ilyen mondást: ’Belehal a szégyenbe.’ Nem te vagy az első, aki így érez. Az ősi zsidók felismerték, milyen kínosan kellemetlen tud lenni, ha valakit zavarba hoznak. A héber Talmud azt az érzést, amikor valakit mások előtt megszégyenítenek, ahhoz az érzéshez hasonlítja, mintha valakinek a vérét kiontanák!
Sokféle formában lehet valakit zavarba hozni, de sok fiatal szerint nincs annál kínosabb helyzet, mint amit valakinek a saját szülei tudnak előidézni. Számtalan dolog van, amivel egy szülő megszégyenítheti a gyermekét: például nyilvánosság előtt próbálja a szeretetét kimutatni, vagy dicsekszik gyermeke sikereivel, úgy viselkedik a barátai előtt, mint egy gyerek, elvárja, hogy „produkálja” magát a vendégek előtt. Még a nézésmódja is lehet megszégyenítő rád nézve! Nem csoda, hogy egyes fiatalok összerezzennek arra a gondolatra, hogy esetleg szüleikkel együtt látják őket.
De miért hoznak szüleid olyan nagyon zavarba? ’Nem tudnak valami jobbat kitalálni ennél?’ — kérdezhetnéd magadtól.
Amiért zavarba hoznak
Próbáljuk elemezni e tekintetben érzéseidet. Te, aki fiatal vagy, rendkívül érzékenyen reagálsz a zavarba hozó körülményekre, mivel egyre jobban tudatára ébredsz annak, hogy e világon közvetlen családodon kívül még mások is léteznek. Azt szeretnéd, ha mások — különösen a veled egykorúak — befogadnának, és ezért minden erőddel azon igyekszel, hogy „helyesen” viselkedj. Természetesen nem szeretnéd, ha szüleid zavarba hozó viselkedése aláásná a már rólad kialakult jó véleményt. Egy Linda nevű fiatal lány erről ezt mondta: ’Ha a szüleid olyat tesznek, amivel zavarba hoznak, máris az a gondolat aggaszt: „Mit gondolnak majd rólam a barátaim?”’ De vajon miért nem képesek a szüleid nagyobb tapintattal lenni az érzéseidre?
Bernice Berk pszichológus elmondja, hogy egy anya miként válaszolt különösen érzékeny serdülőkorú fiának: „Az, hogy én zavarba hozlak téged, teljesen rám tartozik. Engem is zavarba hozott az anyám, és te is zavarba hozhatod majd a gyermekeidet.” Egy szemernyi igazság talán van ebben a meglehetősen nyers kijelentésben. De nem az, hogy nem örökletes lenne az a tulajdonság, hogy zavarba jövünk, inkább valami más: mindez a tökéletlenségünk velejárója.
A szülők tökéletlenek (Róma 3:23). Nem lehet elvárni tőlük, hogy úgy nézzenek ki, mint egy divatmodell, de még azt sem, hogy folyton urai legyenek annak, amit mondanak vagy tesznek, mint ahogy ezt tőled sem lehet elvárni. Nekik is van joguk időnként lazítani és tréfálkozni. Alkalmanként, amikor korukhoz képest fiatalosabban viselkednek — vagy talán egyenesen bohókásan — lehet, hogy ezzel akarják öregedésüket ellensúlyozni. Talán a mamád megfeledkezik arról, hogy te mennyire szégyenkezel és milyen hatást gyakorol az rád, amikor barátaiddal a legújabb tánclépéseket próbálja ki, és akkor is ezt érzed, amikor a papád esetleg azt próbálja bizonyítani, hogy képes a kosárlabda pályán a tizenévesekkel versenyezni. Zavarba hozó? Lehet, hogy az. De afelől biztos lehetsz, hogy ezt nem azért teszik, hogy bántsanak téged.
Szüleid igyekeznek legfőbb érdekeidet szívükön viselni, de tökéletlenségük folytán talán túlzásba esnek, különösen akkor, ha azt látják, hogy jóléted valami miatt veszélyben forog. A bibliaíró Lukács például beszámol arról az időről, mikor a 12 éves Jézus jelen volt Jeruzsálemben a Pászka ünnepén családjával együtt. Mikor szülei hazatérőben voltak, észrevették, hogy Jézus hiányzik. Rögtön keresni kezdték, és „három nap múlva találták meg a templomban, amint a tanítómesterek körében ült, hallgatta és kérdezgette őket”. Jézus kétségtelenül élvezte a nála idősebb emberekkel folytatott beszélgetést. Amikor anyja a helyszínre érkezett, talán éppen a nép ezen főembereinek a füle hallatára, ezt mondta: „Gyermekem, miért tetted ezt velünk? A te atyád és én gyötrődve kerestünk téged” (Lukács 2:41–48).
Egy másik megfontolandó tényező: szüleidnek nyilván megvannak a maguk problémáik, köztük esetleg olyanok, amikről te talán nem is tudsz. Lehet, hogy anyagi gondokkal küszködnek, esetleg betegek vagy egyéb nyomasztó körülményeik vannak, amik ezt a viselkedést váltják ki belőlük.
Nem utolsósorban, a legtöbb szülő büszke gyermekeire. Szeretne dicsekedni velük. Ez a legkülönfélébb zavarba hozó helyzethez vezethet, így például ahhoz is, felkérnek: zongorázzál el egy darabot édesanyád barátai előtt, vagy pedig kénytelen vagy végighallgatni édesapád dicsekvését, aki minden hallgatódnak elmondja, milyen „ragyogóan” zongorázol!
Hogyan lehet mindezt leküzdeni?
