Az idő múlásával az értékek is változnak
„OLYAN szabályrendszer, amit az ember követ (vagy amit követnie kellene) egyéni életében vagy társadalmi életében.” Így határozza meg a francia Encyclopædia Universalis az „erkölcs” fogalmát.
Ez a meghatározás voltaképpen mindenkire érvényes. Magában foglalja a vallása alapelveit követő hívő embert éppúgy, mint azt a személyt, aki semmiféle erkölcsi rendszerhez vagy valláshoz nem ragaszkodik, hanem megvannak a maga meghatározott irányelvei, amelyek életét irányítják. Sőt, még az az anarchista is, aki azt vallja magáról, hogy „nincs se Istene, se parancsolója”, valamilyen értéket választ magának, ha mást nem, akkor azt a jogot, hogy döntéseit maga hozza meg.
De vajon mi képezi ezen értékek alapját? Mire támaszkodnak ezek az erkölcsi választási lehetőségek? Változnak-e ezek idővel?
Különböző értékek a múltban
Sok nyelvben a „spártai” szó a kényelem mellőzését jelenti. Utal azokra a kíméletlen körülményekre, amelyek között az ókori város, Spárta ifjú polgárait nevelték. Szüleiktől már zsenge gyermekkorukban elválasztották ezeket a gyermekeket, és meg kellett tanulniuk a feltétel nélküli engedelmességet. Arra törekedtek, hogy mintakatonákat neveljenek belőlük.
Más egyéb népeknél értékek voltak az irányadók. Például az ősi Izraelnek volt egy törvénygyűjteménye, amelyet Isten Mózes közvetítésével adott a népnek. Ezek a törvények étrendbeli, fizikai, erkölcsi és szellemi korlátozásokat tartalmaztak. Az izraelitáknak kizárólag csak Jehova Istent volt szabad imádniuk.
A nemi erkölcs tekintetében a mózesi törvény szigorúan elítélte a paráznaságot, a házasságtörést, a homoszexualitást és az állatokkal való közösülést. A törvény így akarta mind erkölcsi, mind vallási vonatkozásban a szomszédaiktól elkülönítve megtartani az izraelitákat. Erre azért volt szükség, mert a környező népek lealjasult, káros nemi kultuszt gyakoroltak, többek között férfi és női templomi prostitúciót. Egyesek még saját gyermekeiket is feláldozták a hamis isteneiknek.
Időszámításunk első századában a keresztény apostolok és a jeruzsálemi vének testülete rendeletben utasította a keresztényeket arra, hogy lényegében ugyanazt a nemi erkölcsöt kövessék, mint amit a zsidók követtek, amikor azt mondták nekik, hogy ’tartózkodjanak a paráznaságtól’. Vigouroux Dictionnaire de la Bible című műve ezt a rendelkezést rendkívül értékesnek tartja, mivel a paráznaság abban az időben a pogányok között mindennapi szokás volt (Cselekedetek 15:29).
A történelem során különböző erkölcsi normák léteztek. Egymást váltották az engedékenyebb, illetve a szigorú etikai szabályokhoz ragaszkodó korszakok. A homoszexualitást, amelyet a középkorban igen élesen elítéltek, többé-kevésbé elnézték a reneszánsz kori Európában. Svájcban, amikor Kálvin a reformáció idején letelepedett Genfben, bevezetett egy igen szigorú, megalkuvást nem tűrő erkölcsi korszakot. Másrészt közel 200 évvel később a francia forradalom törvényben elismerte a korábban elvetett értékeket, kiállt az új „erkölcsi szabadság” mellett, s megkönnyítette a válást.
Napjaink eltérő erkölcsi értékei
Ma, még egy társadalmon belül is, eltérő erkölcsi normákat vallanak az emberek. Vannak, akik a szigorú erkölcsi szabályok mellett törnek lándzsát, mások ellenben az erkölcsi „szabadságot” szorgalmazzák.
Az erkölcsi törvénygyűjtemények is gyorsan változnak. „A legtöbb francia pontosan érti, mi a házasságtörés. Rossz dolog, és vét a jó erkölcs ellen” — mondja a francia Francoscopie című könyv. De ugyanez a forrásmű megjegyzi, hogy mások számára a „házastársi hűtlenség többé már nem valami kerülendő rossz, hanem jog, olyan jog, amely nem vonhatja kétségbe a házaspár egymás iránti szeretetét, ellenkezőleg, gazdagítja és megerősíti”.
Az abortusz egy másik terület, ahol az etikai normák gyorsan változnak. Jóllehet az abortusz egyes országokban még mindig bűn, más országokban viszont eltűrik — sőt ki is követelik maguknak. Érdekes megjegyezni, hogy a French Medical Association az abortuszt bűncselekménynek tekintette egészen addig, amíg 1974-ben törvényileg nem engedélyezték. Ma sok francia erkölcsi szempontból elfogadhatónak tekinti.
Mindazonáltal mi az alapja az ilyen erkölcsnek? Úgy kell felfognunk, hogy az erkölcsi értékek csak viszonylagosak, és a körülményektől függően megváltozhatnak?
Az ember felállította saját erkölcsi értékeit
Az elmúlt évszázadokban a filozófusok sok ötlettel álltak elő, hogy megoldják ezeket a kérdéseket. Egyesek ’egyetemes erkölcsi törvénygyűjteményt’ javasoltak, de nem tudtak megállapodni abban, hogy kinek a definícióját fogadják el mérvadónak az erkölcs tekintetében.
Mások úgy vélték, hogy az embertársainkkal való törődés legyen a viselkedés mérvadó szempontja. De amit valaki a mások iránti helyes törődésnek tart, azt egy másik személy talán nem annak tekinti. Például évszázadokon át sok rabszolgatartó azt tartotta helyesnek, hogy gondoskodjon rabszolgái élelméről és lakásáról; a rabszolgák viszont azt érezték, hogy a helyes törődés eredményeképpen fel kellene szabadítani őket a rabszolgaság alól.
Kétségtelenül széles skálája van a filozófusok által képviselt és egymásnak gyakran ellentmondó nézeteknek az erkölcsi értékek tekintetében, ami sok embert megzavar. A filozófusok eszméi nem állítottak fel semmilyen általános zsinórmértéket az erkölcsről; bölcselkedésük nem tudta az emberi családot békéhez és egységhez vezetni. Éppen ez a sok és egymásnak ellentmondó nézet juttatott sok embert arra a következtetésre, hogy a maguk vallotta erkölcsi zsinórmérték éppen olyan jó, mint a „szakértőké”.
Ezért sokan elfogadták Jean-Paul Sartre, francia filozófus nézőpontját, aki úgy vélekedett, hogy erkölcsi kérdésekben minden ember saját maga legyen tetteinek ítélőbírája. Ezt a gondolkodásmódot sok templomlba járó egyén is magáévá tette. Például hivatalos katolikus egyházi személyek amiatt nyugtalankodnak, hogy számos katolikus nem hajlandó szexuális kérdésekben elfogadni az egyház tanítását, és nyugodt lelkiismerettel használja az egyház által helytelenített fogamzásgátlókat.
A történelem azt igazolja, hogy az emberek sokféle erkölcsi kódexet állítottak fel, de idővel ezek a kódexek kétségessé váltak, megváltoztak, vagy a feledés homályába merültek. Ezzel szemben a cikkben korábban említett bibliai alapelvek nincsenek kitéve a filozófusok vagy az egymást felváltó társadalmak gyorsan múló szeszélyeinek. Vajon mennyire értékesek ezek a bibliai alapelvek napjainkban? Lehet-e ezeket követni?
[Oldalidézet a 7. oldalon]
„A HÁZASTÁRSI HŰTLENSÉG TÖBBÉ MÁR NEM VALAMI KERÜLENDŐ ROSSZ, HANEM JOG”