Azokról az esetekről, amikor szülei zavarba hozzák a fiatal Toniát, ő ezt mondja: „Sokat pironkodom.” Jóllehet ez természetes reagálás az ilyen helyzetre, de van hatékonyabb mód is zavarod leküzdésére. Ha visszaemlékezel a már eddig elmondott szempontokra, találhatsz köztük olyat, aminek megszívlelésével máris oldódhat benned a kezdeti feszélyezettségi érzés (Példabeszédek 19:11). Vegyük fontolóra az alábbi javaslatokat is:
Ne gyötrődj a dolgon: Ha agyon gyötröd magadat, azzal sem tudsz sokat változtatni a helyzeten. (Vö. Máté 6:27.) Végtére is nem te vagy felelős a szüleidért; te már önálló személy vagy. ’Mindenkinek a saját terhét kell hordoznia’ — mondja a Galata 6:5. verse. Ezenkívül kínos helyzeted talán nem annyira elviselhetetlen, mint ahogy gondolod. Dr. Joyce L. Vedral megjegyzi, hogy ’minden fiatal tizenéves, akit zavarba hoznak, azt képzeli, hogy mindenki őt figyeli’. De a legtöbb embert egészen más foglalkoztatja. Vedral hozzáfűzi: „A legtöbb embert jobban érdekli a saját orrán lévő pici pattanás, mint a te egész családi történeted.” Azt se felejtsd el, hogy a veled egykorú társaid is szoronganak amiatt, hogy az ő szüleik milyen benyomást tesznek rád vagy másokra!
Egy kellemetlen helyzetből ne csinálj még kellemetlenebbet: A Példabeszédek 27:12 ezt mondja: „Ha az okos látja a veszedelmet, elrejtőzik” (Ö.f.). Azzal, hogyha az ’Oh, anyu!’ kiáltással felhívod magadra a figyelmet, csak súlyosbítod a helyzetet. Ilyenkor az ’elrejtőzés’ a bölcs dolog, vagy az is, ha meg sem szólalsz (Prédikátor 3:7).
Fogadd el a szükséges fegyelmezést: A mások előtti rendreutasítás valóban zavarba ejtő tud lenni. De gyakran előfordul, hogy nagyon is rászolgász az ilyen fegyelmezésre, és ilyenkor vállanod kell a fegyelmezéssel együttjáró kellemetlen helyzetet (Zsidók 12:11). Mi a helyzet, ha a fegyelmezés nem látszik indokoltnak? Gondolj arra, hogyan felelt Jézus arra, hogy anyja félbeszakította beszélgetésüket. Nyugodt maradt, és tisztázta a helyzetet. A Biblia azt mondja, hogy „folytatta a beszélgetés témáját” szüleivel (Lukács 2:49, 51). Miért ne próbálnád ki ezt te is?
Beszélj szüleiddel: Kedvesen és tisztelettudóan tárd fel nekik, mi bánt téged. Ez biztosan használni fog! Rosalee-nek a maga részéről ilyen megfigyelése volt: „ha elmondod, miként érzel, és ők ezt ésszerűnek tartják, akkor rendszerint megpróbálják magukat korrigálni.” Egy lehetséges mód, amely szüleidnek segíthet, hogy a kérdést a te szempontodból tudják nézni —, ha megkérdezed tőlük, volt-e fiatalabb korukban olyan tapasztalatuk, mikor őket is zavarba hozták valamilyen megjegyzéssel. Ez esetleg elgondolkoztatja őket a te helyzetedről.
Tanúsíts együttérzést: Gondolj azokra az időkre is, amikor te hoztad kínos helyzetbe a szüleidet! Vajon ezt kifejezetten rosszindulatból tetted? Természetesen nem! Helyes volna feltételezni szüleidről, hogy a részükről rosszindulatból fakad az, ha zavarba hoznak?
Soha ne veszítsd el a humorérzékedet: Ahogyan az egyik kamasz elismerte: „Vannak dolgok, amiket el kell viselni, és amiken nevetni kell; utólag ezek mulatságosnak tűnnek majd.” Igen, miért vennél egy kellemetlen dolgot annyira a szívedre? Emlékezz arra, „ideje van a nevetésnek”, és ha van humorérzéked, ezzel ki tudod húzni a megaláztatás fullánkját (Prédikátor 3:4).
Természetesen minden erőfeszítés ellenére előfordulhat, hogy nem tudod egészen elkerülni a zavarba ejtő helyzeteket. De az előző javaslatok figyelembevételével képes leszel változtatni azon a szemléleteden, ahogyan eddig nézted az ilyen úgynevezett zavarba ejtő helyzeteket.
Például Jami Bernard szerző ezt mondja: „Édesanyám mindig arra kért, hogy fogjam meg a kezét, mikor áthaladunk egy úttesten, erre kért még nagyobb koromban is. Az egyik nap aztán kirántottam a kezemet a kezéből, és panaszosan ezt mondtam: ’Anyukám, erre már igazán nincs szükségem.’ Erre ő hozzám fordult és azt mondta: ’De nekem szükségem van rá.’ Nem tudom, azt értette-e ezen, hogy neki szüksége van valakire, akibe belekapaszkodhat, vagy azt az időt hiányolta, mikor én még a ’kisfia’ voltam, vagy egyszerűen csak kapcsolatot akart teremteni velem, csak nem tudta, hogyan. De most, ha kezét megfogom, hogy átmenjünk az úttesten, meleg pír önti el az arcomat — nem a szégyen pírja, hanem a szereteté” (Seventeen folyóirat, 1985. december